Ezt olvasta már?


Tarolt a békéscsabai bűvésztábor

Nemrégiben a mágiáé és az illúzióé volt a főszerep Békéscsabán, hiszen bűvész táborba várták a helyi fiatalokat. Az ifjú bűvészpalánták számos mutatványt, trükköt sajátíthattak el.

Burai Milán neve ismerősen csenghet olvasóinknak. A mezőberényi fiatal tavaly nyáron 10 héten keresztül tanulhatott hazánk legismertebb mentalistájától, Danny Blue-tól. Azóta töretlenül álmának él, saját Youtube-csatornáján rendszeresen oszt meg mutatványokat, előadásokon kápráztatja el a nézőközönséget, legutóbb pedig tábort szervezett a bűvészet és mentalizmus iránt érdeklődő Békés megyei fiataloknak.

– Az én fejemből pattant ki a bűvész tábor ötlete, hiszen korábban még sosem volt ilyen Békéscsabán. Úgy gondoltam, miért is ne? – mondta kérdésünkre Milán. – A szervezésben és kivitelezésben az egyik barátom, Hunyady Gergő segített, aki egyébként fellépésekkor szokott asszisztálni nekem.

Az ifjú mentalista elárulta, hogy a szervezés nem volt egyszerű és a legnagyobb nehézséget a tábor helyszínének kiválasztása jelentette. – Sok helyet kerestünk meg, de azok vagy felújítás alatt állnak, vagy nem tudtak minket fogadni, végül a GamePub biztosított helyet nekünk.

A gyerek az ismert bűvésztől, Gyertyán Balázstól leshették el az alapokat. – Amikor felmerült bennem a tábor ötlete, egyből Balázst kértem fel, hogy vezesse be az érdeklődőket a bűvészet világába. Én egy pár gondolatolvasós mutatványt tanítottam nekik. Délelőttönként bűvésztrükköket sajátítottak el a srácok, ebéd után pedig kimentünk a ligetbe, hogy az ott tartózkodókat szórakoztassák a korábban begyakorolt produkciókkal. A maradék időben mentalista mutatványokkal ismerkedtek, amely műfaj kicsit nehezebb, azonban nagyon ügyesek voltak.

A tábor végén a lelkes bűvészpalánták névre szóló oklevelet vehettek át. – Mindenki jól érezte magát az öt nap alatt. Volt aki soha nem bűvészkedett még korábban, volt aki igen. Az azonban elmondható, hogy mindannyian nagyon ügyesek és lelkesek voltak, hamar megtanulták a trükköket. Célunk, hogy jövőre is megszervezhessük a tábort.

 

Forrás: beol.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Hamis aláírás, üzleti zsenialitás, házasság – így érvényesülhettek a női művészek a 17. században

Néhány kivételtől eltekintve a legtöbb ember nem sok női festő nevét tudja felidézni a 17. századból. Nem véletlenül: nem volt...

Videó: egy napja pusztítanak a kolosszális lángok az orosz városban – 250-en sem bírnak a tűzzel, rendkívüli állapotot hirdettek

Rendkívüli állapotot hirdettek a dél-oroszországi Tuapsze városban, mert az éjszakai ukrán dróntámadás után tűz ütött ki a helyi...

Elhunyt Edith Eva Eger

Életének 98. évében, kedden elhunyt Edith Eva Eger, magyar származású amerikai klinikai szakpszichológus, a poszttraumás stressz...

Költségvetési hiány: a cukor- és műanyagadó bevezetését tervezik

Elhízás, cukorbetegség, szív- és keringési problémák: A túlzott cukorfogyasztás káros a szervezetre. Ennek ellenére a legtöbben túl...

Újabb kemény üzenetet küldött Trump: Irán már az összeomlás szélén lehet

Az "összeomlás állapotában" van Irán - írta Donald Trump amerikai elnök a Truth Social internetes közösségi oldalán kedden.

A választások utáni telitalálat-cunami minden nyertese jelentkezett az összesen több mint 8 milliárd forintért

Az állami Szerencsejáték Zrt.-nél még tart a különleges nyereménycunami utáni hatósági vizsgálat, de ez nem érinti a nyeremények...

Figyelmeztet a szakorvos! Ez a tünet a B12-vitamin hiányára utal: azonnal pótold, ha ezt tapasztalod

Sokszor jelentéktelennek tűnő tünetek utalhatnak arra, hogy a szervezetben valami nincs rendben. A B12-vitamin hiánya tipikusan ilyen: lassan...

Horányi Juli kiállt Nagy Bogi mellett: „Iszonyatosan elszomorító, hogy 2026-ban még mindig itt tartunk”

Horányi Juli a közösségi oldalán reagált Nagy Bogi videójára, amelyben az énekesnő arra panaszkodott, hogy mennyi bántó kommentet kap a...

Király Júlia: A Matolcsy család megrövidítette a magyar adófizetőket

A Magyar Nemzeti Bank egykori alelnöke elmondta véleményét a kormányzati visszaélésekről is.

Besúgók nyomába ered Magyar Péter: ezzel a rendszerváltás óta adósok a politikusok

A Tisza Párt elnöke újabb bejelentést tett az ügynökakták nyilvánosságra hozataláról. A politikus szerint ezzel a rendszerváltás egyik...

Ez a döntés minden gazdit érint: már szinte biztos, hogy jön a kötelező chip a kutyáknak és a macskáknak

Szinte egyhangúlag szavazta meg az Európai Parlament az első uniós állatvédelmi jogszabálytervet. A jóváhagyott javaslat alapján még a...

Veszélyes, körmönfont csalás terjed a Messengeren: már a rendőrség is figyelmeztet

Az ORFK arról tájékoztatott, hogy csalók az interneten próbálják rászedni a befektetésre hajló áldozataikat.

0

Sport

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox

Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...

Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?

Tizenöt évvel ezelőtt szerezte pályafutása egyik ikonikus gólját Lionel Messi.

Nagy blama a Honvéd meccsén és nagy meglepetés is, dühöngenek a szurkolók

A labdarúgó NB II 27. fordulóját hétfő este a Budapest Honvéd–Soroksár találkozó zárta.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

NB II: A Honvéd még akár a feljutást is elbukhatja a hazai botlás után, ha nem figyel

A feljutásért harcoló Budapest Honvéd gólnélküli döntetlent játszott a bennmaradásért küzdő Soroksárral az NB II 27. fordulójának hétfő esti zárómérkőzésén.

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant

A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.

Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek

A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.

Magyar hős: Vancsa duplával lőtte csapatát a feljutás közelébe - videó

A belga másodosztály feljutásért zajló rájátszásának negyeddöntőjében a Lommel idegenben 2-1-re legyőzte a Liege együttesét, így kettős győzelemmel, 5-1-es összesítéssel jutott be az elődöntőbe. A vendégek

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Bruno Fernandes beérte Cristiano Ronaldót a Manchester Unitednél

A Manchester United kapitánya utolérte Cristiano Ronaldót.

Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet

Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.

0
0

Bulvár

Egy volt képviselőnek kommentelt a rendőrség: A vagyonkimenekítéssel összefüggésben folyik eljárás

A Momentum egykori elnöke kérdezte a rendőrséget arról, hogy mit tesznek a vagyonkimentés ellen. A testület kommentben válaszolt. Mi történt? Az új parlament és kormány megalakulása mellett az egyik legforróbb téma

Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg

Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör

Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső

Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.

Akár 150 ezer forintra is bírságolhatnak, ha nincs nálad ez séta közben

A közterületen sétáltatott kutyák esetén a póráz használata jogszabályi kötelezettség. Nemcsak emiatt, de kutyád érdekében is jó, ha használod.

Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek

Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.

Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa

Elfelejtheted a klasszikus praktikákat – van egy megoldás, ami gyorsabban és látványosabban számol le a makacs vízkővel.

Ezzel vége Tóth Gabinak, végrehajtás alá kerül a cége

Hiába vonult vissza Tóth Gabi, a cégét úgy tűni, nem tarthatja meg.

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan

A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták

Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.

Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá

Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.

0