Márciusig meghosszabbítják a korlátozásokat
Azt állapítottuk meg, hogy a novemberben meghozott intézkedések megfékezték a járványt, bármilyen enyhítés újboli járványhullámhoz vezetne. A jelenlegi szabályok fenntartása indokolt
hirdetés
– mondta el Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter a csütörtök délelőtti kormányinfón. Véleménye szerint a korlátozások fenntartása azt a célt szolgálja, hogy Magyarország elkerülje a harmadik hullámot. A kormány február közepén tekinti át a helyzetet újra.
Mindez azt jelenti, hogy a kijárási korlátozás fennmarad, valamint az éttermek, vendéglátóhelyek, színházak, mozik, sportlétesítmények is zárva maradnak.
Ezután arról beszélt Gulyás, hogy Magyarországnak többféle vakcinát kell beszereznie. Itt említette meg az AstraZeneca oltóanyagát, valamint az orosz és a kínai vakcinát. “Minden olyan, a világban alkalmazott vakcinát, amivel több mint egymillió embert oltottak be, Magyarország beszerzi, és az engedélyeztetést felgyorsítja.”
Amikor lazítás lesz, a vendéglátóhelyeket fogjuk kinyitni. Ehhez azonban vakcina kell.
– mondta a miniszter. Később azt hangsúlyozta: ha valaki most kinyitna, az lehet, két hét múlva bezárni kényszerülne. “Hosszútávú megoldást csak az oltás jelent.”
Ezenkívül Gulyás bejelentette:
emelik a közfoglalkoztatási bért
45 milliárd pluszforrást biztosítanak a falvakban működő kisboltoknak. Egyedi pályázati rendszerben lehet erre támogatást kérni.
Arról, hogy Hiesz György soron kívül oltatta be magát Gulyás azt mondta: elfogadhatatlan, amit Gyöngyös polgármestere tett.
Gulyás Gergely újságírói kérdésre jelezte: a kormány nem vette el az iparűzési adót (ahogy ezt ellenzéki vezetésű önkormányzatok hangoztatják), hanem azt a vállalkozóknál hagyta.
hírek innen, onnan
Sok nőnek eszébe sem jut, hogy szívproblémája lenne – azt hiszi, ez férfibetegség
Szakadék tátong a szív- és érrendszeri betegségek megelőzésében, diagnosztizálásában és kezelésében a férfiak és a nők között,...
Elhódította a turisztikai Oscart a Liget Budapest Projekt
A díj elhódításával a világ legjobb európai turisztikai fejlesztés rangját vívta ki magának a kontinens legkomplexebb kulturális...
Konyhai fali dekoráció – Legyen trendi és hasznos a főzőtered ezekkel a megoldásokkal
Sokan gondolják úgy, hogy a konyha pusztán egy funkcionális helyiség, ahol dekorációnak semmi keresnivalója. A most következő konyhai...
Válságban Stana Alexandra és Meggyes Dávid kapcsolata, már külön is költöztek
Egyelőre még nem szakítottak.
A magyar nyugdíjrendszer a világ lehető legjobbja
A címben leírtak ugyan nem hangzottak el az Országgyűlés népjóléti bizottságában, de Varga Mihály pénzügyminiszter olyan...
Kedden visszatér a havazás, nyugaton ónos eső esik
A legmagasabb nappali hőmérséklet -1 és +7 fok között alakul.
Kiderült, drágul-e idén a fenyőfa, meglepő a válasz
Nem nagyon fognak drágulni a fák tavalyhoz képest.
Ennyien fagytak már most halálra Magyarországon: sokan nem is az utcán, otthonukban hűltek ki
Idén ugyan későn érkezett a valódi hideg idő, mégis november 30-ig már 32 embernek okozta a halálát hipotermia, vagyis kihűlés.
Olyan gyárat építenek Európában, ami még nem volt
Az akkumulátoros villanyautók mellett az üzemanyagcellás hajtás is hangsúlyt kap a Toyotánál. Új vállalatot hoznak létre, amely gyártja...
Letartóztatása napjáig hordta a nadrágövet, amellyel megfojtotta a kislányt
A rendőrség fél évig eltűntként kereste a lányt, miután a férfi először félrevezette a hatóságokat.
Elon Musk a háborúmentes világról: vigyázz, mit kívánsz
Elon Musk nemrég ismét Lex Fridman podcastjában vendégeskedett. A milliárdos üzletember többek között a háborúról, az emberi...
Fenyőfa árak - mennyibe kerül egy fenyő? Legolcsóbb élő fenyőfa
Alig a tavalyi ár felett juthatnak idén a vásárlók fenyőhöz: a lucfenyőt 5, az ezüstfenyőt 6, míg a nordmann fenyőt 8 ezer forint...
Sport
Nyílt törést szenvedett a meccsen a magyar válogatott játékos
Keserédes lett a csapata győzelme.
Eddig tartott a türelem, menesztették a Barcelona ikonját a kispadról
Mindössze öt hónapig húzta.
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre
A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.
Megrettenhettek a németek a magyar válogatottól? – Sokan attól félnek, hogy kiesnek a csoportból
Sokan attól félnek, hogy Németország kiesik a csoportkörben.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
A Barcelona egy Atlético-játékos góljával verte az Atléticót
Fontos győzelem volt ez a Barcának, és legalábbi olyan fontos volt ez a gól João Félixnek.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról
Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta
Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj
Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
Egész héten tombolni fog a hideg: brutális mennyiségű csapadék szakad ránk, letarolja az országot a kőkemény t...
Hó, eső, havas eső és fogcsikorgató hideg: ezt ígérik december első napjai.
Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon
Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.
RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették
Csak előzetes engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél.
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt
A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.
Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján
Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.
Politico: Sokkolta a brüsszeli politikusokat Orbán Viktor fenyegetése
Eddig inkább csak egyfajta zsarolásként értelmezték Orbán kijelentéseit, ami érdemben nem fenyegetheti a közelgő EU-csúcsot, most azonban a diplomaták egyre komolyabb fenyegetésként élik meg a magyar vezető kirohan


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje