Ezt olvasta már?


MOKK: közjegyzők nevével és adataival éltek vissza csalók

Bárki ellenőrizheti, hogy valódi közjegyzővel kerül-e kapcsolatba

Közjegyzők nyilvánosan elérhető adataival visszaélve próbálnak bűnözők jóhiszemű személyektől – ingatlaneladást színlelve – pénzt kicsalni. Egy esetben az áldozat véletlenül rájött a csalásra, az ügyben feljelentést tettek.


hirdetés

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK) azt javasolja, hogy mindenki ellenőrizze, valódi közjegyzővel áll-e kapcsolatban egy ingatlanvásárlásnál. Erre több lehetősége is van, akár a hivatalos adatbázisokban található telefonszámokon is fel tudja hívni a valós közjegyzői irodát.

Az idén nyáron felgöngyölített, határokon átnyúló bűnszervezet felszámolása után a napokban ismét visszaéltek bűnözők nyilvános közjegyzői adatokkal, így próbálva egy ingatlanvásárló bizalmába férkőzni. Valódi közjegyző nevében írtak e-mailt, és hívták találkozóra, hogy megvegyen egy telket, ami valójában nem is az ő tulajdonuk. Egy irodahelyiséget is béreltek a közjegyző nevében, hogy ott fogadják az ügyfelet, azonban az általuk kapcsolattartásra megadott mobilszámon egy alkalommal nem voltak elérhetőek, ezért a vásárló a MOKK honlapján (www.mokk.hu) megkereste és felhívta a valódi közjegyzői iroda vezetékes számát, és így derült fény a csaláskísérletre.

A MOKK azt javasolja, hogy gyanús körülmények esetén a hasonló eseteket megelőzendő, mindenki ellenőrizze, hogy valódi közjegyzővel kerül-e kapcsolatba egy ingatlanvásárlásnál. Ehhez több támpontot is érdemes figyelembe venni:

• A közjegyzők általában nem leveleznek ingyenes e-mail-címről (pl. freemail, Gmail), mindig hivatalos e-mail címet használnak. A legtöbb irodának van vezetékes telefonszáma. A MOKK honlapján található keresőfelületen minden közjegyző elérhetősége megtalálható. Akár a hivatalos e-mail-címen, akár nyitvatartási időben a megjelölt telefonszámon lehet érdeklődni, hogy valóban tud-e az ügyről a közjegyző (vagy a közjegyzői iroda más munkatársa), és ő működik-e közre benne.

• A közjegyzői iroda pontos címe leellenőrizhető a MOKK honlapján. Amennyiben közjegyzői irodába hívják az ügyfeleket, az iroda címének egyeznie kell a MOKK honlapján megtalálható címmel. Azt, hogy valahol közjegyzői iroda működik, a magyar állam címerével ellátott tábla is jelzi az adott épületen.

• Közjegyzői eljárás (például okirat szerkesztése) kizárólag valamelyik féltől – eladó vagy vevő, illetve ezek meghatalmazottja – érkező kérelemre indul. A kérelem beérkezését követően a közjegyző az adott eljárást egyedi ügyszámmal látja el. Amennyiben a vásárló kétséget kizáróan szeretne megbizonyosodni arról, hogy ügyében ténylegesen zajlik-e már eljárás az adott közjegyzőnél, az eladótól kapott ügyszámra hivatkozva a közjegyző hivatalos elérhetőségein – hivatalos e-mail-címen vagy telefonszámon – kérhet tájékoztatást. Kiemelendő, hogy önmagában az ügyszám hiánya még nem jelenti, hogy a közjegyző ne tudna az adott ügyről és az ne lenne valós.

• A közjegyzők személyes találkozó nélkül sosem szerkesztenek okiratot (azaz nem készítenek szerződést). Kétoldalú okiratok, így például egy adásvételi szerződés készítése esetén mindkét félnek – az eladónak és a vevőnek, vagy ezek meghatalmazottjának – személyesen kell megjelennie, és igazolnia kell a személyazonosságát a közjegyző előtt.

• Közjegyző e-mail útján sosem küld fizetési kötelezettséget tartalmazó végzést anélkül, hogy előzetesen más módon ne küldte volna meg azt (például postai úton hivatalos iratként vagy elektronikusan a közjegyző hivatali tárhelyéről).

• Amennyiben a közjegyző vagy a közjegyzőhelyettes hivatalos ügyben nem a közjegyzői irodában – hanem külső helyszínen – jár el, bármely fél kérésére fényképes kamarai igazolvánnyal tudja igazolni a közjegyzői, illetve közjegyzőhelyettesi minőségét.

