DK: el kell törölni a vállalkozók kötelező kamarai hozzájárulását!
A Demokratikus Koalíció azt követeli, hogy töröljék el a vállalkozók kötelező kamarai hozzájárulását.
A DK elnökségi tagja szerdai, online sajtótájékoztatóján felhívta a figyelmet, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara arról tájékoztatta a vállalkozókat, hogy az idei évtől a Gránit Banknál nyitott számlára kell befizetniük a kötelező kamarai hozzájárulást.
Ráczné Földi Judit úgy fogalmazott: "az Orbán-család tehát vett magának egy saját bankot", majd pár hétre rá a "fideszes" Parragh László által vezetett kamara számlát is nyitott ennél a banknál, hogy oda vigye a vállalkozóktól beszedett összeget.
Ez azt is megmagyarázza, hogy miért nem törli el a kormány a vállalkozók kötelező hozzájárulását a válság miatt - jelentette ki a politikus. Vajon hány fideszes szervezet fogja még bejelenteni, hogy az "Orbán-család bankjában" gyűjti a pénzt - tette fel a kérdést.
MTI
hírek innen, onnan
4800 a lángos, 2500 a sör – horrorárak várják a látogatókat a Forma-1 Magyar Nagydíjon
Ismét Magyarországra érkezik a Forma–1 mezőnye, ezen a hétvégén rendezik meg a mogyoródi Hungaroringen a 41. Magyar Nagydíjat. A...
Néhány perc is elég, hogy egy gyerek vízbe fulladjon – 11 lépés, amellyel megelőzhető a tragédia
Évről évre történik tragédia, így nem lehet elégszer hangsúlyozni: a fulladás gyakran csendben történik, ezért a szülőknek nem elég...
Újra közönséget kapna a Népliget: ikonikus épület újulhat meg
Sokak kedvence volt a Planetárium, ahol nemcsak gyerekként lehetett szemlélni a csillagokat, hanem értékes előadások keretében is. Aztán...
A Marítimo edzője: "Nem azért igazoltuk, hogy többen legyünk" - ezért érkezett a magyar válogatott védő
Van der Gaag szerint Szalai Gábor érkezése fontos erősítést jelent a csapat számára.
Ha Kleopátra így festett, mint most Zendaya a vörös szőnyegen, már értjük, miért hevert lábai előtt a fél világ
Épp kezdtük azt hinni, már nem tudja hova fokozni Zendaya: a 29 éves színésznő egy minden eddiginél elképesztőbb puccérruhában jelent...
Kiderült az igazság a Bob csigáról: tényleg annyira egészséges a gyerekek kedvenc nasija - mi van benne?
Egyre több szülő keres egészségesebb alternatívát a klasszikus édességek helyett, ezért is lett népszerű a Bob Snail gyümölcstekercs.
Franciaországban több mint 140 ezer embert telepítettek ki az erdőtüzek miatt, az államfő a hadsereg mozgósítását kérte
A Franciaország délnyugati részén pusztító erdőtüzek miatt az elmúlt két napban mintegy 141 ezer embert kellett kitelepíteni a...
Egyetlen koncertre kapott 1,5 milliárd forintot Balásy Gyula cége a választás előtt
A megrendelés Mándoki koncert munkacímen futott.
Elolvadunk Rúzsa Magdi hármas ikreitől. Ilyen édesen tényleg csak a négyévesek tudnak falatozni
Ezt látni kell!
Kiskorúval folytatott szexuális kapcsolat miatt elítélt férfi van a tusványosi közönségben Szabó Tímea szerint
A férfit márciusban első fokon több év börtönre ítélte a sepsiszentgyörgyi bíróság.
Orbán Viktor: Hazugság, hogy Sulyok Tamás bármely párt bábja lett volna
Fáradhatatlanul fel kell szólalni a hazugságok ellen, és miután a hazugság sok, tűrni kell a monotóniát. Szükség van olcsó orosz...
Sport
Ronaldo villantott egy hatalmasat, Georgina tangás feneke bánta
Cristiano Ronaldo egy vízalatti felvételt mutatott magukról, ahogy a medencében bohóckodnak.
Nemrég a világ legjobb teniszezője volt, mára elvesztette 13 milliárd forintos vagyonát
Arantxa Sánchez Vicario neve egykor egyet jelentett a női tenisz elitjével. Grand Slam-címeket nyert, világelső volt, és öt olimpián képviselte hazáját, Spanyolországot. Az utóbbi években azonban már súlyos pénz
Tényleg kipucolja keretét a Ferencváros, megvan a 11. távozó
Kubatov Gábor előre szólt, hogy ez lesz.
Az évezredben nem történt még olyan, mint amit a péntek este tartogatott Nyíregyházán
Szappanos Péter óriási potyával mutatkozott be lila-fehérben – két pontot ajándékozva a Szparinak.
Elképesztő jelenetek zajlottak le a „kiszáradt” Velencei-tavon rendezett Európa-bajnokságon
Átlagban félméteres a víz, de a Kovács Katalin Nemzeti Kajak-Kenu Akadémia előtt 2,5 méteresre kikotorták.
Világbajnokkal érkezik a Real Madrid Budapestre, szenzációs ötlettel álltak elő a Fradi-szurkolók
Egyszerű a követelés, lottónyeremény összegét tehetné zsebre a Ferencváros.
Ennyiért nézheted meg a Real Madridot Budapesten a Fradi ellen
A Real Madrid a Ferencvárossal játszik felkészülési meccset.
Hazatér az NB I-be az egyik legtöbbet emlegetett magyar légiós
Ez komoly meglepetés.
Őrült hibák az Újpest első meccsén, nem jött be Dárdai jóslata - A magyar válogatott kapus a bűnbak
Szappanos Péter elképesztő hibát mutatott be első újpesti bajnokiján, ez a válogatottban nem fért volna bele.
Gyorshajtáson kapták, és pozitív lett a kokaintesztje a vb-n szereplő futballistának
50 kilométer/órával túllépte a megengedett sebességhatárt.
Hoppon marad a Real Madrid, ebbe a csapatba tart Enzo Fernández
Az argentinok sztárjáért 120 millió eurót fizetnének.
Bulvár
Magyar Péter Hadházy posztja alá kommentelte, hogy az Országgyűlési Hivatal már bejelentett igazgatója mégsem lesz igazgató
A volt képviselő szerint Divinyi Zsombor Tiboczék embereként csinált üzleti karriert.
Ismét ugrott 1000 milliárd forint: feljelentést tett Kapitány István
Minden képzeletet felülmúló, 1000 milliárd forintos pénzügyi botrány robbant ki! Kapitány István miniszter négy gyanús Eximbank-ügyben tett feljelentést. Tiborcz-szálloda, afrikai sztráda és bukdácsoló külföld
Ha a nagyszülő ezt az egy mondatot kimondja, örökre elveszíti az unoka bizalmát
Egyetlen mondat is elég lehet ahhoz, hogy egy gyerekben mély nyomot hagyjon, ezért a nagyszülőknek érdemes óvatosan megválogatniuk a szavaikat, különösen az unokákkal való érzékeny kapcsolatban.
Takarítónőnek utaztak ki Németországba, másnap reggeltől valóságos pokol lett az életük
Öt fő ellen emeltek vádat.
Rákaptak a rave-ekre a 40 pluszos nők, és egy kutatás szerint ezt nagyon jól teszik
Menj el abba a buliba, jót tesz a mentális egészségednek!
Sokan eszik rendszeresen: ez a húsfajta jelentősen növelheti a hasnyálmirigyrák kockázatát
Új, átfogó kutatás figyelmeztet: a vörös húsok túlzott fogyasztása mérhetően növeli a nehezen kezelhető daganatos betegség kialakulásának esélyét.
Magyar Péternek máris sikerült, ami Orbán Viktornak egyszer sem
Főszerkesztői jegyzet arról, hogy Magyar Péter amilyen gyorsan jelölte Polgár Juditot átmeneti köztársasági elnöknek, olyan gyorsan meg is jött a nemleges válasz, ami után elismerte, hogy hibázott és kvázi elnéz
„Ha nem fordulok vissza a telefonomért, most nem élek” – Hihetetlen véletlenek, amelyek megváltoztatták az életünket
Az élet néha különös véletlenekkel ajándékoz meg minket. Három történet következik, ahol az apró döntések szó szerint átírták valaki életét.
Eltűnik a 6-os kiszerelésű zsugorfóliás csomagolás a boltokból – Erről döntött az Európai Unió
Az Európai Unió új csomagolási szabályozást fog bevezetni, így eltűnik a zsugorfóliás 6-os csomag.
Újabb támogatási botrány: Orbán Viktor, Hankó Balázs és Lezsák Sándor is érintett
A Magyar-Turán Alapítvány Orbán Viktornak írt köszönőlevele újabb kérdéseket vet fel a 2025-ben odaítélt több száz millió forintos állami támogatás körül. A dokumentum szerint a szervezet a volt miniszterelnö
Tragédia árnyékolja be a Magyar Nagydíjat: 21 évesen meghalt az egykori F3-as autóversenyző
Megrázó tragédia árnyékolja be a most hétvégi Forma–1-es Magyar Nagydíjat: mindössze 21 éves korában elhunyt Zdeněk Chovanec. Az egykori F3-as tehetség, aki korábban a magyar Tóth László csapattársa is volt, v
„Számomra tabu, hogy előbb megkérdezzem” – Kötelező vagy gond, ha a partner engedélyt kér valamire?
Valakinek teljesen természetes, másoknak eszébe sem jut – de vajon hol a határ az autonómia és a párkapcsolati tisztelet között? Olvasóink tapasztalatai meglepően sokszínű képet festenek.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


