Ezer alatt az új fertőzöttek száma Magyarországon
875 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 352 703 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Elhunyt 68 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 11 409 főre emelkedett.
hirdetés
A gyógyultak száma is folyamatosan nő, jelenleg 230 441 fő, az aktív fertőzöttek száma 110 853 főre csökkent. 4 445 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 330-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig mindössze közel 130 ezer emberre való oltóanyag érkezett az országba, a rendelkezésre álló vakcinák nagy részét már beoltották, eddig 123 188 fő kapott oltást, többségében egészségügyi dolgozó és eddig tízezer idősotthonban lakó és dolgozó oltása is megtörtént. Az oltás ütemét, gyorsaságát a vakcinák érkezése határozza meg. A kormány lassúnak tartja az EU által koordinált vakcinaszállítmányok ütemét, ezért keleti (kínai, orosz) vakcinák beszerzését is megcélozta, hogy mielőbb megkezdődhessen a lakosság tömeges oltása és korlátozások feloldása.
A koronavírus-járvány elleni védekezés új szakaszához érkezett azzal, hogy megérkezett a vakcina Magyarországra és december 26-tól zajlik az egészségügyi dolgozók oltása. Magyarország eddig 19,7 millió adag nyugati vakcinát kötött le, több tízmilliárd forint értékben különböző gyártóknál (Pfizer-BioNTech, Moderna, AstraZeneca, Janssen, Curevac), ezekből jelenleg csak a Pfizer és a Moderna vakcinák rendelkeznek az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) engedélyével. Az első szállítmány a Pfizer-vakcinából érkezett Magyarországra 2020. december 26-án, így a kórházi oltópontokon elkezdődhetett az egészségügyi dolgozók oltása. A Moderna-vakcinából az első szállítmány január 12-én érkezett Magyarországra.
Összesen mindössze 129 860 emberre elég oltóanyag érkezett az országba, amelynek nagy részét már beoltották. A kormány lassúnak tartja a Brüsszel által koordinált uniós vakcinabeszerzést és szállítást. Brüsszeli forrásból kevesebb mint félmillió ember beoltására elegendő vakcina érkezik Magyarországra március végéig. A kormány számításai szerint, ha csak Brüsszelre hagyatkozik Magyarország, akkor szeptember végénél előbb nem lehet feloldani a korlátozásokat. A magyar emberek egészségének és életének megvédése érdekében az EU-s vakcinabeszerzésen túl is szükséges oltóanyagok beszerzése. A miniszterelnök utasítására a Pénzügyminisztérium a napokban több tízmilliárd forintot különített a brüsszeli keretszerződésen kívüli vakcinák beszerzésére. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kapott felhatalmazást a kormánytól a Kínával és Oroszországgal való tárgyalásokra. Az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-Egészségügyi Intézet (OGYÉI) szakértői a napokban a Sinopharm kínai gyógyszergyártó koronavírus elleni vakcináinak gyártási folyamatait ellenőrizték Pekingben, és megállapították, hogy a kínai vakcina gyártása biztonságos körülmények között történik. A kínai és az orosz vakcinát használják az Egyesült Arab Emírségekben és Bahreinben is. Magyarország mindkét országgal felvette a kapcsolatot, és azok hatóságai pozitív tapasztalatokról számoltak be a Sinofarm kínai gyártó vakcinájával és az orosz oltóanyaggal kapcsolatban is.
hírek innen, onnan
Végül a főispánnak kellett módosítania Balmazújváros költségvetését, még ma kifizethetik az önkormányzati dolgozókat
A polgármester szerint a város várhatóan december 19-én megkapja az eddig visszatartott nettó finanszírozását. (Belföld)
Hatalmas mennyiségű, több mint 23 milliárd forintnyi kokaint találtak a csepeli szabadkikötőben
A kábítószer elrejtésére használt konténert Ecuadorban adták fel, és banánt szállítottak benne. (Bűnügy-baleset)
A többség Európa-szerte fizetésről fizetésre él, sokan kilátástalannak látják a jövőt
Sokan arra számítanak, hogy az infláció hosszú ideig velünk marad.
A tankerület értelmezhetetlen adatokat küldött a bírónak a kirúgott Kölcseys tanárok mulasztásairól
Ráadásul a kért dokumentumot a tárgyalás előtt, az éjszaka közepén nyújtották be. A bíró felszólította a tankerületet, hogy...
