Milliárdos fejlesztések a Békéscsabai Röplabda Akadémiánál
Milliárdos fejlesztésekről számoltak be Békéscsaba és a helyi röplabda akadémia vezetői.
Szarvas Péter, Békéscsaba polgármestere a szerdai sajtótájékoztatón elmondta, hogy a város a magyarországi női röplabdázás fellegvárának számít, ezért is sikerült az önkormányzatnak a kormánnyal és személyesen Orbán Viktor miniszterelnökkel két évvel ezelőtt megállapodni az akadémia létrehozásáról és az infrastrukturális háttér megteremtéséről.
Azóta a Modern Városok Programja (MVP) keretében gyakorlatilag el is készült az első beruházás, amelynek során 50 millió forintból megújult a Békéscsabai Szakképzési Centrum (BSZC) Vásárhelyi Pál Szakgimnáziumának sportcsarnoka, ami a különleges padlóburkolat és megvilágítás segítségéve biztos otthona lesz az akadémiai utánpótlásnevelésnek. A megújult csarnok ugyanakkor a szakgimnázium diákjainak sportolási lehetőségét is szolgálja.
Baran Ádám, a Békéscsabai Röplabda SE elnöke hozzátette, hogy a tornacsarnok fejlesztése nem áll le, a későbbiekben megújulhatnak az öltözők és a külső környezet is. Mint mondta, a klub és az akadémia célja, hogy olyan körülményeket teremtsenek a röplabdázók és a utánpótlásban "pallérozódó" fiatalok számára, amelyek Európa legfejlettebb röplabda kultúrájú országaiban már működnek.
Szarvas Péter az MTI érdeklődésére szólt a várható további fejlesztésekről is. Mint mondta, folyik a tervezés a Városi Sportcsarnok felújításával kapcsolatban, a 735 milliós beruházás várakozása szerint néhány hónapon belül megkezdődhet. Ennek keretében új burkolatot kaphat a küzdőtér, de tovább korszerűsítik az öltözőket és a már meglévő szálláshelyeket is. Az átadásra jövő nyár végén kerülhet sor.
Baran Ádám arról számolt be, hogy a kormány 2017. december 27-ei határozata alapján számítanak a megítélt 1,87 milliárd forintos támogatásra is. Mint mondta, a Magyar Röplabda Szövetséggel együttműködve ebből a forrásból épülhet például a BSZC központjában egy új, összesen három szabványos méretű röplabdapályát befogadó munkacsarnok. Az új csarnok - hasonlóan a Vásárhelyi iskolához - szintén a BSZC-hez tartozó diákok sportolását is szolgálni fogja.
Szarvas Péter végezetül szólt arról is, hogy a MVP keretében továbbra is napirenden van egy új sportcsarnok építése a meglévő mellé, valamint egy fedett sportuszoda kialakítása szintén az adott területen, de a tervek között szerepel a közeli főiskola tornacsarnokának a felújítása is.
Az önkormányzat tervei szerit 4-5 év alatt Békéscsaba igazi sportvárossá alakulhat át, ahol egy 3-400 méter sugarú kör mentén rengeteg sportlétesítmény fogja szolgálni az egyéni és csapatsportokat. A polgármester várakozásai szerint a fejlesztések egyszerre szolgálják a város hírnevének emelését, de számít a kiépült infrastruktúra miatt a sportturizmusból és az edzőtáboroztatásból származó bevételekre is. Békéscsaba akár egy "kis Tata is lehet" - mondta Szarvas Péter.
hírek innen, onnan
Szuperkontinens emésztheti fel a civilizációt, a mesterséges intelliencia lemodellezte a véget
Riasztó forgatókönyv érkezett.
Hihetetlen hírt kapott Magyar Péter a közmédiától
Magyarország új miniszterelnöke, Magyar Péter a Kossuth rádióban és az M1-en is nyilatkozni fog.
Milyen gyakran kellene ágyneműt cserélni? Sem hetente, sem kéthetente, de legfőképpen nem havonta
Itt a pontos időköz, de azt is eláruljuk, hogy mikor kéne még annál is gyakrabban: mert nem mindegy!
Műtrágyaár-robbanás: megéri elhagyni a növénytáplálást?
Műtrágyaválság idején irigyeljük a biogazdákat, és igyekszünk magunk is visszafogni a kiadott tápanyag mennyiségét. Első ránézésre...
Menő újdonságokat mutatott a Nissan
Érkezett új Rogue (ami nálunk X-Trail), Xterra, elektromos Juke és Skyline is.
A muskátli mellé ezt a 3 növényt ültesd: több virágot hoz és elűzik a kártevőket
Szebbé teszik az összhatást, segítik a növekedést, és természetes módon távol tartják a kártevőket is.
Orbán Anita felszólította Szijjártó Pétert, hogy azonnal hagyják abba az iratmegsemmisítést
A Tisza Párt külpolitikai vezetője szerint súlyos hírek érkeztek a Külgazdasági és Külügyminisztériumból. Orbán Anita állítja, a...
Junghausz Szentkirályinak: Tényleg nincs benned semmi szégyenérzet a választási eredmény kapcsán?
A Fidesz–KDNP újbudai önkormányzati képviselője szerint Szentkirályi által meghirdetett nemzeti ellenállás már vasárnap megtörtént....
Két új iratmegsemmisítőt vásárolt a Belügyminisztérium a választások előtt
Állításuk szerint a korábbi gépek javíthatatlanul tönkrementek. A két új berendezést közepes teljesítményűnek minősítették.
