Ezt olvasta már?


5+1 klasszikus Maserati, amit a Festetics Concours d’Elegance-on megtekinthetsz!

Rendkívüli modellekkel várja az érdeklődőket a veterán autókiállítás

Különleges rendezvény várja az ősz első hétvégéjén a Keszthelyre látogatókat: a második alkalommal megrendezése kerülő Festetics Concours d’Elegance.

Különleges rendezvény várja az ősz első hétvégéjén a Keszthelyre látogatókat: a második alkalommal megrendezése kerülő Festetics Concours d’Elegance veterán autó szépségversenyen ritka motorkerékpár, hotrod-ok, 1950 előtt, illetve az 50-es és 60-as évek között gyártott veterán gépjárművek is megtekinthetők lesznek. A remek családi programnak ígérkező, ingyenes kiállításon az olasz luxusautó-márka, a Maserati klasszikus modelljeivel is találkozhatnak az érdeklődők.

Szeptember 2-3-án a veterán járműveké a főszerep Keszthelyen: a Festetics Concours d’Elegance-ra kilátogatókat igazi járműcsodák várják majd. A klasszikus különlegességeket felvonultató seregszemlén, melynek az egyedülálló szépségű Festetics-kastély udvara ad otthont, a tulajdonosok idén három kategóriába nevezhetik jármű-különlegességeiket. A többtagú szakmai zsűri a motorkerékpárok, az 1950 előtt gyártott, valamint az 1950-1960 között szerelt autók csoportjaiban osztja majd ki díjait.

A Festetics Concours d’Elegance-on már tavaly is igazi különlegességek képviseltették magukat: a 2022-es esemény Best of Show díját egy Siddeley Special 6 nyerte el, a közönségdíjat egy Jaguár XK 140 érdemelte ki. Az idei indulók között szerepel egy több mint 100 éves, 1922-es Citroën-modell is. A veterán szépségversenyre benevezett jármű-kuriózumok mellett kiállított egyedi modelleket is megcsodálhatnak az érdeklődők. A rendezvényen szereplő 1936-os Talbot Lago versenyautó egyedülálló az egész világon, egy 1914-es Ford T-Modell pedig a tavalyi verseny legidősebb résztvevője volt.

Klasszikus és modern Maseratik is várják az érdeklődőket

A Festetics Concours d’Elegance egyetlen autós támogatója a Maserati Wallis Motor. Az olasz luxusautó kizárólagos hazai forgalmazója külön „Maserati-szigeten” állítja ki a márka aktuális, legújabb modelljeit, amik mellett a látogatók klasszikus Maseratikat is megcsodálhatnak. Mutatjuk is, többek között mely modellekkel találkozhatnak a résztvevők!

1. Mistral 3700 Coupé

Különösen ritka típus, melyből a világon mindössze 948 db-ot gyártottak, 1963 és 1970 között. A modell soros, hathengeres 3485 köbcentis motorjának teljesítménye 235 lóerő; a karosszériát Pietro Frua olasz designmester tervezte. Magyarországon jelenleg a keszthelyi autókiállításon is résztvevő példány az egyetlen.

2. Biturbo Spyder

A Maserati az 1960-as évektől hosszú ideig nem gyártott cabriót, a Carozzeria Zagato által tervezett Spyder volt a visszatérés. A rendezvényen egy 1986-os gyártmányú, 2,5 literes V6 biturbo motorral és automata váltóval szerelt példány képviselteti magát. A könnyű, 1080 kg-os autó 192 lóerős teljesítményével 215 km/h-s maximális sebességre volt képes.

3. Quattroporte IV

A kiállításon részt vevő darab a modelltípus utolsó 50 darabjának egyik példánya. Ezek a japán Maserati-kereskedő, a Cornes&CO. megrendelésére készültek, jellegzetességük, hogy kizárólag ezek C-oszlopán van Maserati-jelvény. Második magyar tulajdonosához Japánból Hollandián keresztül került az autó. 1999-es gyártású, 2,8 literes motorral szerelt. 284 lóerős, 100 km/h-ra 5,9 másodperc alatt gyorsul, végsebessége pedig 260 km/h.

4. Quattroporte V

A modell folytatta a „négyajtós” (Quattroporte) luxus imázsát. Az ötödik széria elődei az olasz maffia kedvenc járművei voltak (főleg fekete színben). A Quattroporte kivételesen nagy, 3 méteres tengelytávja elsősorban azért volt lehetséges, mert a motor elég hátra került, míg az elektronikus automata váltó a differenciállal együtt a hátsó tengely elé épült, így kivételesen jó súlyelosztást értek el. A 4,7 literes motor V8-as szívó rendszerű, 431 lóerőt teljesít és a több mint 5 méter hosszú autót 5,2 másodperc alatt gyorsítja 100-ra. Végsebessége 285 km/h. A keszthelyi rendezvényen 2009-es gyártmány lesz megtekinthető.

5. Shamal

A modell gyártása 1989-ben kezdődött meg, 2 év alatt összesen 369 darab készült a Gandini karosszériás, 3,2 literes, két turbómotoros autóból. A motor V8-as, hagyományosan 90 fokos, négy vezérműtengelyes, hengerenkénti négy szelepes. 6000-es fordulaton 326 lóerőt, 0-ról 100-ra 5,4 másodperc alatt gyorsul, végsebessége 260 km/h. A nagy teljesítmény, a rövid tengelytáv, illetve az ABS és egyéb vezetéstámogató elektronikák hiánya miatt gyakorlott vezetőnek ajánlott.

 

Felkeltettük érdeklődésedet?

Látogass ki a Festetics Concours d’Elegance-ra Te is szeptember 2-3-án.

A részletes program a rendezvény weboldalán érhető el.

***







0
0
0

hírek innen, onnan

Egymillió mérföld a ma is újszerű, 12 éves Lexusban

Az Egyesült Államokban 2025-re 12,8 évre nőtt a forgalomban lévő személyautók átlagéletkora - itthon ez 16,5. Ha pedig egy autót ennyi...

BL: Vizes palackkal dobták meg a Fener-edzőt, majd lemondott - itt a klub reakciója

Az AS Roma elleni 1-1-es BL-döntetlen után Ismail Kartal lemondott a Fenerbahce vezetőedzői posztjáról, ám Aziz Yildirim klubelnök nem...

Ne égesd el az őszi lombot: több haszna lehet a kertben, mint gondolnád

Az őszi lomb égetése helyett rengeteg módon segítheted vele a kertedet: tökéletes mulcs, komposztalapanyag és remek élőhely a hasznos...

Hat kereke van, dízelmotor hajtja és háborúba készül

A Ford Rangerből hatkerekű katonai gép született. Ha minden jól megy, a brit hadsereg öreg Land Roverjeit is ez válthatja le.

Vizes palackkal dobták meg a Fener-edzőt, majd lemondott - itt a klub reakciója

Az AS Roma elleni 1-1-es BL-döntetlen után Ismail Kartal lemondott a Fenerbahce vezetőedzői posztjáról, ám Aziz Yildirim klubelnök nem...

Egyetlen hibán múlik az orhidea virágzása, ezen kell azonnal változtatnod

Az orchidea az egyik legszebb és legnépszerűbb szobanövény, sokan mégis csalódottak lesznek, amikor az első virágzás után hosszú ideig...

Szégyelld magad, hogy 100 eurót ér a becsületed - zsebre tette a talált pénztárcát

Egy hétköznapi utazásból pillanatok alatt feszült jelenet lett a 2-es villamoson.

Itt a filléres megoldás! Garantáltan távol tarthatod a rágcsálókat a kukától ezzel a filléres konyhai fűszerrel

A szemeteskukák valóságos mágnesként vonzzák a patkányokat és az egereket, de a rovarokat is – messziről kiszagolják a bomló...

BL: A Manchester United már nagy falat volt az ex-Diósgyőr-edzőnek, az újonc ellen kaptak ki Orbánék - eredmények

Súlyos, 4-1-es vereséget szenvedett az újonc Como otthonában a Willi Orbánnal felálló RB Leipzig a Bajnokok Ligája első fordulójában.

