Ezt olvasta már?


A kemoterápia mellékhatásai lelkileg is megterhelők

Célzott kezeléssel csökkenthető a kemoterápia okozta hajhullás

A kemoterápia nem csak fizikailag, de lelkileg is nagyon megterhelő lehet minden daganatos beteg számára. A kezelés legismertebb mellékhatásai közé tartozik a hajhullás, amely sokak számára jelentősen megnehezíti a betegség okozta traumák feldolgozását.

Az AVON, az emlőrákelleni küzdelem élharcosaként fontosnak tartja az érintettek lelki támogatását is, ezért járul hozzá adományokon keresztül a kemoterápia okozta hajhullás elleni kezelések elérhetővé tételéhez. A szépségmárka legfrissebb adományának nyomán, Dr. Drajkó Veronikával, az Emlőrák Gyógyításáért Alapítvány elnökével és az Uzsoki Utcai Kórház onkológusával a kemoterápia hatására bekövetkező hajhullásról és lehetséges megakadályozásáról beszélgettünk.

A kemoterápia a szervezetben lévő összes gyorsan osztódó sejtet célozza, amely

következtében az emberi szervezet második leggyorsabban osztódó sejtjei által alkotott

hajra és testszőrzetre is hatást gyakorol. Amennyiben a növekedési fázisban lévő

hajhagymákat károsodás éri, a kemoterápia megkezdését követő 2 hét elteltével gyakran

hajhullás, azaz alopecia következik be. Dr. Drajkó Veronika tapasztalatai alapján, a

kemoterápia okozta hajhullás tekinthető a kezelés egyik legrettegettebb mellékhatásának, a

betegek hozzávetőleg 8%-a visszautasítja a kemoterápiát, vagy a hajhullás elkerülése

érdekében kevésbé hatékony kezelési módot választ. A hajhullás okozta trauma az

emlődaganatos betegek körében még erősebben jelentkezhet, hiszen a nőiesség és az

önkifejezés egyik kulcsfontosságú eleme lehet a frizura, amely elvesztése, valamint az

esetleges masztektómia kockázata együttesen még komolyabb lelki megterheléssel járhat, a

betegség mentális feldolgozását is hátráltathatja.

Az AVON által 2017-ben az Uzsoki Utcai kórháznak adományozott hidegterápiás fejhűtő gép

és a hozzá tartozó speciális sapkák olyan kiegészítő kezelést nyújtanak, amellyel

mérsékelhető a kemoterápia által okozott hajhagymakárosodás, és a betegek kb. 70%-ánál

csökkenthető az alopecia mértéke. A fejhűtő gép közvetlenül a kemoterápiás kezelés előtt,

alatt és után 4°C-ra csökkenti a fejbőr hőmérsékletét, ezáltal lassítva a vér áramlását a

hajhagymákhoz, így azok kevésbé lesznek fogékonyak a kemoterápiára, amivel

csökkenthető vagy akár meg is szüntethető a hajhullás. Ezáltal a páciensek számára

 

lehetőséget ad arra, hogy minél kisebb változásokat kelljen megélniük és összességében

pozitívabban állhassanak a kezelésükhöz.

„Az Uzsoki Utcai Kórház ambulanciáján jelenleg 2 db fejhűtőgép található, amelyeknek köszönhetően

havi szinten kb. 70 betegnek tudjuk biztosítani a kemoterápia mellé a fejhűtést, és az esélyt arra, hogy

csökkentsük a hajhullás okozta lelki nehézségek mértékét, valamint hozzájáruljunk a betegség okozta

traumák gyorsabb feldolgozásához. A berendezések használatához szükséges speciális sapkák

azonban a napi szintű alkalmazástól hamar elhasználódnak, így gyakran pótlásra van szükségünk. Az

AVON idei adománynak köszönhetően 4 db új sapkát tudtunk beszerezni, amelyek a következő 2 évre

fedezik szükségleteinket” – nyilatkozta Dr. Drajkó Veronika, az Emlőrák Gyógyításáért

Alapítvány elnöke és az Uzsoki Utcai Kórház onkológusa.

 

Az AVON Önfigyelem napja weboldalán minden hasznos információt megtalálhatunk a

mellrákkal kapcsolatban.

AVON a mellrák ellen

Az AVON kiemelt hangsúlyt fektet az emlőrák elleni küzdelem támogatására, kórházaknak

pénzadományt nyújt és figyelemfelhívó kampányokat szervez. Mindezeket Vásárlói és

Tanácsadói közösségének támogatásával tudja megvalósítani, hiszen a katalógusban

szereplő adománygyűjtő termékek teljes hasznát, illetve minden eladott terméke után 1 Ft-

ot a mellrák elleni küzdelemre és a kapcsolati erőszak elleni harcra fordít

Az Avon adománygyűjtő termékeiről a következő linken tájékozódhatunk:

https://avononline.avon.hu/539/adomanygyujto-termek







0
0
0

hírek innen, onnan

Egymillió mérföld a ma is újszerű, 12 éves Lexusban

Az Egyesült Államokban 2025-re 12,8 évre nőtt a forgalomban lévő személyautók átlagéletkora - itthon ez 16,5. Ha pedig egy autót ennyi...

BL: Vizes palackkal dobták meg a Fener-edzőt, majd lemondott - itt a klub reakciója

Az AS Roma elleni 1-1-es BL-döntetlen után Ismail Kartal lemondott a Fenerbahce vezetőedzői posztjáról, ám Aziz Yildirim klubelnök nem...

Ne égesd el az őszi lombot: több haszna lehet a kertben, mint gondolnád

Az őszi lomb égetése helyett rengeteg módon segítheted vele a kertedet: tökéletes mulcs, komposztalapanyag és remek élőhely a hasznos...

Hat kereke van, dízelmotor hajtja és háborúba készül

A Ford Rangerből hatkerekű katonai gép született. Ha minden jól megy, a brit hadsereg öreg Land Roverjeit is ez válthatja le.

Vizes palackkal dobták meg a Fener-edzőt, majd lemondott - itt a klub reakciója

Az AS Roma elleni 1-1-es BL-döntetlen után Ismail Kartal lemondott a Fenerbahce vezetőedzői posztjáról, ám Aziz Yildirim klubelnök nem...

Egyetlen hibán múlik az orhidea virágzása, ezen kell azonnal változtatnod

Az orchidea az egyik legszebb és legnépszerűbb szobanövény, sokan mégis csalódottak lesznek, amikor az első virágzás után hosszú ideig...

Szégyelld magad, hogy 100 eurót ér a becsületed - zsebre tette a talált pénztárcát

Egy hétköznapi utazásból pillanatok alatt feszült jelenet lett a 2-es villamoson.

Itt a filléres megoldás! Garantáltan távol tarthatod a rágcsálókat a kukától ezzel a filléres konyhai fűszerrel

A szemeteskukák valóságos mágnesként vonzzák a patkányokat és az egereket, de a rovarokat is – messziről kiszagolják a bomló...

BL: A Manchester United már nagy falat volt az ex-Diósgyőr-edzőnek, az újonc ellen kaptak ki Orbánék - eredmények

Súlyos, 4-1-es vereséget szenvedett az újonc Como otthonában a Willi Orbánnal felálló RB Leipzig a Bajnokok Ligája első fordulójában.

Lemondott a Fenerbahce edzője: "Egy vizes palackot dobtak a fejéhez" - itt a klub reakciója

Az AS Roma elleni 1-1-es BL-döntetlen után Ismail Kartal lemondott a Fenerbahce vezetőedzői posztjáról, ám Aziz Yildirim klubelnök nem...

Varga Mihály: Közelebb került Magyarország az euróhoz, de van egy komoly akadály

A jegybankelnök szerint a piac egyre inkább bízik abban, hogy az ország közelebb kerülhet a közös európai fizetőeszköz bevezetéséhez....

0

Sport

"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere

A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.

Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete

Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.

„Ránézek, és már tudja, mit akarok csinálni” - Szoboszlai Dominik elárulta, miért működik a kémia Mac Allisterrel

Szerint ez a csapatra is jó hatással van, hogy ilyen jól megértik egymást a pályán Mac Allisterrel.

90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool

A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.

Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget

Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.

Tovább gyengülhet az ETO FC Győr? Újabb kulcsjátékos távozhat a bajnokcsapattól

A játékos már a legutóbbi bajnoki meccs keretében sem volt ott.

Csütörtökön sem áll le a BL: Ezek a meccsek jönnek ma

Ezen a héten csütörtökön is játszanak a Bajnokok Ligájában.

Igazi király lehet egy focistából, de ő hezitál

Szokatlan fordulatot vett egy londoni amatőr futballista élete.

0
0

Bulvár

Rogán Antal tárcája 2028-ig államtitokként őrizte volna a nyugdíjasokról szóló iratot

Csaknem kétmilliárd forintból térképezték fel az idősek legégetőbb gondjait, a döntés részleteit még éveken át elzárták volna a nyilvánosság elől.

Gigászi pénzzel akarták lehúzni az autószerelők a tulajt, ő viszont megoldotta szinte ingyen

Be akarták húzni a csőbe az autószerelők az egyik gépjármű tulajdonost, de nem tudtak rajta kifogni.

Megengedte a szomszédnak, hogy használja a kútját: sokkot kapott, mikor észrevette..

Václav segíteni akart. Amikor a szomszédja kútja kiszáradt, nem hagyta víz nélkül a családot, hanem megengedte, hogy ideiglenesen rácsatlakozzanak az ő több mint húsz éve használt kútjára. Tizenöt éve ismerték

„Hülye p*csa, beképzelt f*sz” a TV2 stábja állítólag ilyen szitkokat szórt a műsoruk szereplőire: bíróságig megy az ügy

A Házasság első látásra szereplői bíróságra mennek a TV2 stábja ellen. Durva, mikkel vádolják őket.

Vida Kamilla: Miért, miniszterelnök úr, maga hol volt?

Ma már több a felelőssége Magyar Péternek abban, hogy értelmes dolgokkal töltsük a közös időnket, mint bármelyik fideszesnek.

Több hullámban érkezik az eső: mutatjuk, mely térségek kapnak 30 millimétert és kik maradnak ki

Több térség is számottevő csapadékot kaphat a következő napokban. A közeledő hidegfront azonban korántsem egyenletesen öntözi meg az országot: a Dunántúl nyugati és északnyugati részén jóval több eső várhat

Váratlan döntést hozott a MOHU: ezeket a hulladékokat már nem lehet leadni a gyűjtésen

Elektronikai hulladékot már nem vesznek át az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen Ferencvárosban, miután a MOHU egy friss döntés alapján nem fogadja be ezeket.

Rég láttuk Sarka Katát: a friss címlapon alig ismertük fel

Sarka Kata manapság kerüli a rivaldafényt, egy divatbemutatón fotózták le mégis.

„Eljött a bosszú napja” – a Mandiner eltűnése után megszólalt a Konfront is

Elérhetetlenné vált a Mandiner honlapja, a volt mandineresek a Facebook-on reagáltak a történtekre.

Ekkor már tényleg bevezethetik az eurót Magyarországon – Varga Mihály is megszólalt

El fog jönni az idő, amikor Magyarországon búcsúzik a forint, és átállunk az euróra.

0