Ezt olvasta már?


Hamilton hatodszor nyert Silverstone-ban

A hazai környezetben versenyző Lewis Hamilton, a Mercedes pilótája nyerte a vasárnapi Forma-1-es Brit Nagydíjat, így 39 pontosra növelte előnyét az összetettben.

A címvédő és ötszörös világbajnok hatodszor végzett az élen a nagy-britanniai futamon, így Jim Clarkot és Alain Prostot megelőzve az örökrangsor élére állt. Hamilton idei hetedik sikerét aratta, amely egyben pályafutása nyolcvanadik futamgyőzelme volt.

Mögötte csapattársa, a finn Valtteri Bottas lett a második, a Ferrari monacói pilótája, Charles Leclerc pedig a harmadik. A négyszeres világbajnok Sebastian Vettel, a Ferrari német versenyzője egy ütközés következtében csupán a 16. helyen végzett.

A két héttel ezelőtti Osztrák Nagydíjon győztes Max Verstappen autóján tíz perccel a kezdés előtt, a rajtrácson hátsó szárnyat cseréltek.

Közvetlenül a rajt után csak egy változás történt az élmezőnyben: Vettel megelőzte Pierre Gaslyt. Hamilton a negyedik körben átvette a vezetést az első helyről indult Bottastól, de csapattársa két kanyar után ismét az élre állt.

A tizedik kör után a két Red Bull és a - lágy gumik miatt némileg lelassult - két Ferrari nagyot csatázott egymással: Gasly visszaelőzte Vettelt, de a csapata rögtön ezután kirendelte kerékcserére, majd Verstappen a boxutcában Leclerc elé került, és bár a monacói is visszavette a pozíciót két kanyar után, a folytatásban is csak centiméterek választották el őket egymástól.

A 21. körben Antonio Giovinazzi kicsúszása miatt beküldték a biztonsági autót, ezt kihasználva Hamilton az élre állt, Bottas pedig a második helyre került. A Mercedes-csapatnál villámgyorsan reagáltak, a Ferrarinál épp ellenkezőleg, és mivel késlekedtek Leclerc boxba hívásával, Vettel megint a monacói előtt találta magát.

A biztonsági autó kiállása után a két Mercedes ismét elhúzott a többiektől, Verstappen pedig előbb visszaverte Leclerc újabb támadását, majd megelőzte csapattársát, Gaslyt, és előrelépett a negyedik helyre. A 36. körben Leclerc is elment Gasly mellett, majd néhány perccel később Verstappen megelőzte Vettelt, ám néhány másodperccel később a német pilóta hátulról nekiütközött holland riválisának. Mindketten vissza tudtak térni a pályára, Verstappen az ötödik pozícióban folytatta a versenyt, Vettelnek azonban ki kellett állnia orrkúp-cserére. A Ferrari pilótája tíz másodperces büntetést kapott, aminek semmi jelentősége nem volt, mivel amúgy is a mezőny végére csúszott vissza.

A hajrában Hamilton nem állt ki újabb kerékcserére, Bottas igen, végül mégis a címvédő brit pilóta futotta a leggyorsabb kört, amiért egy bónuszpontot kapott.

A világbajnokság két hét múlva Hockenheimben, a Német Nagydíjjal folytatódik.







0
0
0

hírek innen, onnan

Többel mentek ötvennél, 312 ezer forintjuk bánja - itt mértek be 1400 autóst

Az elmúlt héten a megengedett sebességhatárokat regisztráltan 1403-an lépték át Bács-Kiskun vármegyében. A szabálytalankodóknak...

Mi történik a szervezeteddel, ha minden nap eszel paradicsomot?

A paradicsom a nyári időszak egyik legnépszerűbb zöldsége, ráadásul nemcsak finom, hanem számos értékes tápanyagot is tartalmaz....

Ez durva. Ezt teszi a szénsavas szódavíz a szobanövényekkel.

A szénsavas szódavíz nem csupán emberi fogyasztásra vagy limonádéhoz ideális: egészen különleges módon serkentheti szobanövényeid...

Tudósok kiderítették! Toronymagasan ez a 3 legjobb gyógynövény álmatlanság ellen

Az alvásproblémák egyre több embert érintenek, ezért sokan a gyógyszerek helyett természetes módszerekkel próbálják javítani...

Fontos bejelentéssel érkezett Magyar Péter szerda késő este – továbbra sem kér megerősített védelmet

A Nyugati pályaudvaron szerdán történt incidens után Magyar Péter a közösségi oldalán mondott köszönetet a hozzá érkezett támogató...

Befejeződött az aratás Békés vármegyében

Befejeződött az aratás Békés vármegyében, a búza csak az öntözött területeken hozott megfelelő mennyiséget, és súlyos...

Ez Melania Trump kedvenc rúzsa: mindössze 7000 forintba kerül a first lady ikonikus árnyalata

Melania Trump kifinomult stílusa hosszú évek óta a divat- és szépségvilág egyik legtöbbet elemzett témája. Bár a jelenlegi amerikai...

Máris az ügyészségnél a Magyar Pétert a Nyugati pályaudvaron leköpő férfi ügye - nem a miniszterelnök tett feljelentést

Mégis a hatóságoknál kötött ki a Magyar Pétert leköpő férfi ügye. A miniszterelnök ugyan azt mondta, nem haragszik az illetőre a...

Megvédte a kiállított magyar válogatott játékosát az Omonia edzője: "Szerencsétlen pillanat volt"

Henning Berg szerint Loic Nego kiállítása megváltoztatta a mérkőzést, de a magyar válogatott védőt nem hibáztatta a történtekért.

Zelenszkij alulmaradt menesztett miniszterével szemben, aki tovább szkanderezik az elnökkel

A népszerű védelmi miniszter múlt heti leváltása után kirobbant tüntetések hatására az ukrán elnök megvált a hadsereg...

0

Sport

Szoboszlai Dominik szerződéséről új részletek derültek ki - Miatta rúgták ki Arne Slotot?

Angliában elterjedt a pletyka, hogy Arne Slot kirúgása kellett Szoboszlai Dominik új, busás fizetéssel járó szerződéséhez.

Eldőlt a magyar válogatott csodagyerek jövője: reméljük, nem Dzsudzsák Balázs adott tanácsot a döntéshez

Kovács Bendegúz visszautasította a Chelsea és a Juventus ajánlatát, és hosszabbít az AZ Alkmaarnál. Így hozott okosabb döntést karrierjében, mint anno Dzsudzsák Balázs.

Szoboszlai lemondott a titkos záradékról, a Liverpool bukhatja csapatkapitányát

A liverpooli klub egyelőre nem kért több felelősséget a magyar válogatott sztárjától, erről Szoboszlai menedzsere számolt be.

José Mourinho két játékost kitett a Real Madrid keretéből

Raúl Asencio és Franco Mastantuono nem a Santiago Bernabéuban kezdi meg a következő szezont.

Az argentinok máris elengedték Messit, egyetlen emberhez ragaszkodnak csak a vb-döntős vereség után

Hiába a remények, hogy Lionel Messi ott lesz a világbajnokságok 100. születésnapján.

Ilyen útszéli szavakkal még senki sem alázta porba az argentin futballt

Gary Neville a podcastjában nemes egyszerűséggel szarnak nevezte a dél-amerikaiak játékát.

90 millió eurós csúcsigazolással sokkolhatja a piacot a Liverpool FC

Az Aston Villánál nem örülnek Andoni Iraola ötletének.

0
0

Bulvár

Polgár Judit lekerült a tábláról: most őt javasolja köztársasági elnöknek a kritikus híresség

Sok minden történt a köztársasági elnöki pozíció körül, és eldőlt, hogy Polgár Judit nem vállalja a feladatot.

Tarjányi Péter Magyar Péter leköpéséről: Orbitális hiba történt. Itt az ideje, hogy a kormányfő megértse, ki ő

A biztonságpolitikai szakértő szerint az a kérdés, hogy ki hibázott. A biztonsági személyzet, vagy maga Magyar Péter?  

Pánik a hazai benzinkutakon: az Auchan után egy újabb hálózat jelentett be üzemanyaghiányt

Tovább gyűrűzik az ellátási bizonytalanság: a 60 literes dízellimit után már fizikai áruhiányról számol be egy népszerű magyar kúthálózat.

Érkezik a szaharai hőkupola, 47 fokos hőség csap le Európára, hamarosan vége a lehűlésnek

Eközben az Antarktiszon tombol a tél, -80 Celsius-foknál is hidegebbet mértek.

Kifosztotta a Hortobágy egyik halastavát az informatikai milliárdos cége

A hatóság emberei szerint – akik éppen 55 tonna hal tiltott lehalászása közben szálltak ki a TOP 50-es üzletember által bérelt vízhez – felszámolták az őshonos állatok élőhelyét.

Orbán Viktor visszatér, a bombázó Ferenc Dominika bejelentette a pontos időpontot

Magyar Péter bejelentkezett egy nyílt vitára a volt miniszterelnökkel, ha meghívják Tusványosra.

EY: visszatérhet a NAV egyik legerősebb fegyvere, új korszak kezdődhet az adóellenőrzésekben

A kormány által jelzett adóellenőrzési szigorítások és a NAV egyre fejlettebb adatvezérelt kockázatelemzési rendszerei alapján reális lehetőségként merül fel a 2016 előtti típusú vagyonosodási vizsgálatok vis

Aranykonvojügy: „Amikor levették rólam a golyóálló mellényt, akkor ráléptek a fejemre”

A 444.hu megszerezte az ukrán pénzszállítók tanúvallomásait, amelykben drámai részletek tárulnak fel a fogvatartás körülményeiről.

Magyar Péter testőrei hibáztak? Egy idős férfi ezt tudta megtenni a közelében

Az idős férfi elég közel tudott menni Magyar Péterhez és Vitézy Dávidhoz, aztán ezt tette.

Kiadták a riasztást: letarolja a szél és a zivatar az egész országot

Minden vármegyére citromsárga riasztás van a legfrissebb meteorológiai előrejelzések értelmében érvényben. Hatalmas zivatarcella közelít felénk.

Ennyi nyugdíjra számíthatsz, ha 40 évig átlagbért kerestél

A ledolgozott évek száma és a korábbi kereset alapvetően meghatározza, mekkora ellátásra lehet számítani nyugdíjasként. Aki negyven éven át bejelentett munkaviszonyban, végig átlagbérért dolgozott, jelenleg 389 4

0