Ezt olvasta már?


Szombaton indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje

Szombaton indul a MÁV-Start Zrt. nyári menetrendje: a Balaton könnyebb elérhetősége miatt több járat közlekedik majd a térségbe - mondta a MÁV Zrt. elnök-vezérigazgatója pénteken Budapesten sajtótájékoztatón.

Homolya Róbert hozzátette, az elmúlt 10 évben csaknem 300 milliárd forint értékű fejlesztést hajtottak végre a Balaton környékén, ezeknek köszönhetően Kelenföld és Balatonszentgyörgy, valamint Fonyód és Kaposvár között is megújult a pályaszakasz. A fejlesztések a versenyképes menetidő kialakítását szolgálják - tette hozzá.

Példaként említette, hogy a 10 évvel ezelőttihez képest Budapest és Keszthely között már 1 óra 20 perccel csökkent a menetidő.

Hozzátette, 2021 nyarára lesz kész a dél-balatoni vasútvonal átalakítása, ezen belül több helyen megújulnak az állomások, P+R parkolók létesülnek és egységes utastájékoztató rendszert építenek ki.

Kerékgyártó József, a MÁV-Start Zrt. vezérigazgatója elmondta, a fővárosból az utasok a Déli pályaudvar és Kelenföld után már a Kökiből és a Keleti pályaudvarról is elérik a Balatont, a térségbe tartó vonatokon a tavalyihoz hasonlóan, idén is 1,6 millió utasra számítanak.

Kiemelte, az utasok kényelmét szolgálja a két új jegytípus: a Balaton 24 és a Balaton 72 bevezetése is, amelyek a megvásárlástól számítva 24, illetve 72 órán át korlátlan utazási lehetőséget biztosítanak a tó környékén. A 24 órás jegy ára 990 forint, 26 éven aluliak számára 660 forint, a 72 órás jegyért 2490 forintot, a 26 éven aluliaknak 1650 forintot kell fizetni. Ezek a jegyek a balatonfenyvesi kisvasútra és a Tapolca Sümeg közti vasúti közlekedésben is érvényesek.

A helyszínen kiadott közlemény szerint idén nyáron is megvásárolhatják a nappali vagy esti tagozatos diákigazolvánnyal rendelkezők a korlátlan magyarországi utazást biztosító Vakáció bérleteket, amelyek 15, 30, 60 vagy 90 napra is érvényesek lehetnek. Ezek a bérletek a MÁV-START és a GYSEV teljes belföldi hálózatán felhasználhatók.

Az idei nyáron minden korábbinál több, 51 légkondicionált InterCity-kocsi fog közlekedni a Balatonhoz minden nap. Nyáron a balatoni Aranypart és Ezüstpart expresszvonatokon Sátoraljaújhely valamint Záhony és Balatonszentgyörgy között, továbbá a Kék Hullám gyorsvonatokon is lesznek az IC+ kocsik - olvasható a vasúttársaság közleményében.

Kerékgyártó József szólt arról is, hogy az utasok igényeihez igazodva idén nyáron is lesz az étkezőkocsi-szolgáltatás a Balatonnál. Az Utasellátó a nyári menetrend időszakában minden nap elérhető lesz az utasok számára a Déli pályaudvar és Keszthely között közlekedő Balaton expressz vonatokon. Újdonság az idén, hogy bővülnek a készpénzmentes fizetési lehetőségek: a bankkártyák mellett már SZÉP-kártyával is lehet fizetni az étkezőkocsikban.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

A 7-1 a kanyarban sincs - még mindig Magyarországé a legnagyobb vb-pofon

Hiába ütötte ki 7-1-re Curaçaót a német válogatott, a világbajnokságok történetének legnagyobb különbségű győzelmét továbbra is...

Ezért a produkcióért azonnal bevonták a BMW-s jogosítványát

Bár megkísérelte kimagyarázni magát, az egyenruhások zéró toleranciát alkalmaztak. A fiatal sofőrnek egy darabig közösségi...

4 dolog, amire a tudatos emberek nem költenek pénzt feleslegesen

Ha anyagiak terén megfontoltabb szeretnél lenni, ez a cikk neked szólhat.

A csigák ezeket a természetes módszereket nem viselik jól. Próbáld ki őket.

Eleged van abból, hogy a csigák felfalják a salátát és a virágokat? Szerencsére a kert védelméhez nem kell rögtön vegyszerekhez...

Ahol megszületett Amerika, ott készülnek történelmi csatára az elefántok és a kondorok

A Rocky filmek öröksége elvarázsolta a Philadelphiába látogató drukkereket, de a lényeg csak most jön...

Helikopter-balesetben halt meg a 32 éves Oliver Tree Rio de Janeiróban

Két helikopter ütközött össze a brazil nagyváros felett, a balesetben a zenészen kívül további öt ember, köztük egy ismert argentin...

A friss tanulmány bebizonyította: ez a világ legerősebb zsírégetője, senki nem tudja, de mindenkinek ott található a konyhájában

A túlsúly és az elhízás jóval több egyszerű testsúlyproblémánál, hiszen jelentősen növelheti számos betegség kialakulásának...

Ez az ital a vastagbélrák ősellensége: már napi egy pohár is hatalmas segítség

Az egészséges életmód fontos része a tudatos étkezés és a megfelelő italválasztás. A szakemberek szerint nemcsak az elfogyasztott...

Hagyománnyá vált a lángos és fagyi árával való riogatás?

Évről évre eljön a negatív hírek szezonja, a balatoni lángos és a fagylalt áraival való riogatás szinte hagyománnyá vált –...

Figyelmeztetnek a kertészek: ezt a növényt július előtt tilos megmetszeni, különben búcsút inthetsz a gyönyörű virágoknak

A kertészek minden évben hangsúlyozzák, hogy a metszés időzítése sokkal fontosabb, mint gondolnánk, hiszen egyetlen rossz mozdulat is...

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára

Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt

A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Nincs ott a magyar válogatott a vb-n, mégis miénk a vb legnagyobb rekordja, amelyet a németek csak megközelíteni tudtak Curacao ellen

A vb-k történetében ezt az eredményt csak megközelíteni lehetett, ma is csak megközelíteni sikerült a németeknek.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

A Pécs lakosságú miniállam meglepetésre gólt rúgott a foci-vb-n, de így is nagy verést kapott

Németország a vb eddigi legnagyobb arányú győzelmet aratta, de Curacao így is történelmet írt.

0
0

Bulvár

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

0