Duna House: elkezdődött a panellakásoknál az árak korrekciója
Idén az első fél évében a paneleknél elkezdődött az árak korrekciója, Budapesten 12 lakótelepből 8 esetében 3-22 százalékkal csökkentek az átlagos négyzetméterárak, azt követően, hogy tavaly a házgyári lakások iránti magas kereslet a fővárosi lakótelepeken átlagosan 32 százalékos áremelkedést eredményezett - közölte saját adatai alapján a Duna House (DH) szerdán az MTI-vel.
hirdetés
Az előző évi drágulás után 14-15 százalékkal korrigáltak az árak Vizafogón, valamint a Fehérvári úti lakásoknál. A 2021-es árakhoz képest 2022-ben a Bécsi úti paneleknél volt a legjelentősebb az áremelkedés, azonban a III. kerületi lakótelepnél sem volt tartós a fellendülés, ugyanis az idei év itt hozta a legmarkánsabb, 22 százalékos mérséklődést.
Tavaly megugrott a Havanna lakótelep népszerűsége, 2023-ban itt szerződtek a legmagasabb számban az ingatlanközvetítő hálózat ügyfelei. A növekvő kereslet azonban az ingatlanárakra is hatással volt, ugyanis míg 2022-ben, 571 ezer forintos négyzetméterárakon, 2023 első félévében már 730 ezer forintos átlagos négyzetméteráron keltek itt el a lakások. Folytatódott a drágulás az újpesti panellakásoknál is, amelyek négyzetméterára 2022-höz képest 9 százalékkal emelkedett és meghaladta a 820 ezer forintot.
Ennél költségesebb idén az év első hat hónapjában csak Gazdagréten volt a panelvásárlás, ahol a 4 százalékos enyhülés ellenére is 865 ezer forintos árat fizettek a vásárlók négyzetméterenként. Káposztásmegyeren és Újpalotán 3-5 százalékos volt az emelkedés, ezeken a lakótelepeken szinte azonos, 725 ezer forint körüli négyzetméteráron szerződtek az ügyfelek.
A népszerűséget tekintve a tavalyi évhez képest átrendeződött a lista, Havanna és a Füredi úti lakótelep vette át a vezetést, utánuk Újpalota és Újpest lakásai voltak a legkeresettebbek 2023-ban. Az idei évben értékesített panellakások adatai alapján ár szempontjából a legkedvezőbb választás jelenleg Óhegy, ahol akár 600 ezer forintos négyzetméterár alatt is található eladó lakás.
A Duna House közleménye szerint a fővárosban az összes eladott panellakásból készült statisztika alapján 704 ezer forint feletti átlagos négyzetméterárra és 38 millió forintot meghaladó átlagos vételárra kell készülnie annak, aki ilyen típusú ingatlant vásárolna.
MTI
hírek innen, onnan
Egy-két nappal a tárgyalás előtt, az éjszaka közepén nyújtott be értelmezhetetlen adatokat a tankerület a bíróságnak a Kölcseyből kirúgott tanárok perében
Ízelítőt kapott a bíróság a tankerületi bürokráciából. (Belföld)
Mi okozhat emelkedett májenzimértékeket?
Nagyon gyakori, hogy a májfunkció laboratóriumi vizsgálata során emelkedett májenzimértékeket mérnek. Egyrészt magának a májnak a...
Tom Holland ezt szereti a legjobban Zendayában
A színészek több mint két éve alkotnak egy párt.
Nem hisznek a befektetők a fenntarthatósági jelentéseknek
A befektetők többsége a szabályozó hatóságoktól várja, hogy következetességet teremtsenek a vállalatok beszámolóiban.
Nem bírt magával a sofőr, többször is üldözőbe vették a rendőrök
Börtönbüntetés várhat arra a zalai férfira, aki jogosítvánnyal soha nem rendelkezett, de több esetben is ámokfutóként menekült az őt...
A legnépszerűbb magyar állás: ezerszeres túljelentkezés, a világ minden tájáról jönnek - Így készül A diótörőre a Magyar Állami Operaház
A diótörő hozzátartozik az ünnephez. Idén belestünk a Magyar Állami Operaház színfalai mögé, hogyan készülnek a művészek az évad...
