Ezt olvasta már?


"Surranópályán" nyerhettük volna el az olimpia megrendezését

Duncan Mackay, az olimpiai és paralimpiai mozgalommal foglalkozó, tekintélyes insidethegames.biz szakportál szerkesztője szerint Budapest "surranópályán" elnyerhette volna a 2024-es olimpia és paralimpia megrendezésének jogát. Nézze meg újra a látványterveket!

(A galéria megtekintéséhez kattintson a képre!)

A Nagy-Britanniában számos díjjal kitüntetett szakíró Budapestről keltezett írásában arra a kérdésre keresi a választ, hogy "mi lett volna, ha a magyar főváros nem vonja vissza pályázatát, és mennyivel másképpen nézne most ki a versenyfutás a 2024-es rendezésért."

Mackay szerint ebben az esetben most "valódi versengés" zajlana a "koronázás" helyett, értve ezalatt azt, hogy szeptember 13-án, Limában a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) Párizsnak adja majd a 2024-es, Los Angelesnek pedig a 2028-as játékok rendezési jogát.

A szakíró szerint Budapest az elmúlt hetekben a "legszebb arcát mutatta meg a világnak", legfőképpen a júliusban megrendezett vizes világbajnokságon, amely Julio C. Maglione, a vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elnöke szerint is "a valaha volt legjobb vb" volt.

"A jövő héten kezdődik a cselgáncs-világbajnokság a Papp László Budapest Sportarénában, és a hétnapos versenyen a közönség soraiba várják Vlagyimir Putyin orosz elnököt is" - írta Mackay.

A szerkesztő kitért rá, hogy Thomas Bach, a NOB elnöke szeptember 3-án, a cselgáncs-vb zárónapján Budapestre utazik, így hat hét alatt másodszor látogat el a magyar fővárosba, miután a vizes-vb versenyeit is meglátogatta.

Mackay emlékeztetett rá, hogy Bach "a FINA, az úszósport és Magyarország sikerének" nevezte a vizes-vb-t, amely szerinte "kiváló létesítményekben, fantasztikus közönség előtt" zajlott le nagy sikerrel.

A szakíró utalt arra, hogy Budapest pályázati stratégiájának kulcsfontosságú része volt, hogy a limai döntést megelőző hetekben mindenkinek - de legfőképp a magyar fővárosba utazó NOB-tagoknak - megmutassák, "milyen nagyszerű ez a város, és hogyan tudják használni arra, hogy világeseményeknek adjanak otthont."

Mackay szerint a Momentum Mozgalom a magyar olimpiai pályázatot használta fel arra, hogy kifejezze tiltakozását a kormány ellen, valamivel több mint egy évvel a parlamenti választások előtt.

"Képzeljük el, hogy mi lett volna, ha a Momentum Mozgalom soha nem lép színre: a budapesti pályázaton dolgozó csapat szeptemberben úgy utazhatna Limába, hogy az elmúlt hetekben rendezett meg két kiváló, sikeres világbajnokságot. Ez az a momentum, amely segítette volna Budapestet, nem pedig ellene lett volna" - írta a szerkesztő.

Mackay úgy véli, Donald Trumpnak, az Egyesült Államok elnökének megosztó személyisége nem tett volna jót az amerikai pályázatnak, szerinte "annak a lehetősége, hogy Donald Trump nyisson meg egy olimpiát 2024-ben, Los Angelesben több NOB-tagot is megrémítene."

A szakíró szerint Párizs a rendezési jog legfőbb esélyeseként venne részt a limai döntésen, ugyanakkor számtalan nagyon komoly kétség vetődik fel biztonsági szempontból a francia főváros kapcsán, miközben Emmanuel Macron elnök népszerűsége néhány hónap alatt 57 százalékról 37 százalékra csökkent. Mackay szerint Macron ellenfelei az olimpiai pályázatot is az elnök ellen fordíthatnák, ha még mindig három város versengene a rendezési jogért.

"Egyáltalán nem elképzelhetetlen az a forgatókönyv, hogy a három pályázó közül Limában Budapest jelentette volna a legjobb megoldást a legkevesebb problémával, És surranópályán elnyerte volna a rendezési jogot. Emlékezzünk rá, hogy az olimpiai pályázatok esetében gyakran nem az előzetesen esélyesnek tartott város győz"- zárta cikkét az insidethegames.biz szerkesztője.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kongatják a vészharangot: olyan gigantikus időjárási anomália közelít, ami az egész világot a feje tetejére állítja

A Csendes-óceán felmelegedése a globális léghőmérsékletet is megemeli, ezért az El Niño-évek rendszerint a legmelegebb esztendők közé...

Jégesőre, heves zivatarokra figyelmeztet a HungaroMet

Szupercellák alakulhatnak ki, vasárnap délután a déli országrészben akár a legmagasabb fokú, piros riasztást is kiadhatják.

Narancsízű – Asszisztált önámítás

A narancs a vágyott nyugati élet jelképe volt; a gazdagságé, a szabadságé, amit a végevárhatatlan szocializmus egy-egy hazacsent gerezdben...

A britek feltartóztatták az orosz árnyékflotta egyik tartályhajóját

Korábban nem volt még példa arra, hogy a brit fegyveres erők így lépjenek közbe.

A piros riasztás is benne van a pakliban: szupercella és 100 km/órás szél is érkezhet vasárnap délután

A HungaroMet narancs (másodfokú) figyelmeztetést adott ki kilenc vármegyére a vasárnap érkező hidegfront miatt. A leghevesebb zivatarok...

Munkahelyi hőstressz? Évente már közel 20 ezren halnak meg emiatt

Heatflation, ökoszorongás, évi több tízezer elkerülhető haláleset és jelentős GDP-csökkenés – a klímaváltozás negatív hatásai...

Már egyetlen fotó is elég a visszaéléshez: félelmetes méreteket ölt az új internetes trend az Egyesült Államokban

A mesterséges intelligenciával működő, úgynevezett vetkőztető alkalmazások terjedése a zaklatás egy új, rendkívül veszélyes...

Mindenki erről beszél. Diana hercegné előtt tisztelgett Katalin, elképesztő lépésre szánta rá magát

A Trooping the Colour idei ünnepségén ismét Katalin hercegné került a figyelem középpontjába. A walesi hercegné egy elegáns babakék...

Itt a TV2 reakciója: Ezért maradt el Jáksó László nagy visszatérése

Már hónapok óta várják a nézők Jáksó László televíziós visszatérését, ám a TV2 új gameshow-ja továbbra sem került képernyőre....

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a...

Orbán röpiratát kritizálja a Fidesz politikusa, szerinte nem segíti a vereség megértését

„Nem a Tisza zsenialitása volt a vereségünk oka. A magyar emberek azon jelenségek és személyek ellen szavaztak, amiket és akiket nem...

Baleset miatt terelik a forgalmat az egyik fontos magyar sztrádán – Mutatjuk, hol lehet kerülni

Baleset történt az M3-as autópályán a 187-es km-nél a főváros felé vezető oldalon. Emiatt megváltozott a forgalmi rend az érintett...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0