Ezt olvasta már?


Magyar Péter megtöltötte Pécs főterét, Orbánt Kádárhoz hasonlította

Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke Pécs főterén tartott beszédet szombaton este. A politikus kétharmados győzelmet és rendszerváltást ígért, és arra kérte az önkénteseiket és támogatóikat, hogy a választásig hátralévő hetekben is tartsanak ki.

A rendezvényen a Szabad Pécs becslése szerint mintegy ötezer ember vett részt, de mások szerint akár a tízezret is megközelíthette a résztvevők száma.

Magyar Péter azt mondta, hogy a Tisza Párt készen áll a kormányzás átvételére. Beszédében az állami egészségügy fejlesztését, az oktatás helyzetének javítását és a MÁV rendbetételét ígérte. A pécsi eseményt „Magyarország szebbik arcának” nevezte, ahol szerinte félelem és kordonok nélkül gyűltek össze az emberek.

A beszédben bemutatták a Tisza Párt két pécsi jelöltjét is: Ruzsa Diána kardiológust és Kovács Áron egyetemi oktatót, akik a Fidesz jelöltjeivel, Cziráki Attilával és Hoppál Péterrel szemben indulnak. A jelöltek arról beszéltek, hogy Pécs többet érdemel annál, mint amit szerintük a Fidesz kormányzása alatt kapott.

Magyar Péter beszédében élesen bírálta a helyi fideszes politikusokat is, és több ügyet felidézett, köztük a pécsi Volvo-buszbeszerzés körüli vitát. A választást népszavazásként jellemezte, és azt mondta, szerinte nincs „harmadik út”: aki nem a Tiszára szavaz, az a Fideszt segíti.

 

Magyar Péter Pécsett 2026. március 7-én (Fotó: Magyar Péter Facebook-oldala)

 

A politikus beszédében kitért a VSquare oldalon megjelent oknyomozó cikkre is, amely szerint az orosz katonai hírszerzés, a GRU ügynökei Magyarországon tartózkodhatnak. Ezzel kapcsolatban Orbán Viktort Kádár Jánoshoz hasonlította, utalva arra, hogy Kádár a szovjet támogatással került hatalomra az 1956-os forradalom leverése után.

hang.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Duna House: megfordult a sorrend az ingatlanpiacon, már nem Budapest legdrágább része húzza az árakat

A korábban olcsóbb vidéki és panelszegmensekben még mindig dinamikus a drágulás, de Budapest legdrágább részein már jóval...

„Minek vegyen tehenet, ha így is kap ingyen tejet?” – Ezért nem őszinték veled a férfiak

Nincs olyan nő, akit ne frusztrált volna már, hogy egy férfitől nem kapott egyenes választ. De miért csinálják ezt, és mit tehetsz ellene?

Feltörték az ukrán pénzszálítók ügyvédjének céges e-mail szervereit

Ismeretlenek feltörték dr. Horváth Lóránt ügyvédi irodájának e-mail szervereit – erről maga az ügyvéd számolt be közösségi...

Miért perli Dua Lipa 15 millió dollárra a Samsungot? Ez áll a háttérben

A Samsung ügyvédei szerint Dua Lipa televíziócsomagoláson szereplő fotója önmagában nem bizonyítja, hogy a vállalat az énekesnőt a...

Hegedűs Zsolt bejelentette: egykori cserkész lett az Országos Mentőszolgálat új vezetője

A vezetői posztért komoly verseny zajlott. A pályázatra kilencen jelentkeztek, de a végére hat jelölt maradt versenyben. Két pályázat...

Berobbant a mesterséges intelligencia a német vállalatoknál

Kötelezőnek érzik az MI-t a német cégek, de az EU szabályozását már nem kérik.

Ebben letarolta a régiót Magyarország

Nálunk a leggyorsabb a vezetékes internet.

Megbírságolták az ügyvédet, aki AI-képzelgésre alapozta ügyfele fellebbezését

A bíró sem értette teljesen, hogyan volt képes az ügyvéd nem létező tanúkra és rendőrségi dokumentumokra alapozni beadványát egy...

Nyaralásra, ingyen adta kölcsön a Magyar Falu Programos kisbuszát egy somogyi község

Bérleti díjat nem kértek, de a kocsit épen, kitakarítva várták vissza.

Komolyabb esésben az OTP

Mínuszban áll a kereskedés félidejénél a magyar tőzsde, a blue chipek közül az OTP húzza le leginkább az indexet. Hasonló témákkal is...

Már látszik, hogyan szerezné vissza a Tisza-kormány a "végleg " elvesztett uniós pénzeket is

Egyre nagyobb összegek és egyre nehezebben összeegyeztethető követelések kerülnek elő az Európai Unió következő hétéves...

Még mindig százmilliárdos csontvázak vannak Matolcsy György MNB-s szekrényében

Jelenleg 200 milliárd felett jár az értékvesztés, de hol van még a vége.

0

Sport

Meglepő fordulat a Liverpoolnál: nem Szoboszlait és Kerkezt szidják a csúfos botlás után

A Liverpool ismét botlott a Premier League-ben. Ezúttal azonban nem Szoboszlai vagy Kerkez kapta a legkeményebb kritikát, hanem egy új fekete bárány.

A Barca és Kane is lefékezhetetlen, a Bayern vinné a besült Liverpool-sztárt - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világából.

Alexander Zverev elsőre nem is realizálta, hogy megnyerte a US Opent

Az első helyen kiemelt német klasszis Ben Sheltont győzte le négy szettben.

0
0

Bulvár

Csalás a benzinkutakon: egy alufóliagolyó segítségével tankolnak mások pénzéből

A benzinkúti csalás során egy apró alufóliagolyó is elég lehet ahhoz, hogy a bűnözők más autósok bankkártyájára tankoljanak.

Ezt a háztartási eszközt 3 havonta ki kellene dobni, mégis évekig őrizgetjük

Bár lehet, hogy mi észre sem vesszük, a tisztításhoz használt eszközökön, a konyhában vagy a fürdőszobában használt tárgyakon lévő mikrorepedésekben és a nedves szálak között észrevétlenül szaporodnak el a

„Nem vagy te sem áldozat, sem Jézus.” - Ízekre szedték a kommentelők a meghurcolásra készülő Hankó Balázst

Hankó Balázs egy drámai interjúban vallott a rá váró meghurcolásról és megvédte a kiosztott NKA-támogatásokat. A kommentelők azonban kíméletlenül kiosztották.

„Tudja csak meg az egész falu.” – neveket követelnek a nagykovácsi kislány ügyében

Egy 12 éves kislányt aláztak meg Nagykovácsiban, az ügy után pedig többen már a feltételezett érintettek nevét követelik.

Magyar Péter egy papírt tett az asztalra: aki nem írja alá, annak távoznia kell

Órákon át tartó vita, egy „Tisza védőháló” nevű belső kiáltvány, Tóth Péter kampányfőnök leváltásának terve...

Döbbenet, Európa egyik leggazdagabb államában és Magyarországon vannak a legtöbben, akiknek nem lehet saját autójuk

Magyarország és Bulgária jó helyezése a szégyenlistán nem meglepetés, de Finnország!?

Ittasan vezetett a népjóléti miniszter, menesztették

A Zöldek és Gazdák Szövetségének elnöksége rendkívüli ülésen határozott a politikus visszahívásáról.

A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat

A régi tárgyak sokszor emlékek a múltból: egy ékszer, étkészlet vagy szerszám átadása ezért többet jelenthet egyszerű lomtalanításnál, hiszen egy élet történetének darabjai kerülhetnek így tovább.

„Ma már csak 2-3 évet mondok” – olyan veszély közeleg Magyarországon, amire nem vagyunk felkészülve

10 év alatt a faállományunk átlagos minősége a beteg/egy évtizeden belül lecserélendő kategóriába zuhant, ezért nem a betont kell először feltörnünk, hanem az idős fáinkat kell megóvni – mondja lapunk ...

Egymásnak esett Magyar Péter és Ókovács Szilveszter, a főigazgató utoljára nyilatkozott a köztévének

A miniszterelnök nem hagyta szó nélkül az Operaház vezetőjének bejegyzését.

Bokros Lajos: Fel kell számolni a családi kedvezményeket, a „rezsicsökkentést”, ne legyenek ársapkák és 13., 14. havi nyugdíj se

Bokros Lajos az Élet és Irodalomban megjelent cikkében értékelte a Tisza-kormány első száz napját. A volt pénzügyminiszter szerint a kabinetnek nincs koherens gazdaságpolitikai programja, ezért tízpontos javaslatcsom

0