Tovább szidja volt férjét, Meggyes Dávidot Horváth Gréta
Reagált arra is, hogy a férfi a Párharcban siratta az ő kisfiát.
Putyin nagyon furcsán tartotta ismét a távolságot
Több mint 20 méterre állt a Kremlben fogadott diplomatáktól, és nem is volt hajlandó közelebb menni hozzájuk.
A Mol beszáll a Waberer'sbe
A Mol a Waberer’s 15 százalékos tulajdonrészének megvásárlásáról írt alá megállapodást az Indotek Grouppal - közölte a társaság....
Kongatják a vészharangot: végleg legatyásodtak a magyarok, alig jut pénzük karácsonyra
A magyar fogyasztók nehezebb helyzetben vannak, mint az előző években bármikor.
Kétszer gázolták el pár héten belül: másodjára már nem élte túl – videó
Halálra gázoltak egy férfit vasárnap este Győr-Moson-Sopron vármegyében, Dunaszigeten. Másfél hónapon belül ezt volt a második alkalom,...
„Igazi akcióhősök ezek a rendőrök” – Pikírt megjegyzéseket tett tárgyalásán Baumann Péter gyilkosa
A mai napon folytatódik a Fővárosi Törvényszéken az újbudai rendőrgyilkos, Sz.Szilárd büntetőpere.
Sport
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját
A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott
Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Aprópénzért igazolhat klasszisokat a Juventus a Man. Unitedtől
A Premier League-ből halászna a Juventus, hogy ismét a legjobb olasz csapat lehessen.
Már csak Szalah jobb Szoboszlainál Liverpoolban
A sereghajtó Sheffield United ellen pedig még tovább növelhetik előnyüket.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
Teljes a káosz a magyar bajnok Veszprém kézilabdacsapatánál
A szurkolótábor reagált a BL-meccsen kitört botrányra.
A sorozatos bukások után bejelentést tett a vezetőedző jövőjéről az Újpest FC
A ila-fehérek sorozatban ötször kaptak ki az OTP Bank Ligában
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
160 kilométert vezetett a férj, mire rájött, hogy baj van - Csak a szerencsén múlott, hogy megtalálta feleségé...
Enyhén szólva későn kapcsolt!
Milliók vakarták a fejüket, hogy hogyan jöhetett létre a fotó, amin egy nő háromféleképpen tartja a kezét
A hétvégén egy újabb, vírusszerűen terjedő fotó okozott fejtörést az internetezőknek: vajon hogyan lehetséges, hogy az azon látható menyasszony tükörképei másként tartják a kezüket, mint a nő maga? A megoldá
Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról
A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.
Hatalmas havat hoz a Mikulás
A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.
Pikó: A kormány egy pénteken kiadott rendelettel takarít el minden akadályt a Rádió bontása elől
Párbeszéd helyett inkább felelőtlen emberkísérletbe kezd a kormány - írta a józsefvárosi polgármester.
Figyelmeztetésben részesítettek egy fizikatanárt, mert levetítette a 444 Valótlanul című filmjét az egyik óráj...
Szülők panaszolták be az igazgatónál a fizikatanárt a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amiért levítette a karaktergyilkosságokról szóló dokumentumfilmet a diákoknak az óráján.
375 millió EV-akkumulátorhoz elegendő az új lítium-lelőhely készlete
A máris „a lítium Szaúd-Arábiája” néven emlegetett régióban annyi akkumulátor nyersanyag van, amennyi önmagában képes átírni a világpiaci szabályokat. Pár hónapon belül ez a második, hasonló jelentőségű
Brutális ónos eső érkezik: ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet.
blogmorzsák
A leghíresebb szónok halála
Róma legnagyobb szónokának tartott Cicero nem is sejthette, hogy védence Róma első és talán legnagyobb császára lesz s ez a tévedése végül az életébe került.
Lebegős, kissé pszichedelikus
A Superlynx zenei világában a 90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje