Drogdílereket ítéltek el Pécsett
Jogerősen nyolc, illetve hat év fegyházbüntetéssel sújtott a Pécsi Ítélőtábla két férfit, akik jelentős mennyiségű drogot halmoztak fel a lakásukban azért, hogy a kábítószert egyikük értékesíthesse.
hirdetés
A másodfokon eljáró bíróság társtettesként elkövetett, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem miatt mondta ki bűnösnek a férfiakat.
A vádirat szerint az ügy elsőrendű vádlottja 2018 júliusában kereste meg ismerősét - a másodrendű vádlottat -, hogy fizetségért cserébe rejthessen el a lakásán értékesítésre szánt kábítószert.
A drogból az elsőrendű vádlott több embernek is eladott, mielőtt nála és az ismerősénél egy rendőri akció során házkutatást tartottak.
A lefoglalt kábítószerek összes tiszta hatóanyag-tartalma a jelentős mennyiség alsó határának megközelítőleg kilencszeresét tette ki mind az első-, mind a másodrendű vádlott esetében.
Első fokon a Pécsi Törvényszék az elsőrendű vádlottat jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt kilenc év, társát bűnsegédlet miatt öt év fegyházbüntetéssel sújtotta.
A fellebbezések miatt eljáró Pécsi Ítélőtábla kedden a vádlottak cselekményét társtettesként elkövetett, jelentős mennyiségre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntettének minősítette, ezzel együtt az elsőrendű vádlott büntetését nyolc év szabadságvesztésre enyhítette, míg a másodrendű vádlott büntetését hat évre súlyosította. Az ítélet jogerős. A Pécsi STOP legfrissebb híreit itt találod!
Forrás: MTI
hírek innen, onnan
Kedd reggelre is hótakaró lepte az ország egy részét
Úgy tűnik, visszafordíthatatlanul megérkezett a tél, hiszen még csak pár nap telt el decemberből és már többször is havazott.
Bevásárolta magát a Mol a Waberer’sbe
Tizenöt százalékos tulajdonrészt szerzett az olajipari nagyvállalat.
Repülő villanyoszlop, boruló tréler, ezektől a balesetektől a közútkezelőnél is kiakadtak - videó
A sokat látott közutasok is csak fogták a fejüket.
Leminősítést helyezett kilátásba Kínának a Moody's
Leminősítés valószínűségére utaló negatívra rontotta az eddigi stabilról Kína államadós-kockázati minősítésének kilátását a...
Sosem teljesítettek ilyen rosszul a magyar diákok matekból a PISA-teszten
A friss adatok szerint a magyar oktatási rendszer a nemzetközi átlagnál lényegesen kevésbé képes kiegyenlíteni a társadalmi...
„Egy nő annyit ér, amennyit költenek rá?!” – A Város Királynői erénye, hogy sikeres, saját jogukon meggazdagodott hölgyeket is bemutat
A Város Királynői más hasonló valóságshowkhoz hasonlóan azt sugallja, hogy a gazdagok mind sekélyesek, ami lehet, hogy szórakoztató, de...
Vizsgálatokat rendelt el kéknyelv-betegségre a Nébih
A magyar állatállomány védelme érdekében a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) elrendelte a Magyarországra szállított...
Friss fotókon a karácsonyfaként tündökő budapesti híd
Advent első vasárnapjától újra ünnepi díszvilágítást kap a Megyeri híd. A következő hetekben, egészen december 31-ig a pilonok zöld...
Világsztárokat jelentett be 2024-re a Balaton Sound, erős a névsor
Igen komoly neveket jelentett be a Balaton Sound a 2024-es nyári szezonra.
Gyúrás közben készült videó Messiről
Lionel Messit ritkán látni ilyen körülmények között, nem sok felvétel készül róla, de ugyanúgy edzésben van, mint bármelyik profi.
Most lehetett nagyot alkudni a fővárosi ingatlanpiacon
A fővárosban idén 24 százalékkal kevesebb lakást adtak el, a Duna House jelentése szerint az elmúlt évek keresleti piaca mind a teljes...
Ezért nem jó, ha túlságosan tele van a hűtő
A hűtő belső hőmérsékletét több tényező is befolyásolhatja. Az egyik legfontosabb azonban az, hogy milyen és mennyi élelmiszert...
Sport
Megszólalt Verrasztó Dávid a tragédiába torkollt autóvásárlásról
Az utolsó pillanatban döntött úgy, hogy nem száll be a kocsiba.
Kirúgta a klubja a Ferencváros korábbi focistáját
A csatár nem kapott új szerződést 2024-re az Egyesült Államokban.
Nagy bajba kerülhet a bíróval őrjöngve üvöltöző Haaland
A Manchester City sztárja nehezen emésztette meg a Tottenham elleni rangadón történteket.
Egy 12 perces rövidzárlat után fájó vereséget szenvedett a női kéziválogatott
Két pontot visz a középdöntőbe a válogatott, ami kevés lehet az olimpiához.
Szörnyű tragédia: majdnem meghalt az Európa-bajnok magyar úszó
Borzalmas eseményt kellett átélnie.
Nem elég a kapitális játékvezetői tévedés, az FA eltiltatná Haalandot
Simon Hooper érthetetlen döntése után akadt ki a norvég, a játékvezető helyett ő bűnhődhet.
Szörnyű tragédia érte a világ egyik legerősebb emberét
Elvesztették születendő gyermeküket.
A fájó vb-vereség után sem adta fel az olimpiai álmokat a magyar női kéziválogatott
Golovin Vlagyimir szerint amikor az ellenfél elkezdett szárnyalni, nekünk semmi sem sikerült.
Teljes a káosz a magyar bajnok Veszprém kézilabdacsapatánál
A szurkolótábor reagált a BL-meccsen kitört botrányra.
A magyar válogatott az elsők között próbálja ki az UEFA furcsa szabályváltoztatását
Az Európa-bajnokságon vezetik be az újítást, ami csökkentheti a botrányos ítéletek számát.
Eb-csoportjában legértéktelenebb a magyar válogatott, lehetetlen tippelni az esélyeket
Sorra vettük a Rossi-csapat riválisainak erősségeit és gyengeségeit.
A mumus megint lecsapott, eggyel távolabb az olimpiai álomtól a női kézisek
A második félidőt hiába kezdtünk előnyből, tizennégy perc alatt csak egy gólt szereztünk...
Bulvár
A csendes gyilkos betegség, ami hasonlít a részegségre – A jelek
A cukorbetegség a világ egyik leggyakoribb anyagcsere-betegsége, és nemtől, kortól függetlenül bárkit veszélyeztethet. Éppen ezért fontos, hogy tegyél a megelőzéséért, és az is, hogy idejében felismerd a bajt,
„Amikor befejezték, nevettek, és az utolsó fejbe lőtte” – újabb borzalmas történetek láttak napvilágot a Hamás...
Egy „gyönyörű angyalarcú nőt” erőszakoltak meg csoportosan a terroristák, aki azt kiabálta, hogy öljék meg.
Komoly veszély leselkedik a 70 év felettiekre
Az idősebbek negyede több mint 13 féle gyógyszert szed, a kórházi betegfelvételek közel 5 százaléka a gyógyszerkölcsönhatás okozta panaszok miatt van. A digitalizáció nagy változást hozhatna a betegellátásban.
160 kilométert vezetett a férj, mire rájött, hogy baj van - Csak a szerencsén múlott, hogy megtalálta feleségé...
Enyhén szólva későn kapcsolt!
Nem jó hírek érkeztek a Nemzetiben lezuhant Szász Júliáról
A Nemzeti Színház próba közben megsérült színésznője, Szász Júlia másodjára is elhagyhatta a kórházat és az otthonában lábadozhat tovább.
Egy nyugalmazott magyar vadászpilóta vezethette a 8 millió eurónyi heroint szállító kisrepülőt
Vallomást tett a bíróságon az őrizetbe vett két magyar férfi.
Hatalmas havat hoz a Mikulás
A Bakonyban és a Kisalföldön akár 20 centiméteres is lehet a hótakaró.
Pikó: A kormány egy pénteken kiadott rendelettel takarít el minden akadályt a Rádió bontása elől
Párbeszéd helyett inkább felelőtlen emberkísérletbe kezd a kormány - írta a józsefvárosi polgármester.
Figyelmeztetésben részesítettek egy fizikatanárt, mert levetítette a 444 Valótlanul című filmjét az egyik óráj...
Szülők panaszolták be az igazgatónál a fizikatanárt a Budapesti Piarista Gimnáziumban, amiért levítette a karaktergyilkosságokról szóló dokumentumfilmet a diákoknak az óráján.
Brutális ónos eső érkezik: ezekre a vármegyékre adtak ki riasztást
Az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) előrejelzése szerint kedden jellemzően erősen felhős vagy borult lesz az ég, némi napsütés csak kevés helyen lehet.
375 millió EV-akkumulátorhoz elegendő az új lítium-lelőhely készlete
A máris „a lítium Szaúd-Arábiája” néven emlegetett régióban annyi akkumulátor nyersanyag van, amennyi önmagában képes átírni a világpiaci szabályokat. Pár hónapon belül ez a második, hasonló jelentőségű
„Nincs szükségünk túlárazott stadionokra" – kilépett az olimpia szervezőbizottságából Brisbane főpolgármestere
Az ausztrál város első embere szerint „az állami kormányzás veszélyezteti a játékokat".
blogmorzsák
A leghíresebb szónok halála
Róma legnagyobb szónokának tartott Cicero nem is sejthette, hogy védence Róma első és talán legnagyobb császára lesz s ez a tévedése végül az életébe került.
Lebegős, kissé pszichedelikus
A Superlynx zenei világában a 90-es évek stoner, doom, shoegaze elemei és napjaink post rockja egyesülnek.


- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje