Ezt olvasta már?


Szeptember 12-ig kérhető a hetedikes gyerekeknek a HPV elleni védőoltás

Az idei tanévben is kérhetik a szülők a humán papillomavírus (HPV) elleni ingyenes védőoltást a hetedikes lányoknak és fiúknak - tájékoztatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NKK) kedden az MTI-t.

Az oltás beadásához szükséges szülői beleegyező nyilatkozatot szeptember 12-ig kell leadni az iskolában.

Az NNK közleményében azt írta: a védőoltást - a korábbi tanévekhez hasonlóan - idén is iskolai kampányoltás keretében adják be. Az első dózist idén októberben, a másodikat jövő év áprilisában.

A kampányoltás keretében a kapott vakcina a HPV 9 típusa ellen alakít ki védettséget és várhatóan védelmet nyújt azon HPV-típusok ellen, amelyek a méhnyakrákesetek körülbelül 90 százalékát okozzák. A védőoltással megelőzhető továbbá a HPV okozta nemi szemölcsök mintegy 90 százaléka is - ismertették.

Felidézték: a 7. évfolyamos lányok számára már a 2014/2015-ös tanévtől kezdődően térítésmentesen elérhető a HPV elleni védőoltás, a 2020/2021-es tanévtől kezdődően pedig már a fiúk is kérhetik a beadását.

A HPV elleni védőoltást az adott korosztályban a lányok 80 százaléka kérte, míg az első évben a fiúk több mint 70 százaléka vette igénybe az ingyenes oltást.

Felhívták a figyelmet, hogy a HPV okozta megbetegedésekkel szemben a szexuális élet megkezdése előtt beadott oltás a leghatékonyabb.

A védőoltási program célja a HPV vírus okozta daganatos megbetegedések és halálesetek számának csökkentése, ezért javasolják a védőoltást, és kérik a szülőket, éljenek a lehetőséggel.

A tapasztalatok azt mutatják - írták -, hogy a vakcina hatásos és biztonságos.

Az NNK közölte azt is, hogy a hazai HPV elleni védőoltási programban elért eredmények nemzetközi összehasonlításban is elismerésre méltók. Az európai szinten is jó eredmény egyfelől a szülők felelős döntésének, másrészt az iskolavédőnők és iskolaorvosok odaadó szervező munkájának is köszönhető - fogalmaztak.

 







0
0
0

hírek innen, onnan

Kegyetlennek és szokatlannak találta egy amerikai bíró, hogy Alabamában nitrogéngázba fojtják a halálra ítélteket

Márpedig az amerikai alkotmány tiltja a kegyetlen és szokatlan büntetéseket, vagyis többé nem használhatják az államban ezt a kivégzési...

A negyedik negyedévre csúszik az autógyártás kezdete a BYD szegedi gyárában

„Jelenleg Magyarország az első számú prioritásunk” – nyilatkozta a cég ügyvezető alelnöke.

Anyamedvét láttak az Aggteleki Nemzeti Parkban: a kirándulóknak erre kell vigyázni

A medvebocs is vele volt, ezért is nagyon óvatosnak kell lenni.

Glasgow-ban is zavargások törtek ki a belfasti támadást és zűrzavart követően

Lezajlott a belfasti késes támadás elkövetőjének első bírósági meghallgatása. Hadi Alodid visszautasította a jogi képviseletet, és...

„Voltak emlékezetes, de nehezebb pillanataink is” – Szoboszlai Dominik megköszönte a szurkolók támogatását

A magyar válogatott csapatkapitánya többek között arról írt, hogy milyen különleges és megtisztelő érzés számára a magyar mez...

Volt interpolos az Indexnek: soha nem látott trükkökkel próbálkoznak a bűnözők

Fürdőznek a bűnözők a szabályozási katyvaszban, ami egészségügyi kockázattal és dollármilliárdok elvesztésével jár.

Meglépte Románia: döntöttek az árrésstopról

Év végéig meghosszabbítják Romániában az alapélelmiszereknél alkalmazható árrés korlátozását. A Romániai Magyar Demokrata...

Fordulat a nyugdíjaknál: mutatjuk, kik járnak a legjobban

Akár évi 200 ezer forint is érkezhet a nyugdíjasok Szép-kártyájára, de a legnagyobb kérdés továbbra is az, hogy mire lehet majd...

A konyhádban lapul egy filléres csodaszer – nem is sejted, mire képes

Az egyik legolcsóbb és legsokoldalúbb háztartási szer, amit sokan még mindig csak a konyhában használnak. A A konyhádban lapul egy...

0

Sport

Puskás-díjra esélyes góllal nyert a magyar válogatott

Hátrányban volt a magyar válogatott Kazahsztán ellen, de fordított.

Marco Rossi nem köntörfalazott: topjátékosunk csak egy van

Szűcs Tamás gyors, mint a villám, nagy jövő előtt áll.

Florentino Pérez 150 milliót ajánlott az Atlético csatáráért, a rivális röhögve nemet mondott

A Real Madrid régi-új elnöke betartotta az ígéretét, valóban egy világsztárért tett ajánlatot.

Nyolc piros lap, botrányba fulladt a brazil–amerikai meccs – videó.

A bíró rendőri védelemmel hagyta el a pályát.

3 ok, amiért nem várjuk most ezt a foci vb-t

Kicsit fanyalgunk egyet, de nézni azért fogjuk.

Kevesebb pénzt kapnak az NB I-es klubok az MLSZ-től, mások trehánysága miatt nem adnak többet

A főtitkár szerint nem a futballban kell elkezdeni az állami költségvetés rendbetételét.

Schäfer a brutál bombája után keményen kritizált: "Válogatott mezben nem lehet ilyen teljesítményt nyújtani"

A magyar válogatott 3-1-re megnyerte a Kazahsztán elleni felkészülési mérkőzést Debrecenben, de Schäfer András szerint a látottak korántsem voltak kielégítőek, különösen az első félidő gyenge játéka miatt.

Egy kislány kamuprofiljával buktatták le, menesztették a pécsi kosárlabda-akadémia gyógytornászát

Az akadémia tájékoztatta a szülőket, és pszichológus bevonását is elrendelte.

0
0

Bulvár

Magyar Péter miatt már nem mondhat le Sulyok Tamás

Az államfő kényszerhelyzetbe került.

Hegedűs Zsolt elmondta, miért váltották le Győrfi Pált az OMSZ-nél

Győrfi Pál szóvivői szerepkörből történő távozásáról és az Országos Mentőszolgálat kommunikációjának jövőjéről fogalmazott meg határozott véleményt Hegedűs Zsolt egészségügyi miniszter.

Elképesztő sztori terjed egy Fidesz-politikusról, akit most tartóztattak le

A 24.hu azt állítja, hogy a kétmilliárdos vesztegetési ügyben letartóztatott korábbi II. kerületi polgármester, Láng Zsolt politikus miatt kerülhetett le 2014-ben a Kossuth Rádió műsoráról az Időfutár című né

„Mindenki irigyelte a kapcsolatunkat, közben hónapok óta külön szobában aludtunk” – Ilyenek belülről az Insta-kompatibilis párok

Kívülről sok kapcsolat úgy néz ki a közösségi médiában, mintha egy romantikus film jelenete lenne. A valóság azonban gyakran egészen más, és sokszor komolyabb problémák elkendőzésére szolgál.

A vagyonnyilatkozatából derült ki Nagy Ervin különös hobbija, komoly vitákat generált az interneten a beadott dokumentum

Kiverte a biztosítékot a kommentelőknél Nagy Ervin formabontó vagyonnyilatkozata.

„Eszem ágában nincs már pakolni senki után” – Miért nem várnak már vendégeket a nők 30 év felett?

Sok nő úgy érzi, hogy a vendéglátás terhe túlságosan nagy stresszel jár, különösen 30 év felett. A megfelelési kényszer és a vendégek elvárásai miatt sokan döntenek úgy, hogy inkább nem hívnak többé vendé

Az Országos Mentőszolgálat új szóvivője gyönyörű nő: az ország első női mentőápolóinak egyike volt

Győrfi Pál tegnap jelentette be, hogy Szűcs Brigitta lesz az Országos Mentőszolgálat új szóvivője. Összegyűjtöttünk róla minden infót.

Hatalmas büntetés jöhet: 170 ezer magyar autóst fenyeget a forgalmi engedély elvesztése ma reggeltől

Rendkívül komoly, azonnali figyelmeztetést adott ki az adóhatóság a magyar járműtulajdonosoknak. Ha százezrek nem lépnek időben, brutális pótlékokra és a kocsi végleges leállítására is számíthatnak. [Banners]

Botrányos részletek derültek ki egy iskolai kirándulásról, az igazgató is csak megrántotta a vállát

Magára hagytak egy súlyosan lebetegedett pedagógust a határon túli diákutazáson.

Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen

VV Rico, polgári nevén Dicati Riccardo a Való Világ 11. évadában vált ismertté, most azonban már a rendőrség körözési listáján szerepel. A Elfogatóparancsot adtak ki az RTL sztárja ellen bejegyzés először Acne

„Azonnal csap le az ítéletidő” – Narancssárga riasztást adtak ki, ezekben a vármegyékben óriási jég és felhőszakadás pusztít ma

Brutális zivatarrendszer éri el az országot, a meteorológusok másodfokú figyelmeztetést léptettek életbe. Felhőszakadás, viharos szél és hatalmas jég kíséri a mai ítéletidőt.

blogmorzsák

Magyar légikisasszony a Condornál

Beszélgetés Kavassy Fanny-val.

Interjú a NunSlaugher énekesével

"Nem hiszem, hogy a NunSlaughter beleférne az extrém metal kategóriába."

0