Ezt olvasta már?


Egyre népszerűbb sport a pónilovaglás Magyarországon

Egyre népszerűbb sport a pónilovaglás Magyarországon, a pénteken kezdődő országos bajnokságra több mint 160 gyermek nevezett 25 klub képviseletében - hangsúlyozta Fáró Mirella, a Magyar Póni Klub Szövetség elnöke csütörtökön az MTI-nek.


hirdetés

Mint mondta, a Balatonvilágoson rendezendő országos bajnokságra az ország minden szegletéből érkeztek nevezések. A gyerekek 4 éves kortól 13 éves korig különféle versenyszámokban indulnak: a legkisebbek futószáras lovaglásban mérik össze tudásukat, ezen kívül a nagyobbaknak és rutinosabbaknak lesz díjlovaglás és díjugratás is.

A gyermek korosztály mellett ifi kategóriában is versenybe szállnak a fiatalok. Közöttük vannak haladó lovasok, akik a szakági szövetség vizsgájával rendelkeznek, emellett szerepelnek az indulók között kezdők is, akik még csak "kóstolgatják" a lovassportot.

Sokfajta díjat kiosztanak: mindegyik résztvevő díszszalagot vihet haza, a kategóriák első három helyezettje pedig serleget és érmet kap, emellett tárgyjutalmakat is kiosztanak.

Mint mondta, céljuk, hogy a legfiatalabbakat is be tudják vonni a lovaglásba, az országos bajnokságon ezért a kicsiknek olyan feladatokat kell végrehajtaniuk, amelyek akár pár hónapos gyakorlással elsajátíthatók. A díjlovaglás és díjugratás azonban éveken keresztül tartó gyakorlást igényel - tette hozzá Fáró Mirella.

Azt mondta, a lovaglás azért jó sport, mert azon túl, hogy a jó levegőn mozognak a gyerekek, megtanulják az állatról való gondoskodást, a felelősségvállalást is.

"Mi azt javasoljuk, hogy a gyerekek pónin kezdjenek el lovagolni, mert könnyebben kezelhetők és a mozgásukat is lényegesen egyszerűbben tudják követni a gyerekek, mint a nagy lovakét" - hangsúlyozta.

Kifejtette, hogy nincs jelentős különbség a póni és a nagyobb lovak tartása között, a pónik - mivel nagyon intelligens állatok - kicsit több figyelmet igényelnek.

Fáró Mirella hangsúlyozta: Magyarországon egyre népszerűbb a pónilovaglás annak ellenére, korábban a pónitartásnak itthon nem volt hagyománya. Külföldön a világháborúk előtti időszakban nemesek tartottak pónit a gyerekeiknek, de hazánkban ez nem volt jellemző, nem tenyésztettek őket.

"Nem voltak olyan népszerűek, mert az volt a vélekedés, hogy a pónik nehéz természetűek és nehezebb bánni velük, mint a nagyobb lovakkal" - mondta. Azóta változott a szemlélet, hazánkban most már tömegessé vált a tenyésztésük - jegyezte meg Fáró Mirella.

A Magyar Póni Klub Szövetség Magyarország legnagyobb ifjúsági lovas szervezete, 2004-ben alakult. Tagja az európai póni szervezetnek és a legnépesebb, évszázados hagyományokkal bíró angol póni klubnak is. Az utóbbi versenyrendszerét adaptálták azzal a céllal, hogy a gyerekeknek olyan versenyzési lehetőséget teremtsenek, amely a minőség mellett szakmai fejlődést is biztosít a számukra.







0

hírek innen, onnan

„Megszoktuk, hogy lekezelnek minket, itt nem” – bemutatkoznak a magyar gyerek önkéntesek, akik más gyerekekért dolgoznak

Bár soha nem szabad áthárítani a döntések felelősségét a kiskorúakra, mégis érdemes bevonni őket, részvételt biztosítani számukra...

Nem is annyira takarékos a napelem, mint azt gondoltuk?

A Georgia Műszaki Egyetem docense arra mutatott rá: sok esetben visszapattanhat a napenergia, ennek pedig több oka is van.

A legjobban várt játék: megjött a Grand Theft Auto VI első trailere, és még menőbb, mint vártuk

„A trailerünk kiszivárgott, úgyhogy nézzétek meg akkor már eredeti verzióban a YouTube-on” – így indokolta a Rockstar Games, miért...

Hiába érkezhet az EU-pénz, a napelemes pályázók ebből semmit nem láthatnak

Futhatnak a pénzük után a napelemesek és a kivitelezők.

Meggyűlt az ukrán drónok baja egy régi orosz fegyverrel – így működik az SA-15

Az ukrajnai háborúban egyre nagyobb szerep jut a légvédelemnek, ezért mindkét fél igyekszik ezen a téren fölényt szerezni.

Évtizedek óta nem látott káosz a legendás sztárcsapatnál, amely önmagát teszi nevetségessé

A kirúgás fenyegeti Alex Ferguson még így is legsikeresebb utódját. Ki jön utána?

Videón a cserbenhagyás: olvasónk két autója reccs, a kár milliós, a rendőrség nyomoz

A KIA sofőrje olvasónk mindkét autóját lezúzta egy éjjel, a rendőrség nyomoz, a kamera nem működött, a kár milliós.

Vigyázz, mérgező anyagokkal van tele az otthonod.

Sokszor hallhatjuk, hogy a háztartási vegyszereket tartsuk távol a gyerekektől, pedig akár a felnőttek számára is életveszélyesek...

Itt a térkép: mutatjuk, hol várható havazás Magyarországon

Kedden a déli óráktól délnyugat felől csapadékzóna érkezik, amely elsősorban hazánk nyugati felét érintheti. A Dél-Dunántúlon...

Tényleg a magyarok szenvedték meg legjobban a válságot az egész EU-ban?

Az utóbbi hónapokban rendre Magyarország vezette az inflációs rangsort az EU-ban, és az energiaválság kezdetétől számíva is nálunk...

Leváltották a Pécsi Tudományegyetem Traumatológiai Klinikájának igazgatóját

A lapunkhoz eljutott információ szerint hivatali és pénzügyi visszaéléssel gyanúsították meg. (Belföld)

0

Sport

Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról

Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.

Haaland és Guardiola is reagált a botrányos bírói ítéletre

A Manchester City csatára mindössze három betűvel, az edzője ennél bővebben kommentálta a történteket.

Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland

A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.

A Barcelona egy Atlético-játékos góljával verte az Atléticót

Fontos győzelem volt ez a Barcának, és legalábbi olyan fontos volt ez a gól João Félixnek.

Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől

A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.

Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban

A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.

Ezt mondta Szoboszlai Dominik a magyar válogatott kőkemény Eb-csoportjáról

Fontos dologra hívta fel a figyelmet a csapatkapitány.

Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét

Elvesztették születendő gyermeküket.

Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot

Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.

0

Bulvár

A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek

A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,

„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...

Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.

„Te tiltottál le négy éve” – Tóth Gabi kínos helyzetbe került, miközben Tóth Andit méltatta

Belesétálsz tátott szájjal abba az erdőbe – véleményezte a hallottakat Majka.

Ez a lista bemutatja, melyik kórházban legnagyobb a baj

Több mint 125 milliárd forint tartozást halmoztak fel november végéig a kórházak, a napokban 90 milliárd forint érkezik az intézményekbe, amiből ki tudják fizetni a beszállítóik egy részét. Az orvostechnikai érd

Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre

Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.

Egész héten tombolni fog a hideg: brutális mennyiségű csapadék szakad ránk, letarolja az országot a kőkemény t...

Hó, eső, havas eső és fogcsikorgató hideg: ezt ígérik december első napjai.

Vége a 600 forintos üzemanyagnak, szenzációs változás a hazai benzinkutakon

Olcsó üzemanyagárakat hoz a Mikulás december 6-án.

RTL: nemcsak kirúgtak több száz katonát, de újbóli elhelyezkedésüket is megnehezítették

Csak előzetes engedéllyel helyezkedhettek el a kormányzati igazgatási szerveknél, valamint a kormány és a miniszterek felügyelete alá tartozó szerveknél.

Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét

A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá

Megtámadtak egy amerikai hadihajót a Vörös-tengeren, ötórás csatát vívott, több drónt is lelőtt

A támadást a húszik kezén lévő jemeni főváros, Szanaa térségéből indították és az nagyjából öt órán át tartott.

Ma tilos takarítani: 6 dolog, amit még nem szabad csinálni Borbála napján

Borbála napján is akadnak olyan népszokások, amikről nem árt tudni, hogy elkerüljön a balszerencse.

Politico: Sokkolta a brüsszeli politikusokat Orbán Viktor fenyegetése

Eddig inkább csak egyfajta zsarolásként értelmezték Orbán kijelentéseit, ami érdemben nem fenyegetheti a közelgő EU-csúcsot, most azonban a diplomaták egyre komolyabb fenyegetésként élik meg a magyar vezető kirohan

0