Simicskó István kormánybiztosként is kiemelten fontosnak tartja a fiatalok aktív életmódját
Simicskó István hazafias és honvédelmi nevelésért, illetve az ezzel összefüggő beruházásokért felelős kormánybiztos továbbra is kiemelten fontosnak tartja a gyermekek és fiatalok sportos, aktív szabadidős tevékenységét.
A Honvédelmi Sportszövetség (HS) elnökeként is dolgozó kormánybiztos erről Pécsen, a HS által indított, Bátrak Ligája elnevezésű, gyermekeknek szóló sportos vetélkedősorozat első állomásán tartott sajtótájékoztatóján beszélt.
Simicskó István azt mondta, hogy kormánybiztosként a feladatai közé tartozik a hazafias és honvédelmi nevelés stratégiájának megalkotása, valamint az érintett ágazatokkal - sport, köznevelés, honvédelem, család és ifjúságügy, nemzetpolitika, egészségügy, felsőoktatás, belügy, kultúra - tárcaközi szakértői munkacsoport létrehozása és működtetése. Emellett a kormánybiztos feladata a honvédelmi nevelés megvalósításához kapcsolódó közfeladatrendszer felülvizsgálata, és a szükséges átalakítások végrehajtása, valamint a hazafias és honvédelmi neveléshez köthető tevékenységek fejlesztési rendszerének kialakítása, a honvédelem ügyének népszerűsítése a társadalomban, és a sportlövészetet is kiszolgáló Honvédelmi Sportközpontok, mint állami beruházások megvalósításával összefüggő feladatok felügyelete és irányítása.
"A mai fiataloknak rengeteg lehetőségük van a szabadidejük eltöltésére, ebben pedig a mozgásnak és az aktív életmódnak nagy szerepet kell kapnia, legyen szó versenysportról vagy szabadidősportról" - jelentette ki Simicskó István. Hozzátette: "Célunk, hogy a fiatalok honvédelem iránti érdeklődése, nyitottsága és elkötelezettsége a sporton keresztül is meg tudjon valósulni. Franciaországban erre már kidolgoztak egy jól működő stratégiát, de érdemes megnézni akár Nagy-Britanniát is, ahol a honvédelmi nevelésnek több mint 150 éves hagyománya van."
A kormánybiztos hangsúlyozta, a honvédelmi nevelés kiemelt stratégiai közfeladat, amelynek az a célja, hogy Magyarország állampolgárainak - különös tekintettel a középiskolás és fiatal felnőtt korosztályra - a haza védelme iránti elkötelezettségét és áldozatkészségét, az önkéntesség figyelembevételével, Magyarország nemzeti védelmi képességének fenntartásába és fejlesztésébe minél szélesebb körben bevonják. Ennek a békeidőkben előforduló vészhelyzetekben - például árvizek esetén, vagy más katasztrófahelyzetekben - van kiemelt jelentősége.
"Ennek a megvalósításában kiváló eszköz a Honvédelmi Sportszövetség, amely közfeladatot ellátó szervezetként fókuszál arra, hogy a sporton, sporttevékenységeken keresztül egészséges, összetartó közösségek alakuljanak ki országszerte, valamint erősödjön a társadalom és a honvédelem kapcsolata" - mondta Simicskó István.
A kormánybiztos szerint a Honvédelmi Sportközpontok felépülésével lehetőség nyílik arra, hogy bárki, önkéntes alapon, a lakóhelyéhez közel megismerkedjen a honvédelemhez köthető sportágakkal, mint a sportlövészet, a vívás, a cselgáncs, és ezek mellett elméleti tudását is bővíthesse, mint például az elősegélynyújtás vagy a térképészeti és tájékozódási ismeretek. Hozzátette, hogy ezek a létesítmények az első ütemben az ország 40 településén épülnek meg, a sportközpontok előkészítése és tervezése jelenleg zajlik. A későbbiekben az ország teljes területén épülnek még ilyen létesítmények.
A Honvédelmi Sportszövetség tájékoztatása szerint azok a programok, amelyek a gyerekek sportos, szellemileg és fizikailag is aktív szabadidős tevékenységeit segítik elő, a Bátrak Ligája elnevezést viselik. A most indult általános iskolai sportverseny-sorozat, amelynek első fordulóját Pécsen rendezték, a jelenlegi hetedik osztályosoknak biztosított közösségépítő sportolási lehetőséget. A következő fordulóra egy hét múlva, Újfehértón kerül sor, és minden résztvevő iskola 500 ezer forint értékű sportszercsomagot kap a Honvédelmi Sportszövetségtől.
