Ezt olvasta már?


Vidnyánszky Attila újabb öt évre a Nemzeti Színház vezérigazgatója

Vidnyánszky Attila marad a Nemzeti Színház vezérigazgatója a következő öt évben is - jelentette be Csák János kulturális és innovációs miniszter a Facebook-oldalán.

 

"Munkájához sok erőt, kitartást és jó egészséget kívánok!" - írta a miniszter.

Legutóbb 2018 februárjában közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma, hogy Balog Zoltán akkori miniszter 2018. július elsejei hatállyal újabb öt évre megbízta Vidnyánszky Attilát a Nemzeti Színház vezetésével. Vidnyánszky Attila 2013 óta a Nemzeti Színház vezetője.

Vidnyánszky Attila 1964-ben született az ukrajnai Beregszászon, 2004-ben a Magyar Állami Operaház főrendezőjévé nevezték ki, 2005 óta tagja a Magyar Művészeti Akadémiának, 2006 és 2013 között a debreceni Csokonai Nemzeti Színház igazgatója volt, 2008-ban részt vett a Magyar Teátrumi Társaság megalapításában, a szervezetnek azóta elnöke. 2020-tól a budapesti Színház- és Filmművészeti Egyetemet fenntartó alapítvány kuratóriumi elnöke, 2011-ben megkapta a Kossuth-díjat.

 

MTI







0
0
0

hírek innen, onnan

Óriási átverés a médiában: azt sem tudni, léteznek-e azok az újságírók, akik osztják az észt a gazdaságról, különösen a kriptóbizniszről

Komoly kérdéseket vetett fel a Press Gazette brit médiaszaklap vizsgálata négy, korábban ismert technológiai és üzleti lapokban...

Emléktáblát avattak a 2021-ben elhunyt mesteredző tiszteletére

Emléktáblát avattak szombat délután Ludasi Róbert tiszteletére Budafokon, annál a háznál, ahol a kajak-kenu mesteredző az ifjú éveiben...

Tévhitben élnek a kutyás gazdák: súlyos árat fizethet, aki póráz nélkül engedi el az ebet a határban

A szabadon engedett kutyák komoly veszélyt jelenthetnek a vadakra, és súlyos következményekkel járhatnak.

Készülnek a rendszerváltók: látványos bukást idézhetnek elő Orbán Viktor harcostársai

Az EU vezető gazdasági-politikai tagállamában választásra készülnek vasárnap: Szász-Anhaltban leomolhat az első dominó, ami az elemzők...

A kőgazdag Tóth Ildikónak is néha spórolnia kell: 2 milliónál többet ő sem adna ki egy táskára

A Cápák között korábbi befektetője, Tóth Ildikó kitálalt a gardróbjáról, a 100+ darabos luxustáska-gyűjteményéről és a...

Halálos vonatgázolás történt Sülysápon

Egy ember a vonat elé lépett.

32 éve láttuk először ezt a westernfilmet Kevin Costnerrel, de azóta is hatással van ránk

Kevin Costner 1994-es nagyszabású westernfilmje, a Wyatt Earp igazi remekmű.

Miről szól Mohács 2026-ban?

Mohács az ezredfordulót követően került ismét a figyelem középpontjába. Részben a Horthy-korszak emlékezetpolitikai kliséi tértek...

Ezt az 5 konyhai gépet soha ne tedd a tűzhely mellé, még akkor se, ha kevés a hely

Te is érezted már úgy, hogy a konyhapulton valahogy szinte mindig egy kicsivel kevesebb a hely, mint amennyire szükség lenne? A...

0

Sport

Hiába a Liverpool győzelme, haragszanak Kerkezre Angliában

A magyar válogatott mindkét sztárja végig a pályán volt az első győzelem alkalmával.

Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este

Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.

Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba

"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”

Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”

Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.

Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás

A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.

Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa

Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került. 

Kellemetlen helyzetbe került Tóth Alex a Bournemouthnál

Remélhetőleg jóra fordul majd a sorsa.

0
0

Bulvár

„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott

Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.

Hiába a paksi fenékküszöb, egy különös élőlény telepedett meg a Dunában, közel az Atomerőműhöz

Rengetek kritika éri Magyar Péter szakértőinek és szakembereinek mesterművét, de a szávai állasküszt nem lehet megállítani.

Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya

Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.

Ezek a csillagjegyek hatalmas változások előtt állnak

Egyes csillagjegyek óriási mérföldkőhöz érkeznek.

„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat

Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...

Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval

Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított

Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!

„Eddig és ne tovább.” – Magyar Péternek üzennek a Kossuth térről

Magyar Péternek és a Tisza politikusainak üzennek a szombati Kossuth téri demonstráció szervezői. Huth Gergely szerint „eddig és ne tovább”, Magyarország pedig nem lehet „a Ruff Bálintok, Tarr Zoltáno ...

Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca

A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...

Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő

Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer

Borzalmas tragédia történt

Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.

0