Jónak lenni jó! - A koraszülött gyerekek fejlesztésére gyűjt idén a közmédia jótékonysági kampánya
Nagyobb esélyegyenlőséget kellene teremteni a koraszülöttek számára, és jó lenne, ha még több szakembert vonhatnának be a munkába - mondta Pekli-Tóth Fanni csecsemő és gyermekgyógyász szakorvos a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Siklósi Beatrix, a Kossuth rádió csatornaigazgatója, a Jónak lenni jó! projektvezetője az adásban többek közt elmondta, a közmédia minden csatornáján szeretnének majd beszélni az akcióról, és nem csak azért, hogy pénzt gyűjtsenek, de azért is, hogy minél többet megtudjunk erről a világról.
Idén a koraszülött és a veleszületett fejlődési rendellenességgel élő gyermekeket segítő Semmelweis Fejlődéstámogató Központ fejlesztését támogatja a közmédia év végi Jónak lenni jó! elnevezésű jótékonysági akciója.
Pekli-Tóth Fanni, a Semmelweis Egyetem 2-es női klinika szülészeti osztályához tartozó koraszülött intenzív klinika orvosa kifejtette: az élet első pillanatától kezdődik a koraszülött-fejlesztés, az intenzív osztályon végzett ápolás, gyógyítás során nagyon sok probléma kiküszöbölhető, megelőzhető. Szűkebb értelemben pedig akkor beszélnek erről, amikor a kisgyerekek hazamennek. A klinika legkisebb páciense most egy 24. hétre született 600 grammos baba - jegyezte meg.
Hangsúlyozta: a koraszülöttek, főleg az 1500 gramm alattiak fokozott figyelmet igényelnek az ellátórendszer részéről, még akkor is, ha sokan közülük "meglepően hibátlanul" fejlődnek. Egy koraszülöttel hazamenetele után három havonta találkoznak a klinikán a konduktorok, gyermekgyógyászok és pszichológusok. Az időpontokat sűríteni lehet, igény esetén rendszeres fejlesztésre kell utalni a kicsit - tette hozzá.
Pekli-Tóth Fanni kitért arra is: nagyon jó lenne, ha még kulturáltabb körülmények között, nagyobb helyen tudnának dolgozni, de a legfontosabb, hogy még több konduktor legyen, esetleg gyógypedagógust is bevonhassanak a munkába.
Az ellátás országos lefedettsége kapcsán a gyermekgyógyász elmondta, koraszülöttek az ország bármely pontján élhetnek, de a centralizáció miatt sokszor Budapesten látják el őket. Vidéken vannak jól lefedett területek, de nagy elmaradások is, és nem csak a Budapest-vidék vonatkozásában, hanem a főváros különböző kerületeiben is vannak egyenlőtlenségek a fejlesztés tekintetében, emellett differenciálják a helyzetet a családok anyagi erőforrásai is - fűzte hozzá.
"Nincs most egyenlőség a koraszülött babák számára" - fogalmazta meg a szakember.
A jótékonysági akcióban a nézők, hallgatók egy hívással 500 forintot ajánlhatnak fel a 13600-as adományvonal tárcsázásával, és a 04-es kód beütésével.
Siklósi Beatrix arról adott tájékoztatást, hogy folyamatosak a telefonhívások, mintegy 1,5 millió forintnál tart a gyűjtés. Legutóbb Deák Bill Gyula ajánlott fel egy dedikált pólót, illetve öt darab páros belépőt a koncertjére, amelyekre már lehet jelentkezni.
"Komoly tárgyalásokban vagyunk komoly emberekkel" - mondta a csatornaigazgató. Siklósi Beatrix kifejtette: a Jónak lenni jó! az értékeket is szeretné felmutatni; nem a celebvilágból ismert embereket kérnek támogatónak, hanem olyanokat, akik teljesítményt értek el, és valóban a közösségért tesznek valamit.
Közölte, a közmédia minden csatornáján szeretnének majd beszélni az akcióról, és nem csak azért, hogy pénzt gyűjtsenek, de azért is, hogy minél többet megtudjunk erről a világról.
A világban háborúk, migrációs problémák vannak, és mi most itt az életről, a születésről beszélünk, arról, hogy összefogunk, és az élet mellett tesszük le a voksunkat - fogalmazott.
"Ezek a kisbabák a jövőt jelentik, és nagyon fontos, hogy egészséges felnőttekké váljanak". Ha a családoknak jó, ha megoldódnak ezek a problémák, az mindig kihat egy egész társadalomra - tette hozzá Siklósi Beatrix.
Szerdán a Facebook eltávolította a műsor projektvezetőjének a kampánnyal kapcsolatos korábbi bejegyzését. Siklósi Beatrix a Vasárnapi újságban elmondta, azóta újra posztolt, és bízik benne, hogy félreértés, algoritmusos hiba történt.
