Ezt olvasta már?


Szili Katalin: "Nekünk, magyaroknak Fiume az emlékek városa"

Nekünk, magyaroknak Fiume (Rijeka) az emlékek városa: a Kormányzói Palota, a Tengerészeti Akadémia, vagy éppen maga a kikötő és vasöntvényei, a hullámtörő gátja, mind mementói egy letűnt kornak - emelte ki beszédében Szili Katalin miniszterelnöki megbízott.

Mint mondta: 150 évvel a horvát-magyar kiegyezés évfordulójára emlékezve meg kell említeni, hogy Fiume halász városból fejlődött nagyvárossá, amely egyben a világ tizedik legnagyobb és legmodernebb kikötője volt az első világháború előestéjén. "Virágzó olasz-horvát-magyar kultúra, prosperáló gazdaság és kereskedelem, fejlődő ipar és haditengerészet volt jelen" - hangsúlyozta.

Szavai szerint ebben a multietnikus környezetben fejlődött ki az a városi öntudat, a fiumei identitás, mely mai napig gyakorolja hatását és a alkalmassá teszi a Fiumét a 2020-as Európa Kulturális Fővárosa címre.

A horvát-magyar sorsközösséget tekintve kiemelte: az együttélés során a két nemzet csupán 1848-ban fordult fegyverrel egymás ellen, majd a 20. század viharai törték meg kapcsolatukat. Szili Katalin reményét fejezte ki, hogy a 21.században a horvátok és a magyarok viszonyát a kölcsönös, mély barátság hatja majd át.

Úgy vélte: ehhez megfelelő kezdet volt, hogy Magyarország elsők között ismerte el a független Horvátországot 1992. január 15-én, valamint Magyarország fontos szerepet játszott Horvátország 2013. július 1-jei európai uniós csatlakozásának előmozdításában.

"Az egymásrautaltság, az egymáshoz tartozás jellemezte múltunkat, s ma is csak közös együttműködésben őrizhetjük, védhetjük meg és fejleszthetjük tovább a keresztény és nemzeti hagyományainkra épülő Európánk" - mondta végezetül a miniszterelnöki megbízott.

Szili Katalin Vojko Obersnellel, Fiume polgármesterével közösen nyitotta meg a háromnapos, művészeti, kulturális és gasztronómiai programokkal teli rendezvénysorozatot, majd megköszönte a polgármesternek és a város vezetésének, hogy lehetővé tették az eseményt.

A Zágrábi Magyar Intézet és a zágrábi magyar nagykövetség szervezésében, valamint a Horvátországi Magyarok Demokratikus Közösségének (HMDK) tengermelléki-fennsíki megyei egyesülete társzervezésében létrejött rendezvénysorozat színes programokkal várja a látogatókat.

Szombaton különböző kézműves foglalkozásokkal, népzenével és néptánccal, valamint gasztronómiai különlegességekkel bemutatkozik a település testvérvárosa, Csepel. Gólyalábas, óriásbábos szabadtéri játékával, Az ördögszántotta heggyel a pécsi Bóbita Bábszínház is szerepel, továbbá látható lesz Érdi-Harmos Réka fotókiállítása, valamint fellép a Budapest Music Show roma zenekar, a Hurdy-Gang együttes és a Bohemian Brass Band.

Vasárnap a korzón számos horvátországi magyar néptáncegyüttes szórakoztatja majd községet, míg a rijekai HMDK alapszervezet székhelyén a Határon Túli Magyarságért Alapítvány Tárházról házra című vándorkiállítása lesz látható, amely a Magyar Értéktárban és a Hungarikumok Gyűjteményében szereplő baranyai kulturális örökségekből mutat be egy válogatást.

A rijekai művészmozi a Puskás Hungary című magyar életrajzi filmet vetíti.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Hogyan tartsuk távol a darazsakat egyszerűen? Egy TikTok-tipp segíthet!

A darazsak tavasszal kezdik meg fészeképítésüket, ami sokak számára kellemetlenséget okozhat. Egy népszerű TikTok-kertész, Ish,...

Ezért fontos az időzítés - ezen múlik a termés

A vetés, öntözés és metszés időzítése döntően befolyásolja, mennyit takaríthatsz be a szezon végén. Nézzük, mikor mit érdemes...

Késési asszisztencia szolgáltatást indít a Wizz Air

A Wizz Air, Magyarország piacvezető légitársasága a világ vezető turizmustechnológiai platformjával, a HTS-sel közösen új fejlesztést...

Így lesz sikeres a vetés - ezt sokan nem tudják

A sikeres vetés nem a véletlenen múlik! Felfedjük, hogyan készítsd elő a talajt, mikor és milyen mélyre vess, és mire figyelj a...

Villámárvizek Szaúd-Arábiában - az utcákból folyók lettek

Heves esők villámárvizeket okoztak Szaúd-Arábiában, házak kerültek víz alá, több embert ki kellett menteni.

Pusztító tornádók az USA-ban - városrészek váltak romhalmazzá

Erős tornádók csaptak le az USA középnyugati részére, súlyos károkat és tömeges áramszünetet okozva.

A PSG minden idők legjobb BL-elődöntőjét játszotta a Bayernnel, és még van egy visszavágó

A párizsi találkozó kilenc gólt és elképesztő fordulatokat hozott.

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

Elfogytak a szavak: durván megvert két kisfiút a gondozó

Alvás közben támadt rá a kicsikre.

Ez a kombináció lehet az emésztés titka?

Egy egyszerű, otthon is elkészíthető ital segíthet az emésztési problémák enyhítésében. Egy pohár langyos vízbe kevert almaecet...

0

Sport

Hol nézzünk ma focit? – Káosz az NB I körül, de itt a megújult Meccsbox

Rég volt már, amikor minden meccs az M1-en futott, akkor még egyszerű dolgunk volt! 2026-ban ez már rég a múlté...

Emlékszel Messi karrierjének egyik legzseniálisabb góljára?

Tizenöt évvel ezelőtt szerezte pályafutása egyik ikonikus gólját Lionel Messi.

Megint berobbant a végére a Fradi időzített bombája

Ismét a szezon legfontosabb szakaszában kapta el a fonalat Lenny Joseph, a Ferencváros francia támadója, aki a Paks elleni vasárnapi mérkőzésen duplázott, és ezzel újra kulcsszereplővé lépett elő a bajnoki hajrába

BL: Káprázatos első félidőt hozott a PSG-Bayern szuperrangadó

Öt gól esett az "előrehozott döntő" első félidejében.

Focitörténelem: Megszületett az új lesszabály első gólja egy profi bajnokságban - videó

A kanadai liga idei szezonjában nem les az, ami mindenhol máshol az.

Marco Rossi egykori kedvence, a korábban Szoboszlai-utódnak tartott futballista ismét megvillant

A Lommel magyar középpályása duplázott a Liege elleni, idegenben 2-1-re megnyert találkozón.

Honvéd: Újpesti kapust szemelhettek ki az NB I-be tartó kispestiek

A 20 éves játékos ebben a szezonban 14 NB I-es mérkőzésen védhetett, igaz, nem a liláknál.

Berágott Lipcseire az NB I-es rekorder: "Nem keresett, nem akart a szemembe nézni 14 év után" - lapszemle

Sorsfordító időszakáról beszélt a Blikknek a korábbi 25-szörös válogatott, NB I-es rekordtartó kapus, Végh Zoltán, akinek pályafutása után nem mindennapi fordulatot hozott az élet. Lapszemle.

Temesvári Andrea: Szinte már akkor győztem, amikor meglátták a riválisok a nevemet

Hatvanadik születésnapját ünnepelte a magyar tenisz meghatározó alakja, aki a Love Game podcast vendége volt.

Kisvárdai „nadrágszíj”: Révész Attila az egész NB I-re ráijesztett

Cipetics és Jovicsics távozása önmagában is hír, de a döntés valódi üzenete túlmutat a klubon.

Élő: PSG-Bayern BL-elődöntő, beindult a gólgyártás

Luis Díaz újra főszereplő lehet a PSG ellen?

BL-elődöntő: Űrfoci és 9 gól a PSG és a Bayern München klasszikusán - videó

5-4-re győzött a PSG kedden, a Bayern München elleni első, felejthetetlen Bajnokok Ligája-elődöntőn.

0
0

Bulvár

Egy volt képviselőnek kommentelt a rendőrség: A vagyonkimenekítéssel összefüggésben folyik eljárás

A Momentum egykori elnöke kérdezte a rendőrséget arról, hogy mit tesznek a vagyonkimentés ellen. A testület kommentben válaszolt. Mi történt? Az új parlament és kormány megalakulása mellett az egyik legforróbb téma

Kiderült, kit jelöl a Fidesz a parlament alelnökének, miután Magyar megüzente: Szijjártót nem szavazzák meg

Kedden reggel harmadszor is összeültek az Országházban a parlamentbe jutó pártok, hogy a május 9-i alakuló ülés előtt megegyezzenek az új Országgyűlés alelnökeiről és bizottsági vezetőiről, tagjairól. Mi tör

Mészáros Lőrinc megfoghatatlan, Angliából kaphatott százmilliókat a cégbirodalom - Egyetlen magyar fiúnak köszönhető a pénzeső

Magyarország leggazdagabb emberének a világ legerősebb focibajnoksága is a lekötelezettje.

Akár 150 ezer forintra is bírságolhatnak, ha nincs nálad ez séta közben

A közterületen sétáltatott kutyák esetén a póráz használata jogszabályi kötelezettség. Nemcsak emiatt, de kutyád érdekében is jó, ha használod.

Amerikában leplezték le Mészáros Lőrinc turpisságait, a tengerentúli nézők igencsak meglepődtek

Az HBO nagy nézettségű talkshowjában egy egész adást szenteltek a hazai helyzetnek.

Nem az ecet és nem is a szódabikarbóna: ez a vízkő legnagyobb gyilkosa

Elfelejtheted a klasszikus praktikákat – van egy megoldás, ami gyorsabban és látványosabban számol le a makacs vízkővel.

Így hívták a háta mögött Szabó Zsófit, kegyetlen gúnynevet suttogtak a folyosón

Szabó Zsófitól több kollégája is elfordult, el is hagyta a munkahelyét.

Megérkezett Donald Trump rendkívüli bejelentése – nagyon súlyos a helyzet

Úgy tűnik, minden eddiginél súlyosabb a helyzet Iránban.

Megszűnik a kormány könnyítése – Ezt már nem teheted meg a boltban hamarosan

A kormány még 2025 végén döntött arról, hogy ideiglenesen kibővíti egy támogatás felhasználási körét.

Lövöldözés robbant ki a nyílt utcán Kecskeméten, elszabadult a pokol

Megpróbálták elgázolni a rendőröket, akik lövésekkel válaszoltak. A bíróság elrendelte az ámokfutó letartóztatását.

Magyar Péter: Több NER-es stróman számláját zárolták

Magyar felszólította a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) elnökét, a legfőbb ügyészt és az országos rendőrfőkapitányt, hogy „vegyék őrizetbe a magyar embereket sok ezer milliárd forinttal megkárosító bűnöző

Visszatérítés érkezik sok magyar számlájára: ők jogosultak rá

Ezek az emberek kapnak pénzbeli kompenzációt.

0