Kihirdették a Magyarország 365 fotópályázat idei díjazottjait
Kihirdették csütörtökön Budapesten az idei Magyarország 365 fotópályázat díjazottjait. A neves szakemberekből álló zsűritől 16 pályázó kapott elismerést.
Nehéz időszakokban és a bizonytalanságban szükség van arra, hogy észrevegyük a szépet és jót, nehéz időkben kell igazán az, ami helyes úton tart bennünket - hangsúlyozta Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára az Eiffel Műhelyházban tartott díjátadón.
Idén 3500-an jelentkeztek az amatőr és professzionális fotósoknak meghirdetett pályázatra, a szakmai zsűri csaknem 38 ezer fotó közül választotta ki a díjazott felvételeket.
Dömötör Csaba szerint a fotózás állandóvá tesz egy pillanatot: megörökít, kiemel és megőriz, mindezt pedig egy gyorsan változó és bizonytalan világban teszi. Úgy vélte, különleges érzék kell ahhoz, hogy felismerjük az állandóságot.
Az államtitkár hangsúlyozta, hogy a tavalyi díjátadó óta a pályázat újabb és újabb utakat járt be: megjárta a Duna-korzót, jelenleg pedig Debrecenben mutatkozik be szabadtéri kiállításon, de terveik szerint a fotók több városban is láthatók lesznek majd országszerte.
Dömötör Csaba köszönetet mondott munkatársainak és a zsűritagoknak, akik "régóta dolgoznak azon, hogy ez a pályázat az ország legnagyobb ilyen kezdeményezése lett".
Beszélt arról is, hogy a képek látleletet adnak 2021 Magyarországáról és többféle nézőpontból megmutatják hazánk legszebb arcait. Kiderül belőlük, hogy sok magával ragadó és felemelő hely, korszakos épület és élni akaró közösség van Magyarországon.
Végül Klebelsberg Kunót idézve hangsúlyozta: egy nép csak azzal szerez jogot ahhoz a földhöz, amely a hazája, ha azt halhatatlan művekkel kapcsolja magához.
Ebben az évben ismét az Eiffel Műhelyház adott otthont a fotópályázat ünnepélyes díjátadójának - hangsúlyozta Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki szerint a fotózás a képzőművészet azon ága, amely "az emberi érzéket, ízlést és művészi attitűdöt a technikával kombinálja. Az ember és a technika együttműködéséből valami magasabb rendű születik, egyfajta transzcendens alkotás jön létre" - fogalmazott a főigazgató.
A Magyarország 365 fotópályázatra idén is három - természet és táj, épített és tárgyi örökség, valamint életképek - kategóriában jelentkezhettek professzionális és amatőr fotográfusok. A szakmai zsűri mindhárom kategóriában három díjat osztott ki, az első helyezett 1 millió, a második 500 ezer, a harmadik pedig 300 ezer forintot kapott. A közönségszavazás győztesei ugyancsak 1 millió forint jutalomban részesültek kategóriánként.
A szakmai zsűri döntése alapján a természet és táj kategória első helyezettje Daróczi Csaba A halak csillagképe, második helyezettje Litauszki Tibor Áthúzás, harmadik helyezettje pedig Prisznyák Tibor Hajnali látomás című képe lett. Közönségdíjat kapott Makai Balázs Harmatos szitakötő című felvétele. A Magyar Természetjáró Szövetség különdíját Radisics Milán kapta Roxy, a szomszédunk című sorozatáért.
Épített és tárgyi örökség kategóriában a zsűri első díját Daróczi Csaba A Magyar Zene Háza, a második díjat Novák Gábor Ködtakaró, a harmadikat pedig Hodossy Ilona Csúcsra fel című fotója kapta. Közönségdíjat nyert Herman Dóra A mesebeli kastély című felvétele. A Magyar Turisztikai Ügynökség különdíját Holczer Tibor Pentele híd című fotója érdemelte ki.
Életképek kategóriában a zsűri első helyezettje Kerekes M. István lett A pillanat varázsai című sorozatával, a második Mohos Márton Búcsú, a harmadik pedig Kiss Andrea BuSHOW című sorozatával. A közönségdíjat Orbán Péter Első sorból című fotója nyerte. A Nagycsaládosok Országos Egyesülete különdíját Szabó Nándor kapta Az élet útja című képéért, az Operaház különdíját Zsila Sándor Az Öreg Hölgy című sorozata érdemelte ki.
A pályázatot ebben az évben negyedik alkalommal hirdette meg Magyarország kormánya a Magyar Természetjáró Szövetséggel, a Nagycsaládosok Országos Egyesületével és a Magyar Turisztikai Ügynökséggel együttműködésben.
A fotópályázat célja, hogy az alkotók lencséjén keresztül, egyedi látásmóddal mutassa be hazánk természeti és épített örökségét, az itt élők ünnepeit és mindennapjait, mindazt amire büszkék lehetünk Magyarországon. A kezdeményezés lehetőséget nyújt a résztvevőknek arra is, hogy alkotásaikat a nagyközönség előtt is megmutassák, népszerűsítsék.
A zsűri elnöke Kaiser Ottó fotográfus volt, tagja Keleti Éva Kossuth-díjas fotográfus, Haris László fotóművész, érdemes művész, a Magyar Művészeti Akadémia elnökségi tagja, Potyó Imre környezetkutató, a 2020-as pályázat díjazottja, 2018-ban és 2020-ban az év természetfotósa, valamint Rizsavi Tamás fotográfus volt.
hírek innen, onnan
Magyar Péter reagált Orbán Viktor legutóbbi interjújára
A miniszterelnök visszavágott elődje megjegyzéséért.
Hatalmas dráma az Exatlonban, könnyek közt búcsúzott a gyönyörű Kihívó: „Egyszerűen felfoghatatlan”
Sótonyi Boróka az elődöntő kapujában esett ki.
Máris kitették a sebességkorlátozó és behajtani tilos táblákat, megkezdik a kezelést Sopronban
Tizenkilenc önkormányzati út esetében mutatott ki a laborvizsgálat eltérő mennyiségű azbeszt tartalmú kőzetet Sopronban – írta...
Ragyog a boldogságtól: Palvin Barbara az első gyermekével várandós – Fotók
Palvin Barbara és férje, Dylan Sprouse közös Instagram-posztban jelentették be, hogy első gyermeküket várják. A magyar szupermodell már a...
Novák Katalint is meghívták volna egy cseh konferenciára, de Babiš meggondolta magát a kegyelmi botrány miatt
Pedig a cseh miniszterelnök korábban arról írt, hogy a barátságukon semmi sem változtathat.
Ez az afrikai ország több száz, az Egyesült Államokból kitoloncolt nyugat-afrikait fogad be
Sierra Leone több száz olyan nyugat-afrikai, akit kitoloncoltak az Egyesült Államokból – közölte szombaton az afrikai ország...
Bizonytalan burgonyaszezon: ekkora áruhiánnyal szembesülhet hamarosan a piac
A spanyol termelők már kongatják a vészharangot: készülhetnek a legrosszabbra a felvásárlók?
„Örülök, hogy nem vagyok arisztokrata”
Magyar nemesi családjának kálváriájáról írt világsikerű regényt Nelio Biedermann svájci író Lázár címmel. Vele beszélgettünk!
A polgári engedetlenség miatt elbocsátott tanárok megköszönték Lannert Judit miniszternek, hogy rehabilitálni akarja őket
A tanárok remélik, hogy ez a bejelentés elégtételt hoz azoknak a kollégáiknak is, akik szolidaritásból mondtak fel a velünk történtek...
Sopronban 19 utcában találtak azbeszttel szennyezett utakat
A polgármester szerint az érintett utcákba csak a lakók hajthatnak be, és sebességkorlátozást is bevezetnek majd.
Titkos esküvő, taxis menekülés, pénz nélkül: így kezdődött Antonio Banderas és Melanie Griffith 20 éves házassága
A románc egy forgatáson kezdődött, miközben mindketten mással éltek. Aztán jött a válás, a villámesküvő és pár hónap múlva a...
4 csillagjegy most bőséget és szerencsét vonz, méghozzá nagyon látványosan
Három bolygó dolgozik most a Bikában, a Hold is ide lép be korán reggel, és ez együtt kifejezetten erős anyagi, érzelmi és önbizalmi...
Sport
Olyan helyen jártunk a Puskás Arénában, ahová nem juthat be a nagyközönség
Exkluzív bejárásra kaptunk meghívást, majd fölvittek oda, ahonnan tényleg csak kevesek láthatják a kulisszákat.
„Nincs bennük semmi különleges, képte-lenség, hogy kikapjunk” – mondta az edző a BL-döntő előtt, majd kaptak egy négyest
Az 1994-es Bajnokok Ligája-döntőben nemcsak, hogy meglepetés született, de egy korszak is véget ért. Pedig a döntő előtt a Barcelona sikeredzője, Johan Cruijff nagyképűen nyilatkozott.
Rendkívüli bejelentés: fájó döntést hoztak a Tour de Hongrie szervezői
A heves esőzés miatt változik a kerékpáros körverseny szombati programja.
Szoboszlai gólpasszai és botlása után óriási pofont kapott a Liverpool
A Vörösök előzetesen abban reménykedtek, hogy az Aston Villa otthonában biztosítják a helyüket a BL-ben.
Háromszoros olimpiai bajnokunk az őt ért támadások miatt súlyos döntést hozott
Hét és fél év után távozik Szécsi Zoltán az egri vízilabdaklub elnöki posztjáról.
A City sztárja odaszúrt: a bajnoki címre törő Arsenal nem ér fel a Liverpoolhoz
Eddig csak egy csapatnak sikerült legyőznie a Pep Guardiola vezette Manchester Cityt a bajnoki versenyfutásban.
Szoboszlai vicc tárgya lett Angliában, ezt a Gerrard-párhuzamot nem kívántuk
Hiába volt újra a mezőny egyik legjobbja, a gólt eredményező elcsúszását horrorjelenetként értékelik.
Szoboszlai balszerencséjét emelte ki Slot: „Azt hittük, már mindent láttunk”
A Liverpool edzője újabb kudarc után volt kénytelen értékelni.
Szoboszlai villanásai hiába voltak, hibája sokba került az EL-döntős ellen - videó
A Liverpool simán kikapott az Aston Villa otthonában az angol bajnokság 37., utolsó előtti fordulójának pénteki nyitómeccsén, így még nem tudta bebiztosítani szereplését a Bajnokok Ligája következő idényében.
Bódog: "Kicsit perverz, de a szépséget is meg kell találni"; Kuttor: "Állva búcsúztunk az NB I-től, nagy kaland volt" - értékelések
Az NB I 33. fordulójának pénteki játéknapján két mérkőzést rendeztek - így látták az edzők a mérkőzéseket.
Megírták az olaszok: A magyar "óriás" a Juventus célkeresztjében - komoly érdeklődők a háttérben
A Juventus egyre intenzívebben figyeli Kovács Bendegúzt, aki fizikai adottságaival és rendkívüli gólérzékenységével több európai topklub radarjára is felkerült.
Megvan a világ első brit sportmilliárdosa
Nem nehéz kitalálni: focista.
Bulvár
Megkapta a kegyelemdöfést Németh Balázs, a fideszes politikust még sosem osztották ki ennyire
Nem teszi ki az ablakba azt, amit kapott.
A demenciában szenvedő apám ápolása havi 6 millió forintba került – Másfél év alatt eltűnt az összes félretett pénze
A demencia nemcsak az érintett embert változtatja meg, hanem az egész család életét is felforgatja. Egy szülő lassú leépülése közben a gondozás érzelmileg, fizikailag és anyagilag is teljesen felemészti a családo
Volt NAV-nyomozó: Rogán, Tiborcz és Orbán Ráhel állt a Gattyán-ügy elsikálása mögött
A volt nyomozó 2024-ben állt a nyilvánosság elé a milliárdos elsikált adócsalási ügyének történetével, de akkor neveket még nem említett.
Bochkor Gábor félelmetes üzenetet kapott: "Menekülj, mielőtt te leszel a következő..."
Bochkor Gábor lesújtó választ kapott.
Kíméletlenül elbántak Hankó Balázzsal, bevitték a végső ütést az NKA volt vezetőjének
Nem úszta meg az átadást Hankó Balázs sem.
Ekkora összeg jöhet majd a nyugdíjas Szép kártyára: közel 2 millió magyart érint
Százezer magyar nyugdíjasnak nem jár majd.
Olvasóink megszavazták: ő lehetne Sulyok Tamás utódja?
Önöket kérdeztük az új államfő személyéről.
Úgy tűnik, tényleg elkezdődött – már jönnek a részletek
Nagyon régóta vártuk ezt a fajta mennyiséget az időjárástól, és most úgy tűnik, beindult a folyamat.
„Rettenetesen lecsúszott” – Élő adásban kapta elő a gyógyszereket a dülöngélő Kunu Márió
Megdöbbentő felvétel terjed a neten a népszerű énekesről, aki úgy fest, teljesen elveszítette a kontrollt az emberek szeme láttára. Kunu Márió vállalhatatlan állapotban dülöngélt egy étteremben, ahol láthatóan
Havas Henrik nyugdíján pörög a net: ilyen hihetetlen összeget keres minden hónapban
Havas Henrik elképesztő összegű nyugdíjat kap minden egyes hónapban.
Időjárás: Esik, szakad, ömlik, mutatjuk, hová jut az 50 mm
Felhős, csapadékos időszak előtt állunk, a Dunántúlon tartós esőzésre, keleten pedig heves zivatarokra kell készülniük a gazdálkodóknak.
Varga Judit otthonába bejutott a kamera, így él és alkot az egykori igazságügyi miniszter
Elképesztő látványt nyújt Varga Judit szerelemprojektje.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