MTI
hírek innen, onnan
Olyan támadást indított Oroszország, hogy még NATO-gépeket is riadóztatni kellett
Drónokkal és rakétákkal támadta szombatra virradó éjjel Oroszország Ukrajnát, jelentős részben az országnak a fronttól távol eső,...
Tüdőpestisben meghalt egy ember az Egyesült Államokban
A beteg a megfelelő kezelés és az újraélesztési kísérletek ellenére meghalt egy észak-arizoniai kórház sürgősségi osztályán.
Hőség, ájulás, pánik – órákra a gépen rekedtek a Pozsonyból induló járat utasai
A pozsonyi repülőtér honlapja. Az esetről a Markíza számolt be. A járat eltérítésének oka egy tűzeset volt, amely az eredeti...
Meghökkentő: az idősebbeket jobban bemozgatták a hitellehetőségek
Bár a 10 százalékos önerő lehetősége miatt sokan a fiataloktól várták a bátrabb hitelfelvételt, a valóság ennek épp az ellenkezője:...
Orbán Viktor kommentelt a bajbajutott őzgidán segítő mentők posztja alatt - mit írt?
A viharban megsérült őzgidát mentettek meg Tótkomlós hősei. A mentők betegellátásból visszafelé tartva bukkantak a bajbajutott...
A fodrász szerint ez a 4 hajnövesztő módszer tényleg működik
Te is szeretnéd, hogy gyorsabban nőjön a hajad és mondjuk nyár végére már látványos eredményt hozzon mindaz, amit ennek érdekében...
Most érkezett: mentők és tűzoltók lepték az M1-est, borzalmas, ami történt
Még tart a mentés.
Ennyi zsebpénzt adj gyermekednek, és egy forinttal sem többet: egész életére hatással lehet
Ezeket a tippeket érdemes megfogadni, ahhoz, hogy a gyerek jobban bánjon majd a pénzzel.
Minden forgatókönyv elkészült, biztonságban lesznek a Campus Fesztiválozók
Kiemelt figyelmet szentelnek az idei Campus Fesztiválnak a szervezők. Az elmúlt időszak viharai, néhány tragikus esemény is azt mutatja,...
Botrányos dologra készül megint a magyar kormány? – Újra elengedhetik az embercsempészeket, még bíróság elé sem kell állniuk
Augusztus 19-től új szabály lép hatályba, amely lehetővé teszi, hogy még az ítélet meghozatala előtt szabadlábra kerüljenek a...
Németországban emelkedtek a nagykereskedelmi árak
Németországban júniusban gyorsult a nagykereskedelmi árak éves növekedése, havi összevetésben maradt a májusi ütem a német szövetségi...
Sport
„Azonnal látszott, hogy nagy a baj” – súlyos sérülést szenvedett a Nyíregyháza magyar kapusa
Tóth Balázs, a labdarúgó NB I-ben szereplő Nyíregyháza Spartacus kapusa a Karcag elleni felkészülési mérkőzésen súlyos sérülést szenvedett.
Az UEFA kizárta a londoni csapatot az Európa-ligából
A Crystal Palace hivatalosan is elvesztette tagságát az Európa-ligában, és a következő idényben a Konferencialigában fog szerepelni.
Fegyveresek törtek be az Atlético Madrid légiósának házába, tűzpárbaj alakult ki
Nahuel Molina, az Atlético Madrid labdarúgójának otthonát fegyveres bűnözők támadták meg.
„Sok hűhó a semmiért; elkeserítő mérkőzés" – sajtóvisszhang a Paks–CFR meccs után
Mint ismert, az Európa-liga első selejtezőkörének első felvonásán a Paksi FC nem rúgott, de nem is kapott gólt, így megőrizte esélyét a továbbjutásra a párharc favoritjának kikiáltott CFR 1907-tel szemben. A rom
Az UEFA kizárta az FA-kupa-győztest az Európa-ligából
Az UEFA megbüntette a Crystal Palace-t, amely azonban így is játszhat európai kupában.
Djokovics fontos bejelentést tett a Sinnertől elszenvedett demoralizáló vereség után
Ezen most mindenki meglepődött, mert a játéka tényleg borzalmas volt a wimbledoni elődöntőben.
Ma is kirúgná Dárdai Pált, hogy megment-se a játékosoktól, mert hosszú távon nem jó edző
A Hertha BSC korábbi sportigazgatója durva kritikákat fogalmazott meg a vezetőséggel, a játékosokkal és a magyar exedzővel szemben is.
Szűk három évtizede nem történt olyan a pólóválogatottunkkal, mint a szingapúri vb-n
Varga Zsolt szövetségi kapitány csapata szombaton kezdi szereplését a világeseményen.
Bejelentették: megvan Szalai Attila új csapata.
Hivatalos oldalán jelentette be a török élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Süper Lig) szereplő Kasimpasa, hogy megszerezte a 47-szeres magyar válogatott Szalai Attila játékjogát.
A Puskás Akadémia tehetsége a Wolfsburghoz igazolt
David Vajagics távozik a PAFC-től, és a Wolfsburgnál folytatja pályafutását.
Flick közölte sztárjátékosával, nem szerepel a terveiben – sajtóhír
Új korszak kezdődik a Barcelonánál kapusposzton A katalánok vezetőedzője, Hansi Flick világossá tette: Joan García lesz a gárda első számú hálóőre, Wojciech... Read More... A Flick közölte sztárjátékosával,
A MOB-elnök elmondta, mikor szervezhet olimpiát Magyarország
Gyulay Zsolt, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) elnöke arról beszélt, mikor lesz reális esélye olimpiát szervezni Magyarországnak.
Bulvár
Sokkot kapott a lány, amikor ráébredt, kit ejtett teherbe titokban a vőlegénye: egy kényelmetlenül közeli családtag volt a hunyó
A 24 éves nő nemcsak az eljegyzését bontotta fel szédületes sebességgel, de a drámai felfedezés óta terápiára is kell járnia.
Munkatársak között sose beszélj erről az 5 dologról – Rossz vége lesz
A munkahelyi kapcsolatok kialakítása és ápolása elengedhetetlen része a modern életstílusnak, hiszen munkatársainkkal gyakran több időt töltünk együtt, mint közvetlen családtagjainkkal vagy barátainkkal. Ahogy mú
Utasszállító gépet lőttek ki az oroszok Moszkva felett
Egyelőre nem vállalták a felelősséget az elképesztően súlyos incidensért.
Lebukott Novák Katalin, szakértő mondott rendkívülit a viselkedéséről, meg is fejtette a kínos kérdésekre adott válaszait?
Sok minden kiderült Novák Katalin viselkedéséből.
Felfoghatatlan kép terjed a Harcosok Klubjáról, példátlan ami az internetre került
Erre még a legkeményebb harcosok sem számítottak.
Ezekhez nincs joga a rendőrnek, ha megállította az autódat igazoltatáskor
Nyáron gyakran előfordulhat, hogy akár egy rutinvizsgálatra is megállíthatják az autónkat. Nem árt tudni, hogy ilyenkor mire kell felkészülni.
„Csak az útra kilógó, rángatózó lábait láttam”
Szerencséje volt annak a férfinak, aki nemrég rosszul lett és fuldoklani kezdett Martonvásáron az Orgona utcában. Egy baleseti helyszínelő ugyanis éppen arra járt, és talán éppen az utolsó pillanatban vette észre a
Lázár jános üzent Mészáros Lőrincnek, bajban lehet a milliárdos?
Alapos interjút adott a gazdasági miniszter, szigorúank hangzott, amit mondott.
Ennyi nyugdíjat kapnak a magyar idősek – több mint egymillióan 220 ezernél is kevesebbet kapnak
A legtöbben 180–200 ezer forint közötti nyugdíjat, ellátást kaptak, az átlagos juttatás Győr-Sopron-Moson, Veszprém, Komárom-Esztergom, Pest és Fejér megyében volt a legmagasabb.
Hasfelmetsző Jack kiléte a DNS egyezés alapján 100 százalékosan megállapítható a történész szerint
Az egyik áldozat sála alapján azonosították a gyilkos személyét.
Már ott van Damoklész kardja Orbán feje fölött?
Készül Brüsszelben a “Lex Orbán”. A Politico szerint blokkolni akarják a költségvetési kifizetéseket az EU demokratikus visszaesőinek - a lap már a tervet is ismeri.
Pankotai Lili üzent, miután megint feljelentették: Srácok, az ugye megvan, hogy egy 20 éves kiscsajtól vagytok ennyire megijedve?
Miután megszüntették a Pride miatt indított eljárást, Pankotai Lili most arról számolt be, hogy a Készenléti Rendőrség is nyomoz ellene. A fiatal aktivista úgy tudja, Budai Gyula jelentette fel egy videó miatt.
blogmorzsák
Így fűtenek Finnországban - a ChatGPT hőjével
Az adatközpontok rengeteg hőt termelnek, ami a legtöbb helyen kárba vész. Pedig ez a hulladékhő remekül hasznosítható.
Trump és a klímaváltozás
Bolondnak kell lenni ahhoz, hogy tagadjuk a klímaváltozás tényét – a bőrünkön tapasztaljuk minden nap, hogy nagy a baj.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje