Megkezdte működését a Pro Filii Alapítvány
Mostantól lehet pályázni a Mészáros Csoport karitatív tevékenységét koordináló szervezete, a Pro Filii Alapítvány támogatásaira. A tervek szerint évi 1 milliárd forintból gazdálkodó alapítványhoz negyedéves ciklusokban, kizárólag elektronikus úton fordulhatnak a segítségre szorulók.
hirdetés
A Mészáros Csoport azt közölte pénteken az MTI-vel, hogy azzal a szándékkal hívták életre az alapítványt tavaly év végén, hogy az elmúlt években tanúsított társadalmi felelősségvállalást a támogatást igénylők számára is tervezhetőbbé, a segítségnyújtást pedig hatékonyabbá tegyék.
"A cégcsoport a magyar gazdaság meghatározó szereplőjeként felelősséget érez a társadalom kiszolgáltatott rétegei, azon belül is elsősorban a gyermekek és családjaik iránt. A Pro Filii Alapítvány célja ezzel összhangban olyan civil és nonprofit szervezetek, valamint magánszemélyek támogatása, amelyek hozzájárulnak a Magyarországon és a határon túli magyar lakta településeken élők egészségügyi helyzetének, életmódjának, esélyegyenlőségének javításához" - emelték ki.
Hozzáfűzték, hogy az alapítvány elsősorban olyan, elektronikus úton benyújtott pályázatokat támogat, amelyek segítik a szociálisan és egészségileg hátrányos helyzetűek életminőségének javulását, de olyan pályázatokat is várnak, amelyek emelik hazánk szellemi, művészeti, kulturális és sportéletének színvonalát.
Támogatási kérelmet nyújthatnak be magánszemélyek és szervezetek egyaránt, az elbírálás során előnyt jelent, ha a pályázati program célcsoportja egészségügyi, szociális vagy más okból hátrányos helyzetű gyermek vagy gyermekek, valamint, ha a program közvetlen elérése minél szélesebb körű. A pályázatokat kizárólag elektronikus úton, az alapítvány weboldalán keresztül lehet beküldeni, az idei első negyedévre március 15-ig - jelezték a közleményben.
A pályázatokkal kapcsolatos bővebb információk a www.profilii.hu címen érhetőek el.
MTI
hírek innen, onnan
Vlagyimir Putyin állítólagos szeretője meztelen fotózást vállalt be: ritkán látott képek kerültek elő Alina Kabajeváról
Vlagyimir Putyin szeretője még 2004-ben mondott igent egy magazin fotózásra.
A tűzszünet után kezdődik a gázai háború legbrutálisabb szakasza
Minél hosszabb a tűzszünet, annál több időt nyer a Hamász a harcokra való felkészülésre.
Vérdíj Magyarországon – hat bűnöző, akiért a legmagasabb nyomravezetői díj jár most
Jelenleg több mint 160 bűnelkövető ellen van érvényben díjkitűzés, azaz pénzt adnak a hatóságok azoknak, akik érdemi információval...
Kimondták a rajongók Köllő Babettről. Nem véletlen, a képen tisztán látszik
Nem rejtették véka alá a véleményüket.
Ennyien fagytak már most halálra Magyarországon: sokan nem is az utcán, otthonukban hűltek ki
Idén ugyan későn érkezett a valódi hideg idő, mégis november 30-ig már 32 embernek okozta a halálát hipotermia, vagyis kihűlés.
Nézőpont kérdése, drága lesz-e a Dacia új SUV-ja
Részleteket árult el az érkező Dacia Bigsterről a márka CEO-ja. Mint kiderült, az autógyártó legdrágább modellje lehet az új autó,...
Itt az új lakossági napelemes pályázat: jó lehetőség, de nagyon oda kell figyelni
Legfeljebb 5 millió forint vissza nem térítendő támogatást kínál az új lakossági napelemes és tárolótelepítési pályázat, amellyel...
Krausz Gábor elárulta, hogy van a kislánya
Krausz Gábor és Tóth Gabi közös kislánya kórházba került nemrég, az édesapa most pedig a közösségi oldalán számolt be arról, hogy...
Keddre az ónos eső, szerdára a havazás miatt adtak ki veszélyjelzést
A figyelmeztetés mindkét nap a nyugati országrészre vonatkozik.
Kiszivárgott levél: Orbán így próbál jó pontot szerezni Putyinnál – de meddig tűri még ezt a Nyugat?
Orbán Viktor levélben kéri Charles Michelt, az Európai Tanács elnökét az állam- és kormányfőket tömörítő testület jövő heti...
A GTA hatodik részével megérkezik a franchise első női főszereplője is
Kijött a GTA VI előzetese, kiderül belőle az is, hogy 2025-ig várni kell a megjelenésre.
Mi várható a forinttól?
Infláció, irányadó kamat, forintárfolyam. Három fontos mutató, ami egymást is meghatározza. 2023-ra a magas infláció, a magas irányadó...
Sport
Nyílt törést szenvedett a meccsen a magyar válogatott játékos
Keserédes lett a csapata győzelme.
Eddig tartott a türelem, menesztették a Barcelona ikonját a kispadról
Mindössze öt hónapig húzta.
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre
A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
A Barcelona egy Atlético-játékos góljával verte az Atléticót
Fontos győzelem volt ez a Barcának, és legalábbi olyan fontos volt ez a gól João Félixnek.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta
Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.
Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj
Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
Egész héten tombolni fog a hideg: brutális mennyiségű csapadék szakad ránk, letarolja az országot a kőkemény t...
Hó, eső, havas eső és fogcsikorgató hideg: ezt ígérik december első napjai.
Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon
Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.
RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették
Csak előzetes engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél.
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt
A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján
Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje