Ezt olvasta már?


Utánpótlás-nevelési programot indít a békéscsabai röplabdaklub

Az utánpótlás-nevelés fejlesztésére indít új programot a békéscsabai röplabdaklub, mely ugyanakkor az élvonalbeli szereplést sem akarja elhanyagolni.

Baran Ádám, a női bajnok és kupagyőztes BRSE elnöke kedden az egyesület sajtótájékoztatóján jelezte, hogy két évre szóló koncepciót dolgoztak ki az utánpótlásban. Kormos Mihály utánpótlásért felelős szakmai igazgató tájékoztatása szerint jelenleg 270-en röplabdáznak náluk, és junior, illetve serdülő korosztályban is "éremesélyes" csapatuk van. Mint mondta, az új programmal az a céljuk, hogy jövőben megduplázzák ezt a létszámot, s arra törekszenek, hogy minden évben kerüljenek ki olyan fiatalok az alsóbb korosztályokból, akik ütőképes tagjai lehetnek a felnőtt csapatnak. A 14-16 évesek között hat korosztályos válogatott játszik - jegyezte meg. Az új program célja, hogy a különböző korosztályokban a legjobb játékosokat gyűjtsék össze és neveljék ki - húzta alá Kormos, megemlítve, hogy jelenleg a legnagyobb akadály a terem- és az edzőhiány. Utóbbiban azonban szerinte a Sasa Nedeljkovic vezetőedzőt váltó Alberto Salomoni segítségükre lesz.

Baran elmondta még, hogy az infrastruktúra-hiányon segít Békéscsaba és a kormány közötti megállapodás a Modern városok program keretében, melynek része a Békéscsabai Röplabda Akadémia létrehozása. Hozzátette: a tárgyalások a kormányzattal előrehaladottak, ennek eredményeként került "plusz elemként" a koncepcióba az, hogy új röplabda-munkacsarnokot építsenek fel.

A klubelnök szerint a terveket külföldön is úgy emlegetik, hogy az "Európa legkomolyabb utánpótlás-nevelési projektje" lesz.

A hazai bajnokságban az utóbbi időben egyeduralkodó felnőtt női csapatra térve Baran jelezte, nem adják fel az eddigi céljaikat, továbbra is mérvadó szereplői szeretnének lenni a magyar pontvadászatnak, és nemzetközi szinten is eredményes csapatot kívánnak összeállítani, "amely sikerrel tudja venni a Bajnokok Ligája selejtezőt". A BRSE újabb kétéves szerződést kötött Molcsányi Ritával, Szpin Renátával, Petrenkó Brigittával, Ludmán Rékával, és egy évre hosszabbított Bodnár Dorottyával, míg az érkezők között - az elnök szavai szerint - "kiváló fiatalok" is vannak, Szedmák Réka, Petővári Panni és Pekárik Eszter. Hozzátette, a sor még nem teljes, újabb bejelentésekre a közeljövőben lehet számítani. Az MTI kérdésére válaszolva az elnök kifejtette, "az jelenleg még elengedhetetlen, hogy külföldi játékosokat igazoljanak le", ugyanis az elmúlt évtized "hányattatásai" miatt "generációk hiányoznak" a magyar röplabdázásból, ezért teljesen új alapokra kell helyezni az utánpótlás-nevelést. Baran úgy látja, ezen a problémán segíthet az, ha a röplabdát beválasztják a látványsportágak közé, erről a napokban dönthet az Országgyűlés. A klubelnök ezt "sporttörténelmi lehetőségnek" nevezte. Hangsúlyozta: a magyar bajnoki mérkőzéseken a fiatalok - akik erre eddig kevés lehetőséget kaptak - "jóval nagyobb" szerepet fognak játszani. Ugyanakkor nem félnek attól, hogy a csapat hazai veretlenségi sorozata megszakad így - jelentette ki. A sajtótájékoztatón bejelentették, hogy július 1-jétől Varga Róbert látja el a technikai igazgatói feladatokat.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

1040 kilométeres hatótávot ígér az új BYD Dolphin - friss fotók

A Dolphin G DM-i a gyártó innovatív Super DM (Dual Mode Intelligence) plug-in hibrid technológiájával érkezik. A kifejezetten az európai...

Ez az asztrofotó bejárta a világot, sokan spirituális jelentőséget tulajdonítanak neki

Több mint 80 ezer lájkot kapott egy különleges fotó, amelyen a Hold szinte tökéletesen illeszkedik a barcelonai Sagrada Família fölé. A...

„Aki vállalja a parlamentet, ne panaszkodjon, ha estére szarszaga lesz”

Meglehetősen konkrét hasonlattal üzent a Fidesz frakcióvezető-helyettese és szóvivője azoknak a parlamenti képviselőtársaknak, akik...

Az AI-t ki kellene tiltani az iskolákból – tanácsolja a Nobel-díjas közgazdász

Az elmúlt néhány év geopolitikai sokkjai, különösen Oroszország ukrajnai inváziója és Donald Trump amerikai elnök támadásai a II....

Nem luxusitalra esküszik Vilmos herceg: Ez a filléres ital a kedvence, és az egészségére is jó hatással lehet

Sokan azt gondolnák, hogy egy leendő brit király különleges fogásokkal kezdi a napját, ám Vilmos herceg kedvenc itala meglepően...

Volodimir Zelenszkij megerősítette: Megtámadtak egy olajlétesítményt és egy vegyi üzemet Oroszországban

„Ukrajna végrehajtja Oroszország elleni hosszú távú szankcióinak tervét és a közepes hatótávolságú csapásokra vonatkozó...

György herceg kínos pillanatot élt át, a himnusz alatt kellett tüsszentenie

György hercegnek egy világ szeme láttára kellett megoldania a kellemetlen szituációt, amikor az idei Trooping the Colour ünnepségen a...

Egyre több terhességben bukkan fel a szifilisz, ami visszafordíthatatlan károkat okoz

A magzat életét is veszélyeztető súlyos nemi betegség Magyarországon egyre komolyabb probléma. Várkonyi Viktória főorvos az...

Ezek a jelek buktatják le a turistacsapda éttermeket, amiket nagy ívben kerülj el a nyaraláson

A tökéletesen egyforma desszertek és asztalra kirakott fűszerek, ízesítők például arról árulkodnak, hogy nem fontos a minőség. Íme, a...

Tiszta vizet öntött a pohárba Görög Zita: Mindent kitálalt a kapcsolatáról

Nehéz időszakon ment keresztül Görög Zita és párja, de a modell szerint egy fontos döntésnek köszönhetően sikerült új egyensúlyt...

Sem vaj, sem olaj: a palacsintasütéshez legjobb zsiradékot a magyarok egyáltalán nem használják, pedig tízszer finomabb

A magyar konyha egyik legnagyobb büszkesége a palacsinta, amely generációk óta a családi asztalok kedvence. De vajon mivel érdemes sütni,...

Egy kutatás megmutatta, hogy valójában mikor roppant össze a Fidesz

Nem 2026-ban és nem is a kegyelmi botrány kirobbanásakor.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

0