Simicskó István pécsi sajtótájékoztatóján bejelentette, hogy elindítják a Bátrak Ligáját, amelyben Baranyából 24 csapat vesz részt, az iskoláscsoportok a honvédelemhez szükséges sportágakban versengenek. A közeljövőben országosan 40 Honvédelmi Sportközpontot (Baranyában Pécsett és Szigetváron) hoznak létre, ahol vívást, judót, lövészetet művelhetnek a gyerekek.
hírek innen, onnan
Napi horoszkóp: a Vízöntő régi ellenségből kovácsol szerelmet, a Mérleg fellázad a kütyük ellen, a Bika meditációba menekül
Kedves Szűz! Úgy érezheted, hogy elhagyott a szerelem, avagy minden fáj, ami ezzel kapcsolatos.
A háziorvos tanácsai nyaralásra: rámehet a gyomrod, ha erre nem vigyázol
Nyáron se feledkezz meg az egészségedről, hiszen a nagy meleg fokozottan terheli a szervezetet. Dr. Mangó Gabriella...
3 dolog, amit minden lánynak meg kellene tanulnia az anyjától: súlyos ára van, ha rossz mintát kap
Az egyedülálló nők gyerekei gyakrabban ki vannak téve ennek a veszélynek.
Hidegfront csap le vasárnap: zivatar, jégeső és viharos szél jön
Vasárnap egy hidegfront hatására országszerte záporokra és zivatarokra kell készülni. A csúcshőmérséklet 24 fok körül alakul, de a...
Varga Judit frappánsan válaszolt a szombati politikai poénokra
Tömör választ adott Varga Judit volt igazságügyi miniszter arra a kormányfői kijelentésre, amelyben a miniszterelnök hozzá hasonlította...
Így verik át a férfiakat a palánkon, de nagyon durván – Csaló barátnőhirdetések lepték el az internetet
AI-generált „barátnőhirdetésekkel” csalogatják be a felhasználókat olyan oldalakra, amelyek személyre szabott virtuális társaságot...
Hurráoptimizmus helyett felelősség: nem csak EU-pénz kell ahhoz, hogy Svájc legyünk
Az Ipsos legfrissebb felmérése szerint Magyarország a világ leghangosabb hurráoptimistái közé tartozik – és ez éppen olyan aggasztó...
Víz alá kerülhet Manhattan
Az Egyesült Államok keleti részén lévő nagyvárosok extrém erős áradásveszélybe fognak kerülni, ahogy az éghajlati krízis tovább...
Nem rózsaszín szemüveg, mégis boldogabbá teheti az életét: ezt jelenti a gyakorlati optimizmus
Nem a problémák hiánya tesz bennünket erőssé, hanem az a meggyőződés, hogy képesek vagyunk szembenézni velük.
Turistaként így szúrhatod ki a rossz éttermeket – 5 intő jel, amelyet már az utcáról láthatsz
A rossz étteremválasztás könnyen tönkreteheti a nyaralást. Szakértők szerint több árulkodó jel is segíthet elkerülni a turistacsapdákat.
A nap egyetlen órája döntheti el, sikerül-e lefogynod – Nem csak az számít, mit eszel
Hiába figyelsz az étkezésre és mozogsz rendszeresen, a mérleg mégsem mutat kevesebbet? A válasz meglepő helyen rejlik: a reggeli rutinodban.
Itt az újabb feltámadás, amivel összejött az 53 éve vágyott csoda New Yorkban
Most csak 16 pontos hátrányt kellett ledolgozni.
Sport
Otthagyja a Ferencvárost a csapat alapembere, szenzációs esélyt kap
Franciaországba hívják.
Lázonganak a szurkolók a foci-vb-n, már most sokan gyűlölik ezt az újítást
Attól tartanak, hogy megtörik a játék ritmusa és ezzel együtt a futballélmény.
Szemtanú a szovjet stábból: „Most hallom először, hogy megmérgeztük volna Détáriékat Irapuatóban”
Sándor István ott volt Lobanovszkij mester mellett, neki tudnia kellett volna a merényletről.
Lewandowski repülőre szállt, ide igazolhat az FC Barcelona után
Személyesen nézi meg a lehetséges új klubját.
Végre topcsapatok is bemutatkoznak, jön a vb eddigi legsűrűbb napja
Jön a világbajnokság eddigi legjobban várt napja.
Távozik a Ferencváros második legértékesebb játékosa – hivatalos
Bejelentés a zöld-fehérek honlapján.
Súlyos csapás érte az angolokat, ellopták egy csomó értékes cuccukat
Kellemetlen ügy nehezíti Anglia világbajnoki rajtját.
Berobbant a világbajnokságon a védő, már vinné is a Liverpool FC
Féltucat csapat figyeli a teljesítményét.
Horror a vb-n: oszlásnak indult holttestet találtak az egyik válogatott edzőközpontja mellett
Arra lettek figyelmesek, hogy elviselhetetlen szag terjeng egy autóból.