Lemondott a Fenerbahce edzője: "Egy vizes palackot dobtak a fejéhez" - itt a klub reakciója

Az AS Roma elleni 1-1-es BL-döntetlen után Ismail Kartal lemondott a Fenerbahce vezetőedzői posztjáról, ám Aziz Yildirim klubelnök nem...

Varga Mihály: Közelebb került Magyarország az euróhoz, de van egy komoly akadály

A jegybankelnök szerint a piac egyre inkább bízik abban, hogy az ország közelebb kerülhet a közös európai fizetőeszköz bevezetéséhez....

0

Sport

"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere

A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.

Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete

Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.

„Ránézek, és már tudja, mit akarok csinálni” - Szoboszlai Dominik elárulta, miért működik a kémia Mac Allisterrel

Szerint ez a csapatra is jó hatással van, hogy ilyen jól megértik egymást a pályán Mac Allisterrel.

90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool

A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.

Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget

Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.

Tovább gyengülhet az ETO FC Győr? Újabb kulcsjátékos távozhat a bajnokcsapattól

A játékos már a legutóbbi bajnoki meccs keretében sem volt ott.

Csütörtökön sem áll le a BL: Ezek a meccsek jönnek ma

Ezen a héten csütörtökön is játszanak a Bajnokok Ligájában.

Igazi király lehet egy focistából, de ő hezitál

Szokatlan fordulatot vett egy londoni amatőr futballista élete.

0
0

Bulvár

Rogán Antal tárcája 2028-ig államtitokként őrizte volna a nyugdíjasokról szóló iratot

Csaknem kétmilliárd forintból térképezték fel az idősek legégetőbb gondjait, a döntés részleteit még éveken át elzárták volna a nyilvánosság elől.

Gigászi pénzzel akarták lehúzni az autószerelők a tulajt, ő viszont megoldotta szinte ingyen

Be akarták húzni a csőbe az autószerelők az egyik gépjármű tulajdonost, de nem tudtak rajta kifogni.

Megengedte a szomszédnak, hogy használja a kútját: sokkot kapott, mikor észrevette..

Václav segíteni akart. Amikor a szomszédja kútja kiszáradt, nem hagyta víz nélkül a családot, hanem megengedte, hogy ideiglenesen rácsatlakozzanak az ő több mint húsz éve használt kútjára. Tizenöt éve ismerték

„Hülye p*csa, beképzelt f*sz” a TV2 stábja állítólag ilyen szitkokat szórt a műsoruk szereplőire: bíróságig megy az ügy

A Házasság első látásra szereplői bíróságra mennek a TV2 stábja ellen. Durva, mikkel vádolják őket.

Vida Kamilla: Miért, miniszterelnök úr, maga hol volt?

Ma már több a felelőssége Magyar Péternek abban, hogy értelmes dolgokkal töltsük a közös időnket, mint bármelyik fideszesnek.

Több hullámban érkezik az eső: mutatjuk, mely térségek kapnak 30 millimétert és kik maradnak ki

Több térség is számottevő csapadékot kaphat a következő napokban. A közeledő hidegfront azonban korántsem egyenletesen öntözi meg az országot: a Dunántúl nyugati és északnyugati részén jóval több eső várhat

Váratlan döntést hozott a MOHU: ezeket a hulladékokat már nem lehet leadni a gyűjtésen

Elektronikai hulladékot már nem vesznek át az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen Ferencvárosban, miután a MOHU egy friss döntés alapján nem fogadja be ezeket.

Rég láttuk Sarka Katát: a friss címlapon alig ismertük fel

Sarka Kata manapság kerüli a rivaldafényt, egy divatbemutatón fotózták le mégis.

„Eljött a bosszú napja” – a Mandiner eltűnése után megszólalt a Konfront is

Elérhetetlenné vált a Mandiner honlapja, a volt mandineresek a Facebook-on reagáltak a történtekre.

Ekkor már tényleg bevezethetik az eurót Magyarországon – Varga Mihály is megszólalt

El fog jönni az idő, amikor Magyarországon búcsúzik a forint, és átállunk az euróra.

0