A magyar honvédség katonái már Libanon felé tartanak
Elindult repülőgéppel Bejrútba a magyar katonák váltóállománya, akik az ENSZ libanoni békefenntartó missziójában teljesítenek majd...
Bizarr lények szállják meg a Nemzetközi Űrállomást
Különleges vendégek a csillagok között.
Nagy bejelentés jött Donald Trumptól: úgy néz ki, folytatódnak a béketárgyalások
Donald Trump amerikai elnök bejelentette: a következő napokban várhatóan folytatódnak a béketárgyalások Amerika és Irán közt.
Sport
Lemondott Gyulay Zsolt, határozatképtelenné vált a Szujó Zoltán vezette szövetség
Már korábban is bizalomvesztésnek élte meg, hogy csökkent az elnökségi tagok száma.
Szoboszlai szerint nincs apelláta: Ha kell, akkor a Liverpool futballistáinak meg kell halniuk a pályán
A Paris Saint-Germain elleni BL-meccs előtt nyilatkozott Szoboszlai Dominik.
Egy tizenhét éves nyírbátori srác az izmot építő Milák Kristóf új kihívója
Egy év kihagyás után tér vissza az olimpiai bajnok úszóklasszis, aki erőre kapott az utóbbi időben.
Dárdai megint újít Újpesten, kérdés, örülnek-e ennek a játékosok
A sportigazgató már a Herthánál is meglepő módszereket vezetett be csapatépítés céljából.
Megengedhetetlen dolgokról beszélnek a szegediek a Veszprém győzelme után
Bodó Richárd a saját edzője helyett inkább a bakonyiakat irányító Xavi Pascuallal értett egyet.
Igazságot tett az UEFA Kovács István és a Barcelona ügyében
A katalánok több játékvezetői ítéletettel sem értettek egyet az Atlético Madrid elleni BL-negyeddöntőn.
Újabb magyar tehetség játékjogát foglalták le a világ legerősebb bajnokságában
A 19 éves irányító nyolc európai kiválasztott közül volt az egyik.
Révész Bulcsú meccse egy korszak lezárását jelentheti a sznúker-vb selejtezőjében
A sokkal esélyesebb kínai Csang An-ta volt a magyar játékos ellenfele.
Ilyet se sűrűn látni, a Manchester United argentin védője megpróbálja kitépni ellenfele haját
Kikaptak a Vörös Ördögök.
Kiállítás hajtépésért, Szoboszlai excsapattársa elintézte a Manchestert
Lisandro Martínez két hónap után tért vissza, de rögtön kiállították.
„Hatalmas pálfordulásnak kellene történnie” – Sós Csaba Milák Kristófról
Végül mégsem öt versenyszámban indul el a magyar klasszis az úszó ob-n, Milák edzője beszélt a terveikről.
Ennél rosszabb játékvezetői ítéletet még nem látott a Manchester United edzője + videó
A Liverpool-legenda Jamie Carragher is egyetértett vele, az ellenfél játékosa reagált.
Bulvár
Rogán Antal reagált a Fidesz bukására: Tudom, hogy megbüntettek minket az emberek
A politikus szerint a kormányzati felelősség már nem az övék.
Két nappal a választás után máris a Magyarországgal szemben felfüggesztett uniós forrásokról tartanak sajtótájékoztatót
Európa megkezdi a barátkozást Magyar Péterrel.
Máris megkezdődött a fideszes celebek kálváriája, Nagy Feró nyitotta a sort
Nehéz időszak köszönt a magyar celebekre?
Máris megtért az egyik legnagyobb Fideszes influenszer, rendkívüli dolgot vettek észre a csatornáján
Drasztikus lépésre szánta el magát a népszerű véleményvezér.
Rendkívüli közleményt adott ki a Mészáros Csoport
A cégcsoport először szólalt meg a választás óta.
Frissültek az országgyűlés mandátumeloszlási adatai – változás a Tiszánál és a Fidesz-KDNP-nél
Még mindig nincs teljes és végleges eredménye a vasárnapi választásnak, ugyanis az átszavazók és a levélszavazatok, valamint az újraszámlálás miatt négy egyéni választókerület sorsa továbbra is kérdéses.
Magyar Péter élő adásban védte meg Orbán Viktort, a külföldi riporter talált valamit a miniszterelnök irodájában
Magyar Péter váratlanul és határozottan kiállt Orbán Viktor mellett.
Ezt üzente Gálvölgyi János Orbán Viktornak
Egy futballhasonlattal üzent a leköszönő miniszterelnöknek.
Erős figyelmeztetést kapott a leendő Tisza-kormány
Magyarországnak számos gazdasági kihívással kell szembenéznie a Fitch Ratings szerint.
Magyar Péter komoly figyelmeztetést kapott Londonból
Fitch: komoly makrogazdasági és közfinanszírozási kihívások várnak az új magyar kormányra.
Megérkezett a Fehér Ház első reakciója: J. D. Vance-t nem lepte meg, hogy Orbán Viktor elveszítette a választásokat
Az amerikai alelnök elárulta, miért jött Budapestre a kampány utolsó hetében.
„Ilyen amikor kígyót melenget a szívén az ember” - kiakadtak Kapu Tiboron a fideszes kommentelők
Ferencz Orsolya új borítóképe alatt szabadultak el az indulatok. Az Orbán-kormány hívei letiszásozták az űrhajóst egy vasárnap éjszakai posztja miatt.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


