Legjobban fizetett szakmák – KSH adatai alapján
A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) újból közzétette a legjobban kereső szakmákat Magyarországon. Az első helyen a korábbiakhoz képest nem történt változás.
A KSH ezeket a rangsort a teljes munkaidőben dolgozók átlagkeresete alapján állította össze, és így született meg a legjobban kereső állások listája.
Elsők a légiforgalmi irányítók
A lista első helyét már nem először foglalják el a légiforgalmi irányítók, akiknek a havi bruttó keresetük közel 2,2 millió forintos. Ez az összeg megközelítőleg 1.530.000 forintos nettónak felel meg.
Ez a munka azonban a magas fizetés mellett hatalmas felelősséggel is jár. A légiforgalmi irányítók a repülőgépek földi mozgásait, illetve le- és felszállásukat irányítják. Rádión kommunikálnak a feladataik végzésekor. Az ő kezükben van az a felelősség, hogy minden repülő a megfelelő helyen és időben végezze a fel- és leszállásokat.
Bár a képzésre szinte bárki jelentkezhet, bejutni csak kevesen jutnak be. Azzal pedig számolni kell, hogy a nagy fizetés mellett a légiforgalmi irányítók munkabeosztása sokat változik, néha nappal, néha éjjel kell dolgozniuk.
Szakorvosok sem maradnak le
A lista második helyén szintén 2 millió feletti bruttó átlagkeresettel a szakorvosok vannak. Ez szintén egy olyan hivatás, amely óriási felelősséggel jár. A szakorvosoknak ugyanis bár másképpen, de egyaránt emberi életek vannak a kezükben.
A listán szintén az elsők között szerepelnek, a miniszterek, a sportolók, az IT vezetők, a bírók, HR vezetők és a brókerek is.
Teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete a legjobban kereső foglalkozásoknál 2022-ben [Ft/fő/hó]
Légiforgalmi irányító 2 297 405
Szakorvos 2 012 676
Törvényhozó, miniszter, államtitkár 1 832 868
Egészségügyi tevékenységet folytató egység vezetője 1 654 757
Pénzintézeti tevékenységet folytató egység vezetője 1 513 406
Vállalati stratégiatervezési egység vezetője 1 411 387
Sportoló 1 409 403
Informatikai és telekommunikációs tevékenységet folytató egység vezetője 1 403 201
Személyzeti vezető, humánpolitikai egység vezetője 1 382 215
Bíró, bírósági fogalmazó 1 356 611
Tőzsde- és pénzügyi ügynök, bróker 1 311 910
Kutatási és fejlesztési tevékenységet folytató egység vezetője 1 306 010
Fegyveres szervek felsőfokú képesítést igénylő foglalkozásai 1 285 835
Általános orvos 1 277 828
Számviteli és pénzügyi tevékenységet folytató egység vezetője 1 268 835
Forrás: KSH
hírek innen, onnan
Olcsóbb lett a kötelező, mégis alig keressük a jobb ajánlatokat
Az autósok jelentős része továbbra sem használja ki a biztosítók közötti versenyben rejlő lehetőségeket, pedig az így elérhető...
Az HBO most ezt is elhozza – ki az igazi hős Harry Potter mögött?
Az HBO készülő Harry Potter-sorozata mélyebben kibontja Lily Evans történetét, visszaadva a könyvek eredeti üzenetét.
A nyögvenyelős Real Madrid győzelem után egy sztár kikerülhet a csapatból
Valverde a 92. percben mentett pontot az AEK ellen. Varga Barnabás csereként lépett pályára.
Előkerült Dévényi Tibor állambiztonsági kartonja, a titkosszolgálati iratokból kiderült a fedőneve és a beszervezés háttere
Előkerült a televíziós 6-os kartonja A 2026. november 4-én elindított Nyitott Akták online felületen a...
Új animációs sorozat hozza el a legendás kozmikus őrületet az HBO Maxra
Az HBO Max tízrészes animációs szériája a Sailor Moon hangulatával mutatja be a Zöld Lámpások kozmikus világát.
Bajban a vidéki házaspárok - az Uniós jog 2 millió magyar otthont érint
Nehéz időszak jöhet a vidéki háztulajdonosoknak: több mint kétmillió magyar otthont érint az uniós szigorítás.
Szikora Róbert neve is előkerült az állambiztonsági kartonokon, azonnal elárulta, mit követeltek tőle a külföldi turnék előtt
Megnyílt az adatbázis, és felbukkant a NANU-NANU fedőnév Az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára az 1956-os...
Nyíltan szembefordult saját kormányával J. D. Vance: a választási vereség után azonnali irányváltást követel
Nyílt szakítás a Fehér Ház hivatalos magyarázatával J. D. Vance amerikai alelnök szokatlanul éles hangvételű...
Törvényi döntés. A 2027-es nyugdíj emelés így fog megvalósulni
A bejelentett 3 százalékos januári nyugdíjemelés 200 ezer forintos ellátásnál havi 6000 forint pluszt jelent. Novemberben további...
Amerikai választások - Trump kész együttműködni a demokratákkal
Az amerikai média előrejelzései szerint a demokraták a keddi félidős választásokon megszerezték a többséget a képviselőházban,...
Hatvanezer név került nyilvánosságra az ügynökaktákból
A kormány megkezdte a kommunista állambiztonsági iratok széles körű nyilvánosságra hozatalát: elsőként mintegy 60 ezer egykori...
Orbán Viktor katonai aktája került elő, a levéltári szakértők vizsgálni kezdték a titkosszolgálati lapokat
A katonai nyilvántartás és az A-karton valódi tartalma A Fidesz elnökének sorkatonai éveiből származó elhárítási...

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


