Ezt olvasta már?


Skót vagy a görög ellenfele lehet a Vidi FC-nek

A skót Celtic Glasgow vagy a görög AEK Athén lesz a Vidi FC ellenfele a labdarúgó Bajnokok Ligája selejtezőjének negyedik fordulójában, amennyiben a székesfehérváriak a harmadik körben legyőzik a svéd Malmö csapatát.

A Vidi - amely az európai szövetség (UEFA) nyoni székházában lebonyolított hétfői sorsoláson nem volt kiemelt - a negyedik forduló első mérkőzésén léphetne otthon pályára.

A selejtező negyedik fordulójának, a play off-körnek az első mérkőzését augusztus 21-én vagy 22-én, a visszavágót pedig egy héttel később rendezik. A győztes a 32 csapatos BL-csoportkörben folytathatja szereplését az ősszel, a vesztes az Európa Liga 48-as főtáblájára kerül.

A Vidi a BL-selejtező első fordulójában a luxemburgi Dudelange, a következő körben a bolgár Ludogorec gárdáját búcsúztatta, előbbit 3-2-es, utóbbit 1-0-s összesítéssel. A harmadik fordulós párharca első mérkőzésén kedden a Malmö vendégeként lép pályára és egy héttel később fogadja Felcsúton a svéd riválisát.







0
0
0

hírek innen, onnan

Magyar Péter az uniós források feloldásáról egyeztetett telefonon az Európai Bizottság elnökével

Újabb fontos telefonbeszélgetést folytatott Ursula von der Leyennel, az Európai Bizottság elnökével Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke,...

Az IMF rontott idei globális növekedési előrejelzésén

A januárban vártnál 0,2 százalékponttal kisebb ütemben, 3,1 százalékkal nőhet az idén a globális gazdaság a Nemzetközi Valutaalap...

Bejelentést tett a Barátság vezetékről Zelenszkij

Az ukrán államfő közölte: egyelőre nem tudják teljesen megjavítani a vezetéket, de annyira igen, hogy működőképes legyen április...

Sulyok Tamás üzent Magyar Péternek: meglepő fordulat a két közjogi méltóság csörtéjében

A hivatal hangsúlyozta, hogy a köztársasági elnök jogállását és a hivatalviselés feltételeit az Alaptörvény világosan szabályozza.

Megvesznek a nők ezért a 35 éves színészért: mindenki az ő lábai előtt hever, nincs nála vonzóbb pasi ma a világon

Egyre nagyobb figyelem övezi Hollywood egyik legkarizmatikusabb fiatal színészét, aki nemcsak a vásznon, hanem a közösségi médiában is...

Michael Schumacher felépülésében kár reménykedni? Ez sokkolhatja a rajongókat

Nem olyan rég azt írták Michael Schumacherről, hogy jobban van, de ezt kár lenne elkiabálni a legtöbb hozzászóló szerint.

„Add, Uram, hogy átszakadjon a gát” – Jon Stewart amerikai műsorvezető példaként állítja az amerikaiak elé Orbán Viktor leváltását

Sokak reménye, hogy nemzetközi, világpolitikai irányváltáshoz vezet Orbán Viktor bukása. Donald Trump nimbusza is foszladozik.

Magyar Péter és Von der Leyen egyeztettek

Magyar szerint megegyeztek, hogy az uniós pénzek felszabadítása a cél.

Egy sivatagi ország, ami önellátóvá vált számos alapélelmiszerből

És még fokozzák is a termelést több mezőgazdasági területen.

Mária olyan szakmát választott, amiből más sírva menekülne: patkányok és csótányok között telnek a napjai

Ijedtükben a hölgyek többsége bizonyára felpattanna, ha egy patkánnyal, csótánnyal, netán nyesttel találná szemben magát – nem úgy...

A börtön után most a DK-ból is kilépett Óbuda polgármestere

Kiss László, a harmadik kerület polgármestere a közösségi oldalán jelentette be, hogy kilép a Demokratikus Koalícióból. Mint írja, ma...

0

Sport

Lemondott Gyulay Zsolt, határozatképtelenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség

Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.

Szoboszlai szerint nincs apelláta: Ha kell, akkor a Liverpool futballistáinak meg kell halniuk a pályán

A Paris Saint-Germain elleni BL-meccs előtt nyilatkozott Szoboszlai Dominik.

Egy tizenhét éves nyírbátori srác az izmot építő Milák Kristóf új kihívója

Egy év kihagyás után tér vissza az olimpiai bajnok úszóklasszis, aki erőre kapott az utóbbi időben.

Dárdai megint újít Újpesten, kérdés, örülnek-e ennek a játékosok

A sportigazgató már a Herthánál is meglepő módszereket vezetett be csapatépítés céljából.

Megengedhetetlen dolgokról beszélnek a szegediek a Veszprém győzelme után

Bodó Richárd a saját edzője helyett inkább a bakonyiakat irányító Xavi Pascuallal értett egyet.

Igazságot tett az UEFA Kovács István és a Barcelona ügyében

A katalánok több játékvezetői ítéletettel sem értettek egyet az Atlético Madrid elleni BL-negyeddöntőn.

Ukrán–finn szakembert neveztek ki az Újpest vezetőedzőjének

Már korábban is felmerült szerződtetése a lila-fehéreknél.

Révész Bulcsú meccse egy korszak lezárását jelentheti a sznúker-vb selejtezőjében

A sokkal esélyesebb kínai Csang An-ta volt a magyar játékos ellenfele.

Újabb magyar tehetség játékjogát foglalták le a világ legerősebb bajnokságában

A 19 éves irányító nyolc európai kiválasztott közül volt az egyik.

Kiállítás hajtépésért, Szoboszlai excsapattársa elintézte a Manchestert

Lisandro Martínez két hónap után tért vissza, de rögtön kiállították.

„Hatalmas pálfordulásnak kellene történnie” – Sós Csaba Milák Kristófról

Végül mégsem öt versenyszámban indul el a magyar klasszis az úszó ob-n, Milák edzője beszélt a terveikről.

0
0

Bulvár

Rendkívüli közleményt adott ki a Mészáros Csoport

A cégcsoport először szólalt meg a választás óta.

Frissültek az országgyűlés mandátumeloszlási adatai – változás a Tiszánál és a Fidesz-KDNP-nél

Még mindig nincs teljes és végleges eredménye a vasárnapi választásnak, ugyanis az átszavazók és a levélszavazatok, valamint az újraszámlálás miatt négy egyéni választókerület sorsa továbbra is kérdéses.

Ezt üzente Gálvölgyi János Orbán Viktornak

Egy futballhasonlattal üzent a leköszönő miniszterelnöknek.

Erős figyelmeztetést kapott a leendő Tisza-kormány

Magyarországnak számos gazdasági kihívással kell szembenéznie a Fitch Ratings szerint.

Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból

Fitch: komoly makrogazdasági és közfinanszírozási kihívások várnak az új magyar kormányra.

Megérkezett a Fehér Ház első reakciója: J. D. Vance-t nem lepte meg, hogy Orbán Viktor elveszítette a választásokat

Az amerikai alelnök elárulta, miért jött Budapestre a kampány utolsó hetében.

0