Mit ünneplünk március 15-én?
Március 15-e a 1848-49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete.
Március 15. az 1848–49-es polgári forradalom és szabadságharc kezdete, és egyben a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja is. A rendszerváltás évétől kezdődően munkaszüneti nap, 1990 óta hivatalos nemzeti ünnep.
hirdetés
Március 15. a magyar sajtó napja is annak emlékére, hogy 1848-ban ezen a napon nyomtatták ki a magyar sajtó első szabad termékeit.
A pesti Ellenzéki Kör, a fiatal értelmiségiek radikális csoportja 1848. március 5-én indította el aláírásgyűjtő mozgalmát a pozsonyi diétán, mégpedig Kossuth Lajos két nappal korábban beterjesztett felirati javaslatának támogatására.
Ez a javaslat többek között a közteherviselést, politikai jogegyenlőséget, népképviseletet és független kormányt követelt. Időpontul március 19-ét választották, mert ekkor tartották a József-napi vásárt, amelyet francia mintára reformlakoma követett volna Rákos mezején. A terv szerint ekkor akarták ismertetni a javaslat alapköveteléseit forradalmi jelszavakká tömörítő tizenkét pontot is, amelyet Irinyi József öntött formába.
Március 14-én este azonban megérkezett Pest-Budára az előző napi bécsi forradalom híre, és a Pilvax kávéházban összegyűlt ifjak cselekvésre szánták el magukat.
A Tizenkét pont
Március 15-én reggel Petőfi Sándor, Vasvári Pál, Jókai Mór és Bulyovszky Gyula megváltoztatta a diétához intézett tizenkét pont bevezetését, és politikai fellépésüket indokoló kiáltványt fogalmazott meg. A pontok szövegét a politikai röplap műfajához igazították, két pontot összevontak, és a szövegbe bekerült a politikai foglyok szabadon bocsátásának követelése.
Ezt a kiáltványt olvasták fel a Pilvax kávéházban gyülekező ifjaknak, majd Petőfi elszavalta két nappal korábban írott, a március 19-i reformlakomára szánt költeményét, a Nemzeti dalt.
Ezután Petőfi és mintegy tíz társa a szemerkélő esőben elindult a Pilvaxból az egyetemre. Előbb az orvoskar hallgatóihoz, majd velük a politechnikum diákjaihoz, azután pedig együttesen a jogászokhoz vonultak. Minden helyszínen elhangzott a kiáltvány és a Tizenkét pont, Petőfi pedig elszavalta költeményét. A jogászok és az utca népének csatlakozásával mintegy kétezresre duzzadt, egyre lelkesebb tömeg Petőfi vezetésével átvonult a közeli Landerer és Heckenast nyomdához, a Hatvani (ma Kossuth Lajos) utca és a Szép utca sarkára.
Az ifjúság vezetői a nép nevében lefoglalták a gépeket, és cenzúrázatlanul nyomtatták ki a Nemzeti dalt, illetve a Tizenkét pontot. Ez utóbbi így szólt:
„Mit kíván a magyar nemzet!”
Legyen béke, szabadság és egyetértés.
1. Kívánjuk a sajtó szabadságát, a cenzúra eltörlését.
2. Felelős minisztériumot Buda-Pesten.
3. Évenkénti országgyűlést Pesten.
4. Törvény előtti egyenlőséget polgári és vallási tekintetben.
5. Nemzeti őrsereg.
6. Közös teherviselés.
7. Úrbéri viszonyok megszüntetése.
8. Esküdtszék, képviselet egyenlőség alapján.
9. Nemzeti Bank.
10. A katonaság esküdjék meg az alkotmányra, magyar katonáinkat ne vigyék külföldre, a külföldieket vigyék el tőlünk.
11. A politikai státusfoglyok szabadon bocsátassanak.
12. Unió.
Egyenlőség, szabadság, testvériség!
Kevéssel dél előtt Irinyi József személyesen osztotta szét a röplapokat, a szabad sajtó első példányait. A Tizenkét pont szövegén később kisebb változtatásokat hajtottak végre, az utolsó pontot így egészítették ki: „Unió Erdéllyel.”
Délutáni események
A siker bátorságot öntött a kezdeményezőkbe, akik délután háromkor a Nemzeti Múzeumnál nagygyűlést tartottak, majd az időközben tízezresre duzzadt tömeg a Pest városi tanácshoz vonult, s rábírta annak tagjait, hogy csatlakozzanak követeléseikhez. Forradalmi választmány alakult, majd a nép elindult Budára, a Helytartótanácshoz.
Táncsics kiszabadul
Az óriási tömeg kíséretében érkezett választmányi vezetők: Nyári Pál, Pest megye alispánja, Rottenbiller Lipót, Pest város alpolgármestere és Klauzál Gábor, Csongrád vármegye követe adták elő a követeléseket. A sokaságtól megfélemlített Helytartótanács elfogadta a Tizenkét pontot, azonnal eltörölte a cenzúrát, és szabadon bocsátotta börtönéből a sajtóvétség és izgatás vádjával 1847-ben elítélt Táncsics Mihályt, akit a tömeg diadalmenetben vitt Pestre. Este a Nemzeti Színházban a Bánk bán díszelőadásával ünnepelték a forradalom győzelmét.
Ugyanekkor Pozsonyban…
Az utolsó rendi országgyűlés alsótáblája határozatban jelentette ki, hogy Kossuth Lajos március 3-i felirati javaslatába beleérti az állami kárpótlás melletti jobbágyfelszabadítás és a teljes közadózás megvalósítását is. Az országgyűlési küldöttség a főrendek által is elfogadott felirattal Bécsbe utazott V. Ferdinánd királyhoz.
A pesti események után a bécsi udvar és V. Ferdinánd jobbnak látta nem visszautasítani a feliratot, ezenfelül miniszterelnöknek nevezték ki gróf Batthyány Lajost, aki március 23-án megalakította az első felelős kormányt. A pesti forradalomnak is köszönhető az áprilisi törvények megszületése (április 11.), amellyel megszűnt egy elavult, rendiségen alapuló politikai rendszer, az ország pedig lehetőséget kapott a polgári fejlődésre és a gazdasági megerősödésre.
Március 15. 1989-ben volt először munkaszüneti nap, 1990 óta pedig hivatalos nemzeti ünnep.
forrás: alon.hu
hírek innen, onnan
„Megszoktuk, hogy lekezelnek minket, itt nem” – bemutatkoznak a magyar gyerek önkéntesek, akik más gyerekekért dolgoznak
Bár soha nem szabad áthárítani a döntések felelősségét a kiskorúakra, mégis érdemes bevonni őket, részvételt biztosítani számukra...
Nem is annyira takarékos a napelem, mint azt gondoltuk?
A Georgia Műszaki Egyetem docense arra mutatott rá: sok esetben visszapattanhat a napenergia, ennek pedig több oka is van.
A legjobban várt játék: megjött a Grand Theft Auto VI első trailere, és még menőbb, mint vártuk
„A trailerünk kiszivárgott, úgyhogy nézzétek meg akkor már eredeti verzióban a YouTube-on” – így indokolta a Rockstar Games, miért...
Megrázó külsejű, széttépett tetem sodródott partra Ausztráliában: meglepő dolgot fedeztek fel rajta a szakemberek
Különös dolgot vettek észre a tudósok a tetemen.
Hiába érkezhet az EU-pénz, a napelemes pályázók ebből semmit nem láthatnak
Futhatnak a pénzük után a napelemesek és a kivitelezők.
Meggyűlt az ukrán drónok baja egy régi orosz fegyverrel – így működik az SA-15
Az ukrajnai háborúban egyre nagyobb szerep jut a légvédelemnek, ezért mindkét fél igyekszik ezen a téren fölényt szerezni.
Évtizedek óta nem látott káosz a legendás sztárcsapatnál, amely önmagát teszi nevetségessé
A kirúgás fenyegeti Alex Ferguson még így is legsikeresebb utódját. Ki jön utána?
Videón a cserbenhagyás: olvasónk két autója reccs, a kár milliós, a rendőrség nyomoz
A KIA sofőrje olvasónk mindkét autóját lezúzta egy éjjel, a rendőrség nyomoz, a kamera nem működött, a kár milliós.
Vigyázz, mérgező anyagokkal van tele az otthonod.
Sokszor hallhatjuk, hogy a háztartási vegyszereket tartsuk távol a gyerekektől, pedig akár a felnőttek számára is életveszélyesek...
Itt a térkép: mutatjuk, hol várható havazás Magyarországon
Kedden a déli óráktól délnyugat felől csapadékzóna érkezik, amely elsősorban hazánk nyugati felét érintheti. A Dél-Dunántúlon...
Tényleg a magyarok szenvedték meg legjobban a válságot az egész EU-ban?
Az utóbbi hónapokban rendre Magyarország vezette az inflációs rangsort az EU-ban, és az energiaválság kezdetétől számíva is nálunk...
Leváltották a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának igazgatóját
A lapunkhoz eljutott információ szerint hivatali és pénzügyi visszaéléssel gyanúsították meg. (Belföld)
Sport
Nyílt törést szenvedett a meccsen a magyar válogatott játékos
Keserédes lett a csapata győzelme.
Eddig tartott a türelem, menesztették a Barcelona ikonját a kispadról
Mindössze öt hónapig húzta.
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre
A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
A Barcelona egy Atlético-játékos góljával verte az Atléticót
Fontos győzelem volt ez a Barcának, és legalábbi olyan fontos volt ez a gól João Félixnek.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta
Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.
Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj
Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
Egész héten tombolni fog a hideg: brutális mennyiségű csapadék szakad ránk, letarolja az országot a kőkemény t...
Hó, eső, havas eső és fogcsikorgató hideg: ezt ígérik december első napjai.
Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon
Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.
RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették
Csak előzetes engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél.
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt
A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján
Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.
Politico: Sokkolta a brüsszeli politikusokat Orbán Viktor fenyegetése
Eddig inkább csak egyfajta zsarolásként értelmezték Orbán kijelentéseit, ami érdemben nem fenyegetheti a közelgő EU-csúcsot, most azonban a diplomaták egyre komolyabb fenyegetésként élik meg a magyar vezető kirohan


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje