Félmilliót kap a nyomravezető a budapesti trafikrablás ügyében, videó
Csoportosan elkövetett fegyveres rablás miatt folytat nyomozást a BRFK a videón látható ismeretlen tettesek ellen. A három maszkos férfi tavaly november 27-én 18 óra 45 perckor bement az egyik XVIII. kerületi dohányboltba, és a bevételt követelte az eladótól.
hirdetés
A nő a fenyegetés hatására átadta a kasszában lévő pénzt. A három férfi pedig a zsákmánnyal elmenekült a helyszínről. A bűncselekmény során személyi sérülés nem történt.
A budapesti rendőrfőkapitány bruttó ötszázezer forint nyomravezetői díjat tűzött ki az ügyben. Az összeg annak fizethető ki, aki a bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható személyek kilétével kapcsolatban olyan konkrét adatot vagy információt tud szolgáltatni, amely a nyomozást eredményre vezeti és az elkövetők azonosítását, felelősségre vonását közvetlenül elősegíti.
Fontos tudnivaló, hogy a rendőrség a nyomravezető személyét bizalmasan kezeli. A díjkitűzés visszavonásának jogát a budapesti rendőrfőkapitány fenntartja.
A Budapesti Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Szervek Rablási Osztálya kéri, hogy aki az elkövetőkkel kapcsolatban, jelenlegi tartózkodási helyükkel, vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a 06-1-443-5000/32-379-es telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöldszámán, vagy a 112-es központi segélyhívó telefonszámon.
hírek innen, onnan
Megoszlik a munkaadók véleménye a béremelésről - Ennyien tervezik emelni a fizetéseket
A magyarországi vállalatok 53 százalékánál szerepel a 2024-re vonatkozó tervek között a bérfejlesztés: az érintett cégek átlagosan 12...
A Mol bevásárolja magát a Waberer’s fuvarozócégbe
15 százalékban.
Mégis mitől lett ilyen népszerű a Jégvarázs? – 10 izgalmas tény a 10 éves hercegnős klasszikusról
Készülj fel, mert mondok valamit, amitől igazán öregnek fogod érezni magadat: ma 10 éve mutatták be itthon a Jégvarázs című...
122 éve született a rajzfilmek atyja, neki köszönhetjük Hófehérkét is
Nélküle a mostani mozifilm-felhozatal is nagyon más lenne.
Mikes Anna oldalán piros szívözönnel jelent meg a várva várt bejelentés: "Boldog vagyok."
Annyira látszik rajtuk!
Súlyos figyelmeztetést kaptak a Facebook, az Instagram és az X felhasználói
A közösségi média fiókok gyors utat jelentenek a bűnözők számára, hogy ellopják az adatainkat, ezért a biztonsági szakértők most...
Tényleg Budapesten kezdődhetnek meg az orosz-ukrán béketárgyalások?
Mindkét fél nyitottabbnak mutatkozik, miután korábban Szijjártó Péter külügyminiszter közvetítői szolgáltatásokat kínált...
Így díszítsd a falad idén karácsonykor. Stílusos dekor ötletek
A közös karácsonyi díszítés az egyik legjobb dolog, ami az ünnepek alatt történik, és közelebb hozza a családot egymáshoz. De akkor is...
Megdöbbentő okai lehetne az erekciós zavarnak – Ezek a dolgok vághatják taccsra a férfiasságot
Nagyon sok oka lehet a merevedési zavarnak, és a szakértő szerint nem gyógyszerhez kell nyúlni, ha ilyen problémát észlelünk. A probléma...
Nagy változásokat jelentett be a Honda
A Honda közzétette 12. Éves Európai Környezetvédelmi Jelentését (European Environmental Report), amely dokumentálja azokat a lépéseket,...
A Libri boltjai is bezárnak december 24-én
A Libri arra kéri az olvasókat, hogy időben tervezzék be vásárlásaikat ahhoz, hogy biztosan megérkezzenek a karácsonyi ajándékok a fa...
Távolítsuk el a vörösbor-foltot a fehér ruhákról: a trükk, ami úgy működik, mint a varázslat
Egyszerű és nagyszerű módszer.
Sport
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját
A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott
Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
Teljes a káosz a magyar bajnok Veszprém kézilabdacsapatánál
A szurkolótábor reagált a BL-meccsen kitört botrányra.
A sorozatos bukások után bejelentést tett a vezetőedző jövőjéről az Újpest FC
A ila-fehérek sorozatban ötször kaptak ki az OTP Bank Ligában
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
160 kilométert vezetett a férj, mire rájött, hogy baj van - Csak a szerencsén múlott, hogy megtalálta feleségé...
Enyhén szólva későn kapcsolt!
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról
A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.
Hatalmas havat hoz a Mikulás
A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.
Pikó: A kormány egy pénteken kiadott rendelettel takarít el minden akadályt a Rádió bontása elől
Párbeszéd helyett inkább felelőtlen emberkísérletbe kezd a kormány - írta a józsefvárosi polgármester.
Figyelmeztetésben részesítettek egy fizikatanárt, mert levetítette a 444 Valótlanul című filmjét az egyik óráj...
Szülők panaszolták be az igazgatónál a fizikatanárt a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amiért levítette a karaktergyilkosságokról szóló dokumentumfilmet a diákoknak az óráján.
Brutális ónos eső érkezik: ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet.
375 millió EV-akkumulátorhoz elegendő az új lítium-lelőhely készlete
A máris „a lítium Szaúd-Arábiája” néven emlegetett régióban annyi akkumulátor nyersanyag van, amennyi önmagában képes átírni a világpiaci szabályokat. Pár hónapon belül ez a második, hasonló jelentőségű
blogmorzsák
A leghíresebb szónok halála
Róma legnagyobb szónokának tartott Cicero nem is sejthette, hogy védence Róma első és talán legnagyobb császára lesz s ez a tévedése végül az életébe került.
Lebegős, kissé pszichedelikus
A Superlynx zenei világában a 90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje