Tatára és Békéscsabára látogat a „Kapj rá!”
Két nagy múltú rendezvényen folytatódik a „Kapj rá!” halfogyasztást ösztönző roadshow. A Békéscsabai Kolbászfesztiválon ugyan a füstölt ínyencségeké lesz a főszerep, de a könnyed falatokra vágyók sem maradnak éhen, ha a „Kapj rá!” standjához látogatnak.
Tatán, az Öreg-tó partján pedig a Nagy Halászfesztiválon ízlelhetnek kitűnő halfogásokat az arra járók.
A Csabai Kolbászfesztivál nemcsak békés megyei, hanem közép-európai szinten is az egyik legismertebb gasztrokulturális rendezvény. A 2018. október 19-22. között zajló fesztivál résztvevői a híres csabai kolbászon kívül számos füstölt terméket, valamint hagyományos, kézműves élelmiszert – mézeket, szörpöket, savanyúságokat – kóstolhatnak és vásárolhatnak meg a négynapos rendezvény alatt.
A kétségtelenül ízletes, ám „nehéz” ételnek számító kolbászok, szalámik és szalonnák mellett bizonyára jól esik majd a könnyű és tápanyagban gazdag halfalatokat is megkóstolni.
A „Kapj rá!” standján a halkolbász ízén túl receptfüzetekkel és gyermeksarokkal is ismerkedhetnek a látogatók.
Bográcsos halászlé, tradicionális halételek, kitűnő borok mellett a „Kapj rá!” standja sem hiányozhat a hétvége másik rendezvényéről, az Öreg-tavi Nagy Halászfesztiválról. A 2018. október 19-21. között megrendezésre kerülő eseményen az ország minden szegletéből odasereglő halfőző mesterek csillogtatják meg tudásukat, az ízletes fogásokat pedig üde neszmélyi borokkal öblíthetik le a látogatók. A „Kapj rá!” füstölt pisztrángfilével és halpástétommal várja a standhoz látogatókat, a nagy népszerűségnek örvendő gyerekfoglalkoztatóban pedig a legkisebbek oldhatnak meg izgalmas feladatokat.
Forrás:
Agrármarketing Centrum

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


