Ezt olvasta már?


2021-ben az ingatlanvásárlók negyede első lakását vette meg

Míg 2018 óta, a különböző otthonteremtési kedvezményeknek köszönhetően, jelentősen bővült az első lakásukat vásárlók aránya, addig idén mérséklődött az eddig emelkedő trend. A Duna House év végi elemzése szerint az ingatlanpiac aktivitásának 25%-a köthető az első otthonukat vásárlókhoz, akik jellemzően 30 évnél fiatalabbak és 30 millió forint alatti ingatlant választottak.

A magyarok 91,3%-a él saját tulajdonú ingatlanban. Ez az ideál beépült lakáskultúránkba, amelynek legfontosabb mérföldköve az első lakás vásárlása – ám munkától, beosztástól és családi háttértámogatástól függően a potenciális vevők más-más életkorban jutnak el idáig. „Tapasztalataink szerint az újdonsült első lakástulajdonosok legnagyobb része 30 év alatti, arányuk 56%, közülük sokan még szülői támogatással jutnak ingatlanhoz” – kezdte Benedikt Károly, a Duna House PR és elemzési vezetője. „A fiatalok jellemzően a kisebb alapterületű, modern lakásokat keresik, így az újépítésű lakások folyamatos megjelenése javíthat ezen az arányon, amelyen az állam lakástámogatási kezdeményezései is tovább erősíthetnek.”

 

Igaz, az elmúlt 10 évben folyamatosan csökkent az első otthonukat vásárlók aránya, de 2018-ban a megjelenő kormányzati támogatások új lendületet, fizetőképes lehetőségeket nyújtottak a potenciális vevőknek. Az emelkedő tendenciát azonban a pandémia megjelenése mérsékelte, így a befektetési cél után (29%) a második legfőbb motivációt jelenti hónapról hónapra az ingatlanvevők körében az első lakás vásárlása, a nagyobb ingatlanba való költözéssel egyetemben (25-25%).

 

A Duna House idei értékesítési adatai alapján a fővárosban 27% körül alakult az újdonsült lakástulajdonosok megoszlása, vidéken pedig 23%-os érdekeltség volt tapasztalható. Hazánk egészét tekintve átlagosan 26,8 millió forintot fizettek a vevők első otthonukért. Budapesten átlagosan 55-65 négyzetméteres lakást kerestek és közel 696 ezer forintot fizettek érte négyzetméterenként, amely így 37 millió forintos ingatlanoknak feleltek meg. Vidéken kedvezőbb helyzetben voltak az első vásárlók, az általuk fizetett átlagos négyzetméterár csak 339 ezer forint volt, amely 23 millió forintos fajlagos ingatlanárat mutat, ezért cserébe viszont akár 65-80 négyzetméteres ingatlant is tudtak választani. Összességében a fiatal vásárlók többsége (68,5%) maximum 30 millió forintért szerződött le első lakására, közel negyedük viszont 30-50 millió forint közötti értéket is hajlandó volt fizetni érte. A Duna House hálózati rendszerén belül értékesített, első otthonként szolgáló, legdrágább ingatlan egy óbudai, 158 négyzetméteres ház volt, amelyhez 148 millió forintért jutottak hozzá első ingatlanként.

forrás: duna house







0
0
0

hírek innen, onnan

Egymillió mérföld a ma is újszerű, 12 éves Lexusban

Az Egyesült Államokban 2025-re 12,8 évre nőtt a forgalomban lévő személyautók átlagéletkora - itthon ez 16,5. Ha pedig egy autót ennyi...

BL: Vizes palackkal dobták meg a Fener-edzőt, majd lemondott - itt a klub reakciója

Az AS Roma elleni 1-1-es BL-döntetlen után Ismail Kartal lemondott a Fenerbahce vezetőedzői posztjáról, ám Aziz Yildirim klubelnök nem...

Ne égesd el az őszi lombot: több haszna lehet a kertben, mint gondolnád

Az őszi lomb égetése helyett rengeteg módon segítheted vele a kertedet: tökéletes mulcs, komposztalapanyag és remek élőhely a hasznos...

Hat kereke van, dízelmotor hajtja és háborúba készül

A Ford Rangerből hatkerekű katonai gép született. Ha minden jól megy, a brit hadsereg öreg Land Roverjeit is ez válthatja le.

Vizes palackkal dobták meg a Fener-edzőt, majd lemondott - itt a klub reakciója

Az AS Roma elleni 1-1-es BL-döntetlen után Ismail Kartal lemondott a Fenerbahce vezetőedzői posztjáról, ám Aziz Yildirim klubelnök nem...

Egyetlen hibán múlik az orhidea virágzása, ezen kell azonnal változtatnod

Az orchidea az egyik legszebb és legnépszerűbb szobanövény, sokan mégis csalódottak lesznek, amikor az első virágzás után hosszú ideig...

Szégyelld magad, hogy 100 eurót ér a becsületed - zsebre tette a talált pénztárcát

Egy hétköznapi utazásból pillanatok alatt feszült jelenet lett a 2-es villamoson.

Itt a filléres megoldás! Garantáltan távol tarthatod a rágcsálókat a kukától ezzel a filléres konyhai fűszerrel

A szemeteskukák valóságos mágnesként vonzzák a patkányokat és az egereket, de a rovarokat is – messziről kiszagolják a bomló...

BL: A Manchester United már nagy falat volt az ex-Diósgyőr-edzőnek, az újonc ellen kaptak ki Orbánék - eredmények

Súlyos, 4-1-es vereséget szenvedett az újonc Como otthonában a Willi Orbánnal felálló RB Leipzig a Bajnokok Ligája első fordulójában.

Lemondott a Fenerbahce edzője: "Egy vizes palackot dobtak a fejéhez" - itt a klub reakciója

Az AS Roma elleni 1-1-es BL-döntetlen után Ismail Kartal lemondott a Fenerbahce vezetőedzői posztjáról, ám Aziz Yildirim klubelnök nem...

Varga Mihály: Közelebb került Magyarország az euróhoz, de van egy komoly akadály

A jegybankelnök szerint a piac egyre inkább bízik abban, hogy az ország közelebb kerülhet a közös európai fizetőeszköz bevezetéséhez....

0

Sport

"Ez is nagyon gyenge volt" - Kegyetlenül lehúzták Kerkezt, Szoboszlai lett a meccs embere

A Liverpool győzelemmel nyitott a Bajnokok Ligájában, a magyar hősök is kellettek a sikerhez.

Horror-koponya a Tiszában, a másvilágból bámul ránk az óriás tekintete

Aligha volt sok ellensége a jégkorszak csúcsragadozójának, ő lehetett a Kárpát-medence ura.

„Ránézek, és már tudja, mit akarok csinálni” - Szoboszlai Dominik elárulta, miért működik a kémia Mac Allisterrel

Szerint ez a csapatra is jó hatással van, hogy ilyen jól megértik egymást a pályán Mac Allisterrel.

90 millió euróért igazolhat világklasszist a Liverpool

A Premier League-ből igazolhat Andoni Iraola.

Szoboszlai Dominik volt a meccs embere, Kerkez kap hideget-meleget

Válogatottunk csapatkapitánya régi fényében csillogott.

Tovább gyengülhet az ETO FC Győr? Újabb kulcsjátékos távozhat a bajnokcsapattól

A játékos már a legutóbbi bajnoki meccs keretében sem volt ott.

Csütörtökön sem áll le a BL: Ezek a meccsek jönnek ma

Ezen a héten csütörtökön is játszanak a Bajnokok Ligájában.

Igazi király lehet egy focistából, de ő hezitál

Szokatlan fordulatot vett egy londoni amatőr futballista élete.

0
0

Bulvár

Rogán Antal tárcája 2028-ig államtitokként őrizte volna a nyugdíjasokról szóló iratot

Csaknem kétmilliárd forintból térképezték fel az idősek legégetőbb gondjait, a döntés részleteit még éveken át elzárták volna a nyilvánosság elől.

Gigászi pénzzel akarták lehúzni az autószerelők a tulajt, ő viszont megoldotta szinte ingyen

Be akarták húzni a csőbe az autószerelők az egyik gépjármű tulajdonost, de nem tudtak rajta kifogni.

Megengedte a szomszédnak, hogy használja a kútját: sokkot kapott, mikor észrevette..

Václav segíteni akart. Amikor a szomszédja kútja kiszáradt, nem hagyta víz nélkül a családot, hanem megengedte, hogy ideiglenesen rácsatlakozzanak az ő több mint húsz éve használt kútjára. Tizenöt éve ismerték

„Hülye p*csa, beképzelt f*sz” a TV2 stábja állítólag ilyen szitkokat szórt a műsoruk szereplőire: bíróságig megy az ügy

A Házasság első látásra szereplői bíróságra mennek a TV2 stábja ellen. Durva, mikkel vádolják őket.

Vida Kamilla: Miért, miniszterelnök úr, maga hol volt?

Ma már több a felelőssége Magyar Péternek abban, hogy értelmes dolgokkal töltsük a közös időnket, mint bármelyik fideszesnek.

Több hullámban érkezik az eső: mutatjuk, mely térségek kapnak 30 millimétert és kik maradnak ki

Több térség is számottevő csapadékot kaphat a következő napokban. A közeledő hidegfront azonban korántsem egyenletesen öntözi meg az országot: a Dunántúl nyugati és északnyugati részén jóval több eső várhat

Váratlan döntést hozott a MOHU: ezeket a hulladékokat már nem lehet leadni a gyűjtésen

Elektronikai hulladékot már nem vesznek át az önkormányzati veszélyeshulladék-gyűjtésen Ferencvárosban, miután a MOHU egy friss döntés alapján nem fogadja be ezeket.

Rég láttuk Sarka Katát: a friss címlapon alig ismertük fel

Sarka Kata manapság kerüli a rivaldafényt, egy divatbemutatón fotózták le mégis.

„Eljött a bosszú napja” – a Mandiner eltűnése után megszólalt a Konfront is

Elérhetetlenné vált a Mandiner honlapja, a volt mandineresek a Facebook-on reagáltak a történtekre.

Ekkor már tényleg bevezethetik az eurót Magyarországon – Varga Mihály is megszólalt

El fog jönni az idő, amikor Magyarországon búcsúzik a forint, és átállunk az euróra.

0