Teherautó-méretű aszteroida közelíti meg a Földet pénteken kora hajnalban
Egy teherautó-méretű aszteroida fog elhaladni a Föld mellett pénteken kora hajnalban. A 2023 BU várhatóan olyan közel kerül a Földhöz, hogy ez lesz a valaha észlelt legszorosabb találkozás, azonban az égitest becsapódásától a szakemberek szerint nem kell tartani.
A szombaton felfedezett aszteroida a Földhöz közelebb halad el, mint ahol a kommunikációs műholdak keringenek. Magyar idő szerint pénteken kora hajnalban, 1 óra 27 perckor lesz a legközelebb a Földhöz, amikor 3600 kilométerre Dél-Amerika déli csücske felett fog elhaladni - mondta el Szabó Olivér Norton, a Svábhegyi Csillagvizsgáló munkatársa csütörtökön az MTI-nek.
Ugyanakkor a NASA szerint az égitest nem jelent veszélyt, nincs esély arra, hogy a Földbe csapódjon - hangsúlyozta a szakértő, hozzátéve: még abban az esetben sem jelentene veszélyt, ha közelebb kerülne a Földhöz, mivel nagy része elégne a légkörben, nagyobb darabjai pedig meteoritként hullanának le.
A 2023 BU névre keresztelt aszteroidát, amelynek átmérője 3,5 és 8,5 méter között lehet, szombaton vette észre Gennagyij Boriszov krími amatőr csillagász. Ezt követően a csillagászok több tucatnyi megfigyelést végeztek, hogy pontosítani tudják az aszteroida pályáját.
Az aszteroida útját a Föld gravitációja drasztikusan meg fogja változtatni, miközben elhalad mellettünk. Ahelyett, hogy 359 naponként kerülné meg a Napot, a NASA szerint egy 425 napig tartó ellipszispályára fog állni.
Szabó Olivér Norton tájékoztatása szerint jelenleg összesen 2223 potenciálisan veszélyes aszteroidát tartanak számon, ami a becslések szerint az összes földközeli kisbolygónak mintegy 8 százaléka. Ma nem ismernek olyan konkrét kis égitestet, amely valamikor ütközne bolygónkkal - mutatott rá a csillagvizsgáló munkatársa.
hírek innen, onnan
Szívfacsaró, nehéz könnyek nélkül. Scherer Péter bánta, hogy nem született több gyermeke - fotón ritkán látott gyermekei és felesége
Óriási a fájdalom.
Scherer Péter betegségéről tudott a szakma, mégis megrázta a sztárvilágot a halála: így búcsúztak tőle
Scherer Pétertől sorra búcsúztak el a magyar sztárok, színészek. Volt, aki a betegségéről is írt.
Új digitális kihívó támad az európai bankokra, ingyenes számlával hódítanak
A JPMorgan szerdán hivatalosan is elindította a Chase digitális lakossági bankját Németországban. Az ügyfelek mostantól letölthetik a...
Váratlan áramszünet a vidámparkban – 75 méter magasból kellett levezetni az utasokat
Áramkimaradás miatt megállt a Titan hullámvasút Texasban, az utasokat lépcsőn kísérték le 75 méter magasból.
Joshi Bharat és a szerelme hamarosan kimondja a boldogító igent: kulisszatitkokat árultak el az esküvőről
Joshi Bharat és a párja, a szinkronrendezőként dolgozó Kiss Virág kapcsolata a kezdetektől komoly és harmonikus, és ma már az esküvőre...
Sajgál Erika egyedül utazott Vietnámba: a férje nélkül vágott neki a nagy kalandnak
Sajgál Erika és a férje, Kovács István hosszú évtizedek óta szinte mindent együtt csinálnak, ezért különösen szokatlan helyzet állt...
Volt szerb miniszter: ha nincs alku a Mollal, Szerbia maga vásárolhatja meg a NIS orosz tulajdonrészét
A tét az ország energiabiztonsága.
Több mint 21 ezer sertést kell leölni: hatalmas ASP-kitörés Lengyelországban
Lengyelországban az idei első, nagy sertéstelepet érintő afrikai sertéspestis-járvány miatt 21 390 sertés leölését rendelték el. A...
Elege lett, csiliszósszal kente be autóját egy magyar férfi
Gyakorlatilag nemzeti sporttá vált a autókban kárt tevő nyestek üldözése Magyarországon, a házi praktikák között rengeteg...
Ilyen volt az élet a háremekben: amit a történelemkönyvek ritkán mesélnek el
A háremről sokáig csak érzéki legendák keringtek, pedig a valóság jóval összetettebb. A háremhölgyek élete valójában szigorú...
A bruttó átlagkereset változása nemzetgazdasági áganként - grafikon
Kiemelkedő volt a keresetek emelkedése az oktatásban, ahol a pedagógusok béremelése jelentősen felhajtotta a rendszeres kereseteket,...
Kipattanhatnak zivatarok ma is – mutatjuk, hol kellhet az esernyő
Napsütéses, alapvetően kellemes időjárás várható szerdán, bár a nyugati és délnyugati tájakon elszórtan záporok, esetleg egy-egy...
Sport
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Guardiola távozik a Manchester Citytől, és már az utódja is megvan
Több megbízható forrás szerint Pep Guardiola a szezon végén elhagyja a Manchester Cityt.
Robbie Keane megnyomta a vészcsengőt, elmenekülhetnek a Fradi-játékosok
A Ferencváros vezetőedzője aggódik a csapat jövője miatt. Összeszedtük, kikre gondolhatott.
Mohamed Szalah búcsúzóul még kirúgatja Arne Slotot a Liverpooltól
A holland edző jövője erősen kérdésessé vált az Anfielden.
Felrobbant az angol sajtó: Pep Guardiola mellett egy világsztár is otthagyja a Manchester Cityt
Josko Gvardiol jövője is bizonytalanná vált, a Bayern München érdeklődik iránta.
Szerda reggel olimpiai bajnok sportoló veszi kezébe a szemétszállítást Miskolcon
Hajnalban narancssárga kukás ruhába ugrik, és gyűjti a szelektív hulladékokat.
Úgy lett 22 év után újra Premier League-bajnok az Arsenal, hogy nem is játszott
Története során 14. alkalommal lett angol bajnok az Arsenal.
Kiütéssel megnyerte a legfontosabb meccsét a vb-n a magyar hokiválogatott
A bennmaradás szempontjából nagyon fontos meccset játszott és nyert meg a magyar válogatott.
Sokkoló kizárás Angliában, robbant a Guardiola-bomba Manchesterben - külföldi körkép
Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb keddi hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.
Erre várt mindenki: nagy bejelentést tettek Szoboszlaiék
Visszatér egy ikonikus mintázat.
Kerkez Milos nyerné a legtöbbet, ha igaz ez a pletyka – állítják Liverpoolban
A Bournemouth távozó vezetőedzőjét, Andoni Iraolát egyre többször hozzák szóba Liverpoolban Arne Slot lehetséges utódjaként.
Bulvár
Óriási pálfordulás, Magyar Péter ellen fordult, korábbi sztárrajongója?
Komoly hibákat vélt felfedezni Magyar Péter kormányzási módszereiben, szóvá is tette.
Ennyibe került Mága Zoltán garázsa, újabb adatok derültek ki a luxus mértékéről
Ingatlanszakértő fedte fel a titkot.
Orbán Viktor kormánya több mint 7 milliárd forint támogatást adott a Fidesznek
A Fidesz 1,5 milliárd forintos plusszal zárta a 2025-ös évet.
Bejelentés érkezett a Karmelitáról – minden magyart érint
Újabb hétvégén nyílik meg a látogatók előtt a Karmelita és a volt Miniszterelnöki Kabinetiroda épülete, miután az első alkalommal rendkívül nagy érdeklődés övezte a programot.
Scherer Péter már beszélt a haláláról Mucsi Zoltánnak, és anno ezt jelentette ki
Scherer Péter tudta jól, hogy egyszer el fog jönni ez a pillanat, és azt is érezte, hogy ezt miképp fogja jelezni Mucsi Zoltánnak.
Öt nagyon fontos tény, amit talán nem tudtál a hantavírusról
Lássuk, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és az amerikai járványügyi és közegészségügyi hatóság (CDC) összegzései alapján mit érdemes tudni a a fertőzésről.
Nagy bejelentés Milák Kristófról – az olimpiai bajnok Monacóban folytatja
Hír érkezett a Shane Tusup elhagyása után feltámadó Jackl Vivien váratlan visszalépéséről is.
Kiderült, mi okozhatta Scherer Péter halálát: megszólalt Mucsi Zoltán
Scherer Péter régi barátja és pályatársa azt írta búcsúposztjában, hogy 'Pepe' hosszú, súlyos betgség végén ment el ma délelőtt.
Magyar Péter megoldja: bedöntheti a magyar gyárakat a miniszterelnök ígérete 13 nap múlva a munkaadók szerint
Magyar Péter szilveszteri beszédében jelentette be: 2026. június 1-jétől "nulla, azaz nulla" harmadik országbeli vendégmunkás érkezhet Magyarországra. A VOSZ kedden öt alapelvet és három azonnali döntést kért a mi
Hagyd a rizst, a bulgurt és a quinoát: ez a köret csökkenti a hasi zsírt és a puffadást, sokan mégsem hallottak róla még soha
Van egy olyan gabona, amit Ázsiában már régóta fogyasztanak, Európában viszont még mindig ritkaságnak számít: enyhén diós íze van, és sokan emésztéskönnyítő, vízhajtó hatást tulajdonítanak neki, ami a fogy
Nyitott aknába zuhant és meghalt egy nő
Egy nő életét vesztette, miután egy nyitott aknába esett Manhattan Midtown negyedében.
A nap képe: nem gyalog indult Varsóba Magyar Péter
És természetesen nem is egyedül.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


