K&H: sok fiatal elbizonytalanodott
kisebbségben az elégedettek
Egy negyedév alatt egyértelműen, 14 pontról 11 pontra csökkent a K&H ifjúsági index értéke - közölte a pénzintézet.
hirdetés
A felmérés második negyedévben készült hullámából kiderült, hogy miközben csökkent a saját életükkel elégedett fiatalok aránya, az elégedetleneké nem emelkedett, azaz többen változó állásponton vannak. A jövőt illetően viszont többségben maradtak a derűlátók: 64 százalékuk optimista, a pesszimisták aránya 16 százalékos.
Kicsit visszafogottabban, de derűlátás jellemezte a fiatalokat a második negyedévben. A K&H ifjúsági index értéke +11 pontra csökkent az első negyedéves +14 pontról, ami akkor kiugró emelkedést jelentett az eddigi felmérések mélypontját jelentő +2 pontos, a múlt év utolsó három hónapjában született eredményhez képest - közölte a K&H. A bank 2012 óta minden negyedévben elkészíti az ifjúsági indexet, amely a 19-29 év közötti fiatalok anyagi, pénzügyi, munkaerőpiaci helyzetét, az élettel való jelenlegi elégedettségét és a jövőbeli várakozásaikat ismerteti.
Az idei második negyedévben mért +11 pontos eredmény egyértelmű visszaesés az előző negyedévhez képest, egyúttal lényegében megegyezik a 2022 vége előtt mért szintekkel. Ugyanakkor azért jóval elmarad a 2021 első negyedévében mért +20 pontos csúcsértéktől.
A részletes eredményekből kiderül, hogy a fiatalok 33 százaléka elégedett az életével, míg az idei első negyedévben még 38 százalékos volt az arányuk. A fiatalok majdnem fele, 48 százaléka bizonytalan - azaz elégedett is, meg nem is -, az ő hányaduk az előző negyedévben még 44 százalékot tett ki . Az elégedetlenek aránya maradt 20 százalékos. Összességében tehát az elégedettek aránya csökkent, az életüket felemásan értékelő fiataloké pedig nőtt.
A kutatás a fiatalok jövőképét is górcső alá vette. A derűlátó fiatalok aránya 67 százalékról 63 százalékra csökkent egy negyedév leforgása alatt, azaz bár csökkenés történt, de a 19-29 évesek körében azért többségben vannak, akik optimisták a saját jövőjüket tekintve. Ugyanakkor a pesszimisták aránya 16 százalékra csökkent az első negyedéves 19 százalékról, így az ifjúsági index legfrissebb eredményeiből leginkább az látható, hogy nőtt a jövőképét ingatagnak érző fiatalok aránya.
A következő hetekben a pénzintézet publikálja az ifjúsági index második negyedévi részletes eredményeit, amelyek választ adnak arra, hogy a fiatalok hogyan látják az anyagi és munkaerőpiaci helyzetüket, milyen fizetéssel számolnak a jövőben, valamint kiderül továbbá, milyen véleménnyel vannak az oktatásról.
A K&H 2012 utolsó negyedévében indította el a 300 fő megkérdezésével zajló, nem, korcsoport, régió, településtípus, befejezett iskolai végzettség, valamint 2016 óta a gazdasági aktivitás szerint a 19-29 éves korosztályt reprezentáló felmérést. A válaszok alapján megszülető részeredményekből képződik egy összesített index, ami -50 és +50 közötti skálán helyezkedik el. A +50 pont a maximum, ami azt jelezné, hogy minden válaszadó elégedett, és nem tart attól, hogy romlani fog a helyzete. Az elméleti -50 pont minimum ezzel szemben azt mutatná, hogy minden válaszadó elégedetlen, és nem számítanak arra, hogy ez a helyzet javulni fog. A második negyedéves felmérés 2023. május 2-4. között készült, az előző kutatásokhoz hasonlóan a K&H Egészséges Társadalomért Alapítvány megrendelésére.
A K&H Csoportról
Az ország egyik vezető és országosan 3700 munkatársat foglalkoztató pénzintézeteként a K&H célja, hogy ügyfelei igényeit mindenkor magas szinten elégítse ki, és a lehető legteljesebb termékpalettát nyújtsa számukra. A K&H országszerte 195 lakossági ügyfélpontot működtet, és csoportszinten 1,6 millió ügyfélnek kínál pénzügyi szolgáltatásokat. A magyar gazdaság működését közel 3400 milliárd forintnyi kihelyezett hitel- és hiteljellegű állománnyal segíti háztartások, kisvállalkozások, vállalatok és önkormányzatok finanszírozásán keresztül. A cégcsoport 2300 magyar beszállítónak és mintegy 700 banki és biztosítási ügynöknek biztosít megrendeléseket és folyamatos tevékenységet.
Főbb adatok:
K&H Bank
2023. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 469 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 5299 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): 12,8 milliárd forint
K&H Biztosító
2023. március 31-én:
Saját tőke (IFRS konszolidált, nem auditált): 39,2 milliárd forint
Mérlegfőösszeg (IFRS konszolidált, nem auditált): 185,4 milliárd forint
Adózás utáni eredmény (IFRS konszolidált, nem auditált): -0,8 milliárd forint
további információk:
Kommunikációs Igazgatóság
e-mail: sajto@kh.hu
www.kh.hu
hírek innen, onnan
Nem akármilyen cég vásárolta be magát a Waberer’sbe
A Mol a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer's a...
