Ezt olvasta már?


Sokat spórolhat Békéscsaba

Szükséghelyzeti közösségi közlekedés lesz januártól Békéscsabán. Magyarországon az autóbusz-közlekedés területén először történik hasonló.

A lakosság a gyakorlatban semmilyen változást nem érzékel majd, ellentétben a város büdzséjével. A Dél-alföldi Közlekedési Központ 2018-ban 310 millió forintért vállalta volna a városi tömegközlekedés biztosítását, ám az önkormányzat sokallta. A törvény viszont lehetővé teszi, hogy – szükséghelyzeti intézkedésként – kijelöljenek két évre egy szolgáltatót, amely a Dél-alföldi Közlekedési Központ lett, 310 helyett így csak 234 millió forintot kell fizetniük.

Békéscsabán a Dél-alföldi Közlekedési Központ (DAKK) biztosította az előző öt évben a helyi autóbusz-közlekedést. Az önkormányzattal kötött szerződésük 2017. december 31-én lejár, ezért a város versenykiírást tett közzé, hogy újabb öt évre szolgáltatót találjon, ám eredménytelenül, mert senki nem pályázott. Az önkormányzat ezért tárgyalásokat kezdeményezett a DAKK Zrt.-vel, hogy folytassa a közösségi közlekedés üzemeltetését, de irreálisan magas ajánlatot kapott az állami cégtől, így végül a tárgyalások nem vezettek eredményre.

„A korábbi 186 millió forint helyett a korrekció után 299 millió forintot kért a cég. A békéscsabai közgyűlés elé e változat mellett egy olyan is előterjesztésre került, amelyben közvetlen kijelöléssel a DAKK Zrt.-t bíznánk meg a feladattal az elkövetkezendő két évre. Az első évre 234 millió forintot ajánl a közgyűlés ellentételezésként, tehát a 186-hoz képest 48 millió forinttal többet, ezzel is mutatva a kompromisszumkészségét. A közvetlen kijelölés a hatályos jogszabályokon nyugszik, közszolgáltatás ellátatlanul nem maradhat” – mondta Szarvas Péter.

A polgármester szerint a kijelölés, bár erre még nem volt példa hazánkban, jogszerű. A rendkívüli helyzetből a lakosság semmit nem fog érzékelni, hiszen sem járatkimaradás, sem jegyáremelés nem lesz. Hasonló problémával küzdöttek Szegeden is, ahol 2016-ban járt le a szintén a DAKK-kal kötött korábbi szerződés. A Csongrád megyei székhelyen a cég az előző évi 2,7 milliárd forint helyett 4 milliárdot szeretett volna kapni, azonban hosszas tárgyalások után engedett az árból.

„Szeged szempontjából az utolsó pályázat nehéz alkufolyamat volt. A kezdő ajánlatát a DAKK egy általunk nem elfogadható összegre nyújtotta be. Pontosítottuk a műszaki paramétereket, a szolgáltatási feltételeket, és így sikerült eljutnunk odáig, hogy most a városnak vállalható áron folyik a szolgáltatás” – nyilatkozta Nagy Sándor városfejlesztési alpolgármester.

Szerettük volna megtudni, hogy az állami vállalatként működő DAKK Zrt. miért próbált több esetben is a korábbiaknál akár 50-60 százalékkal magasabb árat kérni az önkormányzatoktól, úgy, hogy azután később kiderül, ennél kevesebb pénzből is meg tudja oldani a feladatot, de megkeresésünkre nem válaszolt.

forrás: hirtv.hu







0
0
0

hírek innen, onnan

Megdőlt az országos napi szélrekord: brutális lökéseket mértek Győrben

Megdőlt az országos napi szélrekord június 13-án - közölte a HungaroMet Zrt. a honlapján vasárnap. A korábbi, óránkénti 97,6...

Perceken múlt az életük – sokkoló színpadi összeomlások és tragédiák a magyar sztárvilágból

Döbbent csend ült a Budapest Park több ezres közönségére, amikor a Loophia mindössze 25 éves énekesnője váratlanul összeesett a...

Kiadták a figyelmeztetést: heves zivatarok és jégeső csap le Magyarországra

Heves zivatarok alakultak ki vasárnap a délnyugati országrészben, ahol a napsugárzás hatására jelentősen labilizálódott a légkör. A...

Azta, rengeteget fogyott Pataki Zita: elárulta, mi áll a változás mögött

Nagy átalakuláson megy keresztül Pataki Zita: az RTL időjósa nemcsak otthonát újítja fel férjével, hanem saját életmódját is teljesen...

Úgy tűnik, Trump most már nagyjából mindent megtenne a békéért Iránnal

Ha tényleg ez lenne a megállapodás, akkor Irán szinte mindent, Amerika szinte semmit nem ért el a háborúval.

Ferencz Orsolya: Érdemi vitára nem volt lehetőség a Fidesz kongresszusán, a fontos gondolatok is válaszok nélkül maradtak

Az Orbán-kormány egykori űrkutatási biztosa szerint az Orbán Viktor által a kongresszus napján kiküldött röpirat messze nem azokat a...

Ez a népszerű edzés utáni szokás többet árthat, mint használ

Az edzés utáni fehérjeturmix sokak napi rutinja, de a túlzott fehérje- és aminosav-bevitel érzékenyeknél felesleges veseterhelést is...

Lábujjtörés esetén mit lehet tenni? Az orvos válaszol

Nagyot reccsent a nő lábujja, amikor beütötte a kád szélébe.

Luxusfeleségek csapnak össze egymással? Ő lehetnek Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban következő évadának szereplői

A tévénézők nagy örömére idén is visszatér az RTL egyik legsikeresebb realityje, Az Árulók – Gyilkosság a kastélyban.

Hivatalos lista készült arról, hogy milyen Magyarországon élni, ezt gondolják a külföldiek

Top 5: ezek most a világ legbiztonságosabb országai – sokakat meglep Magyarország pozíciója.

0

Sport

Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást

Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.

Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”

Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.

Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban

A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.

Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett

Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.

Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta

Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.

Hollandiáig repülhet a Barca kegyvesztett játékosa, Rashford a Bayern kiszemeltjei között - külföldi körkép

Ezek voltak a legfontosabb és legérdekesebb szombati hírek a külföldi foci világában és a nemzetközi átigazolási piacon.

Az FC Barcelona hivatalos ajánlatot tett a PSG sztárjáért

Hansi Flick nagyon szeretné a csapatában tudni Bradley Barcolát.

Borzasztó színvonalú mérkőzésen Svájc az utolsó pillanatban bukta el a győzelmet Katar ellen a világbajnokságon

Inkább hasonlított néha a hangulat színházi előadásra, mintsem világbajnoki futballmeccsre.

0
0

Bulvár

A laminált padló ideje lejárt? Egyre többen választják ezt helyette a nappaliba

Évekig szinte elképzelhetetlen volt új otthont vagy felújítást laminált padló nélkül elképzelni. Most azonban egy új trend kezd egyre látványosabban terjedni a lakberendezés világában. Sokan már azt mondják, hog

„Ez az irány a teljes bukás tankönyvi esete” – Galgóczi Eszter és Kéri László a Fidesz-kongresszus tanulságairól

Az elemzők a Fidesz tisztújító kongresszusán elhangzottak alapján értékelték a 24.hu-nak az ellenzék valós helyzetét és lehetőségeit.

A szexlátványtól az ongai horgászok is dobtak egy hátast – Kamera előtt hagyták a kellékeket

Sajátos közleményt tett közzé az Ongai Horgászok Egyesülete (OHE) a közösségi médiában, miután egy szerelmespár jelentős mennyiségű hulladékot hagyott hátra a helyi VIII-as tó partján.

Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz

A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.

Mindennap szunyókálsz? Egy kutatás szerint összefüggésben állhat a magasabb halálozási kockázattal

Egy új kutatás szerint a napi szunyókálás összefügghet az általános halálozási kockázattal. Fontos megérteni, hogy ez összefüggés, nem okozati kapcsolat.

Új módszereket alkalmaznak a betörők, rettegnek a háztulajdonosok

Fejlődik a technika, amit sajnos a betörők is elég ügyesen ki tudnak használni.

Olyan eszközökkel figyelnek meg minket Magyarországon a mindennapok során, amelyek más nyugati országokban tiltva vannak

A mesterséges intelligencia megjelenésével a kamerák már nem csupán rögzítenek, hanem értelmezni is tudják a látottakat. A szálak pedig egészen a kínai megfigyelőállamig vezetnek.

0