Ezt olvasta már?


Az Egészségügyi Világszervezet megállapította, hogy a koronavírus-járvány forrása valószínűleg a kínai állatfarmok lehettek

Ezek az állatfarmok, közülük sok a kínai déli részén található Jünnan (Yunnan) tartományból vagy annak környékéről származhattak, valószínűleg innen állatokat szállítottak az eladóknak a tenger gyümölcseit árusító vuhani Huanan halpiacára, ahol tavaly felfedezték a koronavírus korai eseteit – mondta Peter Daszak, a Egészségügyi Világszervezet (WHO) Kínába utazó csapatának ökológusa az NPR amerikai közszolgálati rádiónak.


hirdetés

 

Ezek az állatok a környéken élő denevérekben megtalálható új koronavírussal fertőződhettek meg.

A WHO várhatóan a következő hetekben adja ki jelentését, amelyben közli a kutatás teljes eredményét – tudhattuk meg a ScienceLive tudományos hírportál cikkéből.

Januárban a WHO szakértői csoportja Kínába utazott, hogy megvizsgálja, hogy honnan indult a halálos járvány, amely mára több mint 120 millió embert fertőzött meg, és világszerte 2,6 millió ember életét követelte.

A vírus eredetével kapcsolatban összeesküvés-elméletek százai születtek, beleértve azt is, miszerint a vírus egy vuhani laboratóriumból „szökött” ki. Ám ezt a feltételezést a WHO Kínába küldött nyomozócsapatai elutasították.

A tudósok, szakértők abban egyetértenek, hogy a koronavírus eredetileg a denevérekben volt, és onnan került – valószínűleg egy köztes faj révén – az emberekbe. A WHO pontos megállapítása szerint a vírus a denevérekből az állatfarmok haszonállataiba, majd az emberekre is átterjedt.

2020 februárjában Kína leállította ezeket a gazdaságokat, valószínűleg azért, mert a kínai kormány úgy gondolta, hogy ezek a denevérektől az emberekig terjedő útvonal részei – mondta Daszak.

A kormány utasításokat küldött a gazdálkodóknak arról, hogyan kell eltemetni, megölni vagy elégetni a fertőzött állatok tetemét úgy, hogy a betegséget ne terjesszék tovább – tette hozzá.

Ám a WHO még továbbra sem tudta kideríteni, hogy pontosan mely állatok hordozhatták a vírust a denevérektől az emberig.

„Úgy gondolom, hogy a SARS-CoV-2 először Dél-Kínában került az emberek közé” – fogalmazott Daszak. A WHO bizonyítékot talált arra is, hogy ezek az állatfarmok vírushordozó állatokat szállítottak a tenger gyümölcseit árusító vuhani Huanan piacra.

hirado.hu







0

hírek innen, onnan

Pszichológushoz küldték a ChatGPT-t

Amerikában van, ahol már a mesterséges intelligencia dönt a bíró helyett bizonyos szabadlábra helyezési kérelmek elbírálásakor. Vajon...

Tűz a Veres Péter úton: 15 méter hosszan szivárog a füst a tetőszerkezet alól

A fővárosi hivatásos tűzoltók megbontották a héjazatot.

Lángol egy családi ház Budapesten

Azonnal hívták a tűzoltókat a XVI. kerületbe.

Az agydaganat korai jelei: így ismerd fel időben a tüneteket

Az agydaganatot néha hétköznapi tünetek kísérik, amelyeknek talán nem is tulajdonítasz nagy jelentőséget.

Kifogott rajtuk a kézi váltó, nem tudták ellopni a Porschét

Alaposan feladta a leckét az autótolvajoknak a manuális sebességváltó használata, ami miatt egy Porsche elkötése hiúsult meg.

Presser és Dusán újra együtt: sztárparádéval jön a Pinokkió

A Vígszínház Pinokkiójában a Disney-mesés verzió helyett az eredeti Collodi-regényből indultak ki, aminek a sztorija annyira kalandos és...

A tűzszünet után kezdődik a gázai háború legbrutálisabb szakasza

Minél hosszabb a tűzszünet, annál több időt nyer a Hamász a harcokra való felkészülésre.

Vérdíj Magyarországon – hat bűnöző, akiért a legmagasabb nyomravezetői díj jár most

Jelenleg több mint 160 bűnelkövető ellen van érvényben díjkitűzés, azaz pénzt adnak a hatóságok azoknak, akik érdemi információval...

0

Sport

Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról

Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.

Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre

A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.

Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland

A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.

A Barcelona egy Atlético-játékos góljával verte az Atléticót

Fontos győzelem volt ez a Barcának, és legalábbi olyan fontos volt ez a gól João Félixnek.

Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől

A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.

Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban

A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.

Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról

Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.

Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét

Elvesztették születendő gyermeküket.

Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot

Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.

0

Bulvár

A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek

A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,

„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...

Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.

„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta

Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.

Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj

Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd

Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre

Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.

Egész héten tombolni fog a hideg: brutális mennyiségű csapadék szakad ránk, letarolja az országot a kőkemény t...

Hó, eső, havas eső és fogcsikorgató hideg: ezt ígérik december első napjai.

Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon

Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.

RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették

Csak előzetes engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél.

Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét

A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá

Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt

A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.

Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján

Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.

Hatalmas havat hoz a Mikulás

A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.

0