Szabálytalan előzésből halálos baleset
Egy motorral közlekedő férfi vesztette életét abban a balesetben, amelyet a gyanú szerint egy szabálytalanul előző személygépkocsi-vezető okozott Békéscsaba határában.
Békéscsaba külterületén 2016. november 21-én, 17 óra körül halálos közlekedési baleset történt. A 47-es számú főúton Békéscsaba felől Telekgerendás irányába tartott egy személygépkocsi, amelynek vezetője meg akarta előzni az előtte haladó munkagépet. A manőver közben nekiütközött a munkagép bal hátsó sarkának. Emiatt a személygépkocsi átsodródott a menetiránya szerinti bal oldali forgalmi sávba és összeütközött egy Csorvás felől érkező motorkerékpárossal. A motor vezetője olyan súlyosan megsérült, hogy a helyszínen életét vesztette. A nyomozás adatai szerint a személygépkocsi vezetője úgy előzött, hogy nem tartott kellő oldaltávolságot.
A Békéscsabai Rendőrkapitányság a személygépkocsi vezetőjét halálos közúti baleset okozása vétség elkövetésével gyanúsítja. A lezárt nyomozás iratait a rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztálya 2017. május 9-én a 71 éves orosházi férfi ellen vádemelési javaslattal továbbította a Gyulai Járási és Nyomozó Ügyészségre.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