A Magyar Országos Közjegyzői Kamara hangsúlyozza, hogy a legbiztonságosabb minden esetben az, ha az ingatlanvásárláshoz kapcsolódó szerződés megkötése a közjegyzői irodában történik. A MOKK továbbá felhívja az ingatlanvásárlók figyelmét, hogy az ingatlan, illetve az ingatlan tulajdoni lapjának megtekintése és a szerződés (vagy előszerződés) megkötése előtt előleget, foglalót vagy vételárat lehetőleg ne utaljanak át vagy fizessenek ki.

 







0

hírek innen, onnan

Nicolas Cage a befejezésen gondolkodik

Csak a mozinak intene búcsút, mert miután ledarálta a Breaking Badet, rájött, hogy a tévében még el tudná képzelni magát.

Óriási világsztárok érkeznek az 2024-es VeszprémFestre, köztük a Milky Chance is – Mutatjuk a programokat

Jazz, pop, rock, soul, folk, elektro-swing, klasszikus- és jazz improvizációk a VeszprémFest 2024-es programjában. Július 16-20. között...

Nyílt levelet írtak a vasutasok a MÁV-nak, 15 százalékos béremelést sürgetnek

A Vdszsz Szolidaritás, a Közúti Közlekedési Szakszervezet és a Vasutasok Szakszervezete a bértárgyalások mielőbbi megkezdését, illetve...

Erősebb, gyorsabb és tovább gurul az androidos új villany Mini, gyorsan bele is ültünk

Az akár 218 lóerős és immár Magyarországon is kapható új elektromos Mini Cooper hatótávja eléri a 400 kilométert, és hamarosan jön a...

Legalább 70 ezer forintos béremelést kérnek a vasutasok

A szakszervezet attól fél, a cégvezetés direkt húzza az időt a bértárgyalással kapcsolatban.

Felborult egy tréler a Köröshegyi völgyhídon a hatalmas szélben - videó

Az elmúlt napokban több szerencsétlen baleset is történt az utakon, ezekről tett közzé videókat az MKIF.

Itt a friss PISA-teszt: semmi okunk az örömre, a leszakadás folytatódik

Mélyen az OECD átlag alá szakadt a magyar diákok teljesítménye és a trend idén sem fordult meg. Kivétel a természettudományos ismeretek,...

5+1 alapelv a talaj egészséges működéséhez

Ma ünnepeljük a Talaj világnapját.

Palvin Barbi szinte meztelenül pózolt a kameráknak

A szupermodell semmit sem bízott a képzeletre, amikor a londoni Fashion Awards vörös szőnyegére lépett, és ezzel egyértelműen ő lett az...

0

Sport

Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról

Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.

Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját

A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.

Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland

A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.

Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott

Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.

Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot

Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.

Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől

A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.

Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét

Elvesztették születendő gyermeküket.

Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban

A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.

A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott

Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.

Teljes a káosz a magyar bajnok Veszprém kézilabdacsapatánál

A szurkolótábor reagált a BL-meccsen kitört botrányra.

A sorozatos bukások után bejelentést tett a vezetőedző jövőjéről az Újpest FC

A ila-fehérek sorozatban ötször kaptak ki az OTP Bank Ligában

0

Bulvár

A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek

A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,

„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...

Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.

Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre

Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.

Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét

A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá

Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról

A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább. 

Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt

Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.

Hatalmas havat hoz a Mikulás

A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.

Pikó: A kormány egy pénteken kiadott rendelettel takarít el minden akadályt a Rádió bontása elől

Párbeszéd helyett inkább felelőtlen emberkísérletbe kezd a kormány - írta a józsefvárosi polgármester.

Figyelmeztetésben részesítettek egy fizikatanárt, mert levetítette a 444 Valótlanul című filmjét az egyik óráj...

Szülők panaszolták be az igazgatónál a fizikatanárt a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amiért levítette a karaktergyilkosságokról szóló dokumentumfilmet a diákoknak az óráján.

Brutális ónos eső érkezik: ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást

Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet.

375 millió EV-akkumulátorhoz elegendő az új lítium-lelőhely készlete

A máris „a lítium Szaúd-Arábiája” néven emlegetett régióban annyi akkumulátor nyersanyag van, amennyi önmagában képes átírni a világpiaci szabályokat. Pár hónapon belül ez a második, hasonló jelentőségű

blogmorzsák

A leghíresebb szónok halála

Róma legnagyobb szónokának tartott Cicero nem is sejthette, hogy védence Róma első és talán legnagyobb császára lesz s ez a tévedése végül az életébe került.

Lebegős, kissé pszichedelikus

A Superlynx zenei világában a 90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.

0