Ezt olvasta már?


Tűzeső a kánikulában – jönnek a Perseidák

Ritka lehetőség kínálkozik idén az augusztusi csillaghullás megfigyelésére, hiszen a Perseidák nevű meteorraj csúcspontja a hétvégi újholdas időszakra esik. Ezért a holdfény nem fogja elhalványítani a hullócsillagok fényét. A tökéletes időponthoz már csak egy tökéletes helyszín kell!

Régen a népi hagyomány Szent Lőrinc könnyeinek nevezte, de ma már inkább tudományos nevükön, Perseidákként emlegetjük azt a meteorrajt, ami évről évre milliók tekintetét szögezi az égboltra az augusztusi estéken. A raj egy üstökös felszínéről levált apró porszemcsékből és törmelékdarabokból áll, amelyek a Föld légkörébe jutva, látványos fénycsóvát húzva teljesen elpárolognak, a felszínt gyakorlatilag soha nem érik el. A hullócsillagok fénye a száguldó kődarab méretétől és sebességétől függ. Ezek akár az éjszakai égbolt legfényesebb „csillagát”, a Vénusz bolygót is túlragyoghatják.

A raj már július végén eléri a bolygónkat, éles szemű megfigyelők kis szerencsével már ekkor kiszúrhatnak egy-egy, a Perseus csillagkép irányából érkező hullócsillagot. A tetőpont azonban augusztus 11-13-án van, ilyenkor óránként ötvennél is több felvillanó tűzcsóvát láthatunk az égbolton. Idén több tényező is nagyon szerencsésen alakult. A legfontosabb, hogy szombaton lesz újhold, amikor a Földet kísérő égitest teljesen „elfogy”, a fénye nem halványítja el a hullócsillagokat sem. Emellett az időjárás-előrejelzések is kedvezőek, kánikulai, de felhőtlen napokra készülhetünk a hétvégén.

Egy tökéletes csillaghullás-leséshez azonban megfelelő helyszínre is szükség van. A nagyvárosokban olyan erős a fényszennyezés, hogy legfeljebb a legfényesebb meteorokat pillanthatjuk meg némi szerencsével. Érdemes mindenképpen a lakott területektől távoli helyeket keresni. Az egyik legideálisabb választás a Zselic, amelynek szíve nem véletlenül kapott csillagoségbolt-park minősítést. A Zselici Csillagpark csillagvizsgálójának környezetében olyan alacsony a fényszennyezés, hogy még a távoli települések fénye is csak halvány derengés a horizonton.

Ilyen körülmények között páratlan élmény a hullócsillagok megfigyelése, ami évről-évre rengeteg érdeklődőt vonz a parkba augusztus közepén. Az üzemeltető SEFAG Zrt. a csillagvizsgáló mellett a Hotel Kardosfa és a Ropolyi-tó környékét javasolja az érdeklődőknek, ahonnan szintén látható lesz ez a szabad szemmel megfigyelhető varázslatos égi jelenség.







0
0
0

hírek innen, onnan

Villámgyors személyiségteszt: mit látsz meg a képen először? Többet elárulhat a szerelmi életedről, mint gondolnád

A személyiségtesztre adott válaszod izgalmas dolgokat árulhat el arról, hogyan működsz a szerelemben.

Varga Barnabás duplázott az AEK Athénben, már vezeti a görög góllövőlistát

A magyar csatár csapata, az AEK Athén öt góllal nyert, amiből a játékos is kivette a részét

Eddig nem látott oldalát mutatta meg Puskás-Dallos Peti, szinte rá sem ismerni

Puskás-Dallos Peti hamarosan egészen új szerepben mutatkozik be a nézőknek: Istenes Bence oldalán ő vezeti a Celeb vagyok, ments ki innen!...

Trump Moszkvába küldte Witkoffot és Kushnert: három órán át tárgyaltak Putyinnal

Az amerikai küldöttek vasárnap Zelenszkijjel folytatják Kijevben, a háború lezárása a hivatalos téma.

Döbbenetes árak a magyar piacokon: szinte féláron adják a slágergyümölcsöt, másért viszont keményen fizetni kell

Vegyesen alakult a belföldi gyümölcsök és a zöldségek ára augusztus utolsó hetében az előző év azonos időszakához viszonyítva

„Ott sem ülök, és még mindig velem foglalkoznak” – Puskás-Dallos Bogi kiparodizálta Tóth Gabit a Megasztárban, aki videóban szólt vissza

Tóth Gabi egy TikTok-videóban reagált arra, hogy a Megasztárban őt váltó új zsűritag, Puskás-Dallos Bogi kifigurázta őt. Az énekesnő...

Varga Mihály felelősségét emlegette Ligeti Miklós az MNB-vagyonok kapcsán

A Nemzeti Együttműködés Rendszeréhez való csatlakozás legfőbb előnye a büntetlenség védelme volt, a felelősségre vonás elmaradása...

Putyin személyesen tárgyalt Trump embereivel a háború lezárásának megvitatásáról

A beszámolók szerint bizalmas és hasznos eszmecserét folytattak a felek, melynek tapasztalatait az amerikaiak viszik magukkal Kijevbe.

Megdöbbentő kutatás készült a szerelemről Magyarországon

A magyar társkeresők közel egyharmada azért fordult már mesterséges intelligenciához, mert magányosnak érezte magát, a legfiatalabb...

Magyar Péter kitüntetést és jutalmat javasol a paksi védekezésben résztvevőknek

Kitüntetést és jutalmat javasol a miniszterelnök a paksi védekezésben résztvevőknek.

Egy NKA-botrányhoz hasonló eset Kisújszálláson: állami pénzt kaphatott a rendezvény, amelyen a fideszes polgármesterjelölt mondott köszöntőt

Mindez még a 2024-es önkormányzati választási kampányban történt. Egy önkormányzati képviselő az illetékes minisztériumhoz fordult az...

0

Sport

Maszkos férfiak támadtak a Fradiváros-ügyről beszámoló szerkesztőre péntek este

Az eset az Elek Gyula Arénában történt, a Ferencváros azonnal reagált a megkeresésünkre.

Szoboszlai megunta a Liverpoolt? Idegen csapat nagymenőjével lépett kapcsolatba

"Szoboszlaival még mindig beszélünk. Azt mondták, hogy még soha nem láttak ehhez hasonlót.”

Harry Kane klubváltása a címlapon, a Premier League-be hívják a Bayer München sztárját

A bajorok közben minden követ megmozgatnak, hogy megtartsák a német csatárt.

Mourinho: „Azt hittem, a Betis játékosa meghalt a kispad előtt”

Zaklatott meccsen kapott ki a Real Madrid péntek este Sevillában.

Szokatlan dolog történt az NB I-ben, a jelenet láttán vastapsban törtek ki az emberek

Nem akárhogy indult Dzsudzsák Balázsék mérkőzése szombat este.

Büntetések miatt megváltozott az Olasz Nagydíj rajtrácsa

Oscar Piastrit megbüntette az FIA, Antonelli mellett két másik pilóta is a rajtrács végére került. 

Verseny közben, tragikus balesetben halt meg a rutinos bringás

A szervezők azonnal felfüggesztették a viadalt.

Még Barcelonában is irigykedve néznék azt, ami a Ferencvárosnak összejött

Megtörik az Újpest átka az idény első NB I-es derbijén?

Kellemetlen helyzetbe került Tóth Alex a Bournemouthnál

Remélhetőleg jóra fordul majd a sorsa.

0
0

Bulvár

„Az anyósom kicserélte a zárat, amíg nyaraltunk” – Amikor hazaértünk, minden megváltozott

Egy nyaralás után különös meglepetés várta otthon a nőt: anyósa lecserélte a zárat, és ezzel egyértelművé tette, ki érzi magát igazán otthon a házban.

Kegy helyett végrehajtót kapott az éberkómában fekvő Katalin - Magyar Péter minisztereihez kiált segítségért az összetört édesanya

Tizenhárom éve ápolja éber kómás lányát egy magyar édesanya. Katalin most elkezdett magához térni, de a család tragikus helyzetbe került és a kormánytól várnak segítséget.

Ezek a csillagjegyek hatalmas változások előtt állnak

Egyes csillagjegyek óriási mérföldkőhöz érkeznek.

„Most is Orbán Viktor a miniszterelnök”: Kossuth téri bulira csábítják a baloldalellenes szavazókat

Pártpolitikától mentes rendezvénynek ígérik azt a fideszes médiaszereplők és az előző kormány körül eleddig szerepet vállaló politikusok, influenszerek által szombat estére meghirdetett, Kossuth téri ...

Furcsa jelenet a Kossuth téri tüntetésen, meglepő vendég gurult be biciklivel és utánfutóval

Furcsa dolog történt a szombati kormányellenes tüntetésen a Kossuth téren.

Kiderült, milyen lesz a 2026-os tél - A Super El Niño olyan időjárást hoz, amire senki sem számított

Kíváncsi vagy, milyen lesz a 2026/2027-es tél? A legújabb Super El Niño adatok sokkoló hóelőrejelzést mutatnak Európára. Mutatjuk, hol várható havazás!

Belehúztak a katonaságnál: már postázzák a behívóleveleket, ellentmondásban a szaktárca

A szövetségi kormány korábbi állításaival szemben a fiatal férfiak 2027 helyett már most postán kapják a behívókat a németeknél, hogy jelenjenek meg kötelező sorkatonai vizsgálaton. A minisztérium ell ...

„Eddig és ne tovább.” – Magyar Péternek üzennek a Kossuth térről

Magyar Péternek és a Tisza politikusainak üzennek a szombati Kossuth téri demonstráció szervezői. Huth Gergely szerint „eddig és ne tovább”, Magyarország pedig nem lehet „a Ruff Bálintok, Tarr Zoltáno ...

Gyászol a zenei világ. Ma reggelre örök álomra hunyta a szemét az aranytorkú énekesnő

Elhunyt Cassandra Wilson amerikai dzsesszénekesnő, dalszerző és producer. A különleges, mély hangjáról ismert, kétszeres Grammy-díjas művész 70 éves volt. Wilson otthonában, a Mississippi állambeli Jacksonban, szer

Borzalmas tragédia történt

Sokan meghaltak egy bolíviai katonai bázison történt robbanásban.

0