Minden eddiginél többen váltak milliomossá, illetve milliárdossá tavaly
Rekordszámú, több mint 4 ezer ember vált milliomossá, öten pedig milliárdossá a Szerencsejáték Zrt. játékaival 2022-ben - közölte a nemzeti lottótársaság pénteken az MTI-vel.
Azt írták, az év utolsó hónapjában "megszületett minden idők legnagyobb hazai lottónyertese" is, aki több mint bruttó 30 milliárd forintnak örülhetett.
A legtöbb hétszámjegyű nyeremény 2022-ben is a számsorsjátékokon született, de a sportfogadás is több mint 1500 tippelőt tett milliomossá.
A közlemény szerint minden eddiginél több, 4383 milliomos született a Szerencsejáték Zrt. játékosai között. A legtöbb, 1176 játékos az Ötöslottóval lett gazdagabb, köztük heten százmilliót, két játékos pedig milliárdot is meghaladó összeget vihetett haza. A Skandináv lottón 28-an örülhettek a millióknak, köztük heten pedig százmillióknak. Hatoslottón hét nagynyertes volt, köztük egy milliárdos és öt százmilliomos. A Kenó 100 szerencsésnek jelentett milliókat tavaly, a Luxoron 112-en, a Puttón 190-en örülhettek hétszámjegyű összegnek, a Jokerrel pedig 286-an váltak milliomossá.
Közölték azt is, hogy tavaly megszületett minden idők legnagyobb hazai Eurojackpot nyereménye, december 9-én egy szerencsés több mint bruttó 31 milliárd forinttal lett gazdagabb. A nyertes ezzel nem csak a hazai szerencsejáték történelembe írta be magát, 880 forintos nyertes szelvényével egy csapásra a 100 leggazdagabb magyar közé is bekerült.
Sportfogadásból 1623 egymillió forintot elérő nyeremény született. A sorsjegyeket választók közül is többszázan csatlakozhattak a milliomosokhoz: online és offline kaparóssal összesen 782-en gazdagodtak hétszámjegyű összeggel, köztük több olyan szerencsés is volt, aki a főnyereményt is megütötte. A legtöbb nyertes a Játék összeköt! befogadó játszótérépítési programot támogató Nagykarácsony sorsjegy játékosai közül került ki, 124-en örülhettek összesen 394 millió forintos nyereményüknek - ismertette a lottótársaság.
A Szerencsejáték Zrt. tavaly többször is szervezett különsorsolásos akciókat, amelyeken akár nyeretlen szelvénnyel vagy sorsjeggyel is lehetett játszani, ezen akciók eredményeként mintegy száz játékos örülhetett milliós nagyságrendű nyereményének - olvasható a közleményben.
hírek innen, onnan
Vége a találgatásoknak, itt az igazság Orbán és Putyin tárgyalásairól
A Kreml elmondta az igazságot Orbán Viktor és Vlagyimir Putyin tárgyalásairól.
Víz nélkül maradt London egyik legforgalmasabb repülőtere
Az alapvető szolgáltatásokat sem lehet igénybe venni.
Brüsszel, az oroszok és édesapám
A Magvető válogatói néhány éve cseréltek, már Szegő János állítja össze a novellás-, Turi Tímea a verseskötetet. Friss...
Ryan Gosling mindent borít: Nicolas Cage után ő lesz a Marvel legfélelmetesebb szörnyetege
Hatalmas bejelentést tett a San Diego-i Comic Conon a Marvel Studios elnöke, Kevin Feige. A Marvel-moziuniverzumhoz nem kisebb név csatlakozik,...
Tavaly az Iszlám Államhoz akart csatlakozni a berlini Pride-on gázoló merénylő
A berlini gázolásos merénylet gyanúsítottja egy 21 éves, a hatóságok által ismert iszlamista. A férfit idén májusban elítélték...
Milliárdokat égetnek el az AI-ra – de vajon valaha megtérül?
A mesterséges intelligencia az évtized egyik legnagyobb befektetési trendjévé vált.
Tragikus motorbaleset: 23 éves férfi halt meg a helyszínen
Halálos motorbaleset történt Bécsben, ahol egy 23 éves motoros életét vesztette egy ütközésben. A Tragikus motorbaleset: 23 éves férfi...
Magyar Nagydíj - Norris nyerte a 41. futamot Mogyoródon
A pole pozícióból rajtolt 26 éves pilótának ez az idei első és pályafutása 12. futamgyőzelme, Mogyoródon tavaly után másodszor...
Őrület a Hungaroringen: Piastri elképesztő kálváriája tálcán kínálta fel a győzelmet Norrisnak a Magyar Nagydíjon
Lando Norris hibátlan versenyzéssel nyerte meg a Magyar Nagydíjat, a McLaren egyik szeme mégis sír Oscar Piastri drámái miatt.
Balhéval ért véget a meglepetést hozó NB II-es bajnoki - ez történt a kispadoknál
Piros lapot kapott Tímár Krisztián az Ajka-KTE NB II-es meccsen, miután összeszólalkozott a hazaiak kispadjával.
Tömegverekedés tört ki az Easyjet járatán
Az incidens egy Teneriféről felszálló járaton tört ki, a gépnek vissza kellett fordulnia.
2030-ig szoló szerződéssel győznék meg Ferran Torrest, hogy írjon alá
Könnyen lehet, hogy az FC Barcelona elkésett.
Sport
Lamine Yamal megnevezte, kit igazoljon le azonnal az FC Barcelona
Jól ismerik egymást.
