Ezt olvasta már?


Többéves börtönbüntetéseket szabott ki egy csalássorozat ügyében a Pécsi Ítélőtábla

A közlemény szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja hamis okiratokkal szerzett vidékfejlesztési támogatásokat 2012 és 2015 között, több mint 107 millió forint kárt okozva a költségvetésnek, míg szándékuk további csaknem 300 millió forint vagyoni hátrány okozására irányult.


hirdetés

A közlemény szerint az ügy első- és másodrendű vádlottja hamis okiratokkal szerzett vidékfejlesztési támogatásokat 2012 és 2015 között, több mint 107 millió forint kárt okozva a költségvetésnek, míg szándékuk további csaknem 300 millió forint vagyoni hátrány okozására irányult.

 

A vádlottak 2012-ben az Európai Mezőgazdasági Vidékfejlesztési Alap "fiatal mezőgazdasági termelők indulásának támogatását" célzó pályázatain hamis okiratokkal indultak. A pályázatok postára adásában a harmad- és negyedrendű vádlott is részt vett, illetve saját nevében is nyújtott be pályázatot.

 

A 2012-ben benyújtott hét pályázatból hatot elfogadtak, így egyenként több mint tízmillió forintos támogatáshoz jutottak a vádlottak, majd 2014-ben ismét valótlan tartalmú okiratokkal további több mint harmincmillió forintnyi támogatást szereztek meg. 2015-ben ismét próbálkoztak, több mint harminc pályázat benyújtásával, amelyek közül egyet bíráltak el kedvezően, huszonötöt elutasítottak, míg nyolcat - miután a vádlottak tudomására jutott a pályázatok felülvizsgálatának elrendelése - a csalók visszavontak.

 

Az elsőrendű vádlott emellett 2015-ben többeknek tett ígéretet támogatási pályázatok gyors elkészítésére, a sértettektől átvette a pályázatok elkészítésére szánt pénzösszegeket, a dokumentumokat ugyanakkor nem készítette el.

 

Az elsőrendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás, negyvenhat alkalommal megvalósuló, társtettesként elkövetett közokirat-hamisítás, hamis magánokirat negyvenhat alkalommal való felhasználása, nyolc rendbeli nagyobb kárt okozó csalás és hét rendbeli kisebb kárt okozó csalás, emellett folytatólagosan elkövetett csalás miatt mondta ki bűnösnek a bíróság. A vádlottat öt év börtönbüntetésre ítélték.

 

A másodrendű vádlottat társtettesként elkövetett költségvetési csalás és szintén negyvenhat rendbeli közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt négy év börtönre ítélték.

 

A két vádlottal szemben összesen mintegy 32 millió forintos vagyonelkobzást is elrendeltek.

 

A harmadrendű vádlottat költségvetési csalás, közokirat-hamisítás és hamis magánokirat felhasználása miatt egymillió forintos pénzbüntetésre, míg a negyedrendű vádlottat - két év próbaidőre felfüggesztve - egy év szabadságvesztésre ítélte a bíróság.

MTI







0

hírek innen, onnan

Ezt nem láttuk jönni. Ingatlanosnak áll Berki Mazsi

Úgy tűnik, Berki Mazsi már nem csak influenszerként szeretné keresni a kenyerét. Komoly szakmát választott magának...

5 jel az üzeneteiben, hogy nagyon tetszel neki

Manapság már teljesen magától értetődő, hogy az emberek sokat csetelnek a közösségi oldalakon, és az is biztos, hogy te is...

Kevesebb lakást adtak el a fővárosban idén

Idén az egy évvel korábbinál 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el Budapesten, ahol 2023-ban az új és a használt lakásokat egyaránt...

5 dolog, amin még a királyi család is spórol

Annak ellenére, hogy a brit királyi családnak óriási vagyona van, bizony még az ő esetükben is előfordul, hogy bizonyos dolgokon muszáj...

Atomfegyverek mellé csapódhattak be a Hamász rakétái, közel volt az atomkatasztrófa

A Hamász október hetedikén majdnem atomtámadást intézett Izrael ellen. Természetesen nincsen nukleáris fegyvere a terroristáknak, de...

Felmérték, mennyi béremelést terveznek jövőre a vállalatok

A cégek 80 százaléka nyújtott vagy fog nyújtani még idén béren kívüli juttatást a munkavállalóinak.

Újabb európai ország csapna le a bevándorlókra

Nagy-Britannia bejelentette, hogyan tervezi a legális úton érkező migránsok számának csökkentését, és harmadával megemeli a...

Bauer Bence: aki Németországba betette egyszer a lábát, az ott is marad

Már a Bundestag előtt vannak az új menekültügyi elképzelések, amelyek könnyebb honosítást és gyorsabb kiutasítást tennének...

Fél budapestnyi lakosra elegendő kábítószert foglaltak le a rendőrök Csepelen

A Budapesti Rendőr-főkapitányság munkatársai több mint 23 milliárd forint utcai értékű kokaint foglaltak le egy csepeli telephelyen –...

Kígyómarástól védő középkori tálat találtak Törökországban

A 800 éves bronztárgy a néphit szerint a skorpiócsípéstől és a kutyaharapástól is megóvta azt, aki ivott belőle.

Népszerűek a jótékonysági aukciókon a kortárs magyar művészek alkotásai

Az elmúlt 10 évben egyre több non-profit és civil szervezet döntött úgy, hogy jótékonysági árverés keretében olyan adománygyűjtő...

Napok vannak hátra: nagy változás jön a Messengerbe, érinti az Instagramot is

Néhány napon belül vége az átjárhatóságnak a Meta két appja, az Instagram és a Messenger között, már ami a csevegést illeti.

0

Sport

Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról

Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.

Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját

A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.

Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott

Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.

Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot

Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.

Teljes a káosz a magyar bajnok Veszprém kézilabdacsapatánál

A szurkolótábor reagált a BL-meccsen kitört botrányra.

Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét

Elvesztették születendő gyermeküket.

A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott

Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.

Eb-csoportjában legértéktelenebb a magyar válogatott, lehetetlen tippelni az esélyeket

Sorra vettük a Rossi-csapat riválisainak erősségeit és gyengeségeit.

A magyar válogatott az elsők között próbálja ki az UEFA furcsa szabályváltoztatását

Az Európa-bajnokságon vezetik be az újítást, ami csökkentheti a botrányos ítéletek számát.

A sorozatos bukások után bejelentést tett a vezetőedző jövőjéről az Újpest FC

A ila-fehérek sorozatban ötször kaptak ki az OTP Bank Ligában

A mumus megint lecsapott, eggyel távolabb az olimpiai álomtól a női kézisek

A második félidőt hiába kezdtünk előnyből, tizennégy perc alatt csak egy gólt szereztünk...

0

Bulvár

„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...

Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.

Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról

A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább. 

Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt

Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.

Hatalmas havat hoz a Mikulás

A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.

Brutális ónos eső érkezik: ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet.

Figyelmeztetésben részesítettek egy fizikatanárt, mert levetítette a 444 Valótlanul című filmjét az egyik óráj...

Szülők panaszolták be az igazgatónál a fizikatanárt a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amiért levítette a karaktergyilkosságokról szóló dokumentumfilmet a diákoknak az óráján.

375 millió EV-akkumulátorhoz elegendő az új lítium-lelőhely készlete

A máris „a lítium Szaúd-Arábiája” néven emlegetett régióban annyi akkumulátor nyersanyag van, amennyi önmagában képes átírni a világpiaci szabályokat. Pár hónapon belül ez a második, hasonló jelentőségű

„Nincs szükségünk túlárazott stadionokra" – kilépett az olimpia szervezőbizottságából Brisbane főpolgármestere

Az ausztrál város első embere szerint „az állami kormányzás veszélyezteti a játékokat".

Izrael nem javasolja, hogy Magyarországra utazzanak az állampolgárai

Minden külföldi utazást fontoljanak meg a külföldiek, javasolja Izrael nemzetbiztonsági tanácsa és más országokban is kerüljék a zsidó és izraeli identitásuk külső megnyilvánulását.

Rendkívüli hír: eltalálta a Hamász rakétája Izrael szupertitkos nukleáris bázisát

A Hamász rakétája eltalált egy izraeli katonai bázist, amelyen a feltételezések szerint nukleáris rakétákat tárolnak.

blogmorzsák

A leghíresebb szónok halála

Róma legnagyobb szónokának tartott Cicero nem is sejthette, hogy védence Róma első és talán legnagyobb császára lesz s ez a tévedése végül az életébe került.

Ezerszínű ősz

Fürdővárosi andalgás, rockkoncert-látogatás és őszi káprázat Csehországban.

0