Sajtóközlemény: Holotechnél nincs Hologram ügy. A politika pedig nem tartozik ránk.
Piaci szereplőként nem dolgunk állást foglalni politikai vagy közéleti kérdésekben – ugyanakkor nem mehetünk el szó nélkül a bennünket ért támadások mellett.
hirdetés
Morális kötelességünk, hogy kiálljunk és megvédjük a kutatásainkban résztvevő közel negyven tudóst, vegyészt, fizikust, akadémikust és mérnököt, akiknek nem csak személyes megítélése, de magas szintű tudományos munkájának megbecsülése is veszélybe került a minden racionális alapot nélkülöző, nemtelen és aggasztó vádaskodások során. Kategorikusan visszautasítunk minden, vállalatunk Holografikus Technológiai fejlesztését és azok kapcsán megvalósult beruházásokat ért vádaskodásokat.
Ez úton is meg kívánjuk erősíteni, hogy Gábor Dénes, világhírű Nobel-díjas feltalálónk nevéhez fűződő kutatási eredmények továbbfejlesztése kapcsán nem csak lehető legnagyobb szakmai alázattal és körültekintéssel, de a részünkről elvárható szakmai, pénzügyi és pályázati előírásoknak is a lehető legmegfelelőbb módon járunk el. A legnevesebb hazai egyetemekkel és kutatási műhelyekkel (Miskolci Egyetem, Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem, Gép- és Terméktervezési Intézet, Szerszámgépészeti és Mechatronikai Intézet, Fizikai Kémia és Anyagtudományi Tanszék, Műanyag és Gumiipari Laboratórium, Lágy Anyagok Kutatócsoport, a Szervetlen és Analitikai Kémia Tanszék és a Fizika Tanszék stb.) évek óta tartó közös kutatási és fejlesztési munkánk prudens és transzparens működését nem csak közel 15 különböző pályázati ellenőrzés, de fejlesztéseinkben részvevő, szigorú antikorrupciós előírásokkal, valamint átfogó pénzügyi felügyelettel és ellenőrzési rendszerekkel rendelkező nemzetközi partnercégeink rendszeres visszajelzései is igazolják. A lehető legalaposabb pénzügyi fegyelem nélkül nem működhetne velünk együtt sem az Európai bankjegyek nyomtatásáért felelős holland biztonsági nyomda, sem a világ egyik legnagyobb és legismertebb távközlési vállalata, de nem lennénk rendszeres meghívott vendégei a legnagyobb körültekintéssel megrendezett biztonsági és hadiipari kiállításoknak sem.
Fontosnak érezzük tisztázni azt a médiában megjelent félreértést miszerint cégünk, a Holotech Hungary Kft. új technológiai feltalálására nyújtott volna be pályázatot – amivel szemben az az igazság, hogy csak és kizárólag a Gábor Dénes nevéhez fűződő hologram technológia továbbfejlesztésére, illetve annak egészségügyi, építészeti, biztonságtechnológiai, energetikai, tervezési, valamint egyéb, civil és polgári célú felhasználásának kidolgozására vettünk igénybe pályázati forrásokat. Anélkül, hogy túlságosan szakmaiak szeretnénk lenni, természetesen értjük a félreértés okát: laikus bírálóink számára nem egyszerű értelmezni a fejlesztés, illetve más pályázati keretein belül megvalósuló, foto-polimer alapanyagra, illetve annak előállítására alkalmas gépek megalkotására irányuló erőfeszítéseinket.
Ezzel együtt fontosnak érezzük megemlíteni vállalataink múltbéli eredményeit is: a Holotech Hungary Kft-hez köthetően (teljes zöldmezős beruházás) keretében jött létre Magyarország egyik legnagyobb - nemzetközi szinten is kiemelkedő - nyomdaipari cégcsoportja Budapest mellett. A Vácot megvalósult, mintegy 23.000 nm alapterületű nyomdaipari központban több mint 15 Mrd forint értékbű beruházás jött létre, amely mindennapi működése során mintegy közel 25 Mrd Ft árbevételt termel évente – és ami mintegy 350 fő munkavállalónak teremtett állást és mindennapi megélhetést. Fontos kiemelnünk, hogy csak az elmúlt években nagyságrendileg közel mintegy 10 Mrd Forint adó került megfizetésre a költségvetés számra, valamint annak arányos része (több 100 millió Forintos nagyságrendben) a váci önkormányzat részére.
Értjük és elfogadjuk a politikai szereplők működésének logikáját, ugyanakkor reméljük, hogy ők is értik és elfogadják, ha a valótlan és hamis állításaikért a bírósági eljárásokban is felelniük kell majd.
hírek innen, onnan
Van valami közös Kabát Petiben és Kucsera Gáborban – Kitalálod, mi az?
Ma már a legtöbbjüket főállású celebként ismeri az ország, akik versenyeznek és vetélkednek a nézők szórakoztatására. Pedig fényes...
Rongyrázós műbalhék turbó fokozatban: Megnéztük A város királynőit
A Feleségek luxuskivitelben RTL által újragondolt verziója láttán egy új világ nyílik meg a nézők előtt. Egy világ, amiben két teljes...
Sokkoló videó arról, mit okoz az autó tetején szállított karácsonyfa
Sokan vannak, akik az autó tetején viszik haza a fenyőfát, ami egyáltalán nem jó ötlet - mutatjuk, miért.
Ezeket a betegségeket jelezheti előre a bőrkeményedés
Mikor és milyen esetekben jelezhet betegséget a bőrkeményedés?
Utazás a komfortzónán túlra, fröccsök, vitorlások, punkok és kreatívok a nagy karácsonyi könyvajánlónkban
Kicsit idejétmúlt ajándéknak tűnhet a könyv, nem is elsősorban a formátuma miatt (offline), hanem mert időt kell szentelni rá. Viszont...
Tuzson Brüsszelben: a kormány kezártnak tekinti a tárgyalásokat az igazságügyi reformról
Magyarország az Európai Bizottságnak a magyar igazságügyi reformmal kapcsolatos minden olyan kérésének eleget tett, ami nem okoz a...
Bloomberg: Orbán azt követeli, vegyék le az ukrán csatlakozás témáját a jövő heti EU-csúcs napirendjéről
A magyar miniszterelnök az Európai Tanács elnökének írt levelet.
Megjelent az új, 80-as árfigyelős terméklista
A kormány társadalmi egyeztetésre bocsátotta javaslatát. Ezzel a 18 termékkel bővülne a kormány árfigyelője.
Megnéztük a Toyota 2025-ben érkező, félig kínai elektromos kupé SUV-ját
Bátran kijelenthetjük, hogy a japán gyártó kínálatában eddig még nem volt egyetlen hasonlóan látványos szabadidő-autó sem.
Ötvenkilencszer bukott meg az elméleti vizsgán egy angliai tanulóvezető
Külön dicséretben részesítették, hogy nem adta fel.
Új vírus zárhat minket újból a négy fal közé
Ismét leállhat az egész világ, és az új vírus veszélyesebb lehet, mint a Covid.
Sport
Eddig tartott a türelem, menesztették a Barcelona ikonját a kispadról
Mindössze öt hónapig húzta.
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre
A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
Szoboszlai Dominikék csúcsrangadót játszanak az FA-kupában
A vasárnapi sorsoláson Kerkez Milos csapata könnyebb ellenfelet kapott.
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj
Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon
Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.
RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették
Csak előzetes engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél.
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt
A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján
Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.
Hatalmas havat hoz a Mikulás
A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.
160 kilométert vezetett a férj, mire rájött, hogy baj van - Csak a szerencsén múlott, hogy megtalálta feleségé...
Enyhén szólva későn kapcsolt!


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje