Magyarország oldhatja fel leggyorsabban a korlátozásokat az unióban
A koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló, a kabinet rendelkezéseit megerősítő és hatályukban meghosszabbító kormányzati törvényjavaslat vitájával folytatta keddi munkáját az Országgyűlés.
hirdetés
Magyarország – a kínai és az orosz vakcina miatt – 3,5 millió emberrel többet tud beoltani május végéig annál, mint ha csak brüsszeli beszerzéssel számolhatna – mondta az Igazságügyi Minisztérium parlamenti államtitkára a koronavírus-járvány elleni védekezésről szóló javaslat vitájában.
Völner Pál expozéjában kifejtette: a javaslat célja, hogy a kormány által elrendelt veszélyhelyzet kihirdetésével egyetértve az azóta meghozott összes intézkedést megerősítse és meghosszabbítsa hatályukat.
Hangsúlyozta, hogy járványügyi szakértők szerint indokolt a koronavírus-járvány miatt hozott korlátozó intézkedések további fenntartása, mivel a második hullám lefelé tartó szakasza megtorpant.
A lazítás ideje még nem jött el, de a kormány reméli, ez sincs már olyan messze – fogalmazott az államtitkár. Hozzátette:
„A kormány mindent megtesz, hogy minél több oltás álljon rendelkezésre, így akár már júniusra elérhető lehet a 70 százalékos átoltottság. Ezzel Magyarország az egyik legjobban átoltott ország lehet az EU-ban, a korlátozásokat is hamarabb lehetne feloldani a többi országhoz képest, és a gazdaság újraindításában is az a cél, hogy a leggyorsabbak között legyen az ország.”
Völner Pál a törvényjavaslatot ismertetve arról is beszámolt, a 90 napra biztosított parlamenti felhatalmazás meghatározásakor az indítvány figyelemmel van arra, hogy a kormány intézkedéseit több rendelet tartalmazza. A felhatalmazás a kabinet jövőben meghozandó intézkedéseire is vonatkozik – tette hozzá.
A javaslat egyértelművé teszi ugyanakkor – folytatta az államtitkár -, hogy a felhatalmazás 90 nap előtt is visszavonható, az Országgyűlés pedig hatályon kívül is helyezheti azt.
Az előterjesztés kimondja továbbá, hogy az Országgyűlés megerősíti a javaslat hatálybalépéséig megalkotott, rendkívüli intézkedéseket tartalmazó kormányrendeletet, ezáltal „az Országgyűlés elismeri a kormány eddigi, a járvány megfékezése érdekében tett lépéseit” – közölte.
Megjegyezte, hogy veszélyhelyzet idején időközi választás vagy népszavazás nem tartható, az eljárási határidők megszakadnak, az elmaradt választások időpontját pedig a veszélyhelyzet megszűnését követő 15 napon belül ki kel tűzni.
hírek innen, onnan
23 milliárd forint utcai értékű kokaint csípett meg a magyar rendőrség
Óriási csapás a kábítószerpiacra, írta a police.hu.
Bomba és lövöldözés gyanúja miatt ürítettek ki egy iskolát, a gimnázium vezetőségét vették célba
A rendőrök már a helyszínen vannak.
Putyin kedvenc propagandistái már egy új, orosz katonákkal megerősített Osztrák-Magyar Monarchiáról álmodoznak
Az orosz állami televízió műsorában engedte el a fantáziáját az orosz elnök leghangosabb megmondóembere és barátai.
Orbán Viktor mélyen hallgat a családja volt cégeinek bedőléséről
Vadai Ágnes, a honvédelmi DK-s árnyékminiszter lapunk cikkére utalva azt kérdezte Orbán Viktortól, hogy vajon előre megfontoltan...
Szmájli alakú gyorsforgalmi út épül a magyar határtól
A magyar határtól a román határig vezet majd egy új négysávos út a Vajdaságon át.
Horváth Gréta Meggyes Dávidról: „Nincs keresnivalója az életünkben”
Gréta hamar megcáfolta Dávid színészkedését.
Díszesen csillogó farmerek: az új téli trend 15 legjobb darabja, lelőhelyekkel
A legtöbb közösségi oldalon biztosan belefutottál már néhány karácsonyi összeállításba, aminek központjában a csillogó farmerek...
Kihirdették a 2023-as év szavát: biztosan nem találod ki, hogy mi lett az
Ez lett az év szava 2023-ban az Oxford Szótár kiadója szerint.
Ismét kés alá fekszik a minden végtagján amputált Kosztomarov
Tavasszal újra kés alá fekszik Roman Kosztomarov olimpiai bajnok jégtácos, aki idén januárban került kórházba, és sokáig élet-halál...
Pofonegyszerű, de szuper mutatós és finom ajándékötlet karácsonyra - abba sem lehet hagyni.
Olyan finom lesz, hogy inkább megtartod majd!
Gombos Edina:" Megőrülök, óriási meglepetés, hogy mibe futottam bele a karácsonyi vásáron"
A gyönyörű műsorvezető nem hitt a szemének az amerikai áruházban.
Nádai Anikó most árulta csak el: "Volt egy pont, ahol majdnem feladtam"
Pszichológusra volt szüksége ahhoz, hogy folytatni tudja.
Sport
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját
A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott
Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
Teljes a káosz a magyar bajnok Veszprém kézilabdacsapatánál
A szurkolótábor reagált a BL-meccsen kitört botrányra.
A sorozatos bukások után bejelentést tett a vezetőedző jövőjéről az Újpest FC
A ila-fehérek sorozatban ötször kaptak ki az OTP Bank Ligában
Eb-csoportjában legértéktelenebb a magyar válogatott, lehetetlen tippelni az esélyeket
Sorra vettük a Rossi-csapat riválisainak erősségeit és gyengeségeit.
A mumus megint lecsapott, eggyel távolabb az olimpiai álomtól a női kézisek
A második félidőt hiába kezdtünk előnyből, tizennégy perc alatt csak egy gólt szereztünk...
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
160 kilométert vezetett a férj, mire rájött, hogy baj van - Csak a szerencsén múlott, hogy megtalálta feleségé...
Enyhén szólva későn kapcsolt!
Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról
A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.
Hatalmas havat hoz a Mikulás
A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.
Pikó: A kormány egy pénteken kiadott rendelettel takarít el minden akadályt a Rádió bontása elől
Párbeszéd helyett inkább felelőtlen emberkísérletbe kezd a kormány - írta a józsefvárosi polgármester.
Figyelmeztetésben részesítettek egy fizikatanárt, mert levetítette a 444 Valótlanul című filmjét az egyik óráj...
Szülők panaszolták be az igazgatónál a fizikatanárt a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amiért levítette a karaktergyilkosságokról szóló dokumentumfilmet a diákoknak az óráján.
Brutális ónos eső érkezik: ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet.
375 millió EV-akkumulátorhoz elegendő az új lítium-lelőhely készlete
A máris „a lítium Szaúd-Arábiája” néven emlegetett régióban annyi akkumulátor nyersanyag van, amennyi önmagában képes átírni a világpiaci szabályokat. Pár hónapon belül ez a második, hasonló jelentőségű
„Nincs szükségünk túlárazott stadionokra" – kilépett az olimpia szervezőbizottságából Brisbane főpolgármestere
Az ausztrál város első embere szerint „az állami kormányzás veszélyezteti a játékokat".
blogmorzsák
A leghíresebb szónok halála
Róma legnagyobb szónokának tartott Cicero nem is sejthette, hogy védence Róma első és talán legnagyobb császára lesz s ez a tévedése végül az életébe került.
Lebegős, kissé pszichedelikus
A Superlynx zenei világában a 90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje