Hatalmas értékű műkincseket próbált meg eladni egy pécsi férfi
A magyar és a szlovén rendőrség együttműködése akadályozta meg a felbecsülhetetlen műkincsek eladását.
hirdetés
A Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) Nemzetközi Bűnözés Elleni Főosztály Pécsi Osztályán 2019 nyarán információ merült fel arra vonatkozóan, hogy egy pécsi férfi és ismeretlen társai vagyon elleni bűncselekményből származó, feltehetően több száz éves, vallási tárgyú könyveket birtokolnak, amelyekre vevőket keresnek.
A nyomozás során a rendőrök megállapították, hogy a feltételezett elkövetők között magyar és külföldi állampolgárok is vannak. Az értékesíteni kívánt tárgyak három darab, feltehetően a Közel-Keletről származó, bőrre készített egyházi motívumokat tartalmazó iratok lehetnek, amelyek eladásából egymilliárd forint hasznot reméltek.
Egymilliárdot reméltek
Az elkövetők a vallási ereklyék értékesítése érdekében egy lehetséges, külföldi vevővel találkozót szerveztek Ljubljanába. A KR NNI munkatársai felvették a kapcsolatot a szlovén rendőrséggel, ezt követően Európai Nyomozási Határozat alapján a szlovén rendőrség kijelölt egységei 2020. augusztus 5-én az elkövetői kört Ljubljanában az általuk használt ingatlanban még a vallási ereklyék értékesítése előtt elfogták és a három könyvet lefoglalták.
Több mint ezer éves lapok
A nyomozók orgazdaság bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgattak ki 2 magyar, 1 szlovén és 2 horvát állampolgárt. Az intézkedésekkel párhuzamosan a KR NNI nyomozói a Szlovéniában elfogott magyar állampolgárok lakóhelyén kutatást tartottak, valamint további 1 fő magyar állampolgárt gyanúsítottként hallgattak ki az ügyben.
A lefoglalt tárgyakat a szlovén ügyészség képviselői 2020. szeptember 10-én átadták a magyar hatóságoknak, akik a könyvek vizsgálatára igazságügyi szakértőt rendeltek ki. Az elsődleges szakértői vizsgálat alapján megállapítható, hogy a lefoglalt tárgyak eredeti egyházi iratok látszatát keltő hamisítványok. Annak ellenére azonban, hogy a jelenleg ismert formájukban utólagosan, feltehetően a lehetséges vásárlók félrevezetésének szándékával kerültek összeállításra, részben eredeti alapanyagok, esetleg eredeti könyvekből származó, eredeti oldalak felhasználásával készültek. A vizsgálat során kiderült ugyanis, hogy egyes lapok bizonyosan a Kr.u. VII. századból, más részletek a XII.-XVI. századból származnak.
A könyvek eredeti részei a hatályos magyarországi jogszabályok, illetve a nemzetközi egyezmények alapján olyan védett kulturális javaknak minősülnek, amelyek az igazságügyi szakértő véleménye alapján egyedülállónak számítanak, értékük anyagi szempontból jelentős, kulturális örökség szempontjából pedig felbecsülhetetlen.
A nyomozás, és a műtárgyak eredetének meghatározása érdekében a további szakértői vizsgálatok folyamatban vannak.
Forrás: police.hu
hírek innen, onnan
„Nemet mondott...” – Bódi Guszti újra megkérte Margó kezét
Bódi Guszti ezt a történetet még soha nem osztotta meg.
Többet fizethetünk januártól a boltokban, de megvan az oka
Megkezdődött a visszaszámlálás, egyre nagyobb a nyomás az érintett piaci szereplőkön.
A magyarok leszoktak a körözöttről, helyette a joghurtot eszik
Idén októberben háromszor annyi joghurt fogyott az elmúlt év ugyanezen időszakához képest.
Függetlenként indul Csepelen a Fideszből kiszorított polgármester
Nem kizárt, hogy a Fidesz színeiben maga Németh Szilárd indul ellene.
Öt év börtön fenyegeti a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának állásából felfüggesztett vezetőjét
Vesztegetés elfogadásával gyanúsítják - tudtuk meg az illetékes nyomozóhatóságtól. (Belföld)
Kongatja a vészharangot Lengyelország: ennyi ideje van felkészülni a NATO-nak egy orosz támadásra
Lengyelország nemzetbiztonsági ügynöksége arra figyelmeztet, hogy három éven belül orosz támadás érheti a NATO-t - számolt be a Sky News.
"50 és 60 között van” – Heves vitát váltott ki Szandi kora, komolyan összekaptak miatta
Erre hogy is gondolhattak.
Autóbalesetet szenvedett a színész, így van most
Éjfél előtt nem sokkal történt.
15 százalékos béremelést követelnek a vasutasok
Emellett azt szeretnék, ha 350 ezer forintról 400 ezer forintra emelnék az úgynevezett lojalitási jutalmat, valamint 150 ezer forintra...
Ma délelőtt Mikes Annától jött a nagyon várt bejelentés: Semmiért nem adnám. Boldog vagyok.
Krausz Gábor pedig...
Nekiszegezték a híres műsorvezetőnek a Sztárboxról. Kibukott az igazság, mert őszinte lenni
Lehetett ezt sejteni.
Soha nem látott vírus betegített meg egy férfit
Az újonnan felfedezett vírus lázat, hidegrázást és izomfájdalmakat okoz.
Sport
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját
A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott
Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Teljes a káosz a magyar bajnok Veszprém kézilabdacsapatánál
A szurkolótábor reagált a BL-meccsen kitört botrányra.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
A magyar válogatott az elsők között próbálja ki az UEFA furcsa szabályváltoztatását
Az Európa-bajnokságon vezetik be az újítást, ami csökkentheti a botrányos ítéletek számát.
Eb-csoportjában legértéktelenebb a magyar válogatott, lehetetlen tippelni az esélyeket
Sorra vettük a Rossi-csapat riválisainak erősségeit és gyengeségeit.
A mumus megint lecsapott, eggyel távolabb az olimpiai álomtól a női kézisek
A második félidőt hiába kezdtünk előnyből, tizennégy perc alatt csak egy gólt szereztünk...
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
160 kilométert vezetett a férj, mire rájött, hogy baj van - Csak a szerencsén múlott, hogy megtalálta feleségé...
Enyhén szólva későn kapcsolt!
Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról
A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.
Hatalmas havat hoz a Mikulás
A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.
Figyelmeztetésben részesítettek egy fizikatanárt, mert levetítette a 444 Valótlanul című filmjét az egyik óráj...
Szülők panaszolták be az igazgatónál a fizikatanárt a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amiért levítette a karaktergyilkosságokról szóló dokumentumfilmet a diákoknak az óráján.
Brutális ónos eső érkezik: ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet.
375 millió EV-akkumulátorhoz elegendő az új lítium-lelőhely készlete
A máris „a lítium Szaúd-Arábiája” néven emlegetett régióban annyi akkumulátor nyersanyag van, amennyi önmagában képes átírni a világpiaci szabályokat. Pár hónapon belül ez a második, hasonló jelentőségű
„Nincs szükségünk túlárazott stadionokra" – kilépett az olimpia szervezőbizottságából Brisbane főpolgármestere
Az ausztrál város első embere szerint „az állami kormányzás veszélyezteti a játékokat".
Izrael nem javasolja, hogy Magyarországra utazzanak az állampolgárai
Minden külföldi utazást fontoljanak meg a külföldiek, javasolja Izrael nemzetbiztonsági tanácsa és más országokban is kerüljék a zsidó és izraeli identitásuk külső megnyilvánulását.
Nem vásárolják vissza az állampapírokat? Itt a hivatalos válasz
A napokban hangsúlyos témára reagált az Államadósság Kezelő Központ-vezér Kurali Zoltán.
blogmorzsák
A leghíresebb szónok halála
Róma legnagyobb szónokának tartott Cicero nem is sejthette, hogy védence Róma első és talán legnagyobb császára lesz s ez a tévedése végül az életébe került.
Ezerszínű ősz
Fürdővárosi andalgás, rockkoncert-látogatás és őszi káprázat Csehországban.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje