Ezt olvasta már?

0

Vizes vb - Rasovszky Kristóf aranyérmes 5 kilométeren

Rasovszky Kristóf aranyérmet szerzett a nyíltvízi úszók 5 kilométeres versenyében a Koreai Köztársaságban zajló világbajnokság szombati napján.


hirdetés

A szám Európa-bajnoka 53:22.1 perces idővel diadalmaskodott, míg Székelyi Dániel 53:34.4-gyel a hatodik lett.

A 22 éves Rasovszky történelmi sikert aratott, ugyanis ezzel megszerezte a szakág első magyar világbajnoki aranyát. Ezt megelőzően 1994-ben Rómában Kovács Rita 25 kilométeren ezüstöt szerzett, 2015-ben Kazanyban Olasz Anna is ezen a távon állhatott fel a dobogó második fokára, míg Gercsák Csaba 2011-ben Sanghajban lett harmadik ugyancsak a leghosszabb távú versenyszámban.

A világbajnokság fő helyszínétől, Kvangdzsutól 130 kilométerre, bő másfél órás útra lévő Joszuban szemerkélő eső és 20 Celsius-fokos hőmérséklet fogadta a versenyzőket. Rasovszkyt a 60 fős mezőnyből a 9., Székelyit pedig a 19. helyen szólították.

Rasovszky - aki két éve Balatonfüreden hetedik volt ebben a számban - egyből az élmezőnyben indult el és az első ellenőrző pontnál holtversenyben haladt az élen egy orosszal. Az első kör végén, 1,7 kilométer úszás után a magyar vezetett, ahogy a táv felénél is, igaz, rendkívül szorosan tapadtak rá az üldözők. A második kör végén a Balatonfüreden a francia csapattal aranyérmes Logan Fontaine vezette a mezőnyt, Rasovszky - és egy tízfős boly - szorosan mögötte haladt.

Hétszáz méterrel a cél előtt Rasovszky ritmust váltott és négy másodpercre ellépett a mezőnytől, eközben pedig az addig a bolyban úszó Székelyi a második helyre jött fel. Előbbi iramát nem tudták tartani a többiek és gyakorlatilag könnyű győzelmet aratott, míg a 24 éves Székelyi hatodiknak ért célba.

Eredmények:

nyíltvízi úszás, férfiak, 5 km, világbajnok:

--------------------------------------------

RASOVSZKY KRISTÓF 53:22.1 p

2. Logan Fontaine (Franciaország) 53:32.2

3. Eric Hedlin (Kanada) 53:32.4

...6. SZÉKELYI DÁNIEL 53:34.4







0
0
0

hírek innen, onnan

A Dow Jones-index soha nem látott magasságokban

A brókerek reménykednek a Kínával kötendő kereskedelmi megállapodás tető alá hozásában.

Bakondi: "már több mint százezer regisztrált migráns van a balkáni útvonalon"

Nő a migrációs nyomás, már több mint százezer regisztrált migráns van a balkáni útvonalon mondta Bakondi György, a miniszterelnök...

Bizonytalan a betegek kezelése a Szent Rókus Kórházban?

Hiába olvasztották össze a kórházat a Semmelweis Egyetemmel, a két intézmény mást kommunikál.

Akkora a migrációs nyomás, hogy Bakondinak be kellett rohannia a tévébe megint

A migrációs nyomás négy éve szigorúan monoton nő.

Marco Rossi: Wales ellen nem fér bele ilyen kezdés

Csak az első húsz perc után mutatott játékkal volt elégedett a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, ugyanakkor...

Puskás-portré és Szalai gólöröm a stadionavatón - galéria

A Magyarország-Uruguay mérkőzés legjobb képei.

Fiatalok vertek majdnem halálra egy 68 éves férfit az ócsai vasútállomáson - videó

Részegen, minden előzmény nélkül vert félholtra egy idős férfit három fiatal az ócsai vasútállomáson.

A Fidesz kiáll a béremelések mellett

A Fidesz kiáll a béremelések, a köztisztviselői illetményalap növelése mellett közölte a kormánypárt Tóth Bertalan szocialista...

Rafael Nadal vért izzadva nyert a vébén, de még bőven izgulhat

A világelső megtette a magáét, de nem csak rajta múlik a továbbjutás.

Magyarország - Uruguay: itt vannak a Puskás Aréna nyitómérkőzésének legjobb pillanatai - galéria

MagyarországUruguay barátságos mérkőzéssel avatták fel Puskás Arénát!

0

Sport

Ebben minden benne van - Drámai a helyzet Londonban

Főként az északi részét érinti az angol fővárosnak.

Ezt nézze. Nem hiszi, el mit csinált Orbán Viktor a Karmelita-kolostor erkélyén - Így várja a miniszterelnök a...

A nyilvánvalóan futballrajongó, Orbán Viktor miniszterelnök Úr Facebook oldalán osztott meg egy videót, a mai Puskás Aréna avatója kapcsán.

Stadionavató: nézze, mi zajlik a Puskás Arénánál.

Ma este avatják fel a Puskás Arénát, ahol Magyarország és Uruguay fog megmérkőzni. Folyamatosan frissülő cikkünkben most figyelemmel kísérheti az eseményeket.

Magyarország-Uruguay 4:2

Gólszerzőink: Czibor, Hidegkuti, Kocsis, Kocsis

Mindössze két másodpercig mutatta a tévé a szexi szurkolólányt a Juventus meccsén, azonnal Instagram-celeb let...

A Seria A-ban vasárnap este, koránt sem izgalmasnak mondható meccsen a Juventus és az AC Milan csapata mérkőzött meg egymással, ám nem emiatt beszélnek még egy héttel később is az összecsapásról.

Nézze meg Szalai Ádám gólját Uruguay ellen

A magyar csatár szépített a Puskás Aréna nyitómeccsén.

Lenyűgöző videóval köszönti Orbán Viktor a Puskás Arénát

A mai stadionavató alkalmából osztott meg egy csodálatos filmet a miniszterelnök a Facebookon.

Kemény szavak: a Ferrari volt elnöke reméli, hogy Hamilton soha többet nem nyer világbajnokságot

Luca di Montezemelo, a Ferrari volt elnöke reméli, hogy egykori csapata hamarosan újra átveszi az uralmat a Formula 1-ben és ezzel együtt Hamilton és a Mercedes remek sorozata megszakad - írja az f1vilag.

Magyarország-Uruguay: élő közvetítés

Minden mozzanat a stadionavatóról.

Marco Rossi sírva búcsúzott Gera Zoltántól

A Puskás Aréna avatóján történt mindez.

0

Bulvár

Zsiday Viktor elmondta, mibe bukhat bele az Orbán-kormány

Önmagában a jelentősen növekvő korrupció nem elég ehhez.

Szomorú hír a nézőknek: nem folytatódik a népszerű sorozat többé

Ha már végig is pörgetted a sorozat legújabb évadát, biztosan kíváncsi vagy arra, lesz-e folytatás. A készítő elárulta, neki mik a tervei!

Megdöbbentő részletek Vitray Tamás válásáról

Csütörtökön jelent meg a hír, hogy a 71 éves színésznő és a 87 éves Vitray Tamás közösen döntött úgy, hogy felbontják a házasságukat. Azt a harminckét éve tartó kapcsolatot, amit öt éve újra megerősítettek, és egy szűkkörű ezüstlakodalommal ünnepeltek.

Rogán-Gaál Cecília válása után új fejezet kezdődik - ilyen képeket már nem látsz többé

Rengeteget megélt együtt Rogán Antal és Rogán-Gaál Cecília, de a közös történetük véget ért. A gyerekek örökre összekötik ugyan a őket, de a házasságuknak vége.

Paradicsomot ezért tilos a hűtőbe tenni

A trópusokról származó paradicsom nem mondható éppen hidegkedvelő növénynek.

Pécsi Ildikónál végleg betelt a pohár

Évek óta folyik a pereskedés és a családi viszály Pécsi Ildikó és Pártos Csilla között, de az utóbbi hónapokban egyre nagyobb a csend.

Egy 21 éves indiai király felrakta a családi palotát az Airbnb-re

Az Airbnb történetében ez az első alkalom, hogy kivehető egy ilyen pompás uralkodói lakosztály.

Mi lesz így Cecília bámulatos üzleti sikereivel és mi marad Rogán Antalnak?

Válik a Rogán-házaspár, ami egy újabb érdekes momentum a NER-univerzumban. Az teszi azzá, hogy az utóbbi időben a házaspár azzal magyarázta meg gyarapodását, hogy Rogán Cecília sikeres üzletasszonyi karriert visz. Kérdés, mi marad a sikerből a válás után.

Istenes Bence idegösszeomlást kapott

Istenes Bence élete kaotikus volt, ez megviselte írja a Blikk.

Ilyen gyönyörű nő volt Angelina Jolie anyukája fiatalon: döbbenetes a hasonlóság

Mindig is nagyon szoros kapcsolat állt fenn Angelina Jolie és anyukája között, de azt csak kevesen tudják, mennyire elképesztő volt kettejük között a hasonlóság.

Mélyszegénységből lett befolyásos ember, és mellesleg iszonyú dögös nő

Tabata Amaral elképesztően fiatal és csinos, de ami még ennél is érdekesebb: igazi mélyszegénységből érte el mindazt, amit elért.

Ebben minden benne van - Drámai a helyzet Londonban

Főként az északi részét érinti az angol fővárosnak.

blogmorzsák

A szocializmusban még drogozni is könnyebb volt?

Szipuzás, Parkán és máktea, avagy így drogozott fillérekért a Kádár-kor fiatalja.

Amíg a Föld kerek, mindig lesznek ilyen csaló webshopok

Mielőtt rendelsz, nézd át alaposan a webshopot! Itt az okos checklist!

Mióta átlépte az ötvenet, elviselhetetlen

Ötvenes hölgyek, mi jár ilyenkor a fejetekben és mit szeretnétek elérni, ami nektek is jó?

Nagycsoport helyett iskolába küldenének középsős ovisokat

Mi van azokkal, akik ötévesen járnak középső csoportba, és úgy érik el a hatéves kort, hogy nem voltak nagycsoportosok?

Ezért házasodunk kevésbé, mint azelőtt

Képtelenek vagyunk szeretni? Túl önző a mai nemzedék? A túlnépesedéstől félünk? Ódzkodunk az elköteleződéstől?

Az egyik ok, amiért romlik a cukorbeteg állapota

Ha a beteg maga ellen dolgozik, akkor senki, de senki nem tehet semmit.

Izsák feláldozása minden szülő rémálma

Ugyan melyik szülőnek nem fáj, mikor gyermekének kell áldozatot hoznia?

Orbán Viktort most a bosszúvágy vezérli?

Azzal, hogy megbélyegzik azokat a városokat, melyek vezetését megszerezte az ellenzék, több millió magyar polgárnak ártanak.

A rendszer­váltás elrablása

„Már várom, mikor keresztelik át az egészet „1989-es események­re”. Vagy mikor jelentik ki, hogy nem is történt semmi“.

Kowalsky védelmébe vette Ganxsta Zolee-t

Határozott véleményük van a kommentelő zenészeknek a Kartel elmaradt koncertjéről.

Az ismeretlen Rihanna

Több mint ezer, jórészt eddig nem látott fotón leshetünk be a szupersztár mindennapjaiba és gyermekkorába.

0