Ezt olvasta már?


2,5 millió forintot kaphatnak a legjobb magyar pedagógusok – Október 13-ig kell leadni le a jelöléseket

A Rátz Tanár Úr Életműdíjra a jelöléseket október közepéig lehet leadni.

Idén 25. alkalommal írta ki a Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázatát az Alapítvány a Magyar Természettudományos Oktatásért kuratóriuma.

A pályázatra olyan legalább tíz éves tanári gyakorlattal rendelkező reál tárgyat tanító pedagógusok jelölhetőek, akik környezetük szerint kimagasló oktató-nevelő tevékenységet folytatnak vagy folytattak az 5–12. évfolyamon. A fejenként 2,5 millió forintos pénzjutalommal járó díjat két-két matematika- fizika-, kémia- és biológiatanárnak ítélheti oda az Alapítvány magyar tudományos társaságok ajánlásai alapján.

 

Rátz Tanár Úr Életműdíj pályázat - 2025

A díjra olyan a közoktatás 5-12. évfolyamain matematikát, fizikát, kémiát vagy biológiát tanító - vagy egykor tanító pedagógusok terjeszthetők fel, akik az alábbiakban felsorolt feltételeknek megfelelnek. A jelölést szakmai és társadalmi szervezetek, a tanár munkásságát jól ismerő közösségek vagy magánszemélyek adhatják le.

A felterjesztés feltétele, hogy a jelölt:

- legalább 10 éves közoktatási tanári gyakorlattal rendelkezzen,

- a négy tantárgy legalább egyikének a területén kimagasló oktató-nevelő tevékenységet folytat vagy folytatott az 5–12. évfolyamon,

- tanítványai sikeresen szerepeljenek országos vagy nemzetközi versenyeken a fenti tantárgyak egyikében,

- kiemelt figyelmet fordítson a hátrányos helyzetű, tehetséges diákok fejlesztésére,

- aktív szerepet vállaljon országos, regionális vagy iskolai szakmai programok (pl. versenyek, - továbbképzések, konferenciák) tartalmi munkálataiban (pl.: előadások tartása, szakanyagok készítése, szakmai információk továbbítása), szervezésében és lebonyolításában,

- folyamatosan képezze magát, ismerje a szakterülete újdonságait, és tapasztalatait ossza meg a kollégáival,

- elkötelezett legyen tanítványai személyiségfejlesztése, problémáik kezelése iránt,

- szakmai lapokban publikáljon, könyveket, tankönyveket vagy tanítási segédanyagokat készítsen (ez előnyt jelent),

- személyisége, szakmai tudása és életvitele példaként állítható legyen.

Fotó: StockPlanets / Getty Images Hungary

A jelöléseket 2025. október 13-ig lehet leadni. Azokat több magyar tudományos társaság - köztük a Bolyai János Matematikai Társulat és az Eötvös Loránd Fizikai Társulat díjbizottságai, a Magyar Kémikusok Egyesülete, valamint a Magyar Biológia Társaság - értékeli és tesz javaslatokat a díjazottakra 2025. október 24-ig. Az Alapítvány kuratóriuma ezeket figyelembe véve hozza meg végleges döntését 2025. október 30-ig. A díjak átadására várhatóan 2025 decemberében kerül majd sor. A Rátz Tanár Úr Életműdíjról további információkat itt találsz.

femina







0
0
0

hírek innen, onnan

Meghökkentő, ki lesz a Celeb vagyok ments ki innen! reality újabb táborlakója

Meglepő fordulat a Celeb vagyok ments ki innen! realityben: beköltözik a táborba 18. lakóként Árpa Attila is, aki egyfajta beépített ember...

Szász-Anhalt után már Nyugat-Németországban is nagyot erősödött az AfD

Egy héttel a szász-anhalti győzelme után az AfD Nyugat-Németországban is nagyot erősödött. Az alsó-szászországi önkormányzati...

Börtönnel és autóelkobzással büntetné a száguldozó sofőröket Vitézy Dávid

A gyorshajtás továbbra is a súlyos közúti balesetek egyik leggyakoribb oka, miközben havonta ezres nagyságrendben közlekednek úgy autósok...

„Erős kézi irányítás zajlik a miniszterelnöki hivatalból” - Lannert Juditék munkáját kritizálja az oktatáskutató

Facebookon jól mutató intézkedésekről és a valódi stratégiai célok hiányáról beszélt egy interjúban Radó Péter oktatáspolitikai...

Sajtóinformációk: tavaly ősszel csaknem elértek a töréspontig a Tisza belső konfliktusai

2025 novemberében sajtóinformációk szerint belső konfliktus robbant ki a Tisza Pártban, amelynek ma is vannak még nyomai. Magyar Péter...

Magyar Péter novemberben újra tárgyalhat a német kancellárral

Magyar Péter novemberben Berlinbe megy, hogy ismét tárgyaljon Friedrich Merz német kancellárral – jelentette be Orbán Anita...

Felismerhetetlen a 80-as évek egyik legnagyobb sztárja

A 66 éves Judd Nelsont ritkán látni a nyilvánosság előtt, most West Hollywoodban kapták lencsevégre motorozás közben.

Radics Béla elárulta, miért utalta vissza az alapítványa a már elnyert NKA-s támogatást

A fideszes képviselő karaktergyilkosságról beszél, jogi lépéseket helyezett kilátásba.

Személyi változások történtek az egészségügy vezetésében

A személyi döntések a mentőellátást és a kórházi rendszert is érintik. A Személyi változások történtek az egészségügy...

Fordulat a búzapiacon, Párizsban csökkentek az árak

A következő hetek mutathatják meg, hogy tartós marad-e a mostani csökkenés. A Fordulat a búzapiacon, Párizsban csökkentek az árak...

Hiába hallgatná meg Szijjártó Pétert a nemzetbiztonsági bizottság, egyelőre elérhetetlen

Az Orbán-kormány külgazdasági és külügyminiszterének elszámoltatási folyamata még zajlik, de a tárcánál már találtak megdöbbentő...

0

Sport

Meglepő fordulat a Liverpoolnál: nem Szoboszlait és Kerkezt szidják a csúfos botlás után

A Liverpool ismét botlott a Premier League-ben. Ezúttal azonban nem Szoboszlai vagy Kerkez kapta a legkeményebb kritikát, hanem egy új fekete bárány.

A Barca és Kane is lefékezhetetlen, a Bayern vinné a besült Liverpool-sztárt - külföldi körkép

A legfontosabb és legérdekesebb vasárnapi hírek a külföldi foci világából.

Alexander Zverev elsőre nem is realizálta, hogy megnyerte a US Opent

Az első helyen kiemelt német klasszis Ben Sheltont győzte le négy szettben.

0
0

Bulvár

Csalás a benzinkutakon: egy alufóliagolyó segítségével tankolnak mások pénzéből

A benzinkúti csalás során egy apró alufóliagolyó is elég lehet ahhoz, hogy a bűnözők más autósok bankkártyájára tankoljanak.

Ezt a háztartási eszközt 3 havonta ki kellene dobni, mégis évekig őrizgetjük

Bár lehet, hogy mi észre sem vesszük, a tisztításhoz használt eszközökön, a konyhában vagy a fürdőszobában használt tárgyakon lévő mikrorepedésekben és a nedves szálak között észrevétlenül szaporodnak el a

„Nem vagy te sem áldozat, sem Jézus.” - Ízekre szedték a kommentelők a meghurcolásra készülő Hankó Balázst

Hankó Balázs egy drámai interjúban vallott a rá váró meghurcolásról és megvédte a kiosztott NKA-támogatásokat. A kommentelők azonban kíméletlenül kiosztották.

Magyar Péter egy papírt tett az asztalra: aki nem írja alá, annak távoznia kell

Órákon át tartó vita, egy „Tisza védőháló” nevű belső kiáltvány, Tóth Péter kampányfőnök leváltásának terve...

Döbbenet, Európa egyik leggazdagabb államában és Magyarországon vannak a legtöbben, akiknek nem lehet saját autójuk

Magyarország és Bulgária jó helyezése a szégyenlistán nem meglepetés, de Finnország!?

A pszichológusok szerint ezt jelenti, ha a 70 felettiek elajándékozzák a tárgyaikat

A régi tárgyak sokszor emlékek a múltból: egy ékszer, étkészlet vagy szerszám átadása ezért többet jelenthet egyszerű lomtalanításnál, hiszen egy élet történetének darabjai kerülhetnek így tovább.

Ittasan vezetett a népjóléti miniszter, menesztették

A Zöldek és Gazdák Szövetségének elnöksége rendkívüli ülésen határozott a politikus visszahívásáról.

„Ma már csak 2-3 évet mondok” – olyan veszély közeleg Magyarországon, amire nem vagyunk felkészülve

10 év alatt a faállományunk átlagos minősége a beteg/egy évtizeden belül lecserélendő kategóriába zuhant, ezért nem a betont kell először feltörnünk, hanem az idős fáinkat kell megóvni – mondja lapunk ...

Egymásnak esett Magyar Péter és Ókovács Szilveszter, a főigazgató utoljára nyilatkozott a köztévének

A miniszterelnök nem hagyta szó nélkül az Operaház vezetőjének bejegyzését.

Bokros Lajos: Fel kell számolni a családi kedvezményeket, a „rezsicsökkentést”, ne legyenek ársapkák és 13., 14. havi nyugdíj se

Bokros Lajos az Élet és Irodalomban megjelent cikkében értékelte a Tisza-kormány első száz napját. A volt pénzügyminiszter szerint a kabinetnek nincs koherens gazdaságpolitikai programja, ezért tízpontos javaslatcsom

A polgármester megmagyarázta, mit keresett a somogyi falubusz az albán tengerparton

Július 29-én az albán tengerparton fotózták le a járművet, több mint 830 kilóméterre a somogyi falutól.

0