Ezt olvasta már?


A költészet napja - Huszonnégy órás versfolyam a Békéscsabai Jókai Színházban

Huszonnégy órás versfolyammal ünnepli a költészet napját a Békéscsabai Jókai Színház. Békés megyében több kulturális intézmény is készül programokkal az ünnepre.


hirdetés

 

A Békéscsabai Jókai Színház Művész Kávéházában április 10-én 10 órától másnap délelőtt 10 óráig a lírát éltetik művészek, ismert közéleti szereplők és mindazok, akik a költészet ügyét a szívükön viselik.

Tege Antal, a teátrum művésze, a rendezvény szervezője az MTI-nek hétfőn elmondta, a rendezvényt Varga Tamás alpolgármester nyitja meg és Herczeg Tamás (Fidesz) országgyűlési képviselő zárja. Jelen lesznek a Körös Irodalmi Társaság tagjai, a városi Irodalmi Estek szervezői, a Viharsarok Táncegyüttes tagjai, a polgármesteri hivatal csoportja, Zalai Mihály, a Békés Vármegyei Önkormányzat elnöke vezetésével nagyszalontai gyerekek, Miklós Attila (MSZP) önkormányzati képviselő, a Színitanház pedig előadja a József Attila-estjét. Mellettük csaknem az összes városi óvoda és iskola képviselteti magát.

A versfolyamot online közvetítés révén bárki követheti akár otthonról is a színház közösségi oldalán - tette hozzá.

A békéscsabai Lencsési Közösségi Házban április 8-án a nyugdíjas klub vendége Szabó Ila költő lesz, majd április 11-én a hagyományoknak megfelelően megkoszorúzzák József Attila Lencsési úti szobrát. Ezt követően Mohos Péter előadóművész zenés irodalmi esttel készül.

Április 11-én a békéscsabai Lencsési könyvtárban Bauer Barbara író lesz a vendég; másnap László B. Mónika békéscsabai költő tart unplugged előadást a Békés Megyei Könyvtárban.

A Szarvasi Városi Könyvtárban szintén versmaratonra készülnek április 11-én, emellett Brachna Irén pedagógus tart előadást József Attiláról. A THILS&M együttes verses-zenés műsorral, Szemán Béla, a Cervinus Teátrum művésze pedig költészet napi előadással lép fel - írták közösségi oldalukon.

Gyulán a Mogyoróssy János Városi Könyvtárban Felelsz vagy mersz? játék lesz április 11-én egész nap; a már sokak által ismert szerencsekerékkel várják a látogatókat, a költészettel kapcsolatos kérdésekre helyes válaszokat adók kisebb ajándékokat nyerhetnek - közölte Dézsi János igazgató. Délután pedig Az összeomlás előtt címmel író-olvasó találkozó lesz Krusovszky Dénes József Attila-díjas alkotóval, akivel Kiss László író beszélget.

Orosházán a Justh Zsigmond Városi Könyvtárban Bakonyi Péter A tengerhez érve című könyvének bemutatója lesz Márton András Jászai Mari-díjas színművész közreműködésével.

A magyar költészet napját Magyarországon 1964 óta április 11-én, József Attila születésnapján ünneplik.

MTI







0

hírek innen, onnan

A Miskolci Egyetem fenntartásába került a Földes Ferenc Gimnázium

Az iskola az elmúlt években a diáktüntetések fontos színhelye volt.

Megszólalt Elon Musk, megtépték az AI-papírokat

Elon Musk bejelentette, hogy a Dell és a Super Micros is kulcsszerepet játszik majd annak a szuperszámítógépnek a kifejlesztésében, amit a...

Néhány fokot nyerünk a szaharai pornak köszönhetően

A következő időszakban tovább nő a szaharai por koncentrációja az ország levegőjében, ami kicsit visszább foghatja a felmelegedés...

Nagy Ádám is megszólalt a németek elleni vereség után: "dühösek vagyunk a játékvezetésre, de nem tudjuk megváltoztatni"

Nagy Ádám szerint a magyar labdarúgó-válogatott játékosainak saját magukkal szemben továbbra is elvárás a továbbjutás, ehhez vasárnap...

A pedagógusbéremelés egyelőre nem oldotta meg a tanárhiányt – évértékelőt tartott a PSZ

Hamarosan az óvodába is megérkezik a Kréta, ami újabb kihívásokat hoz magával.

2024 végéig meghosszabbítja a kormány a lakossági kamatstopot

Az intézkedés jelenleg mintegy 300 ezer családot véd a magas kamatokkal szemben.

A skótok már lenézik Szoboszlaiékat, hihetetlen dolgokat írnak rólunk

Nagyképűek, magabiztosak, miközben a céltalan magyarokról beszélnek.

Bekeményít a kormány az iskolákban: durva szigor jön az új tanévben, erről tudnia kell a szülőknek

A kormány szerint a diákok már nem figyelnek eléggé az órákon az okostelefonok miatt.

Rosszabbodhatott Katalin hercegné állapot? Kiderült miért nem jelent meg apósa ünnepségén

A Royal Ascot meghatározza a királyi naptár beosztását, de ezen a neves programon sem jelent meg Katalin hercegné.

Elviselhetetlen hőség: végre egy jó hír is érkezett

Az elmúlt napok nagyrészt száraz időjárása kedvez az aratásnak, de a forróság az érésben lévő búzának nem tesz jót - írta a...

Sport

Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott játékosa

A német válogatott tagjainak már nincs miért izgulniuk, hiszen a magyarok elleni 2-0-s győzelemmel bejutottak a nyolcaddöntőbe az Európa-bajnokságon. A […] A Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott focistája bej

Nagy Ádám elárulta, mit mondott neki a játékvezető az első német gólról

A magyar válogatott középpályása szóvá tette az első félidő után a Willi Orbán elleni szabálytalanságot, és érzése szerint fordított esetben biztos, hogy középkezdés helyett szabadrúgás következett volna.

