Ezt olvasta már?


Terrorizmus: az Iszlám Állam globális hálózatát nem lehet egyszerre legyőzni

Szalai Máté, a Külügyi és Külgazdasági Intézet kutatója szerint az Iszlám Állam terrorszervezet globális hálózatát nem lehet egyszerre legyőzni, minden sejtet külön fel kell számolni, majd meg kell oldani azokat a problémákat, amelyek teret adtak a terroristáknak.

Szalai Mátét és Kaiser Ferencet, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docensét arról kérdezték az M1 aktuális csatornán vasárnap, hogy sikerült felszabadítani az utolsó olyan kelet-szíriai területet, amelyet az Iszlám Állam még ellenőrzés alatt tartott.

Szalai Máté azt mondta: könnyebb dolguk van a nyugati szövetségeseknek, ha egy kvázi államként működő, területtel rendelkező terrorszervezettel harcolnak.

Kaiser Ferenc megjegyezte: a Közel- és Közép-Keleten az Iszlám Állam volt az első olyan terrorszervezet, amely megpróbált állammá szerveződni; erre Latin-Amerikában volt példa, viszont Kolumbia katonai képességei nem összemérhetők a szíriaiakkal vagy az irakiakkal.

Szalai Máté úgy vélte: nem biztos, hogy megbukott az Iszlám Állam, mivel történetük során több olyan időszak volt, amikor nem birtokoltak területet, mint amikor igen. Hozzáfűzte: Irakban 2017 júliusában jelentették be, hogy katonailag legyőzték a terrorszervezetet, de az azóta is rendszeresen követ el merényleteket.

Arra a kérdésre, hogy mi lesz az Iszlám Állam harcosaival, Kaiser Ferenc azt válaszolta: lehet, hogy jön egy új szervezet, egy karizmatikusnak tűnő vezetővel, hiszen a problémákat, amelyekből a fanatizmus táplálkozik - a gyenge államiságot, a reménytelenséget, az éhínséget, a nyomort - nem lehet katonai úton megszüntetni, ezek összetettebb kérdések.







0
0
0

hírek innen, onnan

Oroszország már a következő háborúra készül, műholdfelvételek buktatták le őket

Putyin tanácsadója megismételte, hogy a NATO-t a történelem szemétdombjára kell dobni.

Ébresztőt fújtak Kaliforniában a liberálisoknak

A választás, amely megmutatja, nem kell már annyi woke a progresszió fellegvárában.

Nem kell több tízmillió embernél: lakossági létszámstopról szavaznak Svájcban

A kérdés, hogy Svájc rögzítse-e alkotmányában: az ország lakossága soha nem lépheti át a 10 millió főt, de akkor minden borul.

Hegedűs Zsolt: a védőnők szerepe felbecsülhetetlen

A védőnők szerepe napjainkban is felbecsülhetetlen, mind egészségügyi, mind szociális téren, hiszen segítik a magzatok és a gyermekek...

Trump: Vasárnap aláírjuk a megállapodást Iránnal, utána azonnal megnyílik a Hormuzi-szoros

Az amerikai elnök magabiztos, iráni részről viszont még senki nem erősítette meg, hogy az aláírást mára ütemezték.

Leérettségizett a gyerek? Fontos pénztől eshetnek el a szülők, ha nem figyelnek

Sok család számára nemcsak az érettségi végét jelenti a június, hanem fontos változásokat is a családi támogatások terén. A...

Mától új vármegyében szabad a tűzgyújtás, öt helyen továbbra is tilos

A pénteken lehullott csapadék Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében mérsékelte a tűzveszélyt, ezért a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági...

A legnagyobb teniszcsillag, aki mindent megnyert, majd a csúcson hagyta abba

A hosszú lábú német lány, Steffi Graf vághatja fel ma a tortáját.

Súlyos terhet rakott a magyar vállalkozók vállára a rendszerváltás: most üthet vissza a „megoldjuk okosban” kultúrája

Interjú Schuck Csaba, növekedési stratégával a hazai kkv szektor rejtett lehetőségeiről.

Ismét balhéba keveredett az Exatlon korábbi sztárja, kevésen múlt a pofon

Mondhatnánk úgy is, hogy nála ez szakmai ártalom.

Előkerült egy aggasztó adat a legszegényebb magyarokról – A hét ábrája

Ebben a tekintetben még fejlődnie kell az országnak.

0

Sport

Földrengés a Real Madridnál: távozik Vinícius Júnior?

Még mindig nem hosszabbította meg a szerződését.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után

Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.

Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja

Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat

Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját. 

Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC

Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.

A verekedés most elmaradt, de így is földbe döngölte az Egyesült Államok Paraguayt

Álomszerűen kezdett a társházigazda, 4–1-re győztek szombat hajnalban.

Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői

Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

0
0

Bulvár

Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon

Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.

Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai

Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré

Nagy bejelentést tett Magyar Péter

Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.

Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre

Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.

24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton

Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.

A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek

Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.

Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak

Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Alig lehet ráismerni, szőke bombázóként tért vissza Tóth Gabi, íme az új frizura

Látványos frizura átalakuláson esett át a népszerű énekesnő, Tóth Gabi, amit Instagramon közhírré tett, rá sem lehet ismerni.

0