Ezt olvasta már?


Századvég: Soros György népszerűtlen Magyarországon

A Századvég Alapítvány decemberi közvélemény-kutatása szerint Soros György amerikai üzletember és a szervezetei által képviselt aktivista, beavatkozó politika is kifejezetten népszerűtlen Magyarországon. (Pécsi Napilap)

A szervezet pénteken jutatta el az MTI-hez a december 10-15. között ezer ember megkérdezésével készült kutatás eredményeit. Ez alapján a válaszadók 61 százalékának negatív a véleménye az üzletemberről, míg 14 százalék kedveli.

A felmérés szerint Soros György megítélését erősen befolyásolja a politikai identitás: a jobboldaliak 81 százaléka kedvezőtlen véleményt formált róla, a középen állók 55 százaléka szintén negatívan reagált, a baloldaliak 41 százaléka viszont kedveli. A pártpreferencia szerinti bontás arról árulkodik, hogy a Demokratikus Koalíció (DK) és az Együtt szavazótáborát leszámítva minden politikai táborban többségben vannak azok, akik között népszerűtlen Soros György.

A kutatásból kiderül, hogy a magyarok szinte egyöntetűen - a válaszadók 88 százaléka - elutasítják az úgynevezett "soft-power" politika gyakorlatát, azaz, ha külföldi politikai vagy gazdasági erők civil szervezeteken keresztül gyakorolnak nyomást egy ország kormányára, belpolitikájára. Ezzel kapcsolatban egységes a magyar lakosság véleménye, mind a bal-, mind a jobboldalon, illetve az összes párt táborában többségben vannak azok, akik rossz szemmel nézik ezt a tevékenységet, és a megkérdezettek mindössze kilenc százaléka ért egyet vele. A választók többsége a nemzeti szuverenitás megsértéseként tekint a külföldről finanszírozott "soft power" politikai gyakorlatra - tették hozzá.

A felmérésben arra jutottak, hogy az üzletember negatív megítélése visszavezethető az illegális bevándorlás nyílt támogatására, ugyanis - ahogy azt számos korábbi közvélemény-kutatás igazolta - a magyarok jelentős többsége aggodalommal figyeli a bevándorlás folyamatát és a növekvő terrorfenyegetettséget Európában.







0
0
0

hírek innen, onnan

Termálfürdős szezonnyitás május elsején: több népszerű hely is kinyit

A folyók és tavak vize még nem melegedett fel eléggé, de egy szabadtéri termálfürdős pihenéshez már kedvező idő várható május...

Meglepő döntést hoztak a Toy Story új részénél

A Pixar új része először szakít a G-besorolással, és PG-minősítéssel érkezik a mozikba.

Ezért nem működik a legtöbb kertészeti tanács

Hiába követed lelkiismeretesen a kertészeti tanácsokat, mégsem lesz buja dzsungeled? Felfedjük, miért nem univerzálisak a tippek, és mire...

Eltűnhetnek évek a nyugdíjadból? Ez a szabály dönti el, mit fogadnak el szolgálati időként

Sokan csak akkor szembesülnek vele, amikor már közeledik a nyugdíj: nem elég, hogy valaki évtizedeken át dolgozott, azt igazolni is tudni...

Egy tizenegyes itt, egy tizenegyes ott, egy elvett tizenegyes itt

Madridban ikszelt az Atlético és az Arsenal a Bajnokok Ligája elődöntőjében.

Bevezeti az eurót Magyarország - itt a dátuma

Stabilizálódó piac mellett maradt az alapkamat, az euró a 2030-as évek elején jöhet Magyarországon.

Az elmúlt 10 év meghatározó minisorozatai a Csernobiltól a Kamaszokig

Az elmúlt tíz év legkiemelkedőbb minisorozatai műfajokon átívelve formálták a televíziózás arculatát.

Így lehet eléri könnyedén, hogy kevesebbet fogyasszon az autó

Nem kell semmilyen csodaadalék, vagy USB-s kamukütyü, sőt nincs varázstrükk sem, ami segítene csökkenteni a fogyasztást.

Súlyos sztrádabalesettel, mentőkkel és teljes útzárral búcsúzott a szerda

Az 59-60-as kilométer között történt balesetnél a jármű sofőrje kizuhant az autóból. A személykocsi feltépte a szalagkorlátot,...

A karakter, akit egy sorozat emelt a Star Wars élvonalába

A Klónok háborúja sorozat tette igazán emlékezetessé Grievous tábornokot a Star Wars univerzumban.

Kezdőként is lehet szép kerted - ha ezt a pár dolgot betartod

Kezdő vagy a kertészkedésben? Ne aggódj, néhány alaplépéssel és némi odafigyeléssel gyorsan élvezheted a saját, gyönyörű kertedet!

A tökéletes társ: Ilyen kutya illik hozzád a csillagjegyed alapján!

Ismerd meg az univerzum-választotta hű társadat!

0

Sport

A háromgólos előnyét elherdáló PSG edzője megmagyarázta, mi történt 5-2 után

Luis Enrique hihetetlen mérkőzésről beszélt, elismerte, akár ki is kaphattak volna.

Elég volt ebből, tönkreteszik vele a focit!

Egy ideje érlelődik bennem egy kétségkívül radikális gondolat, aminek a megerősítésére csak rátett egy péklapáttal a keddi PSG–Bayern München BL-elődöntő első félidejének utolsó pillanataiban VAR-ajánláss

NB II: Több pontot is levontak egy csapattól, ami alaposan felkavarta a tabellát - hivatalos

Hivatalossá vált, amiről még márciusban írt a Csakfoci: a Tiszakécske négy pontot veszített azzal, hogy Sós Bencét jogosulatlanul szerepeltette. Ez a döntés pedig a kiesés elleni harcba is beleszól.

NB I: Zárt kapus büntetést kapott a DVTK, az ETO-t és a Fradit is "utolérte" az MLSZ

Több NB I-es klubot is büntetett az MLSZ Fegyelmi Bizottsága.

Na végre: Tyson Fury és Anthony Joshua egymás ellen fog bokszolni

Ez már nem csak pletyka, itt a hivatalos bejelentés.

Szoboszlai Dominik egészen elképesztő üzenetet kapott a Real Madrid sztárjától

A Liverpool magyar klasszisát már többször hírbe hozták a Real Madriddal.

Katasztrófa lenne a Honvéd számára, ha innen bukná el az NB I-et

Az angyalföldi csapat már NB I-esnek mondhatja magát, a kispestiek viszont még nem.

NB II: A Vasast feljuttató edző Kecskemétről is beerősített

Itt az NB II 27. fordulójának válogatottja - összegyűjtöttük, mely játékosok teljesítettek a legjobban honlapunk megítélése szerint.

NB I: Több külföldi bajnokságból is érdeklődnek az ETO játékosa iránt - sajtóhír

Úgy hírlik, több külföldi bajnokságból is érdeklődnek Csinger Márk iránt.

Még a végén José Mourinho visszatér a Real Madridhoz

Egyre valószínűbb, hogy Mourinho visszatér a Madrid kispadjára.

Büntetőpárbaj sem tudott dönteni, az Atlético és az Arsenal is tovább nyújtotta a veretlenségét

Semmi nem dőlt el, az Atlético és az Arsenal is kivívhatja a londoni visszavágón a BL-döntőbe jutást.

0
0

Bulvár

Magyar Péter közölte, amint lehet végleg megszüntetik az Orbán-rendszer egyik ikonikus hivatalát

Magyar Péter szerint az állam hatmilliárd forintot fog spórolni évente, miután megszüntetik a Szuverenitásvédelmi Hivatalt. Mi törtönt? A leendő miniszterelnök a Facebookon közzétett posztjában közölte, hogy „h

„Elvált szingli vagyok és egy kis albérletben élek” Miért büntetnek, ha párkapcsolat helyett a lelki békét választod?

Ha egy nő az autonómiát választja, annak mindig ára van. A társadalmi elvárások és a személyes boldogság közötti egyensúly megtalálása gyakran kihívást jelent.

Újabb fordulat a választások utáni lottós telitalálat-cunami ügyében, a rádióban mondták be a fejleményeket

A választások utáni első héten minden nagy számsorsjátékon volt telitalálat, sokan meglepődtek az eredményeken.

Példátlan módon halt meg egy postai dolgozó – egy 40 éves nő az áldozat

Tragikus közlekedési baleset rázta meg az USA egyik közösségét, aminek következtében életét vesztette egy postai dolgozó, miután járműve felborult, és maga alá szorította.

Mi történik a TV2-nél? A nézők nem hittek a szemüknek a dupla vetítés után

Érdekes dolgot vehettek észre a nézők a TV2-n főműsoridőben.

Rendkívüli üzenet érkezett hajnalban Donald Trump-tól – ebből nagy baj is lehet

Az USA első embere több mint egyértelmű üzenetet küldött Iránnak.

Meghalt egy négytagú család, miután görögdinnyét ettek

Egy fiatal család, egy nő, egy férfi és két lányuk halt meg, miután feltehetően szennyezett ételt fogyasztottak.

Rácz Jenő bezáratta az éttermét: az üvöltözést vette a kamera

Rácz Jenő teljesen kiborult az éttermébe, a jelenetet pedig végig vették a kamerák.

Tóth Gabi újra bejelentkezett, otthona feketében úszik

Tóth Gabi szakmai es anyagi gondjai után családi helyzete is kritikus, már a szülei is a megoldást keresik.

„A két bátyám időnként feleséget cserélt” – Mi volt a legkínosabb családi dráma?

Vannak a szokásos családi tragédiák és azok, amikor annyira kellemetlen a helyzet, hogy mindenki el akar süllyedni.

Sürgősségi szívműtét az utcán: a magyar sebész mellkason szúrt férfi életét mentette meg

Dr. Dubóczki Zsolt sürgősségi szívműtétet hajtott végre a 30 éves mellkason szúrt férfin.

0