Ezt olvasta már?


Új arculatot kaptak a gyulai kiállítóterek

Elkészült a gyulai kiállítóhelyeket és a helyi művelődési központot működtető Erkel Ferenc Kulturális Központ és Múzeum Nonprofit Kft. új arculata - tájékoztatta az MTI-t a társaság kommunikációs vezetője.

Fábián Tamás elmondta: úgy vélték, a békési fürdővárosban jelenleg is már több intézmény viseli Erkel Ferenc nevét, ők pedig szándékosan nem a kulturális központ és múzeum nevére, hanem a kínálat megjelenítésére akartak fókuszálni. Így született meg a "gyulakult" ötlete.

A "gyulakult" egyrészt egy logó, amelynek színei - a könnyebb felismerhetőség, azonosíthatóság és a sokszínűség okán - a tagintézményeket jelenítik meg, ezek a színkódok visszaköszönnek a plakátokon, kiadványokon is. Így például az Almásy-kastély magenta, a vár kék, az Erkel-ház piros színt kapott.

Emellett a gyulakult.hu egy gyűjtőoldal is, amelyen a legnagyobb hangsúlyt az Erkel Ferenc Művelődési Központ kapja - magyarázta Fábián Tamás. Ezen a honlapon jelennek meg az intézmény rendezvényei, de a többi kiállítótérről is olvashatnak a honlap látogatói rövid leírást, továbbá a gyűjtőoldalról közvetlenül el lehet érni a három legjelentősebb kiállítótér önálló honlapját.

A kastély honlapja (gyulaikastely.hu) 2016 márciusában indult, a vár oldala (gyulavara.hu) tavaly december óta érhető el, az Erkel Ferenc Emlékház weblapja (erkelemlekhaz.hu) pedig január elején nyerte el végső formáját - mondta a kommunikációs szakember. Hozzátéve, hogy ezen intézmények iránt érdeklődnek leginkább a Gyulára érkező, illetve úti célt kereső bel- és külföldi turisták, továbbá a helyi, Békés megyei lakosok is, ezért fejlesztettek ezeknek külön weblapokat.

"Az oldalak statikusak, hiszen a közönséggel az interaktivitást közösségi felületeinken szeretnénk folytatni. Az online felületek mellett a művelődési központ és a kiállítóhelyek kínálatát tartalmazó havi műsorfüzet kap nagyobb hangsúlyt" - mondta Fábián Tamás.

Az ötletről szólva hangsúlyozta: nem jellemző a kisebb települések közművelődési intézményeire, hogy marketingkommunikációs tevékenységüket tudatosan építsék és szervezzék, ezért is számít kiemelkedő jelentőségűnek az elvégzett munka.

A kastély, a vár és a "gyulakult" logókat Flanek Péter grafikus, a honlapokat Varga Ottó készítette.

A gyulai szálláshelyeken tavaly 472 754 vendégéjszakát regisztráltak, ami tíz százalékos emelkedés 2015-höz képest. A tavaly március közepén megnyitott Almásy-kastélyt az év végéig 76 241-en, a várat 76 469-en keresték fel. Utóbbi az egy évvel korábbihoz képest 13 százalékos növekedést jelent.

 







0


Ön szerint esélyes a Tisza Párt a Fidesz leváltására?




0
0

hírek innen, onnan

Nem hallgat tovább: Boráros Gábor elárulta, mi okozta valójában Jákli Mónika tragédiáját

Súlyos szavak a gyász árnyékában: Boráros Gábor lerántotta a leplet Jákli Mónika végzetes száguldásának részleteiről és az eltűnt...

A rajongók hátat fordíthattak a világ egyik legjobb sci-fi sorozatának

A Silo negyedik évados lezárásának híre után csökkent a sorozat helyezése az Apple TV listáin.

„Ostoba trükkök, silány párbeszédek” – Arany Málna-díjakat is osztottak

Még mielőtt az Oscar-díjak átadására sor került volna, az Arany Málna-díjakat is kiosztották az „arra érdemeseknek”. A 2025-ös év...

„Számla nélkül jó lesz?” Ezért fizetek inkább többet, csak legyen nyoma a dolgoknak

Schuszter Borka véleménycikkében kifejti, miért döntött úgy, hogy mindig számlát kér a szakemberektől. Az adminisztrációs teher...

Égi dupla jackpot: pénzeső és családi boldogság vár erre a 3 csillagjegyre március végén

Sokan élnek abban a tévhitben, hogy a karrier és a magánélet mérlegszonája sosem állhat egyenesen: vagy a bankszámlánk hízik, vagy a...

0

Sport

Carragher kimondta a csúf igazságot a Liverpoolról, Kerkez helyettesét sem kímélte

A klublegenda nem finomkodik akkor sem, ha szeretett csapata teljesítményéről kell véleményt mondania.

Három év alatt nem esett meg ilyen a Barcelonával, kíméletlen bosszú a Camp Nouban

A La Liga 28. fordulójában a Barcelona vasárnap délután hazai pályán 5-2-re nyert a Sevilla ellen, Raphinha mesterhármast szerzett.

Szoboszlai megtört, majd úgy kiosztott mindenkit, mint még talán soha

Nem a magyar középpályáson múlott a Liverpool győzelme vasárnap.

Kanada nem tudott segíteni, még nincs meg az 1998 óta nem látott magyar sportbravúr

Hiába a magyar válogatott korábbi győzelme, japán borította a papírformát.

Szoboszlai Dominik életveszélyes, újabb elképesztő gólt lőtt szabadrúgásból

A magyar válogatott csapatkapitánya elképesztő rekordot döntött meg az újabb csodagóljával.

Szoboszlai Dominik éles kritikát fogalmazott meg az újabb kudarc után

A magyar válogatott kapitánya pazar gólt szerzett, de ez sem volt elég a kiesőjelölt elleni győzelemhez.

Szoboszlai káprázatos szabadrúgásgólt lőtt, egyre közelebb Beckham rekordjához

A magyar válogatott csapatkapitánya a negyedik szabadrúgásgólját lőtte a PL-szezonban.

A The Athletic szerint Szoboszlai Dominik a világ legjobb szabadrúgáslövője

Megalapozott az állítás, tények támasztják alá.

0
0

Bulvár

Botrányba fulladt az élő adás a Nemzeti Meneten, ezért vették el a közvetítést

Március 15-én a sajtószabadságot is ünnepeljük, azonban olyan történt a Nemzeti Meneten, ami miatt meg kellett szakítani egy élő adást.

Orbánék elvesztették az ünnepi számháborút

A Tisza Párt a valaha volt legnagyobb rendezvényét tartotta meg március 15-én, Magyar Péter szerint közel 500 ezren vonultak. Mindeközben a Fidesznél azt adták parancsba, hogy mindenki posztolja ki a Facebookon: a Békem

Zárug Péter Farkas: Orbán óriási kockázatot vállalt a beszédében

Az ismert politológussal elemeztük a miniszterelnök március 15-i beszédét.

Kiderült a titkos mérés március 15-ről, botrányosan számolták a tömeget, de valamit mindenki elfelejtett

Véget vetettek a számháborúnak, hogy a Békemeneten vagy a Nemzeti Meneten voltak-e többen, egy dologgal azonban nem számoltak.

Már Moszvka sem tagadhatja, hogy nagy a baj: döbbenetes videófelvétel leplezte le Vlagyimir Putyin súlyos betegségét

A világsajtó hosszú évek - nagyjából az ukrajnai háború kirobbanása - óta rendületlenül cikkezik Vlagyimir Putyin állítólagos betegségéről, a napokban viszont felkerült a világhálóra egy videófelvétel, mely

Így fest közelnézetből a Tisza Nemzeti Menete - Képek

Legfrissebb fotógalériánkban mutatjuk, hogyan vonulnak az Andrássy úton és az Oktogonon át a Tisza és Magyar Péter szimpatizánsai.

blogmorzsák

Tényleg erre a reptérre érkezik a legtöbb utas?

Milyen titkokat őriznek a világ legforgalmasabb repülőterei?

Tudod, hogy hol érzékeny nagyon a bőröd?

Az intimterület bármely életkorban sérülékeny lehet.

0