Szoboszlai Dominik csapatkapitányként tért vissza a Liverpoolba, de volt egy apró szépséghiba
Szoboszlai az amerikai mérkőzés legjobbjaként tündökölt, mégsem lehet teljesen elégedett.
Bizarr bejelentést tett az F1 menedzsmentje néhány órával a Magyar Nagydíj előtt
A megállapodás az egész idény kimenetelére hatással lehet.
Megbüntették a listavezetőt is, ismét változott az F1-es Magyar Nagydíj rajtsorrendje
A versenyirányítás még kegyes is volt a Mercedes pilótájához – emelték ki.
Szoboszlai pazar góllal kezdte az új idényt, majd egy asszisztot is kiosztott a Sunderland ellen
A Liverpool 2–1-es hátrányból felállva győzött 4–2-re Andoni Iraola első hivatalos meccsén.
100 millió eurós hivatalos ajánlatot küldött a Real Madrid, pánikol a PSG
Ez meglepetés a javából.
Frenkie de Jong már a múlt, ezt a játékost igazolja helyére az FC Barcelona
A katalánok megtalálták az ideális labdarúgót.
Távozhat a Real Madridtól, két sztárcsapattal tárgyal Vinícius Júnior ügynöke
Tovább folytatódnak az átigazolási pletykák.
Megszólalt Magyar Péter a Formula–1 magyarországi jövőjéről
Szóba jött a mogyoródi verseny jövője is a megbeszélésen.
Régi ismerőst igazolhat az FC Barcelona, 60 millió euróért vihető
Újra erről írnak a spanyol lapok.
Egy három évig tartó kutatás eredménye kimutatta, hogy Lionel Messi az argentin válogatott helyett a brazil válogatottban is játszhatna
Lionel Messi brazil származású, már ha hihetünk ennek a kutatásnak.
Nincs meg a sporttörténelmi rekord, kikapott a világkupa döntőjében a magyar válogatott
A rivális öt elveszített finálét követően először nyert nagy tornát.
Bulvár
Így néz ki a kullancsfészek a kertben – jobb, ha felismeri időben
Ön látott már "kullancsfészket"?
Magyar Péter és Varga Judit közös fotójával üzent Forsthoffer Ágnesnek Ókovács Szilveszter
A Magyar Állami Operaház főigazgatója azért bírálta a köztársasági elnök jogköreit gyakorló házelnököt, mert visszautasította az Anna-bál fővédnöki tisztségére szóló felkérést.
Bayer Zsolt kitálalt Tusványoson, beleszállt az Orbán-kormányba a Fidesz veresége után
Bayer Zsolt Tusványoson a Fidesz vereségéről, a fiatalokról és a két egyházi egyetem állítólagos Tisza-szavazóiról beszélt. A felsőoktatásra tett megjegyzése már nemcsak csalódottságot, hanem visszafoglalási
A májbetegség egyik figyelmeztető jele a WC-ben is feltűnhet – ezt nem szabad figyelmen kívül hagyni
Nem csak a sárgaság jelezhet májbetegségeket.
Viharos széllel és jégesővel érkezhetnek a zivatarok, 11 vármegyére adtak ki figyelmeztetést
Tizenegy vármegyében elsőfokú figyelmeztetés lesz érvényben, a legerősebb cellákat 60–80 kilométeres széllökés, jégeső és intenzív csapadék kísérheti.
Ő lett a 201. Anna-bál szépe: képeken a gyönyörű győztes, Windisch Laura
2026-ban is megválasztották az Anna-bál szépét és udvarhölgyeit.
„Tudok államtitkokat is, amiről soha életemben nem fogok beszélni” - visszatér Garamvölgyi László - ez történt a legendás rendőrszóvivővel
Egy évtizeden át volt nyomozó, majd 23 évig a rendőrség életének, híreinek kommunikátora, a "cég" arca. A nagy kékségtől nem tudott szabadulni, közel másfél évtizeden át világszínvonalú bűnmegelőzési strat
Magyar Péter a barátnőjével együtt érkezett a Hungaroringre, így lopta el majdnem a show-t - videó
Magyar Péter miniszterelnök látványos videóval jelentkezett be a közösségi oldalán a Hungaroringről, ahol a Formula-1-es Magyar Nagydíj időmérő edzését élvezte. A felvételen jól látható, hogy a kormányfő rem
Magyar Péter a Hungaroringen fotózkodott Szabó Ilonával – A jelölt kampánybuszának ablakában mindenki nézővé válik
Magyar Péter a Hungaroring szombati időmérőjén nézőkkel fotózkodott, a videóban Szabó Ilona is megjelent. A jelölt kampánybuszának ablaka felől a nyilvános jelenlét tétje is másképp látszik.
Orbán Anita megmutatta, hogy ő az egyik legstílusosabb nő Magyarországon
A női vezetők stílusa ma már nem csupán divatkérdés. A jól szabott nadrágkosztümök és a karakteres kiegészítők a hatalom és a hitelesség legerősebb eszközei. Orbán Anita külügyminiszter divatválasztásai kö
Orbán Viktor tűpontosan fogalmazott a Tisza valódi arcáról Tusványoson
Orbán Viktor szerint a Tisza-kormány valódi arca már jól látható. Tusványosi beszédében Venezuelához hasonlította Magyarországot, és súlyos vádakat fogalmazott meg.
„Nem is hiányoztál” – Magyar Péternek üzentek Tusványosról a székelyek
Pócs János szerint a székelyek üzentek Magyar Péternek Tusványosról.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


