Tavaly közel száz ember halt meg lakástűzben
Tavaly 7414 lakástűzben 92 ember halt meg - tájékoztatta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság (OKF) szóvivője csütörtökön az MTI-t.
hirdetés
Mukics Dániel alezredes közleményében azt írta: 2022-ben 228-cal, 3 százalékkal több lakástűz keletkezett, mint 2021-ben. Az év folyamán 102 ezer négyzetméternyi épített terület égett le, 19 százalékkal kevesebb, mint egy évvel korábban.
A lakástüzekben 92 ember vesztette életét, hattal több, mint az előző évben, vagyis átlagosan négynaponta szedtek áldozatot a lángok; 635 ember sérült meg, 8 százalékkal több, mint egy évvel korábban, többségük a belélegzett füst miatt.
A lakástüzek eloltásához 14 636 tűzoltóautót riasztottak, nekik összesen 4 974 órára volt szükségük az oltáshoz. A leghosszabb beavatkozás tizenhárom órán át tartott: áprilisban egy pécsi társasház garázsában keletkezett tűz, a lángok pedig átterjedtek a garázs feletti lakásokra.
A szóvivő közölte azt is, hogy 327 lakástűz után indult tűzvizsgálat. A leggyakrabban nyílt láng használata, elektromos probléma, a fűtési rendszer hibája, főzés vagy dohányzás vezetett tűzhöz, de 158 otthon - 13 százalékkal kevesebb, mint az előző évben - szándékos gyújtogatás miatt gyulladt ki.
Mukics Dániel hozzátette: 512 esetben panelház valamelyik lakásában keletkezett tűz.
A tűz 967 alkalommal a kéményből indult; 352 kigyulladt épületben gázpalackok nehezítették az oltást.
A 7414 tűzzel érintett otthon közül csak 19 helyszínen volt füstérzékelő, holott ezek a készülékek már a tűz kezdeti fázisában megbízhatóan jeleznek, amikor még van idő cselekedni, az éppen meggyulladt tüzet eloltani vagy kimenekülni és a tűzoltókat hívni - tette hozzá.
A szóvivő tájékoztatása szerint 2022-ben 1234-szer hívták a tűzoltókat szén-monoxid miatt, 197-tel többször, mint egy évvel korábban, a 19 százalékos esetszám-növekedésnek pedig egyértelműen az az oka, hogy egyre több otthonban van szén-monoxid-érzékelő.
Az érzékelők terjedésének köszönhetően 21 százalékkal csökkent a mérgezések száma; 205 ember szenvedett valamilyen mértékű szén-monoxid-mérgezést és 19-en vesztették életüket tavaly a mérgező gáz miatt - írta Mukics Dániel.
Emlékeztetett: a szén-monoxid akkor jön létre, ha beltérben nyílt láng van és a tűz nem kap elég levegőt. Minden olyan fűtőeszköz és vízmelegítő forrása lehet ilyen gáznak, amelynek látható, elérhető az égéstere.
A tragédiák elkerülése érdekében gondoskodni kell az állandó és automatikus szellőzésről, és érdemes egy szén-monoxid-érzékelőt is beszerezni - hívta fel a figyelmet az OKF szóvivője.
hírek innen, onnan
Konyhai robtokégpet vennél karácsonyi ajándéknak? Itt a toplista, ezek a legjobb készülékek
A kínálat óriási, ezért mielőtt a kosarunkba emelünk egy mutatós darabot a bolt polcáról, érdemes utánajárnunk, hogy melyik fogja...
Újabb üzlethálózat jelentette be, hogy nem nyit ki december 24-én
A Lidl, a JYSK és a Penny is úgy döntött, hogy zárva tartják üzleteiket a karácsony előtti utolsó vasárnapon.
Most ülsz le, ha meglátod, ami ott van. Tóth Vera megmutatta az otthonát
Ilyennek gondoltad?
Kitálalt a bennfentes: válságba került Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata, már külön is költöztek
Ugyan a TV2 Párharc című műsorában még együtt szerepelnek, de egy ideje már nem a régi hőfokon ég a szerelmük.
Paprika Dorina komoly ígéretet tett: "Nem csábulok el még ettől sem"
Pedig rengeteget fogyott az utóbbi időben.
Most érkezett: lángokban áll egy családi ház Budapesten
A tűzoltók rohantak a helyszínre.
A Fehér Ház levélben sürgeti a kongresszust, hogy szavazza meg az Ukrajnának kért 61 milliárd dollárt
Az Egyesült Államok igazgatási és költségvetési hivatalának igazgatója szerint az év végén elfogy a korábban jóváhagyott keret....
Kupé crossover lehet a Nissan Leafből is
Mindig is úgy ismertük a Nissan Leafet, mint ami elsőként reagált a piaci trendekre, és úgy tűnik, hogy ez a jövőben is így lesz. Annó...
Ónos eső, havazás, tehát fennakadás – erre lehet készülni ma
Az éjszaka folyamán a Dunakanyar és a főváros térségében, valamint az Északi-középhegységben szállingózott a hó, kisebb havazás is...
Müller Péter: Ha igazán szeretsz, elmúlik minden félelemérzeted
Rómeó nem félt. És Júlia sem.
Valójában így kellene teregetned a téli időszakban
A szakemberek nem javasolják, hogy télen a lakásban teregess, ez ugyanis nemcsak penészesedéshez, de nem várt egészségügyi problémákhoz...
5 étel, amit jobb, ha nem eszel reggelire
Sokan már reggel, amikor felkelünk, érezzük, hogy egy könnyebb vagy nehezebb nap elé nézünk. Azonban hogy pontosan melyik lesz végül...
Sport
Eddig tartott a türelem, menesztették a Barcelona ikonját a kispadról
Mindössze öt hónapig húzta.
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre
A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
Szoboszlai Dominikék csúcsrangadót játszanak az FA-kupában
A vasárnapi sorsoláson Kerkez Milos csapata könnyebb ellenfelet kapott.
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj
Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon
Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.
RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették
Csak előzetes engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél.
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt
A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján
Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.
Hatalmas havat hoz a Mikulás
A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.
Politico: Sokkolta a brüsszeli politikusokat Orbán Viktor fenyegetése
Eddig inkább csak egyfajta zsarolásként értelmezték Orbán kijelentéseit, ami érdemben nem fenyegetheti a közelgő EU-csúcsot, most azonban a diplomaták egyre komolyabb fenyegetésként élik meg a magyar vezető kirohan


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje