Ezt olvasta már?


Szabadtéri Trianon-kiállítást szervez a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum

Szabadtéri kiállítással emlékezik meg június 4-étől a trianoni békeszerződés aláírásának centenáriumára a békéscsabai Munkácsy Mihály Múzeum.

Szakál Veronika történész, a kiállítás kurátora kedden az MTI-nek elmondta, a tárlaton - amelyet a békési megyeszékhely Trianon terén és a múzeum kerítésén "rendeznek meg" - tablókat állítanak ki, amelyeken felelevenítik a Trianonhoz vezető út előzményeit; a békeszerződés aláírásának máig viták középpontjában álló helyéről, azaz a Kis- és a Nagy Trianon Palotáról is szót ejtenek és bemutatják a szerződés tartalmát, hatásait is.

Hozzátette, a múzeum gyűjteményében van két fotó, amely Békéscsaba főterén a magyar és a román hadsereget ábrázolja, ezzel a román megszállást, mint előzményt mutatják be. Több eredeti tabló is fellelhető a helytörténeti gyűjteményben, amely a szerződés aláírását követően bemutatta, hogyan csökkent le Magyarországon az ipari termelés, a széntermelés, a bortermés vagy az állatállomány.

Emellett a szerződés aláírását követően fellángoló revizionista szemléletet is bemutatják plakátokkal - mondta.

Szakál Veronika hangsúlyozta, bár a múzeum egyelőre még zárva tart a koronavírus miatt, az intézmény méltóképpen szeretett volna megemlékezni a centenáriumról.

Az 1920. június 4-én a Nagy-Trianon palotában aláírt békeszerződés új határok közé szorította Magyarországot. A történelmi Magyarország területének kétharmad részét elcsatolták, a mintegy 282 ezer négyzetkilométer területből 93 ezer, a 20,8 millió lakosból 7,6 millió maradt. Békés vármegye, amely egykor az ország közepén helyezkedett el, a keleti határ szélére került.

Június 4. 2010 óta a Nemzeti Összetartozás Napja, 2020 pedig a Nemzeti Összetartozás Éve.







0
0
0

hírek innen, onnan

Kökény Lali élete első koncertszezonjára készül: kilépett édesapja árnyékából a Megasztár egykori versenyzője – videó

Első koncertszezonjára készül Kökény Attila fia, Lali, a Megasztár egykori versenyzője és korábbi versenytársa, Bíró Csongor. A két...

Durva K.O. a vb-n: A történelmi gól csak arra volt jó, hogy felhergelje a németeket - videó

A világbajnokság E-csoportjában az abszolút újonc Curacao 0-1 után még egyenlített, de utána kapott még hat gólt Németországtól.

„Bérelj gyereket a strandoláshoz.” – új szabályok borzolják a kedélyeket a nyaralóparadicsomban

Szigorú rendelettel sokkolták a turistákat Szardínián: drasztikusan korlátozták a látogatók számát, megtiltották felnőttek számára a...

Krugman nekiment Musknak, piramisjátékhoz hasonlította a SpaceX-et

Élesen bírálta Elon Muskot és a frissen tőzsdére lépett SpaceX-et Paul Krugman Nobel-díjas közgazdász. Krugman szerint a világ első...

Meglepetésnek indult, kiütés lett a vége: a németek hetet vágtak az újonc Curacaónak

Vb-n legutóbb a 2014-es brazil válogatott futott bele ekkora pofonba a Nationalelf ellen.

A Pécs lakosságú miniállam meglepetésre gólt rúgott a foci-vb-n, de így is nagy verést kapott

Németország a vb eddigi legnagyobb arányú győzelmet aratta, de Curacao így is történelmet írt.

A skót drukkerek eddig a futball-vb győztesei

Elképesztő hangulatot teremtettek.

Frissült a radnaimark.hu, Magyar Péter leleplezte, hogy mi történt

Örülök, hogy az Index, az Origo, az ATV és a Blikk gondolkodás nélkül rárepült a mai csalira… - írta a miniszterelnök.

Donald Trump ajánlatott tett Vlagyimir Putyinnak a 80. születésnapján

Donald Trump amerikai elnök közölte orosz hivatali partnerével, hogy a harcok beszüntetése érdekében kész befolyást gyakorolni mind az...

Megtelt tartalommal a radnaimark.hu

A Tisza vezetésének lejáratását beharangozó képből is szarkasztikus videó lett.

Megszólalt a Magyar Nemzeti Levéltár leváltott főigazgatója, méltánytalannak tartja, hogy kirúgták

Szabó Csaba szerint az nem befolyásolta a munkáját, hogy a tagja egy DPK-nak.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Eladását kérte a Liverpool FC csillaga, nem kíváncsi Andoni Iraolára

Jelezte a klubvezetésnek, hogy a nyáron szeretne új csapatot találni.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Szoboszlai Dominik könnyek között tűnt fel Mexikóban

Mexikóváros utcáin kapták lencsevégre a jelenetet.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Máris bukott a világbajnokság főesélyese, Szoboszlai haverja kevés volt a brazil sikerhez

A Real Madrid sztárja igyekezett, de egy Vinícius még nem csinál nyarat.

El kellett takarni valamit a foci vb alatt a stadionokban a közvetítés alatt, kijátszották a szabályt

A világbajnokságon új szabályok léptek életbe, különös módon történik a végrehajtásuk.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Kiadós felhőszakadás és jég jön: mutatjuk, melyik országrészben lesz a legnagyobb baj

Hűvös hajnalra ébredünk a jövő hét elején, 10 fok alá is benézhet a hőmérő higanyszála.

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Megérkezett a NASA riasztása, ijesztő fordulatot vesz a nyár Európa közepén, Magyarországon is

Az El Nino rálépett a gázpedálra, hetekig tartó hőhullám érkezik fölénk.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

Ferencz Orsolya: A kongresszus előtt néhány órával kaptuk meg a lényegesen újraírt, szavazásra bocsátani kívánt alapszabály tervezetét

A Fidesz egykori képviselője, aki a választás óta több ízben éles kritikát fogalmazott meg a pártjával kapcsolatban, most a tisztújító kongresszus lebonyolítását is kritikával illette, és elmondta: az Orbán „

Navracsics Tibor: Nem jó hír, hogy ez a kongresszus biztosan nem az áttörés kongresszusa volt

Az egykori miniszter megfogalmazta, szerinte mik voltak a kongresszus pozitívumai, ezek között nem említette azt, hogy ismét Orbánt választották a Fidesz elnökévé.

Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok

Orosz katonai szakértő szerint hamarosan újabb nagy csapás érheti Ukrajnát, és azt is elárulta, mely célpontok fájnának Kijevnek. A Kijev retteg Putyin üzenete óta? Három célpontot nevezett meg az orosz tábornok be

0