Meglopták az angol válogatottat amerikában, eltűntek a sztárjátékosok cipői
Az angolok lábbelijei mellett több más felszerelésnek is lába kélt.
Harmincadjára is veretlenül: Katar meglepetéscsapata Brazília méregfogát is kihúzta
Vinícius egyéni villanása csak a pontmentésre volt elég Marokkó ellen New Jerseyben.
Jürgen Klopp újabb jogos kritikát fogalmazott meg a futball-vb-vel kapcsolatban
A világbajnokságon szakértőként dolgozó Jürgen Klopp szavaira ismét érdemes figyelni.
Bulvár
Varga Judit máris reagált arra, hogy Orbán Viktor a bántalmazással kapcsolatban felemlegette őt
Rövid üzenetet küldött a korábbi igazságügyi miniszter.
Pontos dátumot közöltek, eddig fog tartani a forróság idén nyáron Magyarországon
Most még hidegfront, aztán berobban a nyári kánikula és heteken keresztül 35-40 fokot fogunk mérni.
Megtört a lojalitás lánca: Zárug Péter Farkas szerint ezért hagyták magára Orbán Viktort a milliárdosai
Az elemző szerint a Fidesz gazdasági hátországának támogatása a választási vereség után elapadt. A konfliktus oka, hogy a lojalitás a hatalmi pozíción alapult, és mivel a remény elveszett Orbán Viktor visszatéré
Itt van Ruszin-Szendi Romulusz reakciója a súlyos Vitnyéd-ügyre
Ruszin-Szendi Romulusz honvédelmi miniszter is reagált a szombat reggeli rendkívüli sajtótájékoztatón elhangzottakra.
Nagy bejelentést tett Magyar Péter
Szerinte újabb nagy lépést tettek a kárpátaljai magyarok nyelvhasználati, oktatási, kulturális és politikai jogainak garantálásáért.
24 órán belül megszülethet a történelmi megállapodás – hatalmas bejelentés van úton
Pakisztán miniszterelnöke szerint akár már a következő 24 órában megszülethet az Egyesült Államok és Irán közötti békemegállapodás, amit a felek hosszú tárgyalási folyamat után véglegesíthetnek.
Hadüzenettel felérő beszólást kapott Vidnyánszky Atila, ő lesz a következő áldozata a kormányváltásnak?
Kemény üzenetet kapott Vidnyánszky Attila.
A magyarok kétharmada szed ilyen kap-szulát: megdöbbentő eredmények érkeztek
Az Inspira Research által készített reprezentatív kutatásból kiderült, hogy a magyar lakosság 68%-a szed táplálékkiegészítőt, közülük minden második ember rendszeresen, elsősorban preventív céllal.
Horn Gábor: Magyar Péter nagyon érzi, Orbán Viktor pedig menjen el inkább asztalosnak
Az elemző szerint amit Orbán Viktor kínál a sajátjainak, „az maga a halál”.
Friss elemzés: Komoly hibákat vétett a Tisza-kormány, ennek még ára lesz
A Political Capital elemzése szerint a Tisza-kormány több vitatott lépést is tett, például a parlamenti szabályok fellazításával. Bár a népszerűségük töretlen, a hibáknak később politikai következménye lesz.
Alig lehet ráismerni, szőke bombázóként tért vissza Tóth Gabi, íme az új frizura
Látványos frizura átalakuláson esett át a népszerű énekesnő, Tóth Gabi, amit Instagramon közhírré tett, rá sem lehet ismerni.
Már meg is jött Orbán Viktor válasza Magyar Péter migránstáboros vádjára
Beindult az újabb szócsata.

- Csökkent a gázolaj ára
- Leszakadt egy vasúti felsővezeték Érdnél, jelentős késésekre kell számítani
- NAV: sok változást hoz a jövedéki szabályozásban az új törvény
- Az E.ON nevével visszaélve téveszthetik meg a lakosságot
- Így úszható meg a hosszú várakozás a horvát autópálya-kapuknál
- A talált madárfiókák többsége nem árva, nem szorul megmentésre, ne szedjük össze őket!
- Már csak pár napig lehet pályázni az ingyen falfestékre
- Hosszú hétvégi változások, kedvezmények a vasúton
- Online térképen láthatóak a tervezett áram- és gázszünetek az E.ON oldalán
- Nagy összegű készpénzzel érkezik az Európai Unióba? Akkor erre figyeljen!
- Lezárásokra, forgalomkorlátozásokra kell készülni ma és holnap Budapesten
- Óvjuk adatainkat úgy, mint a pénztárcánkat
- Két hétvégén is változik a vonatok közlekedési rendje


