Tisztulhat az idén a használtautó-piac
A magyarországi használtautó-piac tisztulását várja az idén az egyik meghatározó piaci szereplő, az országos értékesítési hálózattal rendelkező Das Weltauto.
Frank György, a cég márkaigazgatója az MTI-hez eljuttatott közleményében felhívta a figyelmet, hogy a Belügyminisztérium új adatlekérdezési rendszerének köszönhetően az autóvásárlók ingyenesen juthatnak hozzá a hazai járművek előtörténetéhez. Ezzel nagymértékben csökkenhet a manipulált kilométerórás kocsik száma, valamint a korábbi kártörténetet is nehezebb lesz elhallgatniuk az eladóknak. Ha a vásárlók élnek ezzel a lehetőséggel a szerződéskötés előtt, minimalizálható a kockázat - jelezte.
A közleményben a Datahouse adatait idézve ismertetik: 2018-ban Magyarországon rekordszámú, összesen 765 782 használt autó tulajdonosváltását regisztrálták a hatóságok. Ez 11,6 százalékos növekedés az előző évhez képest. A bővülés üteme csökkent, 2017-ben még 23,5 százalékos volt ez a mutató.
A gazdát cserélő autókból 205 428-at hazai kereskedőtől vásároltak a magyarok, ez a szegmens 10,1 százalékkal nőtt 2017-hez képest.
A Das WeltAuto 7767 gépkocsit értékesített 2018-ban, ami 11,2 százalékos növekedés 2017-hez hasonlítva.
Tavaly Magyarországon alsó-középkategóriás autót vásároltak használtan a legtöbben (231 687 autó), de népszerűek voltak a kisautók is (191 558 darab). A 10 évnél idősebb autók aránya nem változott, 78 százalékban választottak ilyen korú kocsit a vevők.
hírek innen, onnan
Magyar Péter Eximbank-feljelentései: a NAV 20 évre nézhet vissza – Az elnök emberei és a bizonyítékok politikája
Magyar Péter szerint négy, az állami Eximbankhoz kötődő ügyben tettek feljelentést, miközben a NAV húsz évre visszamenő...
Kettészakadt Lengyelország legnagyobb ellenzéki pártja, a mérsékeltek nem értenek egyet az új, szélsőjobbos irányvonallal
A volt miniszterelnök vezetésével nagyjából 30 képviselő elhagyja Orbán Viktor egykori legfontosabb szövetségesének pártját.
Orbán Balázs csak annyit kér a „nagyúrtól”, hogy jó társaságban tölthesse börtönbüntetését
Az Orbán Balázzsal folytatott tusványosi beszélgetésben Schiffer András is úgy vélte, hogy a Tisza „önkényesen” gyakorolja a...
30 ezer egy körbála?. Jaj annak, akinek nincs elég tömegtakarmánya.
A tehenészetek hónapok óta hordják a falközi silóba a terményt, tudva, hogy szemeskukoricájuk idén biztosan nem lesz. Jaj annak, akinek...
Senki sem állíthatja meg őket: ez a 3 csillagjegy mindig eléri, amit akar
Ezek a csillagjegyek nem ismerik a lehetetlent, és mindenkit lenyűgöznek céltudatosságukkal. Vajon te is köztük vagy?
4 csillagjegy, aki ma meggazdagodhat – te köztük vagy?
A mai nap különleges energiákat tartogat, amelyek egyes csillagjegyek számára váratlan anyagi lehetőségeket hozhatnak. A 4 csillagjegy, aki...
Hétből egy taxis megbukott az ellenőrzésen, egy sofőrt el is fogtak a rendőrök
A BRFK hetven taxist ellenőrzött a napokban, leggyakrabban a tarifahasználattal voltak problémák.
Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Reagált a Divinyi Zsombort ért vádakra az Országgyűlés Hivatala
Közölték, hogy a főigazgató-jelölt nem került kinevezésre.
Megtörte a csendet: drámai beszámoló a Ryanair-gépből majdnem kirepült utastól
Először szólalt meg nyilvánosan Ljubisa Karovic arról a súlyos incidensről, amelynek során egy Ryanair-járaton repülés közben betört...
Kína 14 európai vállalatra vezetett be exporttilalmat az új uniós szankciókra válaszul
Azonnali hatállyal megtiltotta Peking a kettős felhasználású termékek értékesítését 14 európai uniós cég számára. A lépés válasz...
A Magyar Nagydíj előtt vált biztossá: érkezik a trónörökös Leclerc-éknél
Már régóta beszélgettek erről a bokszutcák környékén.
Sport
Valami történt a vb-döntő előtt, kísérteties videó került elő Messiékről - Ezért játszottak katasztrofálisan
Lionel Messi láthatatlan volt a pályán, helyzete sem volt Argentínának. Az FBI állítólag megszállta a stadiont miattuk.
Gulácsi Péter szenzációs átigazolásával van tele az internet
LaLiga, BL, here we go.
Marco Rossit családi tragédia érte, de a haláleset ellenére már az ukránokra készül
Húzós ősz vár a magyar válogatottra, de a kapitány felkészülését a Rossi-család drámája beárnyékolta.
Ousmane Dembélé őrületes klubváltásáról ír az egyik legismertebb transzferguru
Elkezdték az egyeztetéseket a francia aranylabdással.
A világ egyik leggazdagabb embere szemet vetett Szoboszlaiékra, új tulajdonoshoz kerülhet a Liverpool
Elképesztő összeget fizetne Jeff Bezos az angolok rekordbajnokáért, aranykor következhet az Anfielden.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Még kap egy utolsó esélyt, de közeleg a Liverpool sztárjának eladása
Nagyon gyorsan meg kell győznie Andoni Iraolát.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Néhány hete még úgy tűnt, hogy visszavonul, de most hosszabbított az aranylabdás legenda
Tovább folytatja a karrierjét Luka Modric.
A Liverpool kölcsönadja a magyar futballistáját
Első osztályú csapathoz kerül a magyar kapus.
Hiába a Mol, nincs annyi pénz, mint a Fradinál - Dárdai kimondta, mitől lehet élcsapat az Újpest
Aki nem vezér, zseni vagy melós, annak nincs helye Újpesten.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Bulvár
Felbomolhat a Fidesz? Az Országgyűlés alelnöke kimondta a lehetetlent Tusványoson
Dúró Dóra várja Fidesz szavazóit a Mi Hazánk oldalára, szóba került a következő miniszterelnök is.
Lebuktatták Pócs Jánost: Tóth Vera és Szulák Andrea nevében milliókat vettek fel a nála bejegyzett egyesületnél – a Brazilban is a papír írja át a valóságot
Több mint 150 millió forint állami támogatást kapott a Pócs János családi birtokára bejegyzett Jász Nemzet Egyesület. A Brazil bürokratikus világa segít megérteni, hogyan válhat egy dokumentumba írt állítás hiv
Volt fővárosi főügyész: Fidesz-győzelem esetére be voltak tárazva ügyek Magyar Péter ellen is
Ihász Sándor a lemondó legfőbb ügyészről és a KNYF távozó vezetőjéről is lesújtó tapasztalatokat és véleményt osztott meg.
Konkrét javaslat a köztársasági elnök személyére: Az ATV élő adásában hangzott el
Különleges és meglepő név bukkant fel az államfőjelöltek között: egy élő adásban kezdeményezték a népszerű hazai kvízlegenda jelölését.
Szupertél csaphat le Európára, Magyarország ekkor kaphat az összeomló sarkvidéki légtömegekből
Keményen szélsőséges szupertélre kell készülnünk, a sok hó és nagy hideg sem kizárható a poláris örvény miatt.
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Népharag zúdult a fiatal lányra, mert nem adta át a kifizetett helyét a repülőn: a munkahelyéről is kirúgták miatta
Egy gyerek szeretett volna az ablak mellett ülni.
Tankcsapda: Fejes Tamás elindította a videót, de közben intim dolog történt a háttérben
A Tankcsapda énekese, Lukács Laci pont csinált valamit a háttérben, és ezt szóvá is tette.
„Fidesz? Game over” – Tusványos résztvevőit kérdeztük az összeomló Fideszről
Navracsics Tibor nemrég arról beszélt, kétséges, hogy a Fidesz brand megmenthető-e. A párt múlt heti látványos összeomlása után rendezték meg az idei Tusványost, ahol arról kérdeztük a résztvevőket, van-e még
Történelmi mélyponton a Tisza, különleges tilalom lépett életbe
A hamvak szabadban történő szétszórása, a hozzátartozóktól való ilyen búcsúzás egyébként is szabályokhoz kötött, és a terület tulajdonosának vagy kezelőjének hozzájárulása szükséges, de most a Tiszán i
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Nálad megvan még? A fiatalok szerint ez a retró tárgy hamarosan újra minden otthonban ott lesz
Kinek jutott volna eszébe néhány évvel ezelőtt, hogy egy rég elfeledett használati tárgy ismét a lakberendezési trendek élére kerülhet? Pedig a Z generáció ismét bebizonyította, hogy ami tegnap még ósdinak szám
blogmorzsák
Akiké a jövő színpada – fiatal színésznők
A 2025/26-os évad legjobb 35 alatti fiatal színésznői.
Rekord félévet zárt az autópiac Magyarországon
Csúcson a Volkswagen, mutatjuk a toplistát.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