Egy magyar bank kesztyűt dobott a Revolutnak
A Gránit Bank mobilapplikációjában fintech-cégekkel versengő funkciót vezetett be, azonnali devizaváltást díj- és költségmentesen,...
Újabb betegség Kínából, Németországban pusztulnak a nyulak
A Kínából indult ASP, sertéspestis után itt az újabb, szintén a Nagy Fal mögül érkezett kór. Ez most Németországban ütötte fel a...
A Mol nagy bevásárlást jelentett be
A Mol a Waberer's 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal. A Mol és a Waberer's a...
3 szokás, ami azonnal ellenszenvessé tesz
Bizonyos viselkedési formák azzal járnak, hogy nem leszel vonzó mások szemében, de adunk tippeket is, mert sosem késő változtatni.
Gyerekmunkásokat találtak egy baromfifeldolgozó üzemben
Egy Los Angeles-i baromfiipari cég már 14 éves gyerekeket is alkalmazott éles késekkel való munkára.
Világsztárokat jelentett be 2024-re a Balaton Sound
A népszerű elektronikus fesztivált 2024. július 3-tól 6-ig tartják a Balaton déli partján.
Mikromegcsalás áldozata vagy? Ezekből az apróságokból azonnal kiderül!
A legtöbb ember szerint megcsalás vagy van, vagy nincs. Pedig van egy szép nagy szürke zóna, ami szintén a megcsalásnak tekinthető.
Zámbó Jimmy özvegye kiakadt az RTL-re, ügyvédhez fordult A Király miatt: „Hetekig nyugtatóval éltem, nem ezt a forgatókönyvet írtam alá...”
Forrnak az indulatok a Zámbó családban A Király című sorozat miatt. Zámbó Jimmy özvegye teljesen kiakadt, de a testvérek és a többi...
Újításokat vezetett be a Media1 – próbálja ki ön is ezeket!
Örömmel tudatjuk, hogy elkészültünk az elmúlt napokban két kényelmi jellegű újítással az egy hónap múlva immáron ötödik...
Rékasi Károly: Nincs kizárva, hogy szerzetes lehettem egy korábbi életemben
Ahhoz képest sokat káromkodik a Farm VIP-ben.
Extrém rekordot döntöttek meg egy arra alkalmatlan autóval
Vulkanikus hamun és sziklás talajon, oxigénhiányos környezetben, mínusz 20 fokon próbált feljutni egy csapat egy chilei vulkán csúcsára,...
Sport
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját
A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott
Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Teljes a káosz a magyar bajnok Veszprém kézilabdacsapatánál
A szurkolótábor reagált a BL-meccsen kitört botrányra.
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
A magyar válogatott az elsők között próbálja ki az UEFA furcsa szabályváltoztatását
Az Európa-bajnokságon vezetik be az újítást, ami csökkentheti a botrányos ítéletek számát.
Eb-csoportjában legértéktelenebb a magyar válogatott, lehetetlen tippelni az esélyeket
Sorra vettük a Rossi-csapat riválisainak erősségeit és gyengeségeit.
A mumus megint lecsapott, eggyel távolabb az olimpiai álomtól a női kézisek
A második félidőt hiába kezdtünk előnyből, tizennégy perc alatt csak egy gólt szereztünk...
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
160 kilométert vezetett a férj, mire rájött, hogy baj van - Csak a szerencsén múlott, hogy megtalálta feleségé...
Enyhén szólva későn kapcsolt!
Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról
A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.
Hatalmas havat hoz a Mikulás
A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.
Pikó: A kormány egy pénteken kiadott rendelettel takarít el minden akadályt a Rádió bontása elől
Párbeszéd helyett inkább felelőtlen emberkísérletbe kezd a kormány - írta a józsefvárosi polgármester.
Figyelmeztetésben részesítettek egy fizikatanárt, mert levetítette a 444 Valótlanul című filmjét az egyik óráj...
Szülők panaszolták be az igazgatónál a fizikatanárt a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amiért levítette a karaktergyilkosságokról szóló dokumentumfilmet a diákoknak az óráján.
Brutális ónos eső érkezik: ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet.
375 millió EV-akkumulátorhoz elegendő az új lítium-lelőhely készlete
A máris „a lítium Szaúd-Arábiája” néven emlegetett régióban annyi akkumulátor nyersanyag van, amennyi önmagában képes átírni a világpiaci szabályokat. Pár hónapon belül ez a második, hasonló jelentőségű
„Nincs szükségünk túlárazott stadionokra" – kilépett az olimpia szervezőbizottságából Brisbane főpolgármestere
Az ausztrál város első embere szerint „az állami kormányzás veszélyezteti a játékokat".
blogmorzsák
A leghíresebb szónok halála
Róma legnagyobb szónokának tartott Cicero nem is sejthette, hogy védence Róma első és talán legnagyobb császára lesz s ez a tévedése végül az életébe került.
Lebegős, kissé pszichedelikus
A Superlynx zenei világában a 90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje