Ezt olvasta már?


Pénzbüntetést javasol az ügyészség egy férfi ellen, aki hamis ajánlásokat adott le az országgyűlési választásokon

A Fővárosi Főügyészség vádat emelt és pénzbüntetés kiszabását indítványozza egy férfi ellen, aki a 2022-es országgyűlési választásokon úgy indult jelöltként, hogy ehhez hamis ajánlásokat használt fel.


hirdetés

 

A Fővárosi Főügyészség azt közölte hétfőn az MTI-vel, hogy a vádirat szerint a férfi a 2022. április 3-án tartott országgyűlési választáson egy budapesti választókerületben kívánt indulni.

Ehhez 2022 februárjában átvette a nevére kiállított ajánlóíveket, amelyeken az induláshoz szükséges, legalább 500 érvényes ajánlást kellett összegyűjtenie.

A vádlott pár nap múlva leadott 99 már kitöltött ajánlóívet több mint 700 aláírással.

A választási bizottság az ajánlások alapján nyilvántartásba is vette, utólag azonban kiderült, hogy 52 aláírás nem a névtulajdonosoktól származik, 13 ajánlóként feltüntetett ember pedig már korábban elhunyt.

Az ügyészség szerint a férfi, annak érdekében, hogy a választási bizottság az ajánlásokat érvényesnek fogadja el és ezáltal jelöltté válhasson, aláírásával valótlanul igazolta, hogy az íveken szereplő ajánlásokat személyesen ő gyűjtötte, és a felsorolt személyek ajánlása valós.

A férfi a választáson végül a leadott szavazatok kevesebb mint fél százalékát szerezte meg - tették hozzá.

A Fővárosi Főügyészség a férfit a választás rendje elleni hamis adatok feltüntetésével elkövetett bűntettel vádolja, és azt indítványozza, hogy vele szemben a bíróság tárgyalás mellőzésével, büntetővégzésben pénzbüntetést szabjon ki - áll a közleményben.

 

MTI







0

hírek innen, onnan

Nem finomabb lelkeknek való sorozat ez: Visszatért a Sárkányok háza! - Harapósabbak, mint eddig valaha

Az HBO, vagyis elnézést, Max… műsorára visszatértek a Targaryenek és a valeriai uralkodóház legnagyobb polgárháborúja. Elkezdődik A...

Magyarországtól nem messze található az UFO-észlelések egyik legismertebb helyszíne

Skócia az UFO-észlelések terén nagyhatalomnak számít, a bejentések legtöbbje a Falkirk-háromszög néven ismert területről származik.

Közeleg az utolsó csengetés: így töltik valójában a "három hónapos" nyári szünetet a tanárok

Egy pedagógus feladatai nem érnek véget az évzáróval, és nem a szeptemberi becsengetéssel térnek vissza a munka világába.

Jonas Vingegaard jól érzi magát, triplázásra készül

„Izgatott vagyok, hogy indulhatok, mert az elmúlt néhány hónap nem volt mindig könnyű.”

Toronymagasan ez a 10 legjobb élelmiszer, amely legjobban fokozza a vágyat

Vedd kezedbe a fakanalat, és tegyél valami jót a partneredért. Ha szeretnéd különleges fűszerrel megbolondítani a szerelmi menüdet,...

Minden nyári szetthez illik: a 8 legtrendibb Mary Jane balerina cipő 

A Mary Jane cipő, amely a „balletcore” trend révén nyerte vissza népszerűségét, az idei év alapdarabjává vált, legyen szó...

Történelmi pillanat: ledobta az első FAB-3000-eseket Oroszország

Az orosz Telegram-csatornák tették közzé azt a videót, amelyen állítólag a háromtonnás irányított légibomba (FAB-3000) első bevetése...

Bajba jutott hercegnőből főhős lesz Zelda az új Legend of Zelda játékban

Fordul a negyven éve biztos alapfelállás a játék történetében: Zelda helyett Link tűnik el, és az elf hercegnőnek kell megtalálnia...

Sport

Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott játékosa

A német válogatott tagjainak már nincs miért izgulniuk, hiszen a magyarok elleni 2-0-s győzelemmel bejutottak a nyolcaddöntőbe az Európa-bajnokságon. A […] A Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott focistája bej

Szerbia visszalép az Eb-től, ha az UEFA nem avatkozik közbe

A Szerb labdarúgó-szövetség főtitkára hivatalos kérelmet nyújtott be az UEFA-nál a szerdai horvát-albán mérkőzéssel kapcsolatban.

Nagy Ádám elárulta, mit mondott neki a játékvezető az első német gólról

A magyar válogatott középpályása szóvá tette az első félidő után a Willi Orbán elleni szabálytalanságot, és érzése szerint fordított esetben biztos, hogy középkezdés helyett szabadrúgás következett volna.

Szoboszlai: Próbáltam a csapatot lecsillapítani, hogy gyerekek, azért magyarok vagyunk

A németek elleni vereség után a magyar cséká elég pragmatikusan nyilatkozott, nem túlságosan reménykedve.

Náci karlendítés és testi erőszak - feljelentették a magyar válogatott szurkolóit

A stuttgarti rendőrség jelentése szerint 30 magyar szurkolót jelentettek fel szerda délután a Németország-Magyarország Eb-mérkőzés előtt.

Ilyen nincs. Hollandiában szidják a gyalázatos holland bírót, aki szabálytalan gólt ítélt a németeknek

Danny Makkelie a hollandok szerint szégyenteljes teljesítményt nyújt.

Ilkay Gündogan: Meglepődtem, hogy Orbán és a magyar csapat ennyire mérges volt

Németország két kör után továbbjutott, nem csoda, hogy a Magyarország elleni 2-0-s győzelem után Julian Nagelsmann nem győzte fogadni a gratulációkat. A góllal és gólpasszal záró Ilkay Gündogan pedig odaszúrt eg

Még egy elképesztően rossz hírt kaptak Szoboszlaiék

Nem elég hogy kikaptunk a németektől, a baj tovább fokzódott.

„Öld meg az összes…” - antiszemita rigmusok az Eb-mérkőzésen

A horvát és az albán szurkolók a két csapat Eb-mérkőzésén antiszemita rigmusokat skandáltak.

A svájci kapitány értékelése: A magyar és a skót válogatott közül utóbbi okozott több problémát

Murat Yakin felhívta játékosai figyelmét, hogy Skócia biztosan szeretne javítani önbecsülésén is.

Rossz hírt közölt a skót szövetségi kapitány a magyar válogatott elleni meccs előtt

A skót válogatott a németek elleni 5-1-es vereséggel indította az idei Európa-bajnokságot. Steve Clarke legénysége szerda este javított, mivel a […] A Rossz hírt közölt a skót szövetségi kapitány a magyar válog

0

Bulvár

Végre kiderült, milyen típusú rák miatt hunyt el Tompos Kátya

Talán még mindig nem tértünk magunkhoz abból a sokktól, amelyet Tompos Kátya halála okozott. Újabb információk derültek ki a szomorú esetről.

Óriási leállás jön Magyarország egyik legnagyobb bankjánál, a számláidat se fogod tudni befizetni

Figyelmeztetett Magyarország egyik legnagyobb bankja, hogy hamarosan karbantartást fognak végezni náluk. Résen kell lenned, mert rengeteg szolgáltatás nem lesz elérhető.

Jön a 39 fok: eszedbe ne jusson ilyen színű ruhát felvenni a forróságban

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzései alapján legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére. Mutatunk néhány trükköt,

Ilyen nincs! Végleg megadóztatják a magyar családok megtakarításait: ennyit kell fizetni augusztustól

Változik a kamatjövedelmek szocho fizetési kötelezettsége, nem csak veszélyhelyzetben, de állandóan be kell majd fizetni.

Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott játékosa

A német válogatott tagjainak már nincs miért izgulniuk, hiszen a magyarok elleni 2-0-s győzelemmel bejutottak a nyolcaddöntőbe az Európa-bajnokságon. A […] A Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott focistája bej

Szandi ki se szállt a kocsiból, elvette a 600 ezres gázsit, majd távozott a segélykoncertről, mert szerinte túl kevesen voltak

A szerződésben legalább 50 néző szerepelt, de Szandiék szerint nem voltak ennyien. A szervezők igazolni tudják, hogy 60 jegyet eladtak a koncertre.

Szerbia visszalép az Eb-től, ha az UEFA nem avatkozik közbe

A Szerb labdarúgó-szövetség főtitkára hivatalos kérelmet nyújtott be az UEFA-nál a szerdai horvát-albán mérkőzéssel kapcsolatban.

Nagy Ádám elárulta, mit mondott neki a játékvezető az első német gólról

A magyar válogatott középpályása szóvá tette az első félidő után a Willi Orbán elleni szabálytalanságot, és érzése szerint fordított esetben biztos, hogy középkezdés helyett szabadrúgás következett volna.

Szoboszlai: Próbáltam a csapatot lecsillapítani, hogy gyerekek, azért magyarok vagyunk

A németek elleni vereség után a magyar cséká elég pragmatikusan nyilatkozott, nem túlságosan reménykedve.

30 %-ban halálos: már 15 helyről jelentették Magyarországon a horrorkullancsot

2009-ben a Margiszigeten találták az elsőt egy sünön, a Naphire.hu most friss adatokat közölt a "horrorkullancsok" magyarországi megjelenésével kapcsolatban.

blogmorzsák

Egykori szocialista nagyvállalat étterme

Ha figyelembe vesszük, hogy állítólag egyszerre 600 dolgozó tudott itt ebédelni, akkor nem csupán egy szimpla menza jut eszünkbe.

Chomsky téves halálhírének margójára

Akár elhunyt, akár él még, ő is átlátott a washingtoni szitán.

0