Szerbia visszalép az Eb-től, ha az UEFA nem avatkozik közbe

A Szerb labdarúgó-szövetség főtitkára hivatalos kérelmet nyújtott be az UEFA-nál a szerdai horvát-albán mérkőzéssel kapcsolatban.

Szoboszlai: Próbáltam a csapatot lecsillapítani, hogy gyerekek, azért magyarok vagyunk

A németek elleni vereség után a magyar cséká elég pragmatikusan nyilatkozott, nem túlságosan reménykedve.

Ilyen nincs. Hollandiában szidják a gyalázatos holland bírót, aki szabálytalan gólt ítélt a németeknek

Danny Makkelie a hollandok szerint szégyenteljes teljesítményt nyújt.

Náci karlendítés és testi erőszak - feljelentették a magyar válogatott szurkolóit

A stuttgarti rendőrség jelentése szerint 30 magyar szurkolót jelentettek fel szerda délután a Németország-Magyarország Eb-mérkőzés előtt.

Ilkay Gündogan: Meglepődtem, hogy Orbán és a magyar csapat ennyire mérges volt

Németország két kör után továbbjutott, nem csoda, hogy a Magyarország elleni 2-0-s győzelem után Julian Nagelsmann nem győzte fogadni a gratulációkat. A góllal és gólpasszal záró Ilkay Gündogan pedig odaszúrt eg

Még egy elképesztően rossz hírt kaptak Szoboszlaiék

Nem elég hogy kikaptunk a németektől, a baj tovább fokzódott.

„Öld meg az összes…” - antiszemita rigmusok az Eb-mérkőzésen

A horvát és az albán szurkolók a két csapat Eb-mérkőzésén antiszemita rigmusokat skandáltak.

A svájci kapitány értékelése: A magyar és a skót válogatott közül utóbbi okozott több problémát

Murat Yakin felhívta játékosai figyelmét, hogy Skócia biztosan szeretne javítani önbecsülésén is.

Döbbent németek nézik, ahogy zeng az Éjjel soha nem érhet véget - videó

A hazai szurkolók most ismerkednek a dallal. Tetszik nekik.

0

Bulvár

Végre kiderült, milyen típusú rák miatt hunyt el Tompos Kátya

Talán még mindig nem tértünk magunkhoz abból a sokktól, amelyet Tompos Kátya halála okozott. Újabb információk derültek ki a szomorú esetről.

Óriási leállás jön Magyarország egyik legnagyobb bankjánál, a számláidat se fogod tudni befizetni

Figyelmeztetett Magyarország egyik legnagyobb bankja, hogy hamarosan karbantartást fognak végezni náluk. Résen kell lenned, mert rengeteg szolgáltatás nem lesz elérhető.

Jön a 39 fok: eszedbe ne jusson ilyen színű ruhát felvenni a forróságban

Az országos tisztifőorvos a HungaroMet Magyar Meteorológiai Szolgáltató Nonprofit Zrt. előrejelzései alapján legmagasabb, harmadfokú hőségriasztást rendel el az ország egész területére. Mutatunk néhány trükköt,

Ilyen nincs! Végleg megadóztatják a magyar családok megtakarításait: ennyit kell fizetni augusztustól

Változik a kamatjövedelmek szocho fizetési kötelezettsége, nem csak veszélyhelyzetben, de állandóan be kell majd fizetni.

Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott játékosa

A német válogatott tagjainak már nincs miért izgulniuk, hiszen a magyarok elleni 2-0-s győzelemmel bejutottak a nyolcaddöntőbe az Európa-bajnokságon. A […] A Fotóval üzent Orbánnak a német válogatott focistája bej

Szandi ki se szállt a kocsiból, elvette a 600 ezres gázsit, majd távozott a segélykoncertről, mert szerinte túl kevesen voltak

A szerződésben legalább 50 néző szerepelt, de Szandiék szerint nem voltak ennyien. A szervezők igazolni tudják, hogy 60 jegyet eladtak a koncertre.

Nagy Ádám elárulta, mit mondott neki a játékvezető az első német gólról

A magyar válogatott középpályása szóvá tette az első félidő után a Willi Orbán elleni szabálytalanságot, és érzése szerint fordított esetben biztos, hogy középkezdés helyett szabadrúgás következett volna.

Szerbia visszalép az Eb-től, ha az UEFA nem avatkozik közbe

A Szerb labdarúgó-szövetség főtitkára hivatalos kérelmet nyújtott be az UEFA-nál a szerdai horvát-albán mérkőzéssel kapcsolatban.

Szoboszlai: Próbáltam a csapatot lecsillapítani, hogy gyerekek, azért magyarok vagyunk

A németek elleni vereség után a magyar cséká elég pragmatikusan nyilatkozott, nem túlságosan reménykedve.

30 %-ban halálos: már 15 helyről jelentették Magyarországon a horrorkullancsot

2009-ben a Margiszigeten találták az elsőt egy sünön, a Naphire.hu most friss adatokat közölt a "horrorkullancsok" magyarországi megjelenésével kapcsolatban.

blogmorzsák

Egykori szocialista nagyvállalat étterme

Ha figyelembe vesszük, hogy állítólag egyszerre 600 dolgozó tudott itt ebédelni, akkor nem csupán egy szimpla menza jut eszünkbe.

Chomsky téves halálhírének margójára

Akár elhunyt, akár él még, ő is átlátott a washingtoni szitán.

0