PISA-teszt: Még sosem szerepeltek ennyire gyengén matekból a magyar diákok
A felmérés készítői szerint nem feltétlenül a Covid-járvány miatti iskolalezárások állnak a visszaesés hétterében.
Zuhant a lakáseladás Budapesten, de már 5 millióért is tudott valaki lakást venni
Idén az egy évvel korábbinál 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el Budapesten, ahol 2023-ban az új és a használt lakásokat egyaránt...
Szijjártó hosszan beszélt Szergej Lavrovval az 1956-os hősökről, akikre egy orosz állami tankönyv fasiszta lázadókként hivatkozik
Szijjártó Péter külügyminiszter a külügyi bizottság hétfői meghallgatásán azt mondta: hosszan beszélt Szergej Lavrov...
Brutál akcióval készül az Auchan karácsony előtt: erről minden vásárlónak tudnia kell
December 8-án zárás után a készlet erejéig egyedülálló vásárlási lehetőséget biztosít törzsvásárlóinak az Auchan.
Új tudományág alakult ki a klímaváltozás miatt, mely a szívünket is érinti
A kardiometeorológia a modern világ új szüleménye, eláruljuk, kiket érint leginkább.
Szabó Bálintnak be kell vonulnia a szegedi Csillag börtönbe
A botrányairól elhíresült politikus 19-re húzott lapot.
Ha virgácsot érdemel a gyerek, adj neki az ördög piruláiból.
Ma már legtöbbször csak a Mikulást várjuk, a krampuszt és az ördögöt elfelejtettük idehaza. A nevük viszont számos italban és...
Magyarországon is gyártanak harckocsikat Ukrajnának
Az első tíz Lynx jármű gyártása már zajlik Ukrajnával koprodukcióban Németországban, illetve Magyarországon – jelezte Armin...
Sport
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját
A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott
Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
Teljes a káosz a magyar bajnok Veszprém kézilabdacsapatánál
A szurkolótábor reagált a BL-meccsen kitört botrányra.
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
A magyar válogatott az elsők között próbálja ki az UEFA furcsa szabályváltoztatását
Az Európa-bajnokságon vezetik be az újítást, ami csökkentheti a botrányos ítéletek számát.
Eb-csoportjában legértéktelenebb a magyar válogatott, lehetetlen tippelni az esélyeket
Sorra vettük a Rossi-csapat riválisainak erősségeit és gyengeségeit.
A mumus megint lecsapott, eggyel távolabb az olimpiai álomtól a női kézisek
A második félidőt hiába kezdtünk előnyből, tizennégy perc alatt csak egy gólt szereztünk...
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
160 kilométert vezetett a férj, mire rájött, hogy baj van - Csak a szerencsén múlott, hogy megtalálta feleségé...
Enyhén szólva későn kapcsolt!
Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról
A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.
Hatalmas havat hoz a Mikulás
A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.
Pikó: A kormány egy pénteken kiadott rendelettel takarít el minden akadályt a Rádió bontása elől
Párbeszéd helyett inkább felelőtlen emberkísérletbe kezd a kormány - írta a józsefvárosi polgármester.
Figyelmeztetésben részesítettek egy fizikatanárt, mert levetítette a 444 Valótlanul című filmjét az egyik óráj...
Szülők panaszolták be az igazgatónál a fizikatanárt a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amiért levítette a karaktergyilkosságokról szóló dokumentumfilmet a diákoknak az óráján.
Brutális ónos eső érkezik: ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet.
375 millió EV-akkumulátorhoz elegendő az új lítium-lelőhely készlete
A máris „a lítium Szaúd-Arábiája” néven emlegetett régióban annyi akkumulátor nyersanyag van, amennyi önmagában képes átírni a világpiaci szabályokat. Pár hónapon belül ez a második, hasonló jelentőségű
„Nincs szükségünk túlárazott stadionokra" – kilépett az olimpia szervezőbizottságából Brisbane főpolgármestere
Az ausztrál város első embere szerint „az állami kormányzás veszélyezteti a játékokat".
blogmorzsák
A leghíresebb szónok halála
Róma legnagyobb szónokának tartott Cicero nem is sejthette, hogy védence Róma első és talán legnagyobb császára lesz s ez a tévedése végül az életébe került.
Lebegős, kissé pszichedelikus
A Superlynx zenei